Bécs Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló

Posted on

Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.

Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀

Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)

Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart. 

Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀 

Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi). 

Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.

Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39. 

Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀

Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem. 

Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.

Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.

Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀 

Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s