Latest Event Updates
Hamburg Maraton- Langenbrinck Kati, beszámoló
2022. novemberében kezdtük meg a közös munkát Gabival. Újrakezdőként csatlakoztam a Gizionokhoz, 6 év futó-szünet után kb. 0-ról indultam. Az első interval edzésünket soha nem fogom elfelejteni, a 30 percet végig sem tudtam futni, teljesen lesavasodva kullogtam haza. Azért a lelkesedésem nem múlt el, hétről-hétre követtem Gabi instrukcióit, így néhány hónap alatt, 2023 áprilisában már kedvet kaptam a félmaratoni távhoz, amit egy edzésen sikeresen le is futottam. Június körül pedig jött az újabb ötlet: mi lenne ha 2024 áprilisában, Hamburgban maratont futnék. Gabi legnagyobb örömömre (?) azt mondta, mehet a dolog, így beneveztem, és ezt a célt kitűzve készültünk tovább, emelve a heti edzésszámot és az intenzitást. Sajnos novemberben lett egy kisebb sérülésem, ami miatt ki kellett hagynom néhány hetet, de amit újra “bevethető” lettem, ismét futócipőt ragadtam.
Bármennyire távolinak is tűnt, elérkezett a várva várta maratoni hétvége. Szerencsére a régi versenyek rutinja, a Zsigri-klános futóélmények emlékei nem törlődtek ki nyomtalanul. Egyáltalán nem izgultam, és mondtam is Gabinak, hogy úgy érzem, beletettük, amit lehetett, sikeres volt a felkészülés. A táv teljesítése volt a célom, mindenféle időeredmény nélkül, nem is kalkuláltam
Péntek délután, egy 4 órás autóút után érkeztem meg Hamburgba. Szombaton reggel volt még egy rövid átmzgató futásom, Ekkor a saját bőrőmön is megtapasztaltam (szó szerint), hogy bár csak 300 km-el vagyok északabbra a lakóhelyemtől, mégis sokkal erőteljesebben tűz a nap. Ez ezért is volt fontos, mert a hét elején még mínusz 2 fokban voltam futni, erre a hétvégére pedig napsütés 18-20 fokot jósoltak.
Délután megvolt rajtszámfelvétel, illetve ráhangolódás a versenyre: unokaöcsém, Vince tizedmaratont futott az ilyenkor az iskolásoknak megrendezésre kerülő “Das Zehntel”-en. A rendezés és hangulat szuper volt, jó volt látni a rengeteg gyerkőcöt futni, és persze szurkolni nekik.
Vasárnap reggelre egészen jól sikerült aludni, általában verseny előtt ez gond szokott lenni, de most az ébresztő előtt 20 perccel már kipihenten ébredtem. Reggeli, kávé, készülődés, 20 perc hengerezés (Főnitől itt is kérem a szóbeli pirospontot!!), majd indulás a rajthoz. Bár képben voltam a helyszínnel, mégsem akartam későn érkezni, szeretek kényelmesen készülődni. Ekkor már persze kicsit kezdtem izgulni. A rajtzónába való beállás előtt még egy utolsó pisi (majd 20 percet álltam sorba, de kalkuláltam ezzel), majd 09:30-kor eldördült a rajtpisztoly!
Hú, jó sokan voltak 
El is felejtettem, hogy nem szeretem a tömegrendezvényeket.
A verseny alatt mindenben Gabi instrukciót követtem. Szépen tartottam az RPE 8-9-et. Félmaratonig szépen, szinte észrevétlenül peregtek a km-ek. 25 km-nél előre elkezdtem fejben készülni, hogy lassan fáradni fogok, és mivel a a 30-as és a 35-ös km-nél volt a frissítőponton kóla (azaz a titkos Zsigri-fegyver), ezekig a pontokig számoltam vissza, így nem tűnt annyira távolinak a 42.
