Mátrabérc Trail – Sebestyén Kinga, beszámoló
Kevés versenyen tudok elindulni, de a Mátrabérc már-már kezd hagyományos versennyé válni a naptáramban, a hatodikat futottam a hétvégén.
Tavaly nyáron léptem be a Gizionok táborába és azóta Barát Gabi edzéstervei alapján futok. Tavaly és előtte évben 9 óra környékén értem célba a bércen, idén fél órát javítva, 8 óra 28 perccel sikerült megcsinálnom. Még mindig nem egy űridő tudom, de sokkal-sokkal jobb érzésekkel futottam végig, könnyű lábakkal, gyomorprobléma nélkül, fejben végig a pályán voltam, az Ágasvárról se akartam leszédülni és a Muzslán is – ha nem is könnyen-, de aggodalom nélkül átjutottam, a Diós-patakban se vertem tábort és mire kijöttem belőle még be tudtam gyújtani a vésztartalékokat és száguldani tudtam a célig.
A pulzusmérőmet béna módon itthon felejtettem.
Pedig kikészítettem a többi cucc mellé, de valahogy levertem a földre az asztal alá, és úgy ahogy volt el is felejtettem felvenni. Kissé ideges lettem, amikor eszembe jutott ez a kocsiban a rajt felé robogva. De megnyugtattam magam azzal, hogy elég régóta futok, érzem már, ha túl sok. Lebeszéltem magam minden felesleges cucc bepakolásáról, nem hiányzott semmi, ami ne lett volna nálam, sőt még rövidebb futócuccban is indulhattam volna, mert meleg volt az idő. Én most először vettem elő idén a háromnegyedes futógatyát.
A rajtnál a mezőny végére álltam be, a rajt után nem sokkal fel is torlódott a mezőny pár sárfoltnál. Utána Oroszlánvárig nem győztem előzgetni az összeállt sorokat. Volt pár saras rész, nagyon nem lehetett kikerülni, gázoltunk a sárban. Kékesig könnyű lábakkal mentem, jó erőben éreztem magam. Oroszlánvár előtt közvetlenül ettem meg az első gélt, Kékes előtt a másodikat. Az első frissítőponton csak vízet adtak, az egyik 3 decis softkulcsomat kellett felölteni. GU géleket vittem én is, és a pontokon is az volt. Kékesre felfelé néha kissé megszédültem, ebből tudtam, hogy nagy a tempó. Ezért onnan többet gyalogoltam, hogy kipihenjem a mászást, mert a pontról lejtő jött, kellett az erő.
A kékesi ponton töltöttem fél liter vizet, ittam 2 deci kólát, ettem egy negyed banánt, 1 gélt zsebre raktam és mentem is tovább. Gyorsan továbbhaladtam minden frissítőponton.
Sombokor a múlt heti esőzéseknek hála nagyon jó talajjal várt minket, pont annyira volt nedves a talaj, hogy ne csússzunk a porban lefelé. Ezért szépen, jó tempóban le tudtam jönni. Csór-hegyre fel ettem még egy gélt, egy sótablettát és közben tempósan mentem felfelé, használtam a botokat. Galyatetőig is sokat emelkedik az út, ezt mindig elfelejtem. A pont előtti utolsó 3 km-ben nem sok futás volt. A pont előtt már korgott a gyomrom, de a pontig kihúztam.
A galyatetői ponton kóla+banán, a leadott depócsomagomból vettem elő ropit (az enyém biztos hogy tej/tejpor mentes) és töltöttem vizet. Rámköszönt egy régi ismerős, így jól elfelejtettem a nagy dumálásban egy gélt elrakni a pontról. A kilátóig gyalogolva megettem egy fél banánt, és gyorsan utánaszámoltam, hogy a következő pontig 13 km lesz, van még nálam 2 gél, az elég a 2 órára és a ropival megtoldom.
A Vöröskő kilátóig eszegettem a ropiból, de a fogszabályzó miatt csak lassabb tempónál tudok rágni óvatosan bármit is. Ez meg egy futható szakasz, így nem sokáig csócsáltam. Úgy időzítettem, hogy az Ágasvári emelkedőig megettem egy gél. Tavaly itt nagyon elhaltak a lábaim, most ehhez képest jól felmentem, egyenletes tempóban. A nagy lejtő itt is jobban tapadt, csúszás nélkül lehetett lefelé jönni. A turistaháznál kiürítettem a kavicsokat az egyik cipőmből. Itt a körülöttem lévő emberek úgy elmentek, hogy a frissítőpontig nem is láttam őket többet. Ez egy hosszú lejtő, fájt lejönni szokás szerint. Ettem egy gélt, pedig már közeledett a pont, de nem akartam halogatni tovább, nehogy baj legyen.
A mátrakeresztesi ponton feltankoltam kólával, vízzel, gélekkel, ment közben még egy uborkaszeletet elmajszoltam.
Sok, hosszú emelkedő van a Múzsláig. Botozva gyalogoltam, de már fájt a mozgás, fájtak a karjaim is. Jött pár síkabb, futható rész, igyekeztem futó mozgást imitálni, de éreztem hogy olyan nagy tempóm nincs már. De nem baj, ez is valami, futottam ahol lehetett, emelkedőket meggyalogoltam. A Nyikom-nyeregben bontottam egy újabb gélt.
Már fejből fújom a koncsúrokat, hány emelkedő van, így fejben nem zuhantam össze, hogy milyen sokat kell felfelé menni, aztán meg milyen sokat lefelé. A lefelé zötykölődés már fájt, a botokkal sabilizáltam magam lefelé futás közben, mert köves, megszáradt összetúrt saras volt az út. Néztem az órán hol járok kilométerben és hogy nagyon jól állok idővel. De már vártam, mikor kell a gerincről lefordulni a patak felé.
A Diós-patakból egész könnyen kit tudtam mászni és egy korty víz után begyújtottam a rakétákat, szárnyaltam a célig. Megvolt a flow, csak a bokámat éreztem, hogy a bazi nagy bokachip szétverte a csontom. Az utolsó kilométerem 5:22 perces volt. 🙂
A célbaérés hatalmas örömmámor volt. 8:28-as idővel boldog vagyok. Kiadtam magamból mindent, amit ma lehetett.
Összeségében nagyon elégedett vagyok. Keményen végig futottam, fejben ott voltam, az emelkedőket is jobban kifutottam, mint tavaly. Érzem, hogy használt az edzésterved, nagyon sokat erősödtem. Bár nagyrészt síkon tudok jó tempót menni, a lefeléken betoji vagyok, sokat fékezek, a felfeléket meg nem tudom sokáig kikocogni. De összességében sokkal jobb erőben vagyok mint tavaly ilyenkor.
Amiatt van csak rossz érzésem, hogy sok hibát elkövettem. Többet kellene versenyre mennem, mert izgultam egész héten. A pulzusmérőért nagyon kár, de igazából nem volt holtpontom, végig fejben ott voltam, jó volt a gyomrom. Múzslára menet megfogadtam, hogy elkezdek karra is edzeni. 🙂
baratrunning.com 