aszfalt
Ultrabalaton, egyéni – Paulovics Rebeka, beszámoló
“211km Boldogság”
24óra 27perc – női 6.hely, illetve abszolút 41/262
Tavaly októberben futottam életem első hosszabb versenyét, még hozzá a BUFF 24 órás futamán, ahol 185km-t sikerült megtennem. Habár brutál kimondani, és néha az autóban ülve is borzasztóan soknak tűnik ez a táv, én még sem voltam megelégedve magammal. Jobbat szerettem volna, és idegesített, hogy nem tudtam kihozni magamból.
Úgy éreztem hogy fejben túlságosan elgyengültem, és ez nagyban megakadályozta a célom elérését.
A 24 órás versenyből tanulva nagy hangsúlyt fektettem a mentális felkészülésre, mert teljes mértékben le szerettem volna győzni önmagam és menni akkor is, ha fáj.
Az UB volt az idei fő célom, és szerettem volna a lehető legjobb formámat hozni, szellemileg és fizikailag egyaránt.
És hogy, hogy próbáltam fejben edzeni magam?
– Vezettem egy UB-naplót. A 66. naptól elkezdtem visszaszámolni benne a napokat, és minden egyes alkalommal beleírtam, hogy épp mit csináltam az UB-ért. A későbbiekben megfogható bizonyítékot és megerősítést szerettem volna arról, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a cél érdekében. Mindezt visszaolvasni is nagyon motiváló volt.
– Csináltam pár vìzböjt napot, amikor csak vizet ittam és semmit sem ettem mellé. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy az elmém a nagy napon félre tudja tenni azt a “jó lenne valami finomat enni ” gondolatot, és tudjon csak a frissìtésre koncentrálni bármi egyéb vágy nélkül. Sőt a későbbiekben akkor is, ha már semmi nem esik jól. Mindemellett nyilván ez is akarat erőt és kitartást igényelt, amit fejleszteni szerettem volna.
-Olyan is megtörtént, hogy az éjszaka közepén felkeltem, és hajnal 3-kor elindultam, hogy fussak egy maratont. Mentálisan a több, mint egy napig tartó futás éjszakai részére készülve.
– Az utolsó másfél- két hónapban, olyan fogadalmat tettem, hogy nem iszom alkoholt, így pl.: a saját születésnapomat sem ünnepeltem meg(pedig még kerek szám is volt). 😀 Nah…de…mindent a célért!
– A versenyt megelőző 20 napban pedig úgy döntöttem, mindennap veszek jéghideg zuhanyt/fürdőt, hogy ezzel is trenírozzam az agyamat. Nem mindig esett jól, főleg, ha ez estére maradt egy fáradt, nyűgös és fázós pillanatra.
Na de mi lenne a kihívás abban, ha mindig szívesen álltam volna neki?
-Megfogadtam azt is, hogy egy edzést sem hagyok ki. Ha máshogy nem fért bele, reggel munka előtt futottam le az aznapi etapot, legyen az bármekkora táv, illetve ha kellett, késő este, vagy rossz időben álltam neki, de olyat nem engedtem meg magamnak, hogy kimaradjon.
Szerintem számtalan apróságot fel tudnék még sorolni, de azt hiszem ezek voltak számomra a legmeghatározóbbak.
Úgy érzem valamit azért elértem, hiszen az októberi 24 óráson teljesített 185 km-t itt most 3,5 órával hamarabb megfutottam.
Tudjátok milyen érzés vissza gondolnom erre a 211km-re?
Olyan, mint amikor egy buli után másnaposan próbálod összerakni a képkockákat elmélkedve azon, mikor, mi is történt pontosan.
Na jó… mostmár így 2 nappal utána tisztább a kép, de még mindig fogalmam sincs, melyik cipőmben hány kilómétert tettem meg .