Az első 2 órában baromira sütött a nap és hozzá, ahogy jósolták meleg is lett. Ahol csak lehetett, a pálya árnyékosabb részére próbáltam helyezkedni, az útvonal szerencsére nagyon szuper volt, nem volt rakpart-fíling. A frissítést terv szerint sikerült kivitelezni, már előre tanulmányoztam a frissítőpontokat, mivel néhány héttel a verseny előtt úgy döntöttem, nem fogok mellényt “cipelni”. 5 km-ként izó a frissítőpontról, ezek között “félúton” pedig a jól bevált gumicukor, és persze víz, és a 30/3- nél a kóla. Emellett vittem magammal sótablettát is. Igyekeztem nem megállni a frissítőpontokon, legalábbis az elején, aztán a kólásnál már inkább rászántam az időt, nem akartam leönteni magam cukros lötyivel.
2 óra elteltével az időjárás számomra kedvezőbb lett, megjöttek a felhők, majd az utolsó órában volt egy 20-30 perces zápor. Ami a legnagyobb félelmem volt, az erős szél (amiből a felkészülés során rendesen kijutott) alig volt, amikor meg igen, akkor még jól is esett a melegben.
Kb. 3-3,5 óra után kicsit kezdtem lassulni, de nem volt drasztikus, a mozgásom sem csúszott nagyon szét. Nem volt sem fizikai, sem lelki holtpontom, és mint említettem, nem vagyok a egy tömegrendezvény-fan, azt mindenképpen meg kell említeni, hogy rengeteg néző-szurkoló volt kint, hihetetlen volt végig a hangulat, a buzdítás. talán ennek köszönhetően 41km-után jött még egy adrenalinfröccs ami egészen a célvonalig kitartott, ahol a Garminom 4:41:48-at mutatott.
Itt is köszönöm szépen Gabinak a felkészítést, a noszogatást, ha szükséges volt, a dorgálást. Egy nagyon szuper eredménnyel, és ami még fontosabb, egy remek futóélménnyel lettem gazdagabb.
Telekom Vivicittá Félmaraton – Barnás Viki, beszámoló
Tök jó futás volt 🙂
Reggel mondjuk nagyon nem voltam jó passzban, minden bajom volt, de legfőképpen az, hogy rettenetesen fáztam. (Nehezen tolerálom a hideget.) Majd több mint 30 percet várakoztam a wc előtt, így 8:55-kor tudtam csak leadni a táskámat, közben a magammal vinni tervezett kulacsot nem tudtam betenni a derékövembe, cserébe ahogy benyomódott a kupakja, totál vizes lett a hasam. Ettől még inkább fáztam és teljesen kikészültem tőle. A rajtzónába sem tudtam beállni, annyian várakoztak, így az, hogy kellemes tempót fussak a 2:15-ösök mögött, kb. el is szállt. Szóval 0 bemelegítéssel, egy utolsó pillanatban magamba tömött zselével és sótablettával indultam el, gondoltam 10 km-ig becsülettel elfutok, onnan meg majd lesz valahogy.
Induláskor már betettem a fülest és uccu. Minden frissítésnél megálltam, ittam 1-2 pohár vizet, és a saját tempómban futottam tovább, senkit sem figyeltem vagy követtem. A 6-7. kili körül meg kellett állnom levetkőzni (sportmelltartóig, mert a hosszú ujjú volt alul felette a Gizionos póló, szóval mindkét póló le, majd a rövid vissza :)) Valahol a 11-13. kili között volt egy mélypontom, akkor kellett megennem a 2. zselét, de egyszerűen nem ment futás közben, métereken keresztül nyammogtam vele, majd megálltam, komótosan megettem, ittam vizet és úgy mentem tovább.
Aztán csak azt vettem észre, hogy utolértem Takiékat (iramfutókat), beálltam kicsit mögéjük, talán 1 kili erejéig, de annyira nem esett jól velük futni, hogy az egyik frissítő asztalnál szándékosan leszakadtam. Igazából arra gondoltam, hogy pont teszek mindenkire, én ezt most csak azért csinálom, mert nekem ez most rohadt jól esik, süt a nap, tök jó virágillat van, és másoknak sem könnyebb. Szóval én még ilyen sokat soha nem mosolyogtam versenyen.
