Julian Alps Trail – Sebestyén Kinga, beszámoló
A Sky trail nevű 60 km-es távon indultam, aminek az útvonalát módosították a rossz időjárási körülmények miatt: az első hegyre, a Stolra nem mentünk fel teljesen, csak 1300 méterig és itt a gerinc alatt mentünk. Két napja zuhogott az eső, a verseny napján is esett rendesen, 13 óráig megállás nélkül.
Zirovnicában volt a rajt, 300 méterrel később 15 percet kellett sorban állnom egy vízmű mellett felvivő lépcsőnél, már itt eláztam és döbbenten néztem, hogy a mezőny végére sodródtam. Az esőnadrágot két óra futás után vettem fel, amikor mentünk felfelé és kezdett hűlni az idő. Sokkal előbb kellett volna, de utálom, nem kényelmes.
Egyre jobban fáztam, vettem fel sorban a plusz felsőt, sapkát, buff-ot, kesztyűt. De néha alig tudtam kikapcsolni a hátizsákom, annyira elfagyott a kezem. Sokszor percekig vacakoltam ezzel. Tudtam, folyamatosan haladnom kell, hogy ne hűljek ki, de nem volt egyszerű előzni az egynyomos ösvényeken. Nem frissítettem rendesen, a géleket alig tudtam kinyitni, a jéghideg vizet nem kívántam. A 2. ellenőrzőponttól szerencsére volt meleg tea, az jól esett.
A 3. ponton, a Golica menedékháznál (27 km) 1600 méteren, 2-3 fokos hideg fogadott, metsző széllel, de legalább az eső elállt. Az esőnadrág és a kabát alatt csurom víz voltam. Kicsit többet időztem a ponton, mint szerettem volna, mert beálltam a mosdó előtti sorba. A hideg miatt újra kényszerítettem a futómozgást, a keskeny, saras ösvényen néha előzgetve. Akkor jött a hír, hogy a versenyt mögöttem, Golicánál megállították, busszal hozták le az embereket egy lejjebb levő helyről. Én mehettem még tovább.
Itt a gerincen, az Osztrák-Szlovén határvonalon már hó volt, jeges havat fújt szembe a szél, az ujjaimat nem éreztem. Felmentünk 1700 méterre. Jöttek szembe a hegyimentők párosával, mondták hogy nagyon vigyázzunk lefele, elvitte az utat a víz, nagyon veszélyes. Hát nem volt egyszerű lejutni. Jöttünk le a fák között ahogy tudtunk, csúsztunk a sárban. Egy srác kicsúszott, lesodort a lábamról, egy fánál álltunk meg. Szerintem én sikítottam. Lábszár középig merültünk a nutella szerű sárba. Botoztam, így azért jól lejöttem, de a végére elfáradtak a lábaim és görcsölt a bal karom.
Lefele jövet közben, többször csodás látványt nyújtott a szemben lévő havas hegycsúcsok. Amíg esett nem nagyon fotóztam, de itt megpróbáltam előkaparni a telefonomat.
Leértem a 4. pontra, Dovje-be (39 km). Itt a völgyben meleg volt végre, elmondhatatlanul jól esett. Levettem az esőnadrágot és nekiiramodtam, hogy megszáradjak. Itt kicsit elfüstöltem az energiáimat, innen 8 kilométernyi sík, egyenes, unalmas bringaúton kellett futni.
Aztán jött még egy dombocska, ami nem esett már túl jól. Betonon, szerpentinen kanyarogtunk fölfelé, sose akart véget érni, mint az utána lefelé vezető ösvény se, pedig nagyon cuki patak kerülgetős, rengeteg kishidas ösvényke volt.
A célba érkezés szokás szerint eufórikus, 10:43 lett az idő. Nagyon elfáradtam, mindenem vizes, saras, de elmondhatatlanul jó érzés volt célba érni.
baratrunning.com 