Latest Event Updates
Bükki Kilátások Fun Run – Palásti Péter, beszámoló
2019. FUN RUN 4:15:37, 2024.FUN RUN 3:27:33
Előző nap mindent összekészítettem, mert reggel csak a vegetatív funkciók működnek, amit este nem pakolok be, az marad. Mint írtam, nem voltam jól pénteken, fáradtsággal tiltakozott a szervezetem a tervezett megterhelés ellen. Na legyen, jó korán (fél tíz előtt) lefeküdtem, szorítottam a szememet, így egy egész hosszút tudtam aludni 5:40-ig.
Csabikát és Enikőt gyorsan felvettem, az úton már látszott, hogy a Bükk felett sötét van, az időjárás az előre mondott (fos) arcát mutatta. De ez nem csüggesztett, mert alapjában véve nagyon vártam ezt a versenyt. A keleti geng teljes létszámban itt van, és Gizion társak szép számmal, de titkon rád is számítottam 🙂 (ott voltam, de a fun runosokkal csak a célban találkoztam – szerk.)
Rajt után egy négyes bolyban maradtam Bigával és két másik sráccal, végig a Mellér-völgyén együtt haladtunk. A jól járható erdészeti útról letérve az első jelentősebb emelkedőn nagy sár fogadott, az erdészeti járművek megdolgozták a felázott mélyutat, keresgéltük, hogy lehet mellette elsurranni. Addigra Biga egyértelműsítette, hogy annyira nem veszi komolyan, lényegében szórakoztatott bennünket a masszív felfelé mászásban. Az Őr-kő mászás előtt van egy laposabb rész, úgy hat és nyolc kili között, ott aztán el is léptem ettől a bolytól, mert bár nagyon szórakoztató volt, de éreztem, hogy ettől több van ma bennem. Előttem feltűnt Lantos Bori, aki iszonyúan megerősödött 2022. óta (akkor még el tudtam kapni 🙂 Mint Bigától megtudtam egy szlovák srác az edzője, sokat sítúrázik, attól is ennyire erős. A sítúrát már én is tervezem kipróbálni, mert azt idősebbek is elkezdhetik … 
Az Őrkő-háznál utol is értem a Borit, meg még két srácot, és be is ugrott Tomi mondása, hogy az Őr-kő háznál vigyázni, mert ketté megy a mezőny! Funrun jobbra, Hard tovább egyenesen. Csakhogy nagy köd volt fenn, alig látszott a jelzés, így éppen csak 5-10 métert futottam túl rajta. De csak annyit. Innen aztán egy négyesben ragadtam, mert egy szűk, sziklás övényen nem volt lehetőség nagyon előzni, kockáztatni meg itt nem volt értelme. Itt – lett volna – a pálya legszebb része, de ezt most a köd rejtette, így csak a helyenként tényleg látványos hóvirág mezőkön akadt meg a szemem. Őszintén szólva nem nagyon bántam, mert nagyon-nagyon koncentrálni kellett a pályára, a sáron még valahogy el voltam, de a csúszós sziklák és a barna fagyott kígyónak látszó gyökerek igazi veszélyt jelentettek. Miután alul rövidben voltam, semmiképp nem szerettem volna esni. Az időméréshez adott dugóka gumija kicsit idegesített, így a csuklómról leakasztottam, mert a középső ujjamon eléggé stabilan tartott. Azt hittem…
16 kili után a technikás és emelkedős terep igazán neheze mögöttünk volt, innen megint erdőgazdasági utakra vezetett a track, ezek már jól futhatóak voltak. A hosszú lábaimmal sikerült is némi előnyt felépíteni, elszakadtam Boritól és srácoktól is. Leérve a Török-úttal való első találkozáshoz (ez a 20. kili) kicsit hezitáltam. Mert a szalagozás a műúttól feljebb, az erdő alján vitt, de tudtam, hogy párhuzamos vele, és bele is visz végül abba, így simán mehetnék ott is. De nem tettem (egyébként jól), mert kifejezetten élveztem a réten át csapatást. Az aszfaltos rész után a Tamás-kúti háznál sem álltam meg (volt még vizem elég) és egyébként is ez a lejtős rész nagy kedvencem. Most felázott és csúszósabb volt, de itt tényleg nagyon mentem, 4 perces átlag kili az nálam terepen nagyon 🙂
A szédületes száguldás végén aztán megérkeztem a Tárkányi-patak átjárójához itt még simán keltem át. Tudtam, hogy a második Török-úti kereszteződés előtt vár rám még egy szép mászás és csak utána a grand finálé az utolsó mászással. Nagy lelki előny ez. És ezzel éltem is, mert egy srácot (valószínűleg Marczis Dávidot) sikerült is beérnem. Innentől kb. együtt haladtunk, szegény nem volt jól, a gyomrával küszködött. Én eléggé fegyelmezetten ettem-ittam, váltogatva a sót és a gélt az izóm is kitartott az utolsó frissítő pontig. Így együtt értünk le újra a Török-útra, ahol végre vizet töltöttem a kulacsba, nagyon kívántam már a tiszta víz ízét. A végső mászás és a célig hátralévő 5 kili – ahogy kérted – all out volt. Itt a mászás végén még egy srácot befogtunk (talán Farkas Mátét) és Dáviddal le is szakítottuk a pálya hullámos gerincén. Az utolsó lejtőzés aztán kalandos volt.