A reggelre pontosan emlékszem, esett az eső. Sőt..szakadt. Csapatommal úgy döntöttünk, inkább szállásunk konyhájában csináljuk meg a rajtfotót. Aztán nagy kapkodások közepette a rajtközpont felé vettük az irányt, ahol nehézkes volt parkoló helyet találni, az idő pedig gyorsan telt. Bár engem egyenlőre a rajtkapunál a TOI TOI WC jobban izgatott. Így történt hát, hogy indulás előtt 2 perccel még benne ültem, de kit érdekel? 7.00-kor már az utolsó sorban álltam, izzítottam az órámat és elkezdtem szedni a lábaim. (Arról nyilván nem tudtam, hogy a biciklis kisérőm, Vera nem találja a biciklit, de nem is baj 😀 )
Pár km elteltével találkoztam Jani barátunkkal, akivel az első 40 km-t vidáman beszélgetve, végignevetve tettük meg. Túl is pörögtem! Köszönöm neki ezt az elményt és remélem jövőre többet tolunk le együtt! ❤
A Varga Pincénél sajnos elvesztettem szegényt, úgyhogy egy darabig egyedül futottam tovább. Az első 100km gyorsan, könnyedén ment, még úgyis ha 60-70km között özönvíszerű esőzés fűszerezte az utat.
Egy idő múlva, nyilván fokozatosan lassultam, de azt hiszem 130km-ig élvezet volt. Onnan viszont már iszonyatosan vártam a Siófok-Sóstó után következő meredek emelkedőt, mert nagyon szerettem volna már egy kicsit sétálni 😦 Ez 160km környékén jött el, és meg is törtem egy kicsit, nem értem be az emelkedővel, túl rövid volt, így még egy pár száz métert -legalább- ráadásnak tovább gyalogoltam. Utána jött a szenvedés, de 185km-ig próbáltam tartani magam – már amennyire tudtam. Nagyon nagyon jó érzés volt, hogy átléptem az eddigi rekordom, ráadásul sokkal hamarabb, mint ahogyan a 24óráson! Elégedett voltam! De valahogy a hátralévő 26-ot is meg kellett még csinálni! Az már nem adta magát könnyen.
Bár ezekről szerintem Vera jobban be tudna számolni, legalábbis bízom benne, hogy ő végig a tudatánál volt 😀 Azért… az ő dolga sem volt könnyű, sőt! Csiga tempóban végig seggelni egy egész Balaton kört, és emellett ellátni feladatait is elég nagy erőfeszítést igényel.
Egy viszonylag komoly frissítési tervet követtünk – azaz a végén már csak Vera tartotta inkább számon.
Végig azt csinálta amit előre megbeszéltünk, percre pontosan adagolta belém a kaját/piát ❤ Akkor sem engedett alkudozni, amikor már nem voltam a toppon és hányinger gyötört. Azt mondta igyam meg az ISO-t, max kihányom, utána pedig kaphatok még egyet 😀
Egy nagyon jó társ volt és hatalmas segítség nekem! Nélküle biztosan nem jött volna össze ez az idő ❤
Ráadásul ő is panaszkodhatott volna, mert ez nem könnyű meló! De jelét sem mutatta annak, hogy esetlegesen már elege van, háttérbe szorította az ő fájdalmát/holtpontjait, hogy engem kiszolgáljon, rám figyeljen. Nem találok szavakat, annyira jól esik!
Nagyon hálás vagyok édesanyámnak és párjának, Norbinak, akik autós kísérőként a háttérmunkát végezték Verával összedolgozva. Ők keverték az ISO-t, szereztek vizet vagy éppen azt amire szükség volt! Ráadásul a lelket is tartották bennem! Köszönöm, hogy szereztek nekem kukorica levest egy étteremből, megkérve a pincéreket, hogy csak a levét adják… és azt is egy power rade-es palackba töltsék! 😀 Ezen jót szórakoztam, de a levest végül csak a célban mertem meginni!
Felemelő érzés volt a lelkesedésük és, hogy közös volt a célunk! ❤
Szeretném megköszönni Gabinak a felkészítést, a biztatást, a folyamatos támogatást, valamint a szadista edzéseket, is amiket az utóbbi időben tőle kaptam! ❤
Gábornak, Vera párjának is köszönöm a fotókat, amiket rólam csinált a verseny alatt!
Nem utolsó sorban Tatának is köszönöm a támogatást, a sok közös edzést is, és hogy fontos neki a célom!
Nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek, és életem végéig mondogathatnám a köszönöm-öket, akkor sem lenne elég! ❤
Ps.: Vera szerint nem körbefutottam a Balatont, hanem körbepisáltam. A statisztika kimutatta, hogy ehhez 20l folyadék kellett. 😀
Kassa-Miskolc – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Na és akkor hogy mi is volt. Pénteken érkeztünk 2-3 körül Kassára, a rajttól kb 87 és fél méterre volt a szállás. Reggel is volt idő elaludni (nem sokat, de 5 helyett sikerült egy szundinyira visszapőcsikélni. Előre ki volt készítve minden, amit vinni akartam. Nem vagyok egy nagy hátizsákos típus, hetekkel ezelőtt agyaltam, hogy mi és hogy legyen, mibe vigyem a cuccaim, de a főszponzorom / sógorom hetekkel ezelőtt meglepett egy nagyméretű övtáskával, rengeteg cucc elfér benne, van hozzá 2 db fél literes kulacs, azzal indultam útnak.
Rajt: 6:00 Kassa főtér. Nem volt túl sok őrült rajtam kívül (csak a szokásos elvetemültek: Bogár Jani, Kohári Szabolcs – aki végül meg is nyerte, illetve a párosok első emberei), 4 fok körül lehetett. Ami itt a városban nem is volt annyira gáz, na de miután kiértünk a városból, jött fel a nap és megérkezett a szél is, ami végigkísért utamon. Amíg Magyarországra nem értünk, a táv első fele a töltésen aszfalton, utána meg terepen következett.
Fél 9-kor érkeztem meg kis hazánkba, itt még aszfalton és nem nagyon tudtam, mi vár rám 😀 Kéked-Abaújvár-Gönc….ok, hogy régen volt a földrajz óra, de hogy itt ennyi fel-le-fel-le futás lesz… Na és a szél. A lakott területekről kiérve a szántókon még nem nőtt semmi, iszonyatosan átfújt a szél (nyilván nem csak engem, de minden futót). Nagyon-nagyon hosszú kilométereket mentünk erős, hol szembe, hol oldalszélben. Szóval mivel még csak kb. maraton környékén járhattam, a következő “taktikát” választottam: rengeteg van még hátra, a meredek felfeléket gyors sétával tudom le, lefelé meg ahogy megy.
Frissítés: a nagy táskámban kb. 6-7 zselével és sok sótablettával indultam el. Bringás kísérőm nem volt (elég, ha én küzdök egész nap), hanem a kísérőcsapatom, a feleségem és a 2 nagyobb fiam segített, biztatott, adott erőt, de csak a vizsolyi váltóponttól, addig úgy gondoltam, hogy minden rendben lesz. Első körben a gönc pontot tűztük ki első találkozásra, de legalább ők hadd aludjanak, ha már apa ilyen hülye, hogy 6-kor indul 😀 A frissítést kb. 90-km-ig rendben tartottam -5 km-nél 2 db sótabletta, 7-8-9 körül, ahogy jött 1 zselé. A fogyóeszközöket a pontokon a “team” pótolta, már a másodiknál tök profin ment minden, mint a Forma-1-ben a kerékcsere 😀 Általában csak víz jött, néhol egy kis kóla, Red Bull, 1-2 kisebb darab banán és Szikszón találtam (lehet korábban is volt, de nem foglalkoztam vele) háztartási kekszet. Na az azonnal vérré vált, olyan jól esett, mást viszont egész verseny alatt nem kívántam, pedig a csapatom szendviccsel, gyümölccsel készült. Éreztem, hogy az elején a sok fel-le (én ugyanis több síkra számítottam), kivett belőlem, de megyünk tovább.
