Latest Event Updates

Battery Low – Erényi Tamás Wizz Air Félmaraton beszámoló

Posted on Updated on

Battery Low – Ezt az üzenetet láttam az órámon amikor el akartam indítani a rajtnál. A pulzuskontollnak és az iramkövetésnek ezzel lőttek, érzésre kellett futni. A telefon ugyan nálam volt, Runtastic is futott rajta, de azt azért mégse fogom nézegetni:-) jó helyen van az a zsebemben. Így hát maradt a megfelelő tempójú futók követése, néha bolyvezetés. Közben pedig saccolgatni kellett, hogy az ismeretlen tempót (saccra 4:30-4:40között) vajon bírom-e majd végig. Ezen keveset agyaltam, futottam ahogy tudtam, lesz ami lesz.
Különösebb időterv nem volt, csak annyi hogy 1:40-en belül legyen. Az álomterv 1:35 de erre azért nem jogosítottak fel az edzéseredmények. Ezért hívják álomtervnek. 10-ig kifejezetten jól ment, 11-nél lemaradtam a szuper bolyomról, de hamar lett másik, 18-ig küzdeni kellett, szerintem nem is maradtam el sokkal a korábbi tempótól, az utolsó 3 km már fogcsikorgatós volt.

low-battery

A célórát messziről látva még volt esély az 1:40-en belüli időre. A célban legszívesebben lefeküdtem volna, egy szanitéc ki is szúrt, de mire odaért már újra emberi külsőt öltöttem. Kellett még tíz perc séta mire magamhoz tértem, eddigre kaptam meg a célidő sms-t is: 1:39:39 . Szuper, nagyon megdolgoztam érte.

Az előbb néztem a részidőket, ha a 10 km bruttó idő, akkor az első tízes 45:07 volt, szóval mégis megpróbáltam az 1:35-öt. Jobb hogy nem láttam a pulzust.
Hazafelé 2 megálló után le kellett szállnom a buszról, mert forgott velem a világ. Battery low.

Reklámok

Podersdorf féltáv-Hegedűs Ákos

Posted on Updated on

gizionokTavasszal a keszthelyi féltáv nagyon jó felmérő volt, hogy mit is kellene másképp csinálni egy 5 órán belüli időeredményhez és én rajta voltam a szeren.

Az úszást hanyagoltam, még az addigi heti egyet is. A mellúszásom kb. olyan, mint másnak a gyenge gyorsúszása, a gyorsom viszont nyeletlen fejsze, hogy abból jó gyorsúszás legyen, ahhoz sokkal több kellene.

Ellenben a bringa. Keszthelyen a 90 km-re számított 2:40-es időtervemmel nagyon bátor voltam, 2:52 lett belőle, na ezen érdemes melózni. Össze is jött a nyári három hónapban 1730 km bringázás, ami egy komoly országútisnak semmi, magamhoz képest viszont egész sok. Balaton kör, Tour de Pelso, Genf-Nizza bringatúra, Kékes csúcstámadás, ezen felül meg heti egy feladatos bringa hét közben, hétvégente bulitekerések. A verseny előtti hétvégén sikerült egy nagyon biztató (Gabi szerint ígéretes) edzést összehozni, 64 km táv 33,5 km/h átlagtempóval, ez önbizalommal töltött el, hogy tervezhetek.

A futás az futás, mint kiinduló sportág, ezzel van a legkevesebb baj. Keszthelyen is jól ment, azóta fejlődtem is, gyorsultam is, jól mentek az edzések, csak idáig jussak el a versenyen.

A fentiek alapján egy héttel előtte papírra vetettem a tervet, összesítve 4:59, lebontva:

38 perces úszás depóval (36+2)

2:47 bringa depóval (32,7 km/h) (2:45 + 2)

1:34-es félmaraton (4:30)

Az aktuális hétre kapott edzéstervben csak ennyi szerepelt: féltáv 4:58-ra. Hiába, a szakvezetés mindig többet vár.

A verseny előtti nap akadályoktól sem mentesen és magányosan telt.

Belefutottam az M1-en a gyalog nekiinduló menekülthullámba, dugó, lezárás, lépésben autózás a vonuló tömeg mellett, egy órával értem le így később. Utána sms-ben rossz rendszámra vettem matricát, majd a határon átérve lemerült a telefonom, így fejből navigáltam, mellé is mentem kicsit. Aztán csak odaértem, végül előbb a versenyközponttal kezdtem, regisztráció, kaiserschmarrn party, technikai értekezlet. Furcsa volt, külföldi versenyen tök egyedül, kísérő és ismerős nélkül, egy-két magyar szót hallottam csak. Gondolkoztam, hogy még péntek este bedepózzam a bringám, de előzetesen arra gondoltam, hogy esni fog éjszaka (ez bejött), nincs összerakva a cuccom és takarófóliám sincs a bringára, úgyhogy maradtam az előzesen kitalált reggeli depónál.

