beszámoló
Muzsla trail beszámoló – Cseke Betti
Elég régóta megvolt a nevezésem a Muzslára, már valamikor az év elején. A júniusi Szentendre Trail előtti edzőversenynek szántuk Gabival. Mivel 20-30 km közötti távokat már sokszor futok terepen, tudtam, hogy a Muzsla 27 km-e nem okoz gondot, de a szinttől azért tartottam (kb. 1200 m), na meg a Mátra az Mátra.
Péntek du. Bazsi elment, mert ő másnap már futott a Mátrabérc 54 km-es távján. Én elmentem a segítő foglalkozásúaknak szóló tréning hétvégéjére, este 9-re értem haza. Elkezdtem összepakolni a vasárnapi versenyre, de nem voltam túl fókuszált… de muszáj volt pakolni, mert másnap reggel korán mentem vissza a kurzusra. Este fél 7-ig tartott a nagyon intenzív, testileg-lelkileg-szellemileg iszonyú fárasztó képzés. Onnan egyenesen a Mátrába mentem, ahol Bazsi már várt a Szurdokpüspökitől pár km-re foglalt szállásunkon. Elég fáradt volt, kimerült, és elégedett, mert 7 óra 25 perc alatt teljesítette a versenyt, és nagyon jól éreztem magát közben. Aztán közölte, hogy szerinte vigyem a botját, mert a Muzslán is szükség lesz rá. Én nagyképűen közöltem, hogy nem kell, megoldom én anélkül is. Sosem botoztam még, gondoltam nem most kéne elkezdeni. Hát tévedtem, kellett volna az a bot. 😀 Vasárnap már hajnali 4:50-től többször fel-felébredtem, aztán reggel fél 7-kor arra eszméltem, hogy esik az eső, egész hajnalban esett. Az időjárás jelentések szerint ilyen marad 11 óráig biztosan. Megmondom őszintén nem sok kedvem volt az ágyból kikelni, nemhogy órákig szopni az erdőben, ráadásul futva. 😀 Minden bajom volt, totál fáradt voltam az előző két napi intenzív lelki munkától, a heti mindenféle teendőtől, izgultam is és még az idő is szar volt. Bazsi mondta, hogy nyugodjak meg, amikor már elrajtolok sokkal jobb lesz. Hát nem tudom, úgy voltam vele, hogy valahogy nincs meg a fókusz, szét vagyok esve, mi lesz így? Még a lábaim is fájtak, nem jöttem rá mitől?! Belül, az egész fájt…. De azt is tudtam, hogy az ilyen lelki állapotból pont maga a futás szokott kirángatni, hátha most is ez lesz, bár ez egy verseny, és itt még oda is kéne tenni magam. Szóval így és még sokféleképpen sajnáltattam magam, aztán elkezdtem végre öltözni. Felkerült a Gizionos trikó, arra a hosszú ujjú és a karkötő. Kezdtem összekapargatni a mentális százast. Reggeliztem, a szokásos zabkását, ittam egy kávét, izót bekevertem, víz is bekészítve, cipő fel, Bazsi kölcsönadta az esőkabátját, mert az enyém egy kalap fos, mindenre jó, csak arra nem, hogy szakadó esőben ne ázzak totál szét. 😀
Átgurultunk a rajtba, rajtszám átvétel gyorsan ment, kezdett a kedvem megjönni a futáshoz. Az eső nem esett, juhuuu. Közben megjött Orsi ❤ , egyből jobb kedvem lett, kellenek az ilyen kapcsolódások, dumáltunk, fotózkodtunk, megjött Bihari Tomi is, vele is beszélgettünk, fotózkodtunk. Elkezdtünk bemelegíteni, futottunk a pályán 1-2 km-t, pont jó volt arra, hogy érezzem, élek, és hogy jó lesz ez! Meg hogy nem kell a karszár, nem kell a kesztyű, de azért a zsákba eltettem mindent. Közben néhány Gizion edzőtárs (Ármin, Sz. Sanyi, Cs.Csabi) is megjelent (volt, aki csak szurkolni jött, volt, aki már futott az előző napi távon), készült még pár fotó. Kezdtek egyre többen beállni a rajtba. Alig vártam, hogy fussak!
