UB – Neubrandt József beszámoló

Posted on 2020.10.09. Updated on 2020.10.09.

100%

Most, hogy leültem megírni a beszámolót el kell döntenem, hogy kinek is írjam. Ezen már sokat gondolkoztam, mert ugye a Gizion csapat csak egy halmaz, sőt a futók is csak egy halmaza azoknak, akik ezt el fogják olvasni. És még kevesebben vannak, akik tudják miről is szól az ultrafutás. A kívülállóknak furcsa lesz, előre is elnézést érte.  🙂  Egy biztos, a valóságot fogom írni, úgy, ahogy én átéltem ezt a 30 óra 17 percet.

2017-ben találkoztam először testközelben az Ultrabalatonnal. (Google, ha nem tudod mi ez). Akkor ott álltam a célban, és néztem a beérkező emberek arcát. Volt néhány hozzám hasonló korú (55 éves voltam akkoriban) pasi, akik arcán a fáradtság mellett ott volt az öröm és a büszkeség is. Azt hiszem eldöntöttem akkor, hogy én ezt akarom.

2018 áprilisától dolgozunk Gabival együtt. A mi együttműködésünk egyszerű. Ő mond vagy ír valamit, én meg megcsinálom.

2020. április 24. Beszélgetés Messengeren Gabival (l. “tudományos versenytervezés”):

– ja, akartam kérdezni, hogy ha végignyomjuk a felkészülést, és nem jön közbe valami, akkor van -e 80% esélyem legalább az UB-t  lefutni?
 – 100%
 – olyan nincs. De köszönöm a bizalmat.
– oké, akkor 99%
– 🙂
– csak ne kaszinózz közben, tudod:-)
– de…de…hányni szabad?
– azt igen! Többször is!

Persze egy edző nem mondhat mást. De azért a 99%-ot könnyebb elhinni, mint a százat. (L. még Yiannis Kuoros: “You can never be ready for an ultra.”  Google, ha nem tudod ki ő.)
A rajt előtti éjjel kaptam egy üzenetet, Korányi Balázstól (Google, ha nem tudod ki ő):
“Nagyon drukkolok Józsi! Egyszer rábukkantam egy svéd futó, Rune Larsson ultrafutó tanácsaira és volt egy, ami nagyon megmaradt: Jöhet bármilyen holtpont, el kell hinned, hogy ez átmeneti. Minden gödörből van kiút. Csak  legyél türelmes és haladj előre.  Jó lesz! Fájni fog, de megéri.”

Reggel a rajtban. Csathó Timi és Cserta Balázs jött volna kísérni Berlinbe, de mivel az elmaradt, gondoltam ne ússzák már meg ezt az egészet, jöjjenek csak az UB-ra velem. Futottunk már együtt többször, tudtam, hogy jó kezekben leszek.
Gabi így indított útnak minket: ”A két mosolygós gyilkos közrefogta áldozatát:-) Tartalmas 223 kilit mindannyiótoknak, kinek így kinek úgy:-)))”
Itt még egyikünk sem tudta mi vár ránk.  Kezdődhetett a Nagy Kaland.

Az első kilométerek a szokásosan teltek, megtalálni azt a kényelmes pulzust, ami megfelelő lesz hosszabb távon is.  132 alatt akartam maradni, (ez olyan 5:50-6:00 tempó) de utólag azt gondolom lehettem volna bátrabb, és mehettem volna LASSABBAN.  (Kicsit elfutottam én ezt a versenyt. Nem nagyon, de egy picit. )
Szépen elkezdtek fogyni a kilométerek. Az elején azt a ritmust tartottuk, hogy kb. félóránként frissítettünk, kaptam izót, meg zselét, meg mindent, amit kértem. Timiék még egy tálcát is hoztak, és arról kínálták a cuccot. Eredetileg azt találtam ki, hogy elharmadolom a szükséges 60g szénhidrátot, és zseléből, izóból (energia italpor) és szilárd ételből rakjuk össze. A szilárd: rizs, tészta, vajas kenyér, paradicsom, kompót, sós-sajtos sütemény, meg minden egyéb, amit a hivatalos frissítőasztalon megtalálok. A vége az lett, hogy onnan csak barackkompótot ettem, meg egy kis vörös áfonyát. A kompót nagyon jó volt, puha és édes, nem kellett sokat rágni. Az izó meg a High5 Zero adta a folyadékbevitel alapját, egy kis vízzel kiegészítve. A Zero nagyon jó cucc, végtelen sokat meg lehet inni belőle, energia nincs benne, de a benne van a fél periódusos rendszer (magnézium, nátrium, kálium, kis vitamin stb.) amire szükség van. Teletek szépen a kilométerek. Valahol a Római úton, az egyik pont után Zsófi ugrott ki egy autóból.  És ahol Zsófi van, ott fotó is van.