Minden az utolsó két kilométeren dőlt el. Kezdődött azzal, hogy szegény Dávid, előttem 5 méterre rálépett egy gyökérre vagy kőre, és rendesen megrándította a bokáját, fájdalmas arccal lelassított. Kérdeztem, hogy meg van-e, nem nagyon válaszolt, de láttam hogy újra futni kezd, ebből gondoltam, igen. Már majdnem kiértem az aszfaltra, közvetlenül a Bambarához vezető részen, mikor feltűnt mögöttem két futó (Bori és Jány Atti). Volt egy cikk-cakkos rész, ahol Bori levágott, Attival még kicsit később eszméltünk, így együtt csúszkáltunk az utolsó pár száz méteres turista úton. Hogy Attit meg tudtam volna előzni? Ezen nem nagyon volt idő gondolkozni, és akkor amikor már majdnem mindent megúsztam jött egy kis baleset, ott, honnan már láttam a célt! Láthattad, a látogató központhoz direkt levezető ösvény egy taknyos sár volt, ahol lényegében lesíeltünk. Na itt, én kétségbeesve elkaptam egy belógó bokrot, ami szépen meg is tartott, cserébe’ lehúzta az ujjamról a dugókát 
, ami nélkül ugye nem lehet célba érni…
Arra sem maradt időm, hogy egy csendes káromkodást kieresszek, hanem azon a sárcsúszdán – jóformán négykézláb – visszamásztam a bokorhoz és visszavettem ami az enyém. Végül és fellőhette volna a bokor a fára is azt a kis gumis izét, na akkor mit csinálok :-DDD
Szóval, így az Attilát már nem tudtam megelőzni. De életem legjobb idejével beértem a férfi mezőny 6. helyére egy közel sem ideális pályán. Nagyon boldog voltam! És főként utóbb, mert a keleti gang kitett magáért Csabika 2, Antal Csabi Hardon 3, Tomi 5. Ünnep volt, na.
Bodri Trail- L táv – Ficzere Juli, beszámoló
Bodri Trail- L táv (35km)
Idénre több olyan versenyt is terveztem, ahol nem jártam korábban, ilyen volt a Bodri Trail is. Enikő
korábbi beszámolója alapján jónak tűnt a pálya és a szervezés is.
Általában kényelmes vagyok, most mégis bevállaltam, hogy fél 5-kor kelek, és autózunk 2 órát. Így
utólag nagyon is megérte.
Úgy tűnik kezd szokásommá válni, hogy egy jól sikerült versenyhez intézzek valami váratlan kezdeti
nehézséget (tavaly a Piros 85 előtt ugye nem indult az autó) Útközben jutott eszembe ugyanis,
hogy az óra otthon maradt. Gondosan feltöltve, rajta az útvonal, és a legfontosabb, a frissítés
figyelmeztetés. De legalább most volt idő újra tervezni, úton Szekszárd felé. Írtam Enikőnek (szombat
reggel 7 körül, – biztos örült (ezúton is köszönöm a gyors és megnyugtató választ)- az aggodalmamról,
vajon mennyire van jól szalagozva a pálya. Mint elmondta remekül, emiatt ne aggódjak. Ezután
elővettem a tracket és elkezdtem memorizálni a szintrajzot, legyen némi viszonyításom majd a
pályán, merre is járok. Végére maradt a számomra legfontosabb és legkritikusabb, a frissítés
figyelmeztetés hiánya.
Miután egy órával a rajt előtt leértünk kényelmesen jutott idő mindenre. A versenyközpontban
tisztán látszott, hogy a futók 80%-a túlöltözte a versenyt. 10-14 fok volt délelőtt, rövid nadrág, póló,
karszár, a fázós kezem miatt kesztyű, tökéletes választásnak bizonyult. A rajt előtt 20 perccel
elmentem bemelegíteni (3-4 futó tett hasonlóképp a 120-as L távos mezőnyből) Még a rajtcsomag
átvételkor kérdeztem, hogy a 3 frissítőpont hány kilométerenként lesz, erre nem tudtak válaszolni.
Fura mód nem kezdtem utánajárni a dolognak, végtelen nyugalommal elhatároztam, most én fogom
magam figyelmeztetni a frissítésre.
A rajtot követően nagy lendülettel indultam neki a szekszárdi domboknak, ez valahol 25 km-nél vissza
is ütött. Két lány volt előttem, akikkel tartottam a tempót, ami nekem kissé erőltetett volt, de nem
akartam leszakadni. Mint kiderült nekik is erőltetett volt, mert szinte egyidőben mind a ketten
elengedtek. Innen már csak fiúkkal futottam, akikre tapadva utazhattam, ez sokat segített. 25km
környékén ért be egy lány, akivel nem igazán tudtam tartani a tempót. Mint kiderült ő lett
korosztályomban a harmadik. Hát ezért volt rossz, hogy elfutottam az elejét.
