beszámoló
Frankfurt félmaraton beszámoló – Molnár Eszter
A félmaraton előtt egy hónappal éreztem azt, és osztottam meg Gabival abbéli aggodalmamat, hogy a felkészülés nem ott tart, ahol kéne. Nizza után leeresztettem, fájdogált a térdem, aztán volt egy nagy betegség (a fiam 3 hétig volt tüdőgyulladásos, én csak úgy 1,5 hétig voltam beteg). Aztán karácsony, hasmarsvírus szívdobogással, hazautazás, visszajövés, szóval na. Januártól jobban alakultak a teljes hetek, de bizony voltak kihagyott edzések.
Gabi egyetértett velem a felkészülés hiányossága kapcsán, de megbeszéltük, hogy abból főzünk, amink van, pb nem lesz, de lefutom azért. Ennek érdekében a szokásos 3 hetes ciklus helyett durvítottunk, és úgy jött, hogy kisszopó-nagyszopó-mégnagyobbszopó-pihihét, utána a félmaraton. A mégnagyobbszopón 18 km-t futottam, ketten jöttek is velem, hogy tuti legyen, egy futva (felháborító módon ő nem fáradt el a 18 végére sem), egyikük pedig bicajjal. A távokat nem tudtam mérni az utóbbi hetekben egyáltalán, új telefonom van, és a GPS ebben vérborzalom. Így ismerős terepen futottam mindig, ahol pontosan tudom a kiliket. Egy a barna bokornál, kettő a nádfedeles háznál, három a mező végén a kerítésnél, négy az ismerősöm munkahelyénél, öt a Decathlonnál, hat a temetőnél, hét a kör elején. Így készülj félmaratonra 🙂 Egy héttel a verseny előtt kaptam kölcsön egy GPS-es órát, ah, micsoda megkönnyebbülés, igaz, egy analfabétának érzem magam műszakilag, ámde mutatja az eltelt időt, távot és a tempót. Jó, arról most ne beszéljünk, hogy az első futáson majdnem elkámpicsorodtam, mert nagyon pici távokat mutatott, a vége felé gyanús lett, hogy mérföldet mér kilométer helyett 🙂
A versenyre úgy mentem tehát, vagyis előtte Gabiékhoz, hogy majd futok, megy a jobb, megy a bal. Soha ilyen nyugodt nem voltam, máskor napokkal korábban azért indul a pánik, a mitvegyekfel, mitvigyekmagammal, hogyleszmintlesz, teúristen. Most nem, beraktam hosszút és rövidet a bőröndkémbe, a biztonság kedvéért sapkát-kesztyűt-kabátot, de világos volt, hogy kelleni nem fog, 15 fokot mondtak és felhős eget. Előtte nap gondoskodtunk a szénhidrátbevitelről (apfelstrudel és olasz tészta), megvolt az átmozgató futás is. Jó, a bal farizmomban volt egy húzódás, azt ragasztottam flectorral végig, meg henger és barátai.
Gabival beszéltünk a hogyleszről. Nem akartam elfutni, mint Nizzát, az borzalmas volt, klasszik hülyeség, 10 kiliig rohantam, aztán meghaltam. Azt mondta, nincs vesztenivalónk, legyen az a taktika, hogy tartom a 6:05-6:10-es tempót amíg megy, aztán ha kell lassuljak. Kicsit ijesztő volt a tempó az elmúlt időszak viszonylatában, de evvan, ezt mondták 🙂 Az idő kiváló volt, felhős ég, 12 fok körül, a rajtnál picit kisütött a nap, aztán kötelességtudóan elbújt. Capri volt rajtam és rövidujjú, jó választásnak bizonyult, na meg az Asics-em. Frissítésnek 3 optonia zselés szaloncuki szerű izékét vittem. Mint tudjuk, ez nem szükséges egy félmaratonra, de nekem bevált hosszabb futásokra, hogy fél óránként tolok valami enerdzsit. És ott volt az óra, ami mutatja a tempót.
Rajt előtt Gabi vezetésével bemelegítettem, aztán beálltam a rajtba, a hátsó zóna elejére. Még Balázs is mondott egy-két intelmet, aztán gyia. 15 perc után sikerült is elrajtolni, de okosan csinálták, egy fél perc tülekedés, bénázás, előzgetés sem volt, szépen el lehetett kezdeni futni egyből. Az órát is sikerült elindítani 🙂 nem béndzsáztam. És akkor gyerünk tessék futni.