Az északi parton csak egy idegölő szakasz van, amikor a hosszú egyenest kell megfutni Szigliget után. Egyszerűen nincs vége, az a 4 km elveszik a távolban. De eltelt ez is, mint az előtte lévő hetven kilométer. Nem nagyon foglalkoztam semmivel, nézelődtem, meg figyeltem befelé, hogy minden rendben megy-e. Kb. 75 km-nél kezdődtek a bajok.  Ahogy megittam a 3 dl izót azonnal tudtam, hogy ez visszajön. Megtanultam, hogy nem érdemes ezzel erőlködni, fél perc alatt túl van az ember rajta. A gyomor szinte üres, nem nagy dolog ez ilyenkor.  Viszont változtatni kell, a 3 dl folyadékot egyszerűbb pótolni, átálltunk szénsavas vízre, meg kólára, a szénhidrát nehezebb, próbáltam több szilárdat enni.

Így értem be Keszthelyre ahol a Gizicsibék 2/3-a ugrott a nyakamba. Alex épp futott, így vele nem találkoztam, de Szilvia rögtön odavitt a leveseshez, és intézett nekem egy kis levest. A sorban álló fiúk, amikor látták, hogy egyéni vagyok azonnal előre engedtek. (Tök menő egyéninek lenni, csak fárasztó.) A levest már séta közbe ettem meg, és Szilvi egy újabb öleléssel utamra engedett. De szinte azonnal jött Csillu, aki kocogott velem egy darabon.  Ekkor már (90 km-nél jártunk) olyan 7 percesben közlekedtem, de nem volt semmi gondom. Valahol ezen a részen jött először Athosz, akivel a későbbiekben többször is összefutottam. Egy „hajrá Józsi bácsit” mindig kaptam tőle. Utolsó találkozásunkkor, olyan 210 km környékén, még Gabi üzenetét is átadta, hogy: szép volt a bemelegítés, most már akár futhatnék is. Athosz egy kedves ember. 🙂

Haladtam. Meglepetésemre Poór Petit értem utol, valahol 20-25km-nél láttuk egymást utoljára, eleinte gyorsabban haladt nálam, de görcsölt a lába. Mondtam, hogy nálunk minden is van, kenőcs, henger, beszéljen Balázsékkal. Így is volt, hengerezett, és egy darabig haladgattunk egymást kerülgetve, de elmaradt, mint később megtudtam ki is szállt.

Nála most az UB nyert.

Muszáj szót ejteni a déli partról. Ide sötétben ér az ember, és a végtelen hosszú, unalmas egyenes utcák nagyon fárasztóak. Lehet mantrázni “trappolva” az “I can do hard things” szerű dolgokat. Furcsa dolog ez, mert nem sok inger éri az embert, üres, sötét utcák, a versenynek ebben a szakaszában már a nagyon széthúzódott mezőny miatt futókkal sem nagyon lehet találkozni, és mégis… valahogy megy ez az egész. Folyik. Történik. Egy picivel mindig előrébb. Jön egy ellenőrzőpont, felpattannak, segíteni szeretnének, de nincs mit. Azt a kis kompótot egyedül is elveszed, egy kis vizet töltesz a kulacsba, “sziasztok!” és mész tovább. Visszaáll a csönd, és a nyugalom. Volt néhány futó, szerencsére nem éjjel, akiket zenével kísértek. A biciklis embernél szólt valami zene. Azt hiszem, megbolondulnék.

Ez egy magányos műfaj.

Valamikor a déli part közepén talán, Zsotyeket is elhagytam. Már egy ideje csak gyalogolt, ami nem állt messze persze az én kocogó tempómtól, de többet állt, mint én. Nem volt jól. Féltettem is, de kemény, szépen összeszedte magát. Volt szakasz, ahol együtt mentünk egy darabig, és együtt sajnáltuk magunkat, amikor megfogalmazta az UB lényegét, “Józsi, ez egy kurva nagy tó”.  Hát bizony ez az.