Végre elrajtoltunk! Én nagyon óvatosan kezdtem, sokan el is mentek mellettem, de ez az óvatosság tudatos volt, nem akartam kicsinálni magam már az elején. 4-5 km-nél egy eléggé meredek, árkos részen lehetett volna lefelé csapatni, de annyira saras volt, hogy én csak totyogtam, mint egy 2 éves és a botos versenytársak csak úgy suhantak el mellettem. Gondoltam, hűha mégiscsak el kellett volna fogadni azt a botot! Nemigen futottam még ekkora sárban, a cipőm cuppogott és nehéz lett, de ahogy tudtam haladtam. Olyan 10-11 km-ig óvatoskodtam, persze azért nem lazáztam el a futást, meg azért volt addig is emelkedő, de tudtam, hogy majd Mátrakeresztes után (14 km-nél), ahonnan fel kell mászni a Muzslára, jön az igazán nehéz rész, sok sárral megspékelve. Szóval nem árt tartalékolni. Egészen eseménytelenül teltek a km-ek, kb. 45 percenként toltam be egy gélt. Közben a Nap is kisütött, bár a hosszú ujjút nem vettem le, annyira azért nem lett meleg. Mátrakeresztesnél, a frissítőponton már csontüres volt mindkét kulacsom, kértem hogy töltsék meg egyiket vízzel, másikat izóval. Szerencsére nekem még jutott izó, de a többieknek várni kellett, amíg bekevertek egy nagy adagot, itt némi előnyre tettem szert. 🙂 Nagyon sokan voltunk a ponton, szerintem legalább 10-12-en… Itt 22. nőként csippantottam, tudtam meg a verseny után. Jött a mászás, és itt sikerült egész sok férfit és 2 nőt megelőzni. Volt egy srác, aki olyan 15 km-nél meg-megállt mászás közbe, vörös volt a feje, izzadt is nagyon, nem nézett ki jól. Megkérdeztem, hogy jól van-e, minden oké-e. Mondta, hogy mindjárt összeszedi magát, de azért még pár pofont fogunk kapni a Muzsláig. 😀 Tudtam, hogy igaza van, és lehagyva őt mentem tovább tempósan gyalogolva felfelé. Ekkor elkezdted szemerkélni az eső, de nem zavart egyáltalán. Meglepően sok férfit hagytam le ezen a 4-5 km-nyi felfelé mászós részen. Nehéz volt csak menni felfelé, és mikor azt hiszed, hogy felértél, akkor még mindig nem, aztán megint azt hiszed és még mindig nem, és még azután sem. Közben néha annyira elgondolkoztam és belemerültem a kis világomba, hogy egyszer csak ott volt a csúcsot jelölő nagy kő, Muzsla felirattal. Dejó érzés volt felérni! Idáig előttem ment egy lány, végig, de a Muzsláról lefelé nekem ment jobban, jól elhúztam, jó pár perccel ért be utánam. Lefelé szerintem magamhoz képest elég jól mentem, már jobban belemertem magam engedni az ereszkedésbe és kevésbé féltem, hogy hasra esek, de azért még bőven kell a lejtőzést gyakorolni.
Amikor már csak kb. 5 km volt hátra, tudtam, hogy meg lehet 4 órán belül és nekem ez volt a célom. De aztán jött még egy durván saras, meredek, köves szakasz, ahol szó szerint csak totyogva lépkedni lehetett, de így is meglett a célidő. 3 óra 48 perccel, női 20.helyen végeztem, 60-ból. Nekem ez jó eredmény, elégedett vagyok. De lesz ez még jobb is majd. 🙂 Nagyon hangulatos verseny volt, jól esett, és ki is futottam magam. Talán egy pici maradt bennem, mert óvatosan kezdtem, de azt hiszem, ha erősebben kezdek, akkor nem bírtam volna úgy a felfelé mászást, meg a Muzsláról lefelé sem csapattam volna olyan jól.