A 20. kili után, lefelé a hídról megláttam egy lányt, aki nagyon-nagyon sántított. Gondoltam, megkérdezem, minden rendben van-e, mondta, hogy igen, csak nagyon fáj a térde. Kérdeztem, tudok-e segíteni, mondta, hogy nem, megoldja. Aztán a híd alatt megláttam egy mentőt és egy egészségügyi sátrat és akkor visszafutottam a lányhoz és mondtam, hogy elkísérem a mentőkig. Abba azért már beleegyezett és el is sírta magát. Kérdeztem, hogy ennyire fáj-e, mondta hogy nem, csak nagyon elfáradt. Szegény nagyon el volt anyátlanodva. Aztán a mentősökkel beszéltem még, meg rájuk bíztam a lányt és jöttem tovább. Innen már azért kicsit más volt a hangulatom.
Tetszett, hogy újra magamban (magammal) lehettem (nekem ezt adja a futás, még ha közösségben is teszem azt) és hogy újra rájöttem arra, hogy miért szeretem ezt a fajta a mozgást. És szerencsére, ami az agyamban motoszkált tempó elvárás (2 óra közeli idő), azt simán el tudtam engedni, és magamat is megleptem, hogy tök jól működött a frissítésem (2 zselé, 2 sótabi, negyed banán, 2 gumicukor, sok-sok víz) 🙂
Bár estére azért éreztem, hogy elfáradt a lábam, de másnap már kutya bajom sem volt és full feltöltődtem 🙂
Mátrabérc Trail – Palásti Péter, beszámoló
Hát megtörtént a várva várt, és így utólag nem kellett volna tartanom ennyire, mert tényleg felkészült voltam. A siker másik titka – ami eddig se volt igazán az – a jól megválasztott frissítés volt.
4:45-ös kelés, mert kész csapattal mentünk, Csabika (Csombok) és felesége, Helga és egy másik ‘bérces jóbarát Polyák Géza alkotta az utazó csapatot. Derült napra ébredtünk, de az útról már látszott, hogy a Bükk és a Mátra felett is szürke az ég, lehet eső, erre is számítottunk. Sima érkezés után (Csabika kb. a rajtkapunál parkolt:-) gyors pacsi Ficzere Julival és Tomival, meg a többi ismerős arccal, a szokásos verseny előtti szertartások. Tíz perccel indulás előtt egy fél meg egy sör… helyett egy gél meg egy só. Start előtt 1:30-cal megjött Antal Csabi is, így legalább akkor láttam, meg még kb a rajt után három percig.
Az első pár perc után szétrázódott a mezőny, miután elég elölről indultam, érzésre az első harmadban utaztam. Ahogy javasolt volt, Kékesig “meg kell tisztelni” a pályát, így csak szépen haladgattam, bár így is sikerült elesni egy tök ártalmatlan úton a sárban elcsúszva. Na jól van, ez megvolt, menjél tovább, kell a baj, mert olyan nincs, hogy 55km-en keresztül semmi ne legyen. A kis baj a jó baj.
A frissítési tervem szerint 30. percnél só és víz, az 50. percnél ment a következő gél. Ezt a ritmus igyekeztem tartani, azzal dobtam fel az egyhangúságot, hogy minden második só mellé ment egy magnézium is, de ez csak Kékes után.
Kékesre majdnem úgy érkeztem, ahogy előre szerettem volna, vagyis mintha akkor kezdeném a pályát. A majdnem annyit jelent, hogy kicsit lefagyott a kezem, így a cipő szorosabbra húzásához Csabika segítségét is igénybe vettem. Ők ott vártak és nagyon kedvesen frissítettek, biztattak, sürgettek tovább. Különösen Juli tudatosította, hogy ez verseny, ő volt a szinkronhangod :-). Nagyon hálás vagyok érte, még sosem volt ilyen “egyéni frissítésben” részem!
Kékestől Galyatetőig szinte semmire nem emlékszem, csak hogy egyre hidegebb lett, esni, majd havazni kezdett. Itt olyan hullámos pálya volt, benne a Csór-hegy egy aljadék nehéz lejtővel. Itt húzott el mellettem Lőrincz Oli botozva. Na akkor én is előkaptam a botomat, azzal hiba nélkül leporoszkoltám ezen a részen. Előzőleg Polyák Géza jól rám ijesztett ezzel kapcsolatban, hogy itt TT-zett a múltkor is valakit hordágyon hoztak le..