Egészen jól ment a várt tempó tartása, néha meglendültek a futóművek, és 5:55-öt láttam, akkor szépen visszafogtam magam, és visszalassultam. És csak mentem és mentem. 5-nél jött az első frissítőpont, ittam 3 korty vizet sétával, gyerünk tovább (ment utána a zselé is). Kicsit nehezen találtam vissza a futótempómra, lassultam, de 1 kili után megvolt. Aztán tovább, tovább. Eseménytelenül fogytak a kilik, szépen beszélgettem magammal közben, hogy 10-ig tartsuk ezt. 10-nél frissítőpont, fél pohár izó, zselé, tovább. Itt már inkább 6:10-es volt a pace, sebaj, egészen elégedett voltam vele. Na akkor 12-ig, az ment is. Na, akkor 14-ig. Néha lassultam, de nem hagytam magam. 14-nél már nagyon vártam a frissítőasztalt, pici emelkedőt is éreztem (a strava szerint 10 m, az nem sok…), előkerült a kényszerorrfújás. Tudtam, hogy ez most mélypont. Jött a frissítés, gyerünk, izót befele, zselét utána. És nem bírtam futni rendesen, lassú voltam, mint a csigusz. És itt tárgyalásokba kezdtem magammal, hogy nem igaz, hogy nem tudom én ezt gyorsabban, csak egy ütemváltást kell megpróbálni. És működött, 6:40-ről 6:30, 6:25, majd 6:20, szépen láttam az órán, hogy megy ez. Itt volt egy rövidebb szakasz, ahol én már visszafelé futottam, a lassabbak meg szembe. Ez valami nagyon jó erőt adott, hogy sokan-sokan vannak utánam. 17-nél újabb asztal, inkább elvettem még egy izót, jó lesz az. De itt már nem lassultam be, csak mentem. 18-nál ránéztem az órára, és elkezdtem számolni. Ha 7 perces kiliket megyek, akkor a meglévő pb-met hozom, azaz ha azon belül megyek, akkor beljebb leszek. Még soha nem sikerült gyorsítanom verseny vége előtt 2-3 kilivel, addigra mindig meghaltam, de itt, szárnyakra leltem ettől a gondolattól, 6 percen belüli, aközeli tempót futottam a végéig. 20-nál állt Mária az út mentén, én nem vettem volna észre, annyira befelé figyeltem, de rámkiabált-szurkolt, én meg ordítottam vissza, mint az állat, hogy PB lesz, PB lesz! Gyorsítottam még egy kicsit, a stadionban az uccsó 100 métert tényleg úgy futottam, mintha az életemért futottam volna (4:40) 🙂 Ahogy Gabi mondta előtte! Pár embert még be is fogtam így.
Hát ennyike. Jó idő, jó taktika Gabitól, az óra megléte és a hit magamban, hogy meg tudom csinálni. Ez a négyes, meg azért voltak kilóméterek is a lábamban, na ezek hoztak nekem egy 2:10:03-as félmaratoni PB-t.
Teret ad a fejlődésnek 🙂 Hajrá én 🙂 (3 hét múlva Dunakanyar FM, anyám, de hülye vagyok). Gabi, ismét köszi, hogy elviseled a lógós heteimet is 🙂 meg az egész felkészítést!
A Gizionoktól Hegedűs Ákos is rajthoz állt, sajnos sérülés miatt a felkészülés rettentő hiányos volt, cél a teljesítés, ahogy aznap megy. Ez 1:34:18-ra volt elég, ami azért elég jó. Söröcske is járt érte:-)
Nyújtás hazafelé az S-Bahnon:-)
Bükki Kilátások, Hard beszámoló – Dr Szabó Sándor
Már az utazás sem volt egyszerű, mivel sűrű hóesés és csúszós utak nehezítették a közlekedést. Elfoglalva felsőtárkányi szállásunkat, elindultunk a közeli pizzériába, ami csak 500 méterre van, de valójában legalább 2 km. Itt kissé túl ettem magam, ami másnap vissza is köszönt. Est 10-köröl megérkezett még budapesti futócimbim, Burai Laci is. Kis beszélgetés és fekvés.
6.00 már a sarki kisboltban ért minket, ahol Tomival örömmel ittuk meg a reggeli kávénkat. Pakolás és irány a rajt.
A Főni utasítását betartva, nem lepődtem meg és nem akadtam fenn semmin, egyszerűen csak alkalmazkodtam! Így utólag már azt mondom, talán élveztem is.
Gánt Trail beszámolók
Dr. Földi Zsuzsi beszámolója, 25 km
Odafele úton lefejeltem a félig nyitott csomagtartót (még nem nyílt ki teljesen, én meg már hajoltam be, és bumm… iszonyatosan fájt, megszédültem, kicsit felfordult a gyomrom, és percekig annyit tudtam csak mondani, hogy aztakurvaéletbe, aztakurvaéletbe, ez nagyon fáj😂 (Időben kicsit előre: hétfő reggel sebet találtam a fejem tetején, még ma is eléggé érzékeny és fájdalmas)
Megérkezünk, minden flottul megy, rajtcsomag, pisi 2x, szerencsére elég hideg van, nem olvad, a sarat tuti megússzuk :). Fejem fáj, de hát jól beütöttem, érthető.
