Bodri Trail- L táv – Ficzere Juli, beszámoló
Bodri Trail- L táv (35km)
Idénre több olyan versenyt is terveztem, ahol nem jártam korábban, ilyen volt a Bodri Trail is. Enikő
korábbi beszámolója alapján jónak tűnt a pálya és a szervezés is.
Általában kényelmes vagyok, most mégis bevállaltam, hogy fél 5-kor kelek, és autózunk 2 órát. Így
utólag nagyon is megérte.
Úgy tűnik kezd szokásommá válni, hogy egy jól sikerült versenyhez intézzek valami váratlan kezdeti
nehézséget (tavaly a Piros 85 előtt ugye nem indult az autó) Útközben jutott eszembe ugyanis,
hogy az óra otthon maradt. Gondosan feltöltve, rajta az útvonal, és a legfontosabb, a frissítés
figyelmeztetés. De legalább most volt idő újra tervezni, úton Szekszárd felé. Írtam Enikőnek (szombat
reggel 7 körül, – biztos örült (ezúton is köszönöm a gyors és megnyugtató választ)- az aggodalmamról,
vajon mennyire van jól szalagozva a pálya. Mint elmondta remekül, emiatt ne aggódjak. Ezután
elővettem a tracket és elkezdtem memorizálni a szintrajzot, legyen némi viszonyításom majd a
pályán, merre is járok. Végére maradt a számomra legfontosabb és legkritikusabb, a frissítés
figyelmeztetés hiánya.
Miután egy órával a rajt előtt leértünk kényelmesen jutott idő mindenre. A versenyközpontban
tisztán látszott, hogy a futók 80%-a túlöltözte a versenyt. 10-14 fok volt délelőtt, rövid nadrág, póló,
karszár, a fázós kezem miatt kesztyű, tökéletes választásnak bizonyult. A rajt előtt 20 perccel
elmentem bemelegíteni (3-4 futó tett hasonlóképp a 120-as L távos mezőnyből) Még a rajtcsomag
átvételkor kérdeztem, hogy a 3 frissítőpont hány kilométerenként lesz, erre nem tudtak válaszolni.
Fura mód nem kezdtem utánajárni a dolognak, végtelen nyugalommal elhatároztam, most én fogom
magam figyelmeztetni a frissítésre.
A rajtot követően nagy lendülettel indultam neki a szekszárdi domboknak, ez valahol 25 km-nél vissza
is ütött. Két lány volt előttem, akikkel tartottam a tempót, ami nekem kissé erőltetett volt, de nem
akartam leszakadni. Mint kiderült nekik is erőltetett volt, mert szinte egyidőben mind a ketten
elengedtek. Innen már csak fiúkkal futottam, akikre tapadva utazhattam, ez sokat segített. 25km
környékén ért be egy lány, akivel nem igazán tudtam tartani a tempót. Mint kiderült ő lett
korosztályomban a harmadik. Hát ezért volt rossz, hogy elfutottam az elejét.
A versenyt mobilon, Stravával rögzítettem. Egész úton egyszer néztem rá, 29km-nél. Óriási
meglepetésemre az óra 3:07-et mutatott. Itt már tudtam sokkal jobb időd fogok menni, mint amire
terveztem. Tudtam, hogy az utolsó mászás 32km-nél lesz. A vége felé elbizonytalanodtam hol
járhatunk, ezért megkérdeztem az előttem futó srácot -aki még 25km-nél hagyott el- hol tartunk.
Kedvesen közölte, hogy még 4 km van vissza, majd hozzátette „nem gondoltam volna, hogy te még
felbukkansz”. Na erre úgy felszívtam magam, hogy begyújtottam a maradék rakétákat és állva
hagytam. Ezzel a lendülettel száguldottam be a célba.
Végül a frissítés is remekül működött, bebizonyítottam magamnak, hogy óra nélkül is van élet egy
versenyen.
Különleges élmény volt, hogy Márkus Öcsi minden célba érkezővel kezet fogott és gratulált.
Ez egy hibátlanul szervezett verseny volt, jövőre is itt helyem, de azért inkább órával 🙂
baratrunning.com 