Ensport Vértes Trail – Belus Fru, beszámoló

Posted on

Múlt hét vasárnap részt vettem a Terepfutás.hu rendezésében megszervezett Ensport Vértes Trail terepfutó versenyen. Mint ahogyan itt is írtam, pusztán edzésként mentem el a rendezvényre, bár komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy az egóm vajon elbírja-e, hogy tétlenül nézem, ahogy elmegy mellettem a mezőny nagy része, miközben rezignáltan konstatálom, hogy nekem most ez a teljesítendő feladat. Még pedzegettem is az esemény előtt Gabinál, az edzőmnél, hogy vajon nagyon megorrolna-e, ha esetleg kissé feljebb kúszik a pulzuskám, mint az általa előírt lazán baráti zóna? Ő kissé szenvtelenül, összehúzott szemöldökkel helyre tett, hogy csak magammal szúrok ki, két hét múlva a Suhanj!6-on majd szépen visszaüt az elfutott verseny/edzés, hívjuk, ahogy akarjuk. Szóval komoly kétségeim voltak, hogy menni fog-e, hogy edzésként futok egy versenyen, de úgy gondoltam, hogy az elmúlt években kellő bölcsességre tettem szert, illene is használnom alkalomadtán ezt a tudást. Na de kissé előreszaladtam, kezdjük az elején.

A móri versenyközpontba viszonylag korán érkeztünk, az edzőtársunk, Sáringer Zoli jóvoltából, aki pusztán jófejségből lefuvarozott minket a rajtba: megvárta, míg én lefutom a távot, Gabi meg alaposan kiszurkolja, Balázs meg kiönkénteskedi magát, aztán szépen hazavitt mindannyiunkat. Rengeteg Gizion indult a különböző távokon, sokan pedig segítőként vettek részt a rendezvényen. Én magam az L távra tettem le a voksom, a maga 30,5 km-ével és kevésbé szintes voltával (810 m-es pozitív szintkülönbségével) viszonylag barátinak tűnt. Előző este összekészítettem a zsákomat, minden a helyén volt, így meglehetősen sok időm maradt a rajt előtt a bandázására. Eszméletlen, hogy mennyi ismerősbe botlottam bele, voltak nagy összeölelkezések, nevetések, mivel nekem nulla tétje volt az eseménynek, maximálisan ki tudtam élvezni a rajt előtti órát. Igazából még sosem volt ilyen felhőtlen rajt előtti élményem, ha jobban belegondolok, már ezért is megérte elmenni. Egy gyors bemelegítést követően a rajtkapu mögött ácsorogva számoltunk vissza lelkesen. Ahogy körbenéztem, láttam az izgatott, mosolygós arcokat, én magam is alaposan feldobódtam. Van az az érzés, amikor tökéletesen rendben lévőnek érzed magad, mikor nagyjából minden ott van a helyén és az öledbe esik egy ilyen alkalom, hogy ezzel a sok klassz sportos, természetkedvelő emberrel együtt közösen létrehozzátok azt az élményt, amiért mindannyian jöttetek aznap. És ebbe mindenki vastagon benne van: a sportággal épp csak ismerkedők, az a néhány bátor gyerkőc, akik a felnőttekkel együtt futottak, a sérülésből felépülő visszatérők, akik a dobogóért fognak mindent beleadva küzdeni, a versenyszervező, meg a sok-sok lelkes önkéntes, akik biztosítják a logisztika nagy részét. Együtt így, a terepfutó közösség apraja-nagyja. Ehhez hasonló nosztalgikus érzések szálltak meg, míg az órámon megnyomtam a start gombot.

225655000_4290822664333794_8903434329645671279_n.jpg

Tovább a teljes bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s