A versenyt mobilon, Stravával rögzítettem. Egész úton egyszer néztem rá, 29km-nél. Óriási
meglepetésemre az óra 3:07-et mutatott. Itt már tudtam sokkal jobb időd fogok menni, mint amire
terveztem. Tudtam, hogy az utolsó mászás 32km-nél lesz. A vége felé elbizonytalanodtam hol
járhatunk, ezért megkérdeztem az előttem futó srácot -aki még 25km-nél hagyott el- hol tartunk.
Kedvesen közölte, hogy még 4 km van vissza, majd hozzátette „nem gondoltam volna, hogy te még
felbukkansz”. Na erre úgy felszívtam magam, hogy begyújtottam a maradék rakétákat és állva
hagytam. Ezzel a lendülettel száguldottam be a célba.
Végül a frissítés is remekül működött, bebizonyítottam magamnak, hogy óra nélkül is van élet egy
versenyen.
Különleges élmény volt, hogy Márkus Öcsi minden célba érkezővel kezet fogott és gratulált.
Ez egy hibátlanul szervezett verseny volt, jövőre is itt helyem, de azért inkább órával 🙂
Szederkény- Bóly 100 – Paulovics Rebeka, beszámoló
Február első hétvégéjének termése: 100km aszfalt-10óra 34perc
Ezzel az ultrával nyitottam meg az évet, és remélem innen már csak előre, ugyanis elég sok bakit elkövettem a felkészülés alatt. Egyáltalán… ha nevezhetem az előtte elrepült időt felkészülésnek.
Szombaton 6.00-kor rajtoltattak el bennünket, mielőtt nagy megkönnyebbülésemre 5.59-kor éppenhogy csak sikerült a tracket rátöltenem az órámra.(spoiler: el is tévedtünk)
Nem csak ez az egy perc telt ilyen kapkodósan és hanyagul a verseny előtt, hanem az egész hét.
Rutinommá vált, hogy figyeljek a megfelelő mennyiségű alvásra, a jó minőségű étkezésre, a hidratációra és általában alkohol-stoppot is szoktam tartani, méghozzá legalább 1 hónaposat, hogy a nemes cél érdekében áldozatot hozzak, illetve hogy a lehető legjobb formámban legyek. Mindemellett precízen megtervezem a frissítést, lista szerint bepakolom a további fontos kellékeket, és gondosan kiválasztom a futóruhám.
Mi jött mindebből össze? Semmi!
Ahelyett, hogy formába hoztam volna magam, inkább amortizálni kezdtem. A hétfő egy baráti sörözéssel indult, gondoltam ennyi talán belefér… de a következő nap is így folytatódott. És még ha nem is vedeltem túl sokat, az alvásra szánt időm eléggé lecsökkent. Szerdára már kész roncs voltam, és az aznapi invitációt el is kellett utasítanom, pedig arra mentem volna a legszívesebben.
Napközben sem tudtam pihenni, a munka stresszes volt, nagy volt a hajtás, mert egy kollégám lebetegedett.
Semmi erőm nem maradt a futással foglalkozni, a frissítést és minden egyebet a párom pakolta be, én pedig csak bevágtam pár futócuccot a táskámba. Így indultunk hát el a bólyi ultrára!
A verseny reggelén fáradtan, nyűgösen álltam a rajtkapuban, olyan hangulattal, hogy jobb, ha nem szól hozzám senki… én majd teszem a dolgom… de amúgy meg mit is keresek én itt???
Az első 30 kilit gyűlöltem.. csak tettem az egyik lábam a másik után. Ezután jött meg a kedvem, a tempó is beindult. Végre sütött a nap, én pedig szaladtam boldogan.
Persze akadtak holtpontok később is, illetve sok időpocsékolás a bokorba rohángálások miatt (nem kellett volna tele zabálnom magam pénteken), de összességében jó kis menet volt. A végén kicsit küzdöttem, de így volt szép.
Az utolsó 10km pedig elég soknak tűnt, de azzal biztattam magam, hogy ez már semmi! Az UB-n ilyenkor majd 120 km-t kell visszaszámolnom.
Ps.: A szervezés remek volt. Ráadásul itt adták a legeslegjobb vegán étkeket, ahol eddig valaha voltam. A rendezvényt megelőző, illetve az azt lezáró vacsorán rengeteg menüből lehetett választani, de sajnos nem csináltam mindről fotót. A vegán pizzától kezdve, a brokkolifasírton át, a bulgursalátáig mindenből lehetett válogatni.
De nem csak e téren kaptunk jó ellátást, hanem magán a verseny során is. A helyiek frissítőpontjait, valamint a futóknak biztosított kisérőautókat is kiemelném. Csoda volt. És a sok-sok szeretet is, amit a szervezőktől kaptunk.
baratrunning.com 