A szállásom 15 km-re volt, technikai értekezlet után elautóztam, felcuccoltam és rakosgattam, matricáztam, szöszöltem, ez kellett az igazi ráhangolódáshoz.

áki_1

Rajt 7-kor volt, depó nyitva 5:30-6:30 között, így ébresztő 4:15, indulás 5-kor. Éjszaka nagyobb eső esett, de hajnalban már csak csöpögött. Fél6-kor depóztam, félhomályban, esőkabátban, aztán fél7-kor még egy kör a depóba, betettem a bringástáskába a kocsikulcsot, így csak az úszócuccban vártam az utolsó fél órát a rajtig.

Az eső fél7-kor még esett, de 7-re elállt és az előzetes várakozással szemben totál szélcsend volt a szélkerekek földjén.

7-kor rajt a 20,5 fokos vízben, neoprénben. A teljes táv és a féltáv egyszerre indult elég széles rajtvonalról, de persze a 700 méterre lévő bólyánál mindenki a legrövidebb íven szeretne fordulni, ezért mint egy nagy tölcsérben, folyamatosan ment a harc, egymásra úszás, egymás talpát kapirgálás. A víz szinte mindenhol mellkasig-nyakig ért, a technikai értekezleten többször elmondták, hogy tilos a gyaloglás és a delfinszerű ugrálás. A  bólya után kezdett normalizálódni a helyzet, 300 méter után újabb jobbos derékszögű kanyar és máris a parton lévő célkapu felé úsztunk, próbáltam lábvizeket találni de nem voltak jók, így inkább nyílt vízen, saját hatékony stílusomban szeltem a habokat. Érzésre olyasmi lehetett a tempó mint május végén és az óra is ezt mutatta, 37:38 lett az idő, 268. idő a 457 beérkezőből. Keszthelyen 38:44, gyakorlatilag ugyanaz.

A depóban igyekeztem összeszedetten mozogni, egy apró bizonytalankodás volt, hogy a rövidujjú bringás mezem felvegyem-e, aminek a zsebében benne volt a karmelegítőm is, de látva a többieket, hogy ujjatlanban mennek ki, én is emellett maradtam, utólag helyesen. Pár másodperc azért elment vele. Mivel azonban a depó hossza nem volt túl hosszú, ezért 2:49 után már bringára is pattanhattam. (Keszthely 3:29)

A bringa az előzetes kiírások, pályarajz, technikai értekezlet, sőt az időmérés részidejei szerint is 3 db 30km-es kör. Ehhez képest 1,5 km után betereltek egy keskenyebb mezőgazdasági útra, ahonnan jöttek szembe is, nekem vizes felnikkel, fékpofákkal kb. alig fogott a fékem, majdnem nekimentem egy szembejövőnek. Hát, furcsa kör az, amin szembe is jönnek, de hát ők tudják… Egy 6 km-es oda-vissza szakasz volt, mindjárt a bringás pálya elején, mindenki ideges, helyezkedik, megy az előzgetés, az úszáson elvesztett helyezések visszaszerzése, stb. Ehhez képest nincs felezővonal, bólya, motoros, senki, elég veszélyes volt. Aztán 6 km után végre visszatértünk a normál országútra. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, sőt örültem, amikor a második körben már nem kellett bemenni, biztos valami kompenzáció…

A bringa jól ment. Nagyon. Az elején egyből frissítettem, utána igyekeztem rendszert vinni bele, a szokásos sótabletta- l-carnitin- BCAA tabletta kombó, néha egy kis magneB6-tal megtolva, enni meg hol gél, hol csoki, minden ISO-val leküldve. Egy frissítőpont volt, ott kulacscsere + banán meg még valami felvéve és tűz. A 36-37 km/h tempónál nézegettem az órámat, ne szokta ezt még a szemem, de a 155-ös pulzust látva nyugtattam magam, hogy elbírom, baj inkább a hátammal, lábaimmal lesz és nem a keringésemmel. De megyek amíg tudok így, aztán majd lesz honnan lassulni. Aztán amikor a harmadik körben távban 70 km-nél tartottam az óra pedig 2:01-et mutatott, akkor jó közelítéssel ki tudtam számolni az addigi átlagtempót és az nagyon biztató volt. Már fogalmaztam a beszámolót, Gabival az üzenetváltást, hogy na vajon a szakvezetés mennyit várt, és majd nagy mellénnyel írom vissza neki, hogy háháhá, 4:52 lett, vagy ilyesmi. Ilyenkor persze hangosan rászóltam magamra, hogy ” Ne álmodozz, tekerj!!”