Éjfél körül vettem észre, hogy furcsa színűt pisilek. Miközben haladtunk tovább, Timi felhívta Gabit, aki vélhetően a monitor előtt töltötte az éjszakát, és megbeszélte vele a dolgot. Van ilyen, a rázkódástól kisebesedik a hólyag, és ez magyarázza. Ettől még futhattam tovább.

Tettünk egy gyenge kísérletet újra az izóval, sőt még tejjel is, de mindkettő a fűben végezte fél perc után. A tej sorsát előre sejtettük, de kívántam, gondoltam próbáljuk ki. Maradt a víz, meg néha a kóla, és persze a Zero.  Haladtunk, hajnali 3-ra értük el a Suhanjos pontot Zamárdiban, ahol Szandi várt minket. Tímea előre kiokosította, hogy nem ülhetek le, nem állhatok meg, így szokás szerint menet közben etettek. Bár Tímea és Balázs igyekezett azért feldobni a dolgot alkalmanként.  Fine dining Ub módra. (zero, zselé ezt az ember elrakja), egy falat a banánból, esetleg a halas, tojásos szendvicsből, szőlő, só tabletta, gumicukor, szárított gyümölcs (ez a kísérőknek nem tetszett annyira, ezért nekem adták. Bezzeg az 5 Túró Rudit megették…)

Teltek a kilométerek, haladtunk. Fél 6 felé találkoztam Nicollal,  Zsotyeket kísérte, és megjegyezte, ha már a lányom orvos, csak rá kellene kérdezni erre a vizelet dologra. Fel is ébresztetem szegényt. Ő értette, hogy nekem fontos ez a dolog, ezért azt tanácsolta nézzük meg a színét, ha rózsaszín, mehetek tovább, ha barna vége a dolognak. Gondoltam több szem többet lát, és hívtam Balázst, hogy jöjjön, mert az ember, 23 óra futás után, már nem biztos, hogy objektív. (“This is a beginning of a beautiful friendship.”) Megcéloztam egy fehér falevelet, és örömmel láttuk mindketten, hogy rózsaszín. Mehettem tovább, immár orvosi engedéllyel. Azt hiszem, valahol ott kezdett világosodni.  Aligától ismerem az utat, sokat futok arrafelé. Kenesén mégis eltévedtem. Az aszfaltra az UB színével megegyező színű egyéb nyilak is fel voltak festve, és csináltam egy kb. 4-500 méteres felesleges kitérőt. Mindezt kb. 190 km futás után. Számomra is csoda, hogy ettől nem borultam ki. Fejben annyira egyben voltam, hogy simán mentem tovább. Almádi, Alsóőrs, Csopak. Borzasztóan lassan teltek a kilométerek, de fogyott a táv. Meleg volt, de (ezért kell a szakértő segítség) azonnal kaptam jeget sapkába, karszárba.

Nagy élmény Csopak után felfutni az utolsó dombra, és meglátni a Balatonfüred táblát! Ahogy leértem a domb aljára, Ármin mosolygott rám, és örült nekem.  Jött is vagy 500 métert velem. A kép is bizonyítja, hogy terepfutó, az aszfalton szédül. (Azt szokták mondani, hogy terepen nincs két egyforma lépés. Állítom, hogy a Balaton körüli aszfaltokon sem sok van. Mi valahogy nem szeretjük a sima utakat.)

Ármin visszafordult, ott maradtam egyedül az utolsó pár kilométerre.  Próbáltam élvezni, néhány sétáló – gondolom a csapatversenyre jöttek- kiabált egy “hajrá”-t és biztattak. Jól jött ez a végére, bár fejben végig nagyon erős voltam. Alig sétáltam bele, tudtam miért vagyok ott, és tettem a dolgom. Az UB előtt egy hónappal még voltak kétségeim. Azután elkezdtem nem a 220 km-rel foglalkozni, hanem várni a kalandot. Az ismeretlent, a kihívást. Tudtam, hogy amit lehet, megoldok, amiben lehet segíteni, Timi és Balázs segíteni fog. A holtpont, meg ha lesz, elmúlik. De nem volt holtpont. Nyűgösség, meg a szokásos dolgok voltak, de gödör, amiből ki kell mászni, olyan nem.