Hálásan köszönöm Gabi a felkészítést és a Gizionoknak a szurkolást! Legjobb csapat! 🙂
Köszönet a szervezőknek a fotókért!
Garmin WTF BRZSNY – Janicsák Enikő, beszámoló
Aszfalt L táv 23 km-608 m szintemelkedés, Női II. helyezés 
Ez a verseny a covid miatt tavalyról csúszott át idénre. Nem különösebben tekintettem versenynek, inkább csak edzésnek szántam a Myway50km és a Korinthosz 80km előtt.
Bár az elején meglódultam, tudtam, hogy a 11.5km hegyre fel futás nem lesz egy leányálom, így 1km után visszafogtam magam és abban is megállapodtam magammal, hogy most inkább vágyom egy fotózgatós, lazán futós élmény futásra, mint egy vérre menő küzdelemre.
Élveztem a ködös, párás Börzsönyt, ami egy csoda volt. Élveztem, hogy senki nem volt körülöttem, egyedül meneteltem felfelé.
Élveztem, hogy jól vagyok.
Élveztem, hogy élvezem. 
Amikor a fordítóhoz közeledtem, jött már velem szembe a mezőny eleje és feltűnt, hogy egy lány futott csak közöttük, ezzel konstatáltam, hogy akkor második helyen futok a nők között. Ekkor a versenyszellem is előbújt belőlem, és dobott egy kicsit a tempómon. De igazából tudtam, hogy én szeretek lefelé futni, és szerintem viszonylag jól is futok lefelé, így nagy dolog nem történhet.
Boldogan hasítottam lefelé a hegyről és 500m-rel a cél előtt már a barátaim is kint álltak és órási ovációval fogadtak. Szerintem senki másnak nem volt ekkora szurkolótábora, mint nekem. 
Köszönöm a szurkolást nekik, a vendégeimnek a sok gratulációt, és edzőmnek Gabinak (@gizionfoneni ), hogy ilyen jól felkészít az előttem álló megmérettetésekre!
Szuper szervezés volt a @runawaywtf jóvoltából!
Köszi a képeket a Runaway-nek
Martonvásár 100 km – Parragh Dániel, beszámoló
IV. Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny – 100 km
A versenyt a Havasi Gyopár Futóklub szervezte. Nagyon szimpatikus társaság, a versenyt pedig profi módon bonyolították le.
Hajnali 3-kor kellett kelni és 4:20-kor indultunk Mohai Petivel Martonvásárra. Ezúttal is Ő frissített, mint tavaly a Tisza-tó-nál.
A 100 km-es verseny indult a legkorábban, 6:00-kor. 1360 méteres körpálya. A szintidő 13 óra. Reméltem, hogy ezzel nem kell foglalkozni.
Nagyon jól sikerült a felkészülés jelentős része.
Sajnos április elején jött egy kisebb combsérülés, így a versenyt megelőző 2 hétben már alig tudtam edzeni, a balance is elcsúszott. Épphogy sikerült összedrótoznom magamat.
40 perccel a rajt előtt már ott voltunk, így nem kellett kapkodni a pakolással, wc-vel, krémezéssel.
Jó szar idő volt, 6 fok, hideg szél. Felvettem 3 réteget, mert majd’ megfagytam. Mindössze 12-en indultunk a 100k-n. De volt egy csomó más táv/idő (12 órás, 6 órás, 50k, 50 mérföld, maraton félmaraton, stb.), így azért összeverődött párszáz futó a nap folyamán.
Elindultunk. Reméltem, hogy az előírt pulzuszónát (148-153) még nem érem el legalább fél/egy órán keresztül. Ja … aztán 400 méter után már 150 volt.
Sok volt az a 3 réteg, így a második körben már le is vettem a széldzsekit.