A gondok 85-87 km körül kezdődtek. Na nem a bringázásommal, a tempó az ment, viszont a versenyközpont az még bőven nem 3-5 km-re van innen, és a plusz táv az viszi az időt eléggé. Nincs mit tenni, menni kell, hajtom ahogy lehet. A depónál végül 95 km-nél állítom le mind a bringaórát mind a GPS-t, ez bizony több, pont annyival, hogy hiába ment sokkal jobban a tempó, időben mégis rosszul állok… Bringás idő 2:45:14, átlagtempó 34,5 km/h. Átlagpulzus 155, max 170, elég egyenletesen ment. Helyezésben 199 a bringában, belül az első felén.

Az eredménylista külön vicces:

Bike30k: 1:02:19 (28,88 km/h)

Bike60k: 0:50:56 (35,34 km/h)

Bike90k: 0:51:58 (34:63 km/h).

Biztos lassan melegedtem be…

Második depó gondolkodás nélküli, csak a cipőfűzéssel tököltem kicsit. 2:02 lett, Keszthelyen ugyanez 2:27.

2:28:30-as idővel kezdtem meg a futást. 1:31:30-as félmaraton kellene az 5 órán belüli időhöz, ez fejbevág, mert ilyet nem tudok. A lábaim mennek, már csak mérgemben is, az első két kili 4:17, 4:16, na, akár még mehetne is, vicces lenne futni 1:30-at… Aztán persze wc, frissítés és beállok egy 4:30-as tempóra, az meg csak 1:35 körül lesz jó. Közben folyamatosan mérgelődök, nagyon viszi az energiát, ráadásul a km táblák is hosszabb kiliket mutatnak, mint amit az órám mér, mindenki ellenem van. Persze azért darálom a 4:30-at (az átlag 4:32 lett) mert mondogatom magamban, hogy a verseny a célvonalig tart és hiszünk a csodákban, próbálok valami pozitív kapaszkodót találni. A második körben meg is lett, mi van, ha csak 20km a futótáv? 5 km-re van táblázva, utána szinte egyből fordító, bár a depónál van valami kis kavarás, ami rátesz távot, de hátha csak 20! Na ezt fejben tök jól összeraktam, de reagálni már nem tudtam rá, inkább lassultam kicsit, amikor úgy éreztem, hogy keményen megyek, az is már csak 4:40 volt. Az utolsó frissítőpontnál rápillantottam az órámra, 4:59:40 körül volt, hát akkor ez itt ment el… Azért a pulzust még feltoltam 180-ra az utolsó 500 méterre, hogy legyen valami befutófeeling. Futás 1:33:35, átlagtempó 4:32, átlagpulzus 170, helyezésben 66, tudományosan kifejezve második decilis. 🙂

ákiA célba 5:01:18-as idővel értem be, 127. helyen.

Rettentő csalódott voltam, sírni tudtam volna, úgy éreztem, hogy ezt az 5 órán belüli időt egészen egyszerűen elvették tőlem. Minden klappolt, az időjárás, a technika, az előzetesen eltervezett tempók. A bringa utolsó 5 km-nek ideje 9 perc 15 másodperc. Nekem már a 94 km-es bringatáv is elég lett volna… Sajnos túl sok a ha, pedig egynek sem lehetne lenni. Nem szabadna kicentizni, 4:50-re kell jónak lenni és abba belefér, 10 év múlva ebből csak az látszik, hogy 5-tel kezdődik.

Hát így történt. Nagyon szép lett volna szezonzárásként, ha az év elején vágyott 5 órán belüli idő megvan. Persze a keszthelyi időhöz képest 12 perc javulás, új egyéni csúcs és ha kicsit hunyorítok, akkor azt mondom, hogy tudok 5 órán belüli féltávot, csak az érzet olyan keserédes.

Idén már nem lesz több triatlon, és jövőre sem fogok rágörcsölni egy mindenáron <5 órára. Ugyanakkor mégis a “magasabb osztályba léphet” minősítést írtam be magamnak, szóval jövőre talán egy ironman felkészülés ívébe belecsempészek egy-két féltávot, aztán hátha…

Edzői méltatás: elég egyértelmű. Javulás minden fronton, gyorsulás futásban és bringán is, állóképesség javulás, magasabb laktátküszöb. A verseny pedig egyáltalán nem ütött agyon, utána egy órával hazavezettem majd este koncerten voltam mintha mise’ történt volna, sőt a másnapi átmozgató fél órás futás is gond nélkül ment.

