Nagy Szénás Kör – Ficzere Julianna beszámoló

Posted on

55 km-en túl – Nagy Szénás kör

Két évvel ezelőtt a Piros 85-öt feladtam 55km-nél. Akkor nagyon csalódott voltam, de aztán szép lassan összeálltak az okok, amik a feladáshoz vezettek. Azaz hatalmas volt a lelkesedés, de fejben nem volt meg a táv, a frissítés totál kudarc, túlkoffeinezve, eléhezve értem a Kopár Csárdához.

Az elmúlt két év ezeknek a hibáknak a kijavításával telt.

Idén tavaszra felkészülésként a Szentendre-trail volt betervezve, ami végül privát teljesítés lett. Esőben, sárban poroszkálva is sikerült 40 percet javítanom korábbi eredményemen, ez bizakodásra adott okot. Ó ha Józsi ott lett volna… Na de ne szaladjunk előre.

Nyáron bejártam a Szénás kör teljes útvonalát, teszteltem a frissítést, és dolgoztam a mentális hozzáállásomon.

Az indulási előtti hétre összeállt minden. Gabi segített összeállítani az időtervet, én pedig Atival hozzáegyeztettem a frissítést. És ahogy Lubics Szilvitől tanultam, az utolsó napokban fejben végig futottam a pályát, rögzítettem a QR kódokat, emelkedőket stb. A versenylázat fokozta, hogy pénteken reggel rajtolt a Spartathalon.

Az eleje eseménytelenül telt, jól ment a frissítés, az időterv patentül működött. A Nagy-Szénásra felérve megöleltem a keresztet, vetettem egy gyors pillantást az elképesztő panorámára, és már csapattam is tovább. A Kopár Csárdánál sajnos összejött kb. 10 perc állásidő. Tökölődés volt a QR kóddal, illetve egy hölgy kért útbaigazítást. Ez némileg kizökkentett az eddigi flow-ból. Ráadásul egy pillanatra belegondoltam, hogy milyen sok van még hátra. Na ilyet ne csináljon senki!:-) Óriási mázli volt hogy ezen nagyon gyorsan túllendültem, és újra csak a következő találkozási pontra fókuszáltam.

Pilisszántón Ati már nagyon várt, és óriási meglepetést okozva egy bokor mögül váratlanul előlépett JózsiJ (Még a Gizionos találkozón felmerült, hogy elkísérne, de Gabi nem igazán rajongott az ötletért. Aztán később már nem beszéltünk a témáról, úgy voltam vele biztosan elvetették.) Egy gyors frissítés, és innen már együtt csapattunk. Ha jól emlékszem lányos zavaromban elkezdtem csacsogni, ugye Józsi?:-) Még szerencse hogy nekiindultunk a Pilis-tetőnek, így levegő híján lassan elcsendesedtem. Józsi komolyan vette, hogy bekísér időterv szerint. Folyamatosan monitorozta az időtervet és az órát, és e szerint „nyulazott”. Ekkor ébresztett rá, hogy miért is jöttem -pedig őszintén megvallom Trézsi-kút előtt én behozhatatlannak gondoltam a korábban összeszedett 10 percet. A piliscsabai pont előtt Józsi egyszer csak rákezdett:

Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat…

(Ha szeretnéd végig hallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=jAZ2cb1TwIk)

A nevetéstől alig kaptam levegőt. Hát így értünk be a pontra. Itt az időtervvel elég rosszul álltunk, ráadásul már nagyon fáradtnak éreztem a lábaimat.

Egyedül már biztos, hogy extra kímélő módban indultam volna fel a Szénásra, de Józsi támogató jelenlétének köszönhetően előkerültek olyan rejtett tartalékok, aminek létezéséről még csak nem is álmodtam. Végig nagyon dinamikusan haladtunk. Mindehhez csak annyi kellett, hogy Józsi finom célzásként néhányszor megkérdezte mennyi a pulzusom és mennyi a maximum, ami elő van írva.:-) Hát így történhetett meg a csoda, a Szénáson már csak 5 perccel voltam elmaradva az időtervhez képest. Az utolsó 5 km-en csapattam, ami csak a csövön kifért.

Az utolsó utcára beérve azt hittem elkap a sírás (nálam ez normális), de nem jöttek a könnyek. Ati elénk jött, és az utolsó néhány száz méteren velünk futott be. A csippantás után végül elsírtam magam, itt a vége! Megöleltem a fiúkat, mert nélkülük ez nem sikerült volna ilyen zökkenőmentesen. Nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.

A téren a hétvégi kihaltság helyett, nagy sátor volt felállítva. Benne élő zenére ropták az emberek, míg mások sört iszogattak és sült kolbászt ettek. Átvettem az érmet, a csopi fotó sem maradhatott ki. Ehhez az ügyeletet teljesítő mentőtisztet kértem meg, aki lelkiismeretesen jó sok fotót készített rólunk.

Hétfőn ment minden tovább a szokásos módon, nem éreztem semmi eufóriát. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Persze több kollégámnak, családtagoknak is lelkesen meséltem az egészről, de mégsem éreztem azt, amit futás előtt gondoltam, hogy majd érezni fogok. Végül kedd estére rájöttem, amire már a Camino-n. Az ÚT a lényeg! A mindennapi küzdelmek, a heti, havi teljesítések, a sikerélmények, ha egy-egy hét, vagy felkészülési verseny jól sikerül, vagy éppen a nehézségek, és elkeseredés, ha valami nem megy. Lement egy hét, büszke vagyok magamra és nagyon boldog vagyok, hogy ez a kaland megadatott.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s