Galyára érkezve a kis csapatom már várt, a kulacsot gyorsan megtöltötték, próbáltak etetni, nem nagyon voltam éhes, de egy negyed cikk narancsot és ropit azért ettem, csak hogy jó legyen a szám íze. Utóbb ez hülyeség volt, mert úgy éreztem megzavartam a frissítési ritmust a plusz bevitellel. Legjobb nekem ilyenkor ha maradok a műkajánál, víznél, sónál. Csak azért írom le, hogy ne felejtsem! A magnézium bevitele nagyon hasznos volt, mert a kezdődő görcsöket csírájában fojtotta el.
Az út idáig is csodaszép volt, de talán ez után jött a legszebb része. Nem vagyok a minden kanyarra és fűszálra emlékező típus, de ettől szebb pályát el se tudnék képzelni! Talán az Ágasvár és környéke volt a csúcsok csúcsa. Bevallom őszintén a versenyzés annyira nem izgatott, mert első alkalommal futni egy pályán nem nagyon tudom viszonyítani magam. Így hogy ki megy el mellettem vagy én ki mellett megyek el, nem nagyon foglalkoztatott. Csipit azért megjegyeztem a kis párducmintás nadrágjában:-)
Mátraszentimrére leérve barátságosabbra váltott az idő, egészen jó bőrben fordultam meg a sípálya alatt, és nagyon hasznos volt Tomi videója egy bizonyos dózerjárta elágazásnál! A pálya jelölés egyébként kifogástalan volt, egy métert se(!) néztem be, ami ugye nagy szó. A futómozgást még az enyhébb emelkedőkön is fent tudtam tartani és vártam vagyis frászt vártam, hogy kimenjen az erő vagy valami nehézséggel (görcs) kelljen megküzdeni. De Mátrakeresztesig se akart semmi agyoncsapni. Beérve a frissítőpontra 5 óra 10 perc környékén egy villámgyors víztöltés, pár pacsi, Tomi közölte: 6:40 környéke lesz (ha el nem…). Innentől ismert volt a pálya az előző 3 Muzslámból, így nem hittem a csúcsnak egyik kis megelőző padot, masszívan botoztam felfelé. Bár egy idő után azt éreztem többet vesz ki a bot, mint amit nyerek vele. Gondoltam összehajtom, de nem hagyta magát … a próbálkozásokkal elpocsékoltam néhány mentális eurót, már beletörődtem, hogy akkor így megyek. Az utolsó pillanatban aztán csak sikerült. Az egész csak arra volt jó, így utólag, hogy nem magamra figyeltem. A Muzsla tetőn valaki csendben megjegyezte, na már csak a Koncsúr és lent vagyunk. A Koncsúr utáni lejtőzésen is még kitartott a lábam, kellett is, mert a sziklás rész után, közvetlenül a Diós-patak árok előtti rész csúszott is. Itt ment el mellettem Lantos Bori (de Múzslásként), felém dobott egy hahót, ami jól esett. Úgy tűnik, lépten-nyomon egymásba botlunk a versenyeken. A Diós árkából felmászva az útra azért elkapott egy kis vér, mert észre vettem magam előtt Lázás Kornélt, úgy 100-150 méterre. Tudtam hogy a hátralévő másfél kili jól futhatóan lejt, és ami maradt azt még kipréseltem. Ellentétben a Szentendre traillel, amikor ez a maradék 5 perces kilire jó ha elég volt, itt meglepően jól mentem (3:40 körül) és befogtam, majd a pincesor előtt meg is előztem Kornélt.
6:42:21 a hivatalos idő. Férfi 34. (női 5:-), korosztály 7. hely.
De nem ezért voltam boldog, hanem azért mert holtpont nélkül egyenletesen tudtam végigmenni, ezen a csodálatos pályán. A verseny egyből a szívem közepe lett!
Boldogság még, hogy Csabinak sikerült elérni a sub 6 órát. (korcsoport 2.)
Fotók: Ficzere Julianna
baratrunning.com 