Jó is ez így, show must go on, egy hét múlva Wizzair félmaraton, újabb PB reményekkel.
Köszi Gabi, jók vagyunk, hajrá én. 🙂

fotók: én + https://www.facebook.com/Austria.Triathlon.Podersdorf?fref=ts

eredménylista:

http://results.pentek-timing.at/results/show_results_db.php?veranstnr=12827&racenr=2&name=&iaaf=&klasse=&von=100&pausenach=50

Iramfutó gizionok a Wizz Air-en

Posted on Updated on

Szeptember 13-án a 30. Wizz Air Budapest Félmaratonon iramfutók segítik majd a megfelelő tempó tartását, köztük két gizion is lesz: Hanka és Milán, akikkel a 2 órás időt lehet majd megcélozni.

Bővebben az esemény iramfutóiról és az általuk diktált tempóról ITT tájékozódhatsz.

Sok sikert a hétvégére!
hanka iramfut

City to Surf, 12 km, Perth – Majoros Misi beszámolója

Posted on Updated on

Huh. Kemény volt. Rendesen volt benne hupli. Azt tudtam, hogy az első háromban lesz emelkedő, de az azért durci volt, hogy 9-11-ig viszont szinte csak emelkedő volt.
Kérdeztem, hogy szerinted milyen idő jöhet össze, akkor Te a sub 62 percet írtad. Nekem a nagy terv az órán belüli teljesítés volt. Úgy éreztem, hogy az 5 perces ezrek stabilan megvannak ahhoz még szerzek némi előnyt a lejtőkön és akkor jó lesz. Tudod odamegyek és lefutom! smile emoticon Ennél mondjuk nehezebb volt, a vége rendesen megdolgoztatott, nagyon kapkodni kellett a lábaimat, hogy még becsússzak. wink emoticon
Az idővel szerencsénk volt, egész tegnap este szakadt az eső, de reggel már tiszta volt az ég és 15-17 fok volt némi széllel. 9:05kor volt a rajt és 8:30tól lehetett beállni, de mivel nem szeretek későn érni, „Barkaszból indulni” ahogy egyik kerós haverom mondja időben kimentem az állomásra és már 8 előtt nem sokkal ott voltam. Kicsit tébláboltam meg megnéztem a Félmarathon rajtot. Bent a belvárosban egészen metsző szél volt. Kicsit olyan volt, mint a Váci utca, a Duna miatt mindig szél van, na itt sincs ez másképpen a Swan miatt. Még jó, hogy magamra vettem egy kukászsákot, így nem fáztam. 41. rendezés volt, de az egy nagy mínusz, hogy nincs a rajtban ruhatár, nem tudod előre küldeni azt a cuccot amiben mész, ott kell hagyni. Vagy eldobod, vagy viszed magaddal, kicsit NYCM. Na mindegy, megoldottam a dolgot és szerencsére nem is én voltam az egyetlen aki kukászsákban flangált a városban. smile emoticon
8:50kor álltam be a zónába, az első hullámmal mentem és ott is viszonylag előre álltam, de ez ugyan úgy itt sem jelent semmit, mint máshol. Volt ott boldog boldogtalan, még olyan is aki a 12 kilis sétára ment, de beállt közénk. Pár perc késéssel indultunk is, egészen jól megúsztam az első pár száz métert, volt hely, csökkent a tömeg és már indultunk is fel az első emelkedőn a Kings Park bejáratához. Mondjuk ez nem lepett meg, erről tudtam. Innen jött egy kis hullámvasút, szépen lehetett haladni, közben 3 kilinél becsatlakoztak a Marathonosok, de csak úgy, hogy kordon volt közöttünk, két sávban ők mentek, két sávban pedig mi. A tervnek megfelelően 4 kilinél kicsit emeltem a tempón, de még gondosan figyeltem a pulzusra. A számok azt mutatták, hogy hozható a titkos, 1 órán belüli terv. Sőt, még beesett egy 3:42es ezer is, HAHAHA, na persze, ahogy azt elképzeltem, igazából 4:41 volt, ami szintén nem olyan rossz, de arra jó volt, hogy kicsit megzavarjon. Második mínusz a rendezőknek, össze-vissza voltak a km-ek kitéve, nem is kellett volna figyelni, elég lett volna az óra. Mindegy, nem dőltem be a trükknek, tudtam, hogy az edzés sokat segít, de azért ez a tempó még odébb van. smile emoticon Innen jött egy viszonylag jól futható rész, volt egy-egy rövidebb emelkedő, de mindig jött egy jól futható lejtő is. Aztán 8 kilinél egy kis cross country, átvitték a mezőnyt egy parkon, nem volt rossz, kicsit legalább feldobta az egyhangú aszfaltot. Viszont ami innen jött az kimondottan gonosz volt és akkor még szépen fogalmaztam.
9nél kaptunk egy olyan emelkedőt mint a Normafán a Libegőtől a Kilátóig, amivel magában nem is lett volna baj, csak ezt nem annyira reklámozták. Cserében volt vagy egy kili és így rögtön jött is egy 5:38as ezer. Hoppá! Ennek már fele sem tréfa, rendesen megcsappant az a kis előnyöm amit eddig faragtam az egy órához. Nem voltam happy, már csak azért sem, mert még majdnem 1 km emelkedő következett és egy 5:28as ezer. Itt már volt minden, magas pulzus, laktát, oxygén hiány és nem kevés aggodalom. 11nél 54:48 és még nem vagyunk a hupli tetején. Ajaj, ez így már csücskös lesz. Szerencsére innen már csak egy lejtő és némi sík volt, így amennyire lehetett kiléptem, az órát már régen nem néztem, sem az idővel, sem a pulzussal nem akartam idegesíteni magamat. A célegyenesben próbáltam még valami utolsó feltámadást előadni ami biztos nem volt szép, de legalább hasznos volt (csak értek valamit a 8×3, 6×4 meg 5×5 percek) mert éppen becsúsztam egy óra alá. 59:58. :)) Melós volt, rendesen meg kellett érte dolgozni. smile emoticon Az utolsó harmadban már nem is mertem gondolni, hogy összejöhet, meg mondjuk ott nem is a matekkal voltam elfoglalva. smile emoticon Hiába, a rutin meg az évek. wink emoticon
A versenytől kicsit elvonatkoztatva ezt most egy kisebbfajta mérföldkőnek tekintem. Májusban kezdtük az edzést, lement durván 4 hónap, ami annyira nem is sok, meg durván 4 kiló ami szintén nem olyan sok, de összejött egy egészen jó forma. Persze messze van ez még a pár évvel ezelőttitől, de tízen pár kili megy tempósan, be-beesik pár 5 perc alatti km, azt kell mondjam alakul a dolog. Én nagyon elégedett vagyok a fejlődéssel és a mai versennyel is.

