Latest Event Updates
Koren Miklós, JFK 50 mile – beszámoló
“Ezért aki igazán ért a harchoz, annak lendülete elsöprő, időzítése pedig pontos. Lendületünket az íj megfeszítéséhez, időzítésünket pedig a nyíl kilövéséhez lehessen hasonlítani.” (Szun-ce: A hadviselés törvényei)
“Laza izomzat, pengeéles figyelem.” (Gabi tanácsa a versenyre)
Szeretek tervezni. Élvezem, ahogy előre elképzelem a jobbnál jobb futóélményeket. Biztonságérzetet ad, hogy minden eshetőségre fölkészültem. A JFK 50 Mile-ra a szokásosnál kevesebb tervezéssel mentem. Behajigáltam a bőröndömbe mindent, amire 10-12 óra futás során szükségem lehet. A SIS Go géljeim is időben megérkeztek, az új Podiart talpbetétem is elkészült, mi kell még?
Az Amerikába tartó repülőúton elszórakoztattam magam és a szomszédaimat azzal, hogy a talpbetéteimet méricskélem egymáshoz. A jobbat nem csiszolták be eléggé a Hoka egyébként elég keskeny talpához, és az a 2-3mm többlet nagyon rossz helyre esett. Bejelöltem, mennyit kell még lecsiszolni belőle, és New Yorkban az első utam egy cipészhez vezetett. Ő néhány perc alatt lecsiszolta 20 dollárért. Ez órabérnek New Yorkban sem rossz, de látta rajtam, hogy nekem minden pénzt megér.
A JFK 50 Mile Amerika legrégebbi ultrája, több, mint 1000 indulóval. Szombat reggel 5.50-kor a boonsboroi iskola parkolója teljesen tele, nem lehet helyet találni, pedig itt a filmekből ismert amerikai vidéki középiskolát kell elképzelni, ahova a diákok is autóval járnak. Nagy tömeg, de profi szervezés és jó hangulat. Akkora a mezőny, hogy a 11 óra alatt egy pillanatig se fordult elő, hogy egyedül maradtam volna.
A verseny első harmada az Appalachian Trailen fut. Az AT a leírás szerint rendkívül technikás, kacskaringós ösvény, szerencsére a budai ösvényeken edződtem. Szívesen megfutottam volna, de tömött sorban kocogva nehéz előzni. Nem is baj, mert a pulzusom vagy 10-zel magasabb volt, mint vártam. Lefele az emberek többsége óvatosan sétált a kicsit köves ösvényen. Lefele. Sétált. Az elméletem szerint “A futás kontrollált esések sorozata. Az ideális arány 50% kontroll, 50% esés.” Mindegy, nem sietek sehova.
24 km-nél értünk le a hegyről, 56 van még hátra. Innentől végig síkon, a Potomac-folyó melletti töltésen megy tovább a verseny. Próbáltam fölvenni egy nyugis tempót 150-159 közötti pulzussal, és közben nem gondolni a távolságra.
You havin’ fun yet? – kérdezte Butch, amikor megelőztem. Nem voltam ráhangolódva a beszélgetésre, de gondoltam, kicsit csevegjünk. Kiderült, hogy 50 ultrát futott az elmúlt öt évben, és rendszeresen fut 100 mérföldeseket. Tudja tehát, hogy mit csinál. Legjobb lesz, ha ráakaszkodom egy darabig. Négy perc futást kombinált két perc gyaloglással. A gyönyörű, sík terepen szerinte megindulnak az emberek, aztán a végére elfogy az energia.
Örömmel láttam, hogy Butch, talán tengerészgyalogos múltjának hála, még nálam is jobban szeret tervezni. Mérföldenként újraszámolta, hogy mennyi van még hátra, és ilyen tempóval mennyi tartalékunk van a szintidőhöz képest. A birodalmi mértékegységek teljesen összezavartak, ezért szerencsére nem izgattam föl magam azon, hogy 13 vagy 15 perces mérföldeket futunk.
