Bükki Kilátások Hard – Üsztöke Andi, beszámoló

Posted on március 25, 2024

2-3 hónapja gondoltam ki, hogy legyen Bükki Hard, ha már az összes terepverseny szervező megőrülni látszik idénre (legalábbis remélem jövőre visszaintelligensednek!). Nagyon szuper lett volna márciusban egy jobb 50-es VTM-et futni, mint tavaly, de Csanya átpakolta áprilisra a versenycsokrot. Így már túl közel került volna az 50-es az UTH Szentlászló trailjéhez.

A legkedvesebb versenyemről ne is beszéljünk! A Vadlán máshonnan rajtol, másik irányba, és ráadásul törölték az 50-es távot… Ezt kb katasztrófaként élem meg azóta is.
Ezek nyilván negatívan hatnak a mentális állapotomra.

Az elmúlt 1-2 hónapban 2x voltunk Bükköt kukkolni. Na most nem tudom még, hogy “Boldogok a lelki szegények…”-kel jobban jártam volna-e, ha ezt nem teszem. Ott és akkor további papírnehezékek kerültek lelkemre.
Az első bejárásnál rögtön az arcunkba kaptuk az Istállóskői mászást. Tettem ezt a fogyókúrám (értsd: karácsony utáni teljes édességmegvonás) harmadik, illetve menstruációm első napján. Hátööö…nem volt pozitív élmény! Ne fogyózzatok, úgyis lefutjátok! 😁
A második bejárásnál nagyobb kompániával felvértezve (a szopás többfelé osztódik??) vettük be az erdőt. A jeges, saras, havas erdőt. A 3,5 órásra tervezett futás 4,5 órás lett. Azóta is olvadásért imádkozom minden áldott nap!

Belus Fruzsi, Palkovics Nóri, Belus Tomi (és persze még sok más futó) beszámolói nagyon sokat segítenek és sok mosolyt  (fejhangon nyerítést) csalnak az arcomra. Tudom, hogy nem vagyok egyedül sem a jó, sem a rossz dolgokban. Egy ennél is nagyobb plusz, az a baráti társaság, akikkel hétről-hétre együtt futunk. Nagyon sokat ad a barátságuk!
Szóval azokban a pillanatokban, amikor elvesznék a hasztalan önsajnálatban, elég rájuk gondolnom! Várom, hogy mit ad ez a verseny. Már csak bő 2 hét.
Megadta! Ha tömören akarok fogalmazni jó volt! És kellett a pályabejárás! Így aki nem akar hosszabban olvasni, már mehet is futni!

Pénteken munka után indultunk Egerbe, Rebekáékhoz. Voltak olyan kedvesek, hogy elszállásoltak a saját otthonukban.
Este elmentünk vacsorázni, aztán elmentünk még egyszer. Csak hogy biztos jól frissítsek…ööö töltsek! 🙈
Nem aludtam túl sokat, mert kb óránként mentem pisilni, hála az este elfogyasztott 1 liter almalének…
Reggel az ébresztő előtt már fent voltam. Felpakoltunk, elindultunk…volna…a házban, a töltőn felejtettem az órám (Spoiler alert…így is lemerült 8 km-rel a cél előtt…)
Teljesen nyugodt voltam. Felkészültnek éreztem magam, még a frissítésemről is csináltattam “tetoválást” a kézfejemre, puska gyanánt (akinek nincsen esze alapon).

Tudom-tudom…percre kell írni, de addigra már nyomdában volt a tetkó, illetve a bejárás segített, hogy kilire is jó legyen. Jó volt! Ja! És most magammal is vittem a frissítésem. 😂

A rajtközpontban ment a tanakodás, hogy hosszú, rövid, hosszú vastag, vékony hosszú+rövid….váááá…rosszul döntöttem, de szerencsére mindig van a zsákomban karszár, kesztyű. Később kellettek is.
Szemerkélő esőben indultunk, ami később hol erősebbre, hol gyengébbre váltott, ami tejköddel párosult. Személy szerint imádom a ködöt, bár itt kissé ijesztő volt, amikor már az ösvényt sem láttam magam előtt.
A két kép ugyanazon az útszakaszon készült 2 hét különbséggel.

Szilvásváradra nagyon jól érkeztünk Tibivel. 20 km, 2,5 óra, 800m szint. Gabiék ezen a ponton segítettek Imarónak, illetve amikor odaértem, nekem. 🥰
A dupla zacsiba csomagolt izó kiszakadt, minden poros lett a zsákomban, amit az eső ragaccsá változtatott. Még a pólómat is deréktájon…😂
Pár apró kavicstól itt meg kellett szabadulnom, de utána már nem volt gond. Jobban mondva nem foglalkoztam a talppárnámba fúródó apró biszbaszokkal a későbbiekben.
Felvértezve indultunk tovább Istállóskő felé.

Felérve a tetejére (óbaz…sose érünk fel???), kis kanyar, és egy másik szélességi fokon találod magad. Nem szidtam én sem Petit, sem Főnit, csak saját magamat. Kellett volna a vastagabb felső, plusz még egy. Még jó, hogy mindig cipelem ha kell, ha nem a karszárat/kesztyűt!!! Még így is fáztam kicsit, de kb fél órával később újra saját szélességi fokunkon találtam magam. Mondjuk ettől még nem lett melegem.