Hanka beszámolója a Suhanj! 6-ról

Posted on Updated on

Idén egyáltalán nem terveztem a Suhanj6!-ot, már a tavalyi feladás után eldöntöttem, hogy ebben az évben nem indulok rajta, mert sem 2013-ban, sem 2014-ben nem ment jól ez a futás, mindig gondok voltak a hasammal, teljesen felborítja a szervezetemet az, ha éjjel futok. (Csak akkor megy normálisan az éjszakai futás, ha még nappal elkezdem, bár ott a fokozódó fáradtság jelent problémát.) Nem is nagyon tudtam, mikor van a verseny, bár Kladnoban Zoli emlegette, hogy egy hét múlva lesz, de nem foglalkoztam vele, nem érintett.

A verseny hetében szerdán megkaptam a következő adag edzésem, benne egy vasárnapi 50 kilométerrel, majd a Facebookon láttam a versenyinfókat, és megfordult a fejemben, hogy mégis el kellene menni és ott lefutni az edzést. Az ötletet akkor elvetettem, és egészen a péntek délelőtti edzésig nem is jött elő újra: ám akkor az a tizenpár kilométer is olyan nyögvenyelős volt a hőségben, hogy hazaérve közöltem Milánnal, hogy a hosszúmat szombat éjjel fogom lefutni a Suhanjon, nem vagyok hajlandó egyedül futni a 35 fokban nappal. Különben is szükségem van arra, hogy visszanyerjem a motivációmat, és ismét visszataláljak arra az útra, amin eddig haladtam. Futok természetesen, szeretem is, de mégsem vagyok feltétlenül motivált a jövőt illetően. Hátha egy jó hangulatú verseny segít ebben. Mostanában 20 kilométer felett egyáltalán nincs hangulatom a futáshoz, és ebben a melegben különösen nehéz megemészteni egy 50-es gondolatát. Úgyhogy hirtelen felindulásból gyorsan be is neveztem – megkaptam a szuper 77-es rajtszámot – , majd leszerveztem az utazásomat is: Zolihoz kéreckedtem be, úgyhogy kb. háztól házig volt fuvarom.

suhanj1.jpg

Szombat délután összekészítettem a kis motyómat, amikre egy hosszú edzésen szükségem lehet, mondjuk ennyi mindent nem vittem volna magammal, ha tényleg edzésre megyek, de próbáltam rendesen felkészülni. 9-kor átslattyogtam Zoliék lépcsőháza elé, jött Joci is, útközben felvettünk még egy futót, Emesét, aztán Szigetmonostoron egy kis kavarás után meg is érkeztünk a helyszínre. Csomó ismerős volt, jó volt a hangulat, és kedvem volt a futáshoz is – biztosan azért, mert nem volt dög meleg, és volt társaság is. Lecuccoltunk (közel volt a WC is), átöltöztünk – eközben az asztalunkról valaki ellopta a jéghidegre behűtött kólámat, remélem, jólesett az illetőnek.