Tovább a teljes beszámolóhoz Miklós oldalára >>>
Larzen, Balaton Félmaraton- beszámoló
Két éve próbálok másfél óra alá jutni, bíztam benne, hogy a siófoki félmaratonon sikerülni fog. A jó eredmény hármas pillére még mindig ugyanaz: Gabi edzései, fogyás, külső hőmérséklet.
Az edzések könnyen jönnek, a testsúly mostanában már be-bepillant 75 kg alá (egy éve 90 volt) és hiába volt az időponthoz képest meleg, a tizenkét fok az ideálishoz egész közel volt.
Egy két hetes kemény szakasz végén vagyok, nem ez a célverseny, nem pihentem rá, csak a csütörtöki kemény edzés maradt el, helyette átmozgatókat futottam. Az éjszakáink mostanában Luca miatt elég mozgalmasak, most még le is betegedett a verseny előtti napon… minden voltam, csak kipihent nem.
A rajt előtt nem nagyon tudtam megtippelni, hogy milyen időt fogok futni. Például a keddi intenzív futás után a szerdai laza tempója 13 mp/km-rel lassabb volt azonos pulzuson, mint ugyanez a futás egy nappal később, szóval nagyon sok függött attól, hogy mennyire pihentem ki magam. Azt viszont tudtam, hogy a rajt után egyből ki fog derülni, hogy mára mit osztottak nekem. Tudtam, hogy ha a versenyre meghatározott pulzustartományokat betartom, akkor végig egyenletes lesz a tempóm. A félmaraton túl rövid ahhoz, hogy valami hiba csússzon be, igaz már arra is volt példa, de ez volt az egyetlen izgalmas dolog menet közben.
4:10 körüli ezreket mutatott az óra és a táblák is egészen pontosan voltak elhelyezve, így már a 3-4. kilométernél előre örültem az 1:29 körüli időnek. Az első felében nem történt semmi izgalmas, végig előzgettem aztán nagyjából féltávnál megtaláltam a helyem, onnan pár jól hajrázó ember hagyott csak el. Féltávnál Tapír szurkolt. Megállapítottam, hogy egészen észnél vagyok, mert olyan gyorsan felismertem, hogy reflexből a kezébe tudtam dobni a felesleges kesztyűimet. Minden ponton ittam vizet, sajnos 15 körül elvettem egy izót, de az rémes volt. A 17-es tábla elcsúszott vagy száz métert, és volt egy pár száz méteres földutas, egynyomos, sáros szakasz, kb ennyi volt az izgalom. Szerencsére a 18-astól visszakerültek a táblák a helyükre. A 16. kilométernél elértem a laktátküszöböt, ez abszolút érezhető volt, nem is kellett hozzá óra, innen végig izomból kellett nyomni, de szerencsére már nem volt sok hátra. Az utolsó három kilométer még az átlagnál gyorsabb lett, pedig egy hajszálnyi tartalék maradt is a rendszerben.
1:28:29 lett a hivatalos, egy perccel rosszabbat előre aláírtam volna. Most már sok mindent nem lehet a hátra levő egy hónapban elérni, hiszen pihenni kell ezt a hétvégét is, meg rá kell pihenni a decemberi maratonra is. Sok hétvégi harmincas, versenyen futott félmaraton és harmincas után is teljesen homályos, hogyan kell majd a versenyt felépíteni, most már lassan elkezdek ezzel foglalkozni.
Izgalmas lenne egyszer egy kerek 4 perces tempójú félmaratonnal megpróbálkozni. Az már a szupermenségnek tényleg olyan magas foka, amit soha nem irigyeltem senkiről, annyira irreálisnak látszott. 🙂
Demeter Balázs, Naszály Trail M – beszámoló
Tavaly ez volt életem első terepversenye, nagyon kemény pályával. Idén tettem rá még egy lapáttal, beneveztem az M távra.
