Bükki Kilátások Fun Run – Palásti Péter, beszámoló

Posted on március 10, 2024

2019. FUN RUN 4:15:37, 2024.FUN RUN 3:27:33

Előző nap mindent összekészítettem, mert reggel csak a vegetatív funkciók működnek, amit este nem pakolok be, az marad. Mint írtam, nem voltam jól pénteken, fáradtsággal tiltakozott a szervezetem a tervezett megterhelés ellen. Na legyen, jó korán (fél tíz előtt) lefeküdtem, szorítottam a szememet, így egy egész hosszút tudtam aludni 5:40-ig.

Csabikát és Enikőt gyorsan felvettem, az úton már látszott, hogy a Bükk felett sötét van, az időjárás az előre mondott (fos) arcát mutatta. De ez nem csüggesztett, mert alapjában véve nagyon vártam ezt a versenyt. A keleti geng teljes létszámban itt van, és Gizion társak szép számmal, de titkon rád is számítottam 🙂 (ott voltam, de a fun runosokkal csak a célban találkoztam – szerk.)

Rajt után egy négyes bolyban maradtam Bigával és két másik sráccal, végig a Mellér-völgyén együtt haladtunk. A jól járható erdészeti útról letérve az első jelentősebb emelkedőn nagy sár fogadott, az erdészeti járművek megdolgozták a felázott mélyutat, keresgéltük, hogy lehet mellette elsurranni. Addigra Biga egyértelműsítette, hogy annyira nem veszi komolyan, lényegében szórakoztatott bennünket a masszív felfelé mászásban. Az Őr-kő mászás előtt van egy laposabb rész, úgy hat és nyolc kili között, ott aztán el is léptem ettől a bolytól, mert bár nagyon szórakoztató volt, de éreztem, hogy ettől több van ma bennem. Előttem feltűnt Lantos Bori, aki iszonyúan megerősödött 2022. óta (akkor még el tudtam kapni 🙂 Mint Bigától megtudtam egy szlovák srác az edzője, sokat sítúrázik, attól is ennyire erős. A sítúrát már én is tervezem kipróbálni, mert azt idősebbek is elkezdhetik … 

Az Őrkő-háznál utol is értem a Borit, meg még két srácot, és be is ugrott Tomi mondása, hogy az Őr-kő háznál vigyázni, mert ketté megy a mezőny! Funrun jobbra, Hard tovább egyenesen. Csakhogy nagy köd volt fenn, alig látszott a jelzés, így éppen csak 5-10 métert futottam túl rajta. De csak annyit. Innen aztán egy négyesben ragadtam, mert egy szűk, sziklás övényen nem volt lehetőség nagyon előzni, kockáztatni meg itt nem volt értelme.   Itt – lett volna –  a pálya legszebb része, de ezt most a köd rejtette, így csak a helyenként tényleg látványos hóvirág mezőkön akadt meg a szemem. Őszintén szólva nem nagyon bántam, mert nagyon-nagyon koncentrálni kellett a pályára, a sáron még valahogy el voltam, de a csúszós sziklák és a barna fagyott kígyónak látszó gyökerek igazi veszélyt jelentettek. Miután alul rövidben voltam, semmiképp nem szerettem volna esni. Az időméréshez adott dugóka gumija kicsit idegesített, így a csuklómról leakasztottam, mert a középső ujjamon eléggé stabilan tartott. Azt hittem…

16 kili után a technikás és emelkedős terep igazán neheze mögöttünk volt, innen megint erdőgazdasági utakra vezetett a track, ezek már jól futhatóak voltak. A hosszú lábaimmal sikerült is némi előnyt felépíteni, elszakadtam Boritól és srácoktól is. Leérve a Török-úttal való első találkozáshoz (ez a 20. kili) kicsit hezitáltam. Mert a szalagozás a műúttól feljebb, az erdő alján vitt, de tudtam, hogy párhuzamos vele, és bele is visz végül abba, így simán mehetnék ott is. De nem tettem (egyébként jól), mert kifejezetten élveztem a réten át csapatást. Az aszfaltos rész után a Tamás-kúti háznál sem álltam meg (volt még vizem elég) és egyébként is ez a lejtős rész nagy kedvencem. Most felázott és csúszósabb volt, de itt tényleg nagyon mentem, 4 perces átlag kili az nálam terepen nagyon 🙂

A szédületes száguldás végén aztán megérkeztem a Tárkányi-patak átjárójához itt még simán keltem át. Tudtam, hogy a második Török-úti kereszteződés előtt vár rám még egy szép mászás és csak utána a grand finálé az utolsó mászással. Nagy lelki előny ez. És ezzel éltem is, mert egy srácot (valószínűleg Marczis Dávidot) sikerült is beérnem. Innentől kb. együtt haladtunk, szegény nem volt jól, a gyomrával küszködött. Én eléggé fegyelmezetten ettem-ittam, váltogatva a sót és a gélt az izóm is kitartott az utolsó frissítő pontig. Így együtt értünk le újra a Török-útra, ahol végre vizet töltöttem a kulacsba, nagyon kívántam már a tiszta víz ízét. A végső mászás és a célig hátralévő 5 kili – ahogy kérted – all out volt. Itt a mászás végén még egy srácot befogtunk (talán Farkas Mátét) és Dáviddal le is szakítottuk a pálya hullámos gerincén. Az utolsó lejtőzés aztán kalandos volt.

Minden az utolsó két kilométeren dőlt el. Kezdődött azzal, hogy szegény Dávid, előttem 5 méterre rálépett egy gyökérre vagy kőre, és rendesen megrándította a bokáját, fájdalmas arccal lelassított. Kérdeztem, hogy meg van-e, nem nagyon válaszolt, de láttam hogy újra futni kezd, ebből gondoltam, igen. Már majdnem kiértem az aszfaltra, közvetlenül a Bambarához vezető részen, mikor feltűnt mögöttem két futó (Bori és Jány Atti). Volt egy cikk-cakkos rész, ahol Bori levágott, Attival még kicsit később eszméltünk, így együtt csúszkáltunk az utolsó pár száz méteres turista úton. Hogy Attit meg tudtam volna előzni? Ezen nem nagyon volt idő gondolkozni, és akkor amikor már majdnem mindent megúsztam jött egy kis baleset, ott, honnan már láttam a célt! Láthattad, a látogató központhoz direkt levezető ösvény egy taknyos sár volt, ahol lényegében lesíeltünk. Na itt, én kétségbeesve elkaptam egy belógó bokrot, ami szépen meg is tartott, cserébe’ lehúzta az ujjamról a dugókát , ami nélkül ugye nem lehet célba érni…

Arra sem maradt időm, hogy egy csendes káromkodást kieresszek, hanem azon a sárcsúszdán – jóformán négykézláb – visszamásztam a bokorhoz és visszavettem ami az enyém. Végül és fellőhette volna a bokor a fára is azt a kis gumis izét, na akkor mit csinálok :-DDD      

Szóval, így az Attilát már nem tudtam megelőzni. De életem legjobb idejével beértem a férfi mezőny 6. helyére egy közel sem ideális pályán. Nagyon boldog voltam! És főként utóbb, mert a keleti gang kitett magáért Csabika 2, Antal Csabi Hardon 3, Tomi 5. Ünnep volt, na.