Gyorsan eljött az éjfél, a rajt előtt néma csenddel tisztelegtünk SC Béla előtt, aztán nekilódult a tömeg. Az elején lassan haladtam, aztán ahogy eloszlottak a futók, könnyebben tudtam a saját tempómban haladni. Az edzésemben volt 15 km lendületes, ezt az elején szerettem volna lezavarni. Persze az éjszakai futás mindig csalóka, azt hiszi az ember, hogy marha jól halad, közben lassabb – de azért a futásomat sikerült lendületesre venni. 1 óra környékén kezdett el morajlani a hasam, de nem zavart, hiszen edzeni mentem, az 50 km bőven bele fog férni a 6 órás időtartamba, még ha közben kényszerpihenőket is kell tennem. Meglátogattam a toalettet, majd mentem tovább. Figyeltem a frissítésre, ittam, eszegettem, egészen jól ment a futás is, a kedvem is jó volt. Sokszor futottam légüres térben, pedig jó lett volna összeállni valakivel és együtt futni, de ez nem igazán jött össze, max. tíz-húsz méterekre. 2 óránál megint tartottam egy megállást, ez az elsőnél hosszabbra sikeredett, viszont éreztem, hogy végre mindentől megszabadultam, amitől meg akartam. Innentől szinte eseménytelenül telt a futás, Zoli kiállt, Jocival jó hangulatban biztattak, én is hajráztam az ismerősöknek, Maráz Zsuzsival, Tibikével (ők lettek a győztesek a végén) Bozóttal, Andival, Vikivel, Johnnyval sokszor integettünk, a Bori-Krisz-CséTomi csapat tagjai is minden alkalommal biztattak, a Nike busztól Ákos és Sanyosz kiabált többször – szóval a hangulat jó volt, a kilométereim is gyűltek, ha nem is fénysebességgel.

De a lényeg, hogy az 50 kilométeres edzést teljesítsem, megvolt, és még rá is tudtam húzni 4,3 kilométert a 6 óra lefújásáig. Ezzel összejött egy 100 kilométeres hét, amilyenem már jó régen volt, kellemesen, de nem durván elfáradtam, a lábaim jól voltak, picit a csípőmet éreztem az aszfalt egyenetlensége és a sok egyirányú fordító miatt (persze arra fordultunk, amelyik oldalam fájni szokott), de ez sem volt vészes. A lefújás után megmosakodtam, átöltöztem, összepakoltunk, és el is indultunk haza, 8 órakor, mire itthon a fiúk felébredtek, már itthon is voltam.

suhanj2.jpg

Ez volt az első olyan versenyem, ahová úgy mentem, hogy nem veszem komolyan, csak edzem egyet, tényleg!, és úgy gondolom, jól sikerült. Kell ilyen is, amikor nem nyomasztom magam a teljesítéssel, az elérendő számokkal, a nagy célokkal, nem cipelek lelki terheket. Az egy héttel korábban, a kladnoi 24/48 óráson összefutkosott 40 kilométer és ez a futás is jót tett, javított a kedvemen és a hozzáállásomon is, és remélhetőleg, ha ez a brutál meleg végre befejeződik, hamarosan minden olyan lesz, mint tavasszal, a nagy versenyek előtt, és az őszi szezonra nem csak felkészült, de kellően motivált is leszek.

Félmaraton zenei aláfestéssel – Hajdú Mária Trier beszámoló

Posted on Updated on

Prelűd

nbk1_jpgA kis április félrenézett terepfélmaraton után már nagyon ügyeltem arra, hogy a június végére becélzott verseny tutira betonos legyen – a Trierer Stadtlauf az én fogalmaim szerint elég üzembiztosan annak ígérkezett, bónuszban elég közel is volt. Az első kihívást is sikerült megugrani, szokásomtól eltérően simán és eltévedés nélkül odataláltam (a GPS a gyengék menedéke) és parkoló is lett. Rajtszámot, chipet felvettem, utóbbit a Porta Nigrára ülve szereltem fel – mert ha van kéznél egy kétezer éves városkapu, használjuk ki 🙂

Aztán visszamentem kicsit még ücsörögni a kocsiba, mert ekkor még hűvös volt és bőven volt időm, ittam, és megettem egy fél zacskó aszalt áfonyát, ami utóbb kifejezetten jó ötletnek bizonyult. És akkor felcsendült a rádióban az ABBÁtól a Mamma mia:

Mamma mia, here I go again

My my, how can I resist you?

Mamma mia, does it show again?