24km-be valamivel több, mint 1100 szintet tettek. Sár volt bőven, az emelkedők és lejtők nagyon meredekek, még mindig kemény pálya. Cserébe gyönyörű. A nap is kisütött, több ponton álomszép panorámában gyönyörködhettünk.
A cipőválasztáson gondolkoztam sokat, a mezítlábas terepcipő jól fog, de a korábbi sérülések miatt nem igazán akartam abban menni, a többi cipőm talpa meg tuti kevés lett volna. Néhány nappal a rajt előtt a Multinavigator tett a versenyzőknek egy gáláns ajánlatot, inov8 x-talon 212 tízezer kedvezménnyel, ingyenes próbalehetőség, ha mégsem jó. Rá is repültem. Persze bátor volt a rajt előtt 5 perccel belebújni egy új cipőbe, ami dacára az azonos méretezésnek, kicsit szorított, visszaút azonban nem volt, mert egyéb használható cipőt nem vittem. Végül 30 másodperccel a rajt előtt sikerült beállni 🙂
Jó magas pulzuslimitet kaptam, az elején szárnyaltam is, aztán a nagy kaptatókon kicsit elfogyott a lendület. A pulzuslimit bőven jó volt, nem volt nehéz bent maradni.
Viszonylag hamar felértünk a Naszályra először, ahol az ellenőrző ember Csipi volt, megtisztelő. A lefelét szokás szerint nem szerettem, bár ez a cipő jobb volt, mint a sajátom és lassan megtanulok lefelé is futni. Aztán lankásabb lett a lejtő, ott már jó volt futni, jól is ment. Jött az első frissítő, szokás szerint szuper kínálattal. Sajt, kóla aztán nyomás tovább, volt bőven saját kajám is, a zsákban vittem vizet is bőven. Aztán nekiindultunk ismét felfelé, a szintrajz nem hazudott, majdnem függőleges szakaszok voltak, élőben is kiadta, de számítottam rá, nem volt gond. Naszály másodszor, örültem, Csipi meg is jegyezte, h mindig mosolygok 🙂 Na, ez lefelé nem mindig volt igaz, itt jött a meredek, sziklás (“technikás”) lefelé, előtte azért kaptunk egy kis panorámát.
Valahol a 18-20. km körül a mezőn volt egy kis holtpont, de beszélgettem néhány sporttárssal és könnyedén átlendültem rajta (lehet, hogy a PowerShot is segített persze). Az egyik középtávos sporttárs mesélte, hogy tegnap bringázott 110km-t, most ez a “könnyű” 24, aztán még hazateker, a másik, rövidtávos, 10 kg-os súlymellényben futott végig, hát tisztelet mindkettőjüknek.
Egy röpke kaptató után elértük a hidat, aztán egy két kisebb pukli kivételével lezuhantunk a célba, tavaly nagyon megszenvedtem ezt a csúszós, agyagos lefelét, de idén az x-talon megoldotta ezt a problémát 🙂 Rövid aszfalt után befutó, néhány pillanatig azért kerestem a célt, de szerencsére meglett 😉 (jövőre lesz célkapu ha jól hallottam, de ez legyen mindig a legnagyobb gond ezen a kiválóan szervezett versenyen).
Minden nyekergő alkatrészem túlélte, sehol sem fájok az átlagosnál (indokoltnál) jobban. A próbacipő tényleg kicsit szűk volt, de ez csak az utolsó 4-5km-en okozott problémát, a lábujjaim ott már nem szerették. Mindenesetre óriási köszönet a Multinavigator-nak, hogy úgy, ahogy volt, sárosan visszavette a cipőt és nem volt sértődés abból sem, hogy a baregrip 200 mellé nem veszek most egy ilyet, annyival nem ad többet, inkább megtanulok normálisan futni és fogyok néhány dekát 😉
A helyezést nem néztem meg, az átlagtempó sajnos 8 felett maradt, de azt hiszem ezen a pályán ez nem rossz…
baratrunning.com 