Elkezdtük a frissítést. 2-3 körönként soft kulacsot cseréltünk. Felváltva kaptam vizet és i:am isót. Óránként 1 Squeezy sós paradicsomos gél. Ez a kedvencem, azért edzésen szinte soha nem használom, hogy ne unjam meg.
Ezen kívül 2 óránként terveztünk egy sótablettát, ill. néha pár darab sós kis sós percet gyomorvédő céllal. Ez a része tökéletesen működött. Nem volt se hasfájás, se hasmenés. A gyomrom végig rendben volt.
Az első 30 kilométeren egy jó, egyenletes tempót futottam. 5:30-5:40-es ezrek. Pont ilyet szerettem volna. Megálltam 2-szer wc-re. Úgy tűnt, hogy túl sokat iszom.
Közben a hőmérséklet egy kicsit feljebb ment, kisütött a nap. Időnként még melegem is volt.
Végre egy kép, amin olyan, mintha futnék, de itt meg alszom.
Aztán a 32. kilométeren jött egy kisebb megszédülés. Elkezdtem sétálni, de viszonylag hamar elmúlt és újra futni kezdtem. Levettem a második réteget, mert nagyon melegem volt.
Ugyan a szédülés elmúlt, de nem éreztem jól magam. Peti mondta is, hogy nem nézek ki jól.
A tempó teljesen bezuhant. Jöttek a 6 perc feletti kilométerek. Teljesen világos volt, hogy innentől már csak lassulni fogok. Ebből kellett főzni.
Úgy voltam vele, hogy talán 50k-ig el tudok menni, aztán pakolunk és megyünk haza.
Egy ideje már kínlódtam, amikor egyszer csak megjelent mellettem Bogár Jani. Rám nézett és mondta, hogy Hajrá! Aztán elszáguldott.
Ez adott egy nagy lökést. Rengeteget segített abban, hogy kimásszak a szarból.
Itt már egy kicsit jobban voltam újra
Viszont még 50k-nál sem járatam és elképzelhetetlennek tartottam, hogy végig tudok menni.
Állandósult a 6:30-6:40-es tempó. Akárhogy számolgattam, mindig az jött ki, hogy még k*rva sokáig itt fogok körözni.
Innentől kezdve próbáltam kitalálni egy következő mérföldköveket. Ha elérem az 50k-t, akkor az lesz életem harmadik leghosszabb futása.
Ha megvan a 60, akkor annál már csak az UTT volt hosszabb.
Meglett a 60. kilométer: 6:02:22. Soha rosszabb 6 órást. Kb. itt kezdtek el égni a combjaim. Teljesen olyan érzés volt, mintha másztam volna már 800 méter szintet.
Volt a pályán 2 emelkedősebb rész. A kiírás szerint mindössze 4 méter szintemelkedés, de a verseny végére ez a 2 nevetséges emelkedő teljesen felőrölt.
Meglepő módon a futómozgás elég jónak tűnt. A balance rendben volt, a törzstartásom megfelelőnek tűnt (pedig nálam többször talán senki nem csalja el a core erősítést).
Jött a 70, majd a 80. Ugyan haladtam, de akárhogy számoltam, látszott, hogy ezzel a tempóval simán 2 és fél óra lesz a maradék húszas.
A gyomrom még mindig rendben volt, de a gél már nem ment. Többnyire perecet ettem.
A combjaim egyre jobban égtek, így állandósultak a rövidebb séták. 7 percesben haladtam jobbára. Idegesített, hogy sétákkal még tovább fog tartani, de ment több. A pulzussal már nem kellett foglalkozni, nem akart felmenni.
90 km-nél jött a görcs a jobb talpamban, de ezen már csak nevetni tudtam. A frissítőpontnál lévő emelkedőt már minden körben sétáltam.
Még egy laza 10-es…de aztán kiderült, hogy az órám kb. 1 km-el többet mért, így annyival többet kell még menni 
A végére megjött a családom, így lehetett csinálni gyerekes befutót.
A vége 10:43:59. Ebből ennél többet nem lehetett kihozni és értékes tapasztalatokat szereztem egy hosszabb ultra távon.