Végig havas volt a pálya, ahol mélyebb volt kicsit, ott totyogva is 170 fölé ugrott a pulzus, de komolyabb lihegés nélkül tudtam futni felfelé is, nagyon élveztem – éreztem hogy van erő, nagyon lazán ment ahhoz képest, hogy hóban futok. És vsz itt rontottam el – annyira élveztem h megy, és könnyebb, mint amire számítottam, hogy elfelejtettem enni… 6-7 km körülre vártam a frissítőpontot, ott akartam elővenni gélt, de 8 után volt, és akkor mar éhes voltam nagyon (igen, közben elő kellett volna venni, és enni kellett volna, ott volt basszus az övemben minden). Aztán elfelejtettem gélt enni 😮, a ponton gyors csoki-banán-viz, és mentem tovább, 11-nél eszembe jutott, hogy basszus, a gél – gyorsan ettem is egyet. Végig fájt a fejem, itt mar eléggé, szar volt. 13-nál visszaértünk a faluba, a rövid táv vége itt volt, innen egy 12 km-es kör volt meg nekünk. Frissítőpont – banán, csoki, viz, nem voltam túl jól, de futottam, kényelmes tempóban. Se izomfáradtság, se semmi konkrét gond nem volt, csak egyszerűen nem voltam jól – fájt a fejem, tompán, és nagyon zavart a hó fehérsége (az egyébként is mindig bántja a szemem), aztán amikor egy _semmiben_ megbotlottam, akkor majdnem sírva fakadtam (G szerint sírtam, szerintem csak majdnem), megálltam, elővettem egy gélt, megettem, ittam vizet, és mondtam Gábornak, hogy szarul vagyok, de összeszedem magam, menjen, egyedül akarok szenvedni. Megkérdezte hogy nem akarok-e kiszállni, de mondtam, hogy mivel nyílt törés és haláleset nincs, és van még 4,5 óra a szintidőből, ez az opció felejtős 😄
Kb 1 km múlva oké voltam teljesen (fejfájás maradt), azt hiszem agyban kellett inkább összeszedni magam, tisztáztam magammal hogy kevés volt a kaja, enni kell, akkor szépen lazán befejezem a maradék 11 km-t, ami lóf@sz, azt félhullán, sőt egészen hullán is bármikor lefutom, függőlegesen is felfele akár, úgyhogy száj befog, hiszti nincs, futás van :D. Megettem egy gyümölcsszeletet is, és futottam, kényelmesen, már amennyire a hóban lehet kényelmesen futni 🙂 Tudtam hogy 17 km-től lesz 2 km, amin 150-170 m szint van, azt vártam, hogy azon a gyalogláson legyek túl. Na, az szar volt nagyon – keskeny nyom, kb térdig erő hó, és csúszott veszettül. Felfelé gyaloglás közben is ettem, és arra gondoltam, hogy ez igazából semmi, Tomiék előző nap sokkal durvább körülmények között sokkal többet mentek,
úgyhogy tessék örülni annak, hogy nekem most ilyen könnyű :). Aztán 19-nél frissítőpont, csoki-banán, és innentől lehetett csapatni lefelé. Csak az volt innen rossz, hogy fázott a teljesen szétázott cipőben a lábam, egyébként élveztem, nem volt igazán fáradtság se, izmok működtek rendesen, nem fájt semmi (fejemet leszámítva). Elvileg a faluba befelé volt vmi emelkedő, én nem éreztem, csak hogy nagyon jeges az út, és csúszik 😄 Óram szerint 2:48:xx lett, hivatalos 2:52, nem is reméltem hogy ilyen havas körülmények között 3 órán belül beérek 🙂
A frissítéses bénázást sajnálom nagyon, de talán lassan tanulok belőle.
Cserta Balázs beszámolója, 14,5 km
Közben azt éreztem, hogy nem volt jó, de így utólag jól sikerült!! Két magamnak megfogalmazott célom volt: 1:30 belüli idő és, hogy mindig futómozgásom legyen a tempó ellenére, tehát hegynek fel se sétáljak. Jelentem sikerült!!:) 1:25 valamennyi lett az időm és mindig imitáltam a futást!!
Az elején volt egy nagy emelkedő amitől a plafonra került a pulzusom, de legalább nem volt vele gond a továbbiakban, mert ott is maradt. Végig egy 5-10 cm süppedős félig taposott havat kellett túrni. Ez sokkal nagyobb energiát vett igénybe és más mozgást. Ennek később lesz jelentősége. Igazság szerint 7-8 km-ig elég szenvedősen éreztem magam, ott viszont mintha kicseréltek volna és jó tempóban előzve mentem végig. 116 fős férfi mezőnyből 37-ik lettem a nőivel együtt pedig kb 220-ból 52-ik. Ez nekem elég jó.
Szóval évindító versenynek jó volt!!
baratrunning.com 