beszámoló
Gizionok a Vadlánon – 2021
108 km
Lányok: Elek-Belus Fruzsina, 12:50:28, 2. hely
Fiúk: Belus Tamás, 10:25:05, 2. hely
50 km
Lányok: Gerlai Orsolya, 5:50:27, 6. hely
Fiúk: Palásti Péter, 5:32:36, 15. hely
Az 50 kilisek mindketten elsőbálozó ultrások voltak.
Gratulálok mindenkinek!
#gizionpower
BikeJamFest – Göndöcs Eszter beszámoló
Hát, minden verseny előjátékkal kezdődik…. Esetemben versenyfutás az idővel sérülés vagy betegség miatt.
Gabival beszélgettünk, hogy még őszre kellene nekem egy montis megmérettetés. Nagyjából 3 ötlet körvonalazódott, az egyik a Vérkör ismétlése lett volna, kiküszöbölve a tavaszi teljesítés alatti hibákat, a másik a Balaton-kerülés 1 napon belül, a harmadik pedig egy általam rajzolt track terepen, amihez tudok kötődni valamiért. Először én a távolságot akartam kimaxolni, így a Balaton kerülésben gondolkodtam, de aztán beugrott az unalmas déli part, nulla terep, kell ez nekem?! Hamar elvetettem. Vérkör több sebből vérzett, vadászat/szarvasbőgés miatt nem lehet indulni, azt csak párban lehet teljesíteni, ráadásul a sok kidőlt fa miatti rémálmaim még nem múltak el 
. Így maradt a 3. opció és ekkor jött szembe a GravelJam/BikeJamFest, mivel a Balaton Bike Derby-n látogatóként lent voltam, így tudtam, hogy ők jó kis útvonalat fognak összerakni, ami nemcsak gravel bicajjal, hanem montival is élmény lesz.
Pilis-Budai hegységben lett 75 km erdei-hegyi táv 1400 m szinttel, amit sikerült 5 óra körüli idővel megcsinálni. Szimpla boldogság volt. Valójában itt véget is érhetne a beszámoló, az előző mondat mindent kifejezett, de jöjjenek a tények.
Versenyt megelőző héten két közeli szakaszát is meg akartam nézni a track-nek, hogy tudjam mire számíthatok. Telkinél a hegyen, ahogy vittem át a bicajt a vadvédelmi kerítés kapuján, rácsapodótt a kapu az achillesemre, ömlött a vér, remegett a lábam, nem tudtam ráállni, de felülni sem a bicajra, na, kész, gondoltam, ennyit az egy hét múlva esedékes versenyről. Aztán persze túl lett a szervezet a sokkon, maradt a mély seb, a bedagadás, később lilulás, de bicajon egész jól működött a lábam. Erre hétfőn már jött a fülfájás, torokfájás, fejfájás, kedd reggel irány az orvos, covid teszt negativ, szerinte vírus, nem ad gyógyszert, 1 hét pihi. Az lett, hogy akkor nyújtás minden nap, pihenés és mantrázás, hogy szombatra jól leszek. Csütörtök estére fellélegeztem, menni fog ez a szombat, nincs más lehetőség. Szombat reggel már a szokásos izgulás, ilyen táv nem fog menni nekem, tuti defektem lesz, amivel elszáll az időm, nem érek be, mi van ha gyenge mégis még a szervezetem, nem fogom bírni az emelkedőket, ezernyi kérdés és kétely, de aztán a szokásos hangulatom a rajtban, az a vihar előtti csend.
Aztán amikor elrajtoltunk, akkor már csak az érdekelt, hogy totál kiélvezve a legjobbat hozzam ki belőle. Nálam itt két dologból állt össze a verseny, az egyik, hogy a Vérkör miatt akartam egy gyorsat menni ilyen távon, minimális megállásokkal. A másik, hogy maga a verseny eredménye viszont két szegmensen alapult, azon a két emelkedőn lévő szegmensen kellett a leggyorsabbnak lenni, az alapján állították fel a helyezést a szervezők. Emiatt volt bennem félelem, hisz én mászásban se futáskor, se montin nem vagyok túl erős.
Maga az útvonal változatos volt, nem túl erősen hullámzó, egész jó sebességeket el lehetett érni, a lejtőket iszonyat élveztem, végre bíztam a bicajomban, magamban, nagyon jól ment át mindenen, stabilan fogtam, az emelkedőket próbáltam nem kimaxolni, hogy ne fáradjon el az izmom, tartogattam az energiát arra a két szegmensre, amin a hivatalos eredmény múlt.
Jól taktikáztam, az első szegmens hosszú volt, 2.91 km egész combos emelkedőn, ott néhány embert sikerült is megelőzni, lehagyni. Nagyon jól esett az érzés, hogy folyamatosan haladok felfelé.
Persze fájt itt-ott, beállt a nyakam, a sérült könyököm nem bírta a rázkódást, a térdem meg az emelkedőn a húzást. Aztán jött egy kis lazább szakasz és a második szegmens, ami rövidebb volt, de addigra már azért fáradtam rendesen, persze a folyamatosság ott is megvolt, ami örömmel töltött el, hogy talán jó eredmény lesz a szegmenseken. Innentől már csak a boldog lejtőzés maradt Nagykovácsiba, ahol a BikeJamFest célkapuja várt.
Végig jól ment, nem volt fáradtság, csak az élmény a lejtőn, az emelkedőn meg küzdés, de eltökélt voltam. Ahol csak tudtam toltam neki rendesen, élveztem és ez elég is volt, hogy életemben először egy bicajos versenyen a dobogóra állhassak, 3. helyezés két nagyon erős, gyors, tapasztalt montis lány mögött, nagyon jó érzés volt velük lenni a színpadon.