Még Istállóskő felé mászás közepén leszakadtam egy kisebb csapatról, plusz Tibiről. Kicsit elveszve éreztem magam a ködben, de szerencsére az órám mutatta, hogy jó helyen vagyok! Ezen a ponton van egy olyan kilométer, amin már áthaladtunk egyszer, így erősen figyelned kell, hogy merre kell tovább futni. A köd és az oda-vissza szakasz a pályában kissé elbizonytalanított, de szerencsére nem csak szalagok voltak (iszonyat jól volt jelölve a pálya!!! 5 csillagos!), hanem ezen a ponton egy irányító is volt! Itt megcsíptem Tibit és egy kisebb csapatot, köztük Fekete Beatrixot és futótársát. Velük a verseny végéig kergettük egymást.

Cserepeskő és Tar-kő igen technikás szakasz. Dőlésszöge jól futhatóvá tenné, de a 25 centinként függőlegesen élére állított lapos szikláknak köszönhetően értelmezhetetlenné tette ezt a mozgásformát. Ha ezen a ponton videó készült volna rólunk, akkor azt hinné az néző, hogy itt mindenkit frissen engedtek a detoxikálóból… (Ha itt “futott” a Fun táv is, akkor értem az elnevezést! 🤣)

Végig fegyelmezetten frissítettem, de nagyon vártam már a Nagy-mezői pontot, mert ott engedélyeztem magamnak egy nagyobb habzsi-dőzsit. Jó volt valami értelmeset enni a sok zselé meg izó után!

Nagy-mező után jött egy hosszabb lejtős szakasz, aminek egy idő után úgy éreztem, hogy nem akar vége lenni. Igazából csak az utolsó mászáson szerettem volna már túlesni… Sajnos az Ódor-vári mászás elején visszaelőzött Fekete Bea. Hiába készülsz lelkileg a verseny szinttérképéből (bár nagyon sokat segít), meg pályát jársz be, ha edzések alatt “ellógod” a mászásokat. Itt már csak az akaratom vitt.

Sokan mentek ki úgy, hogy rohadtul nincs kedvetek, ez fáj, az fáj…Na! Hát ezek azok az edzések, amik az ilyen holtpontokon átsegítenek a hosszú versenyeken. Ha nem is látod ott és akkor az értelmét, hidd el, hogy azok is kellenek! Nem feltétlen az “Ez is beépül” blabla miatt. Részemről azt gondolom, hogy a testileg-lelkileg fos edzések a mentális erőnlétedet edzik ! Ott alakulnak a midikloriánok! 🥰

Szóval elhagyjuk Ódor-várat, az egyetlen helyet, ahol végre volt kilátás is, erre nem lemerül az órám?? Mondom magamban: “Marha jó lesz ez az UTH Szentlászlóján…powerbankkal kell majd futnom??” Jól felcsesztem magam, elszórtam pár fityinget a mentális százasból. Még jó, hogy ott volt Tibi! Ha futott, futottam, ha sétált, sétáltam. Lehajtott fejjel tettem az egyik lábamat a másik után. Innen már nem sok minden kötötte le a figyelmemet. Épphogy rápillantottam a Bambara hátsó (?) bejáratára. Szét volt szalagozva, hogy itt élesen kanyarodj jobbra, még az elkábult futó sem tévedt volna be a wellnesbe, olyan erőszakosan tereltek vissza a fák közé. Még egy nagyon durván fellocsolt lejtő jött, lehet egyszerűbb lett volna seggre ülve lecsúszni, de derekasan leküzdöttük magunkat két lábon. A “célban” a tiszteletkör előtt hallom Gabit, ahogy kiabál: “Told meg Andiiii!”. 🤣  Örültem, hogy végre beértem, nem volt már nafta tolni. De beértem. Mondjuk nem voltak kétségeim, de azért ennél többet szoktam mosolyogni a célban. Ha másért nem, hát azért, mert vége van! 🤭

Aki rivalgásért, meg éremnyakbaakasztásért jönne, az ne tegye! Csöndes célbaérés, csöndes nyűglődés a teremben. Megszán az egyik önkéntes, és elmegy a levesemért. Felejthetetlen segítő, felejthető leves. Míg várom, hogy hűljön (ehetetlenül forró), addig vakarom a vádlimról a sarat. Ki volt írva, hogy saras cipővel nem menj az emeletre…végig lelkifurkám van. Csak később eszmélek, hogy a földszinten vagyunk…

Nem elégedetlenkedek (persze Gabi és Peti fogadásokat kötöttek, hogy mi lesz az első ((elégedetlenkedő)) mondatom), mert sok mindenben fejlődtem (frissítés), célidő 9:30 volt, 9:39 lett… Nem vész. Van hová fejlődni! (Botozni kéne…)( Meg mászni. Sokat!) Még van bő két hónap az UTH-ig. A világot nem váltom meg ennyi idő alatt, de azért próbálkozni lehet!

Szóval a pálya jó, csodás helyeken vezet, a szervező és csapata jó fej. Ha szeretnéd magad kihívás elé állítani, akkor itt a helyed!