My my, just how much I’ve missed you

Ez megadta a megfelelő ráhangolódást :-), és megindultam a rajthoz. Bemelegítés, egy kilométer laza futás, aztán óraműpontossággal – welcome to Germany – 9:20-kor elstartoltunk. Előtte sokat gondolkodtam azon, hogy nézzem-e majd menet közben a tempót, elég változó tapasztalataim vannak, hogy segít-e vagy sem, de úgy voltam vele, hogy a tavalyi 2:10:57 időnél biztos, hogy jobbat futok, a felkészülés jól ment, egyben vagyok, nem presszionálom magam feleslegesen. Iramfutók se voltak, nem kellett fenyegetően távolodó vagy közeledő lufikkal se küzdeni, úgyhogy elindítottam a Runkeepert és ment a tokba a telefon.

1.-21,4 km

A reggel nem az én időszakom (understatement of the year). 9:20-kor általában a második kávémat iszogatom, és dél előtt arra se vetemedek, hogy az edzéstervre ránézzek, nem ám fussak. Főleg nem 20 fokról folyamatosan melegedő időben. Úgyhogy kifejezetten megörültem a 2. km magasságában a frissítőpontnak, de nagyon sulykoltam magamnak, hogy a 30K-t nem szabad megismételni, mindig csak kevés ivás lesz, gyomorra vigyázunk. A zenét többször lekapcsoltam, hogy a légzésre jobban tudjak figyelni, Metronóm Ákos etalonra gondoltam :), csak egyenletesen, nyugisan. Lassan jöttek a kilométerek, megviselt a meleg, főleg az emelkedőkön, már a 4. kilométernél győzködni kellett magam, hogy az UB almádi szakasza melegebb is volt, szintesebb is, bónuszban repkedő szöszös. Az 5. km-nél vízionáltam Gabit, amint verbálisan szétrúgja a nyifogásért a hátsómat, ez egy kilométerre rendbe tett :D. A 6. km-nél felidéztem, hogy Larzen 4:30-cal nyomta végig a 20K-ját, zokszó nélkül. Akkor haladjunk, kérem, haladjunk, nincs itt semmi vinnyognivaló. A 7. km-nél meguntam a belső monológokat és a nyűglődést. Betoltam a csodafegyvert. Elvist. Ötször egymás után, biztos, ami biztos.

A little less conversation, a little more action please

All this aggravation ain’t satisfactioning me

A little more bite and a little less bark

A little less fight and a little more spark

Close your mouth and open up your heart and baby satisfy me

Satisfy me baby

 

Come on baby I’m tired of talking

Grab your coat and let’s start walking

Come on, come on

Come on, come on

Come on, come on

Don’t procrastinate, don’t articulate

Girl it’s getting late, gettin’ upset waitin’ around

Két jó kilométert köszönhettem neki, de az első kör vége a sétálóutcán vezetett végig, nem örültem a macskaköveknek és a fotósoknak se, utóbbiakat Hanka-féle szemmel verésben igyekeztem részesíteni, az agresszívan szurkolóknál pedig remélem, kiült az arcomra az “állj be mellém, bazdmeg, utána beszélgessünk a tempóról és a gyorsításról” gondolatsor. A 9. kilométernél Michael Bublé búgta a fülembe, hogy The best is yet to come – anyád.

Kicsit másfele vittek a második körre, mint amerre az első kezdődött, ámde a számjelzőket eltüntették, úgyhogy valahol érzésre a 10. kilométer környékén jöhetett frontálisan szembe egy utcai óra. Pontosan 10:20-at mutatott.

*hörg, hörg*

Az. Nem. Létezik. Hogy. Hat. Perces. Ezreseket. Futok.

Nem.

Nem.

Nem.

Nem.

*hörg, hörg*

Mama Telefon helyén marad. Mielőtt úgy igazán megzuhantam volna, meggyőztem magam arról, hogy vagy 11 km körül járok, vagy a német precizitás pont ennél a nyomorult óránál mondott csődöt. És egyébként Larzen 4:30-cal futott. Küzdünk tovább. A 12. kilométernél morcogtam egy kört, hogy tulajdonképp moesnek már kettővel korábban át kellett volna vennie a stafétát, de a lusta dög persze otthon kényelmeskedik. Annak is örültem volna, ha a vízen kívül valami mást is adnak a frissítőállomásokon, mert csak az volt, de nem. Szivacsos és poharas kiszerelés, slussz. A 13. kilométernél az egyik út szélén dobolós ember melletti asztalon kávéfőző volt. K. Á. V. É. Nem gondoltam volna, hogy a nettó bűnözőknek elkönyvelt Versenyt Néző Sörözőkön/Pezsgőzőkön kívül új céltábláim születhetnek, főleg nem forró ital miatt, de instant sikert könyvelhettem el ezen a fronton. Reggel 6-kor ittam meg az eddigi egyetlen kávémat. Nem segített a hiányérzeten az se, hogy ott termett mellette virtuálisan Kata a “laktózmentes vagy sima tejjel kéred?” kérdéssel és a porcelánbögrével. A 14. kilométernél jött megint Bublé barátom a Can’t buy me love-val. Elbeszélgettünk.