Nagy Szénás Kör – Ficzere Julianna beszámoló
55 km-en túl – Nagy Szénás kör
Két évvel ezelőtt a Piros 85-öt feladtam 55km-nél. Akkor nagyon csalódott voltam, de aztán szép lassan összeálltak az okok, amik a feladáshoz vezettek. Azaz hatalmas volt a lelkesedés, de fejben nem volt meg a táv, a frissítés totál kudarc, túlkoffeinezve, eléhezve értem a Kopár Csárdához.
Az elmúlt két év ezeknek a hibáknak a kijavításával telt.
Idén tavaszra felkészülésként a Szentendre-trail volt betervezve, ami végül privát teljesítés lett. Esőben, sárban poroszkálva is sikerült 40 percet javítanom korábbi eredményemen, ez bizakodásra adott okot. Ó ha Józsi ott lett volna… Na de ne szaladjunk előre.
Nyáron bejártam a Szénás kör teljes útvonalát, teszteltem a frissítést, és dolgoztam a mentális hozzáállásomon.
Az indulási előtti hétre összeállt minden. Gabi segített összeállítani az időtervet, én pedig Atival hozzáegyeztettem a frissítést. És ahogy Lubics Szilvitől tanultam, az utolsó napokban fejben végig futottam a pályát, rögzítettem a QR kódokat, emelkedőket stb. A versenylázat fokozta, hogy pénteken reggel rajtolt a Spartathalon.
Az eleje eseménytelenül telt, jól ment a frissítés, az időterv patentül működött. A Nagy-Szénásra felérve megöleltem a keresztet, vetettem egy gyors pillantást az elképesztő panorámára, és már csapattam is tovább. A Kopár Csárdánál sajnos összejött kb. 10 perc állásidő. Tökölődés volt a QR kóddal, illetve egy hölgy kért útbaigazítást. Ez némileg kizökkentett az eddigi flow-ból. Ráadásul egy pillanatra belegondoltam, hogy milyen sok van még hátra. Na ilyet ne csináljon senki!:-) Óriási mázli volt hogy ezen nagyon gyorsan túllendültem, és újra csak a következő találkozási pontra fókuszáltam.
Pilisszántón Ati már nagyon várt, és óriási meglepetést okozva egy bokor mögül váratlanul előlépett JózsiJ (Még a Gizionos találkozón felmerült, hogy elkísérne, de Gabi nem igazán rajongott az ötletért. Aztán később már nem beszéltünk a témáról, úgy voltam vele biztosan elvetették.) Egy gyors frissítés, és innen már együtt csapattunk. Ha jól emlékszem lányos zavaromban elkezdtem csacsogni, ugye Józsi?:-) Még szerencse hogy nekiindultunk a Pilis-tetőnek, így levegő híján lassan elcsendesedtem. Józsi komolyan vette, hogy bekísér időterv szerint. Folyamatosan monitorozta az időtervet és az órát, és e szerint „nyulazott”. Ekkor ébresztett rá, hogy miért is jöttem -pedig őszintén megvallom Trézsi-kút előtt én behozhatatlannak gondoltam a korábban összeszedett 10 percet. A piliscsabai pont előtt Józsi egyszer csak rákezdett:
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat…
(Ha szeretnéd végig hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=jAZ2cb1TwIk)
A nevetéstől alig kaptam levegőt. Hát így értünk be a pontra. Itt az időtervvel elég rosszul álltunk, ráadásul már nagyon fáradtnak éreztem a lábaimat.
Egyedül már biztos, hogy extra kímélő módban indultam volna fel a Szénásra, de Józsi támogató jelenlétének köszönhetően előkerültek olyan rejtett tartalékok, aminek létezéséről még csak nem is álmodtam. Végig nagyon dinamikusan haladtunk. Mindehhez csak annyi kellett, hogy Józsi finom célzásként néhányszor megkérdezte mennyi a pulzusom és mennyi a maximum, ami elő van írva.:-) Hát így történhetett meg a csoda, a Szénáson már csak 5 perccel voltam elmaradva az időtervhez képest. Az utolsó 5 km-en csapattam, ami csak a csövön kifért.
Az utolsó utcára beérve azt hittem elkap a sírás (nálam ez normális), de nem jöttek a könnyek. Ati elénk jött, és az utolsó néhány száz méteren velünk futott be. A csippantás után végül elsírtam magam, itt a vége! Megöleltem a fiúkat, mert nélkülük ez nem sikerült volna ilyen zökkenőmentesen. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.
A téren a hétvégi kihaltság helyett, nagy sátor volt felállítva. Benne élő zenére ropták az emberek, míg mások sört iszogattak és sült kolbászt ettek. Átvettem az érmet, a csopi fotó sem maradhatott ki. Ehhez az ügyeletet teljesítő mentőtisztet kértem meg, aki lelkiismeretesen jó sok fotót készített rólunk.
Hétfőn ment minden tovább a szokásos módon, nem éreztem semmi eufóriát. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Persze több kollégámnak, családtagoknak is lelkesen meséltem az egészről, de mégsem éreztem azt, amit futás előtt gondoltam, hogy majd érezni fogok. Végül kedd estére rájöttem, amire már a Camino-n. Az ÚT a lényeg! A mindennapi küzdelmek, a heti, havi teljesítések, a sikerélmények, ha egy-egy hét, vagy felkészülési verseny jól sikerül, vagy éppen a nehézségek, és elkeseredés, ha valami nem megy. Lement egy hét, büszke vagyok magamra és nagyon boldog vagyok, hogy ez a kaland megadatott.
baratrunning.com 