Azután az ember felkocog a célba és hirtelen vége lesz. Fényképeznek, szalagot, pólót, érmet adnak, és… le lehet ülni. Sőt feküdni is, mert a kísérőid hozzák a takarót, és leterítik a hűvösben. És nézed a beérkezőket, Papp Jánost, aki negyedszer ért be, mert megfogadta, hogy minden unokája örömére fut egy UB-t, és megszületett a negyedik. Zsotyeket, aki idén is végigküzdötte a fájdalmai ellenére a második 110 km-t. Zsuzsit, akinek többször kellett kimásznia a gödörből, és mindenki mást, aki végigcsinálta ezt a több mint 30 órát. Nem hősök ők, csak olyanok, mint én, akinek van egy célja, és el szeretné azt érni. Innen is gratulálok mindenkinek, aki odaállt a rajtvonalhoz, és megpróbálta. Bogár Jani, az ultrafutó legenda (Google, ha nem tudod ki ő) 185 k környékén, az aszfalton nyújtott mikor elmentem mellette. Úgy nézett ki kiszáll. De feltámadt és beért szintidőn belül. Ez erről szól.

Azt hiszem Gabi velem csodát tett. Bár a felkészülés nagyon hosszú volt, mert az idén először Sárvárra készültünk (12 órás), majd Berlinre (160 km), de mivel ezek elmaradtak jött az UB. De nem futottunk olyan eszement sokat.  A havi 30-35 óra, a heti 70-80 km egy UB felkészüléshez egyáltalán nem sok. És működött.  A tavalyi berlini 160 k-s időmön 2 órát javítottam, és futottam 182 k-t 24 óra alatt. Mindezt 58 évesen, bő 3 év futás és 2 és fél év együtt dolgozás után.  (Remélem Gabi nem hoztam rád szégyent. 🙂 )

Mit mondhatnék erre mást, mint azt, hogy KÖSZÖNÖM.

A másik nagy KÖSZÖNÖM Timit és Balázst illeti. Pontosan azt hozták, amit vártam tőlük: nekem csak futnom kelljen. A többit elintézték.  Nélkülük sokkal nehezebb lett volna. Amikor érezték, hogy kevesebbet iszom, többet adtak, az autóval valahogy mindig úgy álltak meg, hogy véletlenül sem tudtam, még csak neki sem támaszkodni, nemhogy picit ráülni a csomagtartó szélére. Gabi kiokosította őket, hogy nincs ücsörgés. És nem is volt. Nem is hiányzott.

De szerencsére ők is jól szórakoztak. Jöjjön néhány kis színes tőlük:

“Beszélgetés” valahol Siófokon hajnalban, sehol egy lélek:
– …
– …
– Szerinted erre megy az UB?
– …
– …
(nem arra ment…)

Szintén éjjel, amikor a szembejövő futók fejlámpája úgy vakít, hogy fogalmad sincs, mikor jön az embered:
– Ott jön a Józsi!
– Szerinted ez a női Józsi vagy a férfi Józsi?
(Próbáltunk a mozgásodról beazonosítani, így szűkítettük a potenciális Józsik körét egy gyorsJózsira, egy nőiJózsira és Józsira. A gyors Józsi egy hozzád hasonló, de gyorsabb mozgású fickó volt, a női Józsi viszont mozgásában és a tempóban is nagyon hasonlított rád, ugyanúgy fehér szára volt, ráadásul sokáig előtted futott, nem egyszer ugrottunk elé majdnem a frissítéssel…)

Frissítési alapelvek kezdőknek:
– Akkor most majd tegyünk ki neki vajas kenyeret, banánt és aszalt gyümölcsös golyókat.
– A gyümölcsös golyó az melyik? Ja, az nekünk nem ízlett annyira, abból tegyél ki neki nyugodtan többet! (Természetesen csakis a te érdekeid szem előtt tartva végigkóstoltuk a frissítésre előkészített falatokat…)

Frissítés megint, éjjel:
– Álljunk ide a lámpa alá, itt jobban tudunk etetni!

Frissítés 200 km után:
– Most már próbáljuk meg ezekkel a szarokkal életben tartani! (vö. gumicukor)

#Gizionpower

Azért egy csapatnak ereje van. Amikor eléd ugrik valaki, és megölel, amikor egyszer csak megjelenik valaki, és fut veled, amikor tudod, hogy figyelnek rád, amikor mindig kapsz egy-egy jó szót valakitől út közben, amikor tudod, hogy a távolból is sokan szurkolnak neked… akkor azért egy kicsit könnyebb.  KÖSZÖNÖM mindenkinek.

Tímeától kértem, hogy jegyzeteljen néha, mert utólag lehet belőle tanulni. Ebben a táblázatban az Ő jegyzeteit találjátok.