I’ll buy you a diamond ring my friend if it makes you feel alright

You mean right now? Not really, dear, de nincs az a félmaratoni szenvedés, ami miatt egy brillköves gyűrűre nemet kéne mondani.

I’ll get you anything my friend if it makes you feel alright

Coffee. Beer. Chair. In that order.

Cos I don’t care too much for money, and money can’t buy me love

Say you don’t need no diamond ring and I’ll be satisfied

Darling, a helyedben áttérnék egy másik klasszikusra: I can’t get no satisfaction

Tell me that you want the kind of thing that money just can’t buy

Free coffee. Free beer. Free chair. In that order.

  1. kilométer. Egyre melegebb. Ámde Larzen 4:30-cal letolta. Lehetnék Pesten is, pont ugyanennyi lenne hátra, mint amennyivel már megküzdöttem. De nem! Már csak 6 km. Barátok közt is csak félóra. Ish. Ha Larzen nincs a barátaink között. Ekkor felzendül egy nyomorult templomharang, és beindul a fejbenmatek. Hány az óra, Vekker úr? 10:45? 10:50? 11:00? Mise és kész! Random időpontban a spontán németeknek!
  1. km. Legyünk stílszerűek: Johnny Cash – 25 minutes to go.

Well they’re building a gallows outside my cell I’ve got 25 minutes to go

And the whole town’s waitin’ just to hear me yell I’ve got 24 minutes to go

Well they gave me some beans for my last meal I’ve got 23 minutes to go

But nobody asked me how I feel I’ve got 22 minutes to go

Szarul, Johnny, szarul! Mélyen átérzem a helyzetedet! 17. kilométer. Kapcsoljunk brutálra. Nonpoint – In the air tonight.

Well I remember, I remember don’t worry

How could I ever forget,

It’s the first time, the last time we ever met

But I know the reason why you keep your silence up,

No you don’t fool me

The hurt doesn’t show

But the pain still grows

It’s no stranger to you and me

I don’t believe in The Wall. I believe in the Blerch. Nincs fal. Nincs. Mondom: nincs!

  1. kilométer. Belenyilallt valami a vádlimba. Vagy nagyon jól csinálok valamit, vagy nagyon rosszul. Larzennek biztosan nem fájt 4:30-nál. Októberben, aranyom, a Strongmanrunon lesz még 30 akadály is, úgyhogy villámgyorsan szedd össze magad, ez itt még nem is nehéz. És nem a felüljáró a Nyugati-téren.

A 19. kilométernél Erna odacsapta a kezembe a chipet és az utasítást:

– Told meg.

– Ernuska, most nem fog menni 4:54-gyel, nem baj?

– Na csak toljad.

  1. kilométer. Petula Clark – Downtown.

nbk2When you’re alone and life is making you lonely

You can always go downtown

When you’ve got worries, all the noise and the hurry

Seems to help, I know, downtown

Just listen to the music of the traffic in the city

Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty

How can you lose?

The lights are much brighter there

You can forget all your troubles, forget all your cares

So go downtown

Things will be great when you’re downtown

No finer place for sure, downtown

Everything’s waiting for you

Azt mondod, Petula? Sétálóutca. Kicsi macskakő. Nagyobb macskakő. Régebbi macskakő. Utcai árusok vezetékeit fedő púpok. Betonról volt szó, a hétszentségit, nem terepről! Sprint indul. Hol az a nyomorult Porta Nigra? A kapu túl messze van. És mit adtak nekünk a rómaiak? Egy rossz helyre épített városkaput?! Ziel a láthatáron! Gumikapu! Sokkal szimpatikusabb. Na akkor ugorjon a majom a vízbe. Telefon elő, lássuk a másik bundás állatot. 1:53:55, 56, 57… Aaaaaazbesztnatoljukmegavégétkenyaimódraédeslányom.

Végjáték

nbk3A célban megkaptam a gyerekek szokásos ajándékát (“– mama, nyertél? – nem, de hoztam érmet. – de jóóóó”) és végre sört. Úgy tűnik, a vízkészletek a frissítések során elhasználódtak, mert az egy csepp nem sok, annyi nem akadt. Kaja se. Sör az minden mennyiségben – welcome to Germany, noch einmal. Kávékörhöz nem éreztem elég erőt magamban, chipet leadtam, levezetésként kocsiig elsétáltam, aztán be és irány haza.

Rádió: Kool and the Gang – Fresh.

She’s fresh, exciting

She’s so exciting to me

She’s fresh, exciting

She’s so inviting to me, yeah

Végignéztem a csatakos ruhámon, a karomról lesötörtem egy kis sót, hátrasimítottam egy izzadt tincset, és vigyorogva énekeltem a fiúkkal a refrént.

Yeah.