Az időjárás 10-14 fok között váltakozott, ami jó volt, de a szél valami brutál volt. Az első igazi mélypont olyan 70-km környékén jött, akkor a kelleténél többet sétáltam. Aztán 92-km után Szikszó és Sajóvámos között jött a rettenet. Fel a “hegyre”…hát ez magas is volt így jó sok óra után, felfelé füves, lefelé traktornyomos….Végem lett 😀 Lefelé is gyors sétát bírtam magamból kipréselni. A frissítőpontra érve már várt a team, bíztattak, hiszen “csak valamivel kevesebb, mint 14k volt hátra”. Szirmabesenyőn már nagyon lassú voltam, vonszoltam kifacsart testem – de a hajam még mindig jól állt…a sapka alatt 😀 Aztán beértem Miskolc külső vagy nem tudom hová, ahol valami gáton kellett futni, aminek a teteje nem földes vagy zúzalékos, hanem füves/nyomvályús volt. Az irányító hölgy csak annyit mondott, hogy ez egy rövid szakasz, hát nem tudom kinek mi a rövid, de nekem egy véget nem érő kacskaringós focipálya volt. Aztán végre vége, ismét aszfalt, egy balos és a rendőr bácsi csak annyit mondott: már csak 3 km. Wow….azt már fél lábon is…..és majdnem így lett. Megláttam előttem egy futó bringás kísérőjének a villogó lámpáját pár 100 méterrel előttem. Nagyon kész voltam, 112 km már a lábakban, a cél csak annyi lett volna – mivel a fickó is már csak sétált, hogy futómozgásnak imitált valamivel megpróbáljak közelebb kerülni, hátha.
Aztán jött a görcs. Jobb vádli, térdhajlat, majdnem összecsuklottam. Muszáj volt megállni, mert egyszerűen fájt minden egyes lépés. Felhívtam a feleségem, hogy van egy kis gond: kicsit később fogok beérni 😀 Innen már ha bicegve is, de bevonszolom magam. Próbáltam 1-2 oszlopnál nyújtogatni, pihengetni, de semmi. Úgyhogy maradt a bicegős-kocogós valami. Egy balos és a rendőr annyit mondott: még kb. másfél km. Úgyhogy ezt szép lassan lebicegtem jó sok idő alatt, a családom elém jött, együtt “kocogtunk” be a célba, amikor már sötét volt.
Végülis limitidő előtt több, mint fél órával értem be, megcsináltam. De nem csak ezt az 1 napot, hanem az elmúlt néhány hónapot, amiért külön köszönet a “frissítőcsapatomnak”, egyrészt, hogy elviselték a felkészülés során, hogy minden vasárnap délelőtt valahol futok, másrészt meg hogy elkísértek szombaton, biztos rohadt unalmas lehetett órákat várni rám 1-1 frissítőponton a kocsiban 😀
Első 100+ pipa, a többit meg majd meglátjuk. Jut eszembe…kb. valamikor így tavasszal (március-április-május) 2014-ben (10 éve) kezdtem el futni – akkor fogyókúrás szándékkal. Első nekifutásra egy 1400m körüli tó-kör 3 részletben ment, és haza is vánszorogtam, hogy ez nem az én világom. És tessék 😀
Martonvásár, 12 órás OB – Földi Zsuzsi, beszámoló
Vannak futások, amikor minden klappol. Amikor minden pont úgy történik és működik, ahogyan „kell”. Ilyen futások nálam viszonylag gyakran előfordulnak 10-20, vagy akár 40 km-es távokon, de 12 óra már olyan hosszú idő, amikor tervezhetek bármit előre, úgyis valami közbejön, de ez egy ilyen játék, ezt tudva indulok neki.
Aztán vannak olyan futások, amikor falak (gátak?) dőlnek le. Olyan falak, amiket évek alatt éptettünk fel, atomstabilnak hittünk, ledönthetetlennek. Mint például a „70-80 km után nekem kicsit gyalogolnom kell, ezért bírom sokáig” (ez vagyok /spoiler:voltam/ én).
És vannak azok a futások, amikor minden tökéletesen klappol, és közben omlanak össze a falak.
Az én legutóbbi 12 órás futásom ilyen volt.
Martonvásáron 2024. 04.13-án rendezték meg a VI. Fehér Enikő és Vörös Balázs Emlékverseny keretein belül a 2024. évi 12 órás Ultrafutó Magyar Bajnokságot, és bár nekem edzőversenynek lett betervezve, az OB-ra neveztem, nem a nyílt futamba.
A verseny reggelén hajnalli 4-kor, mégis teljesen kipihenten ébredtem. Reggel 7-kor volt a rajt. 5-kor elindultam, vettem jeget, Erikát (Nagy Erika Coachery) Bákásmegyeren összeszedtem, reggel 6-ra Martonvásárra értünt. Rajtszámátvétel, cuccok (frissítésem, jég, asztal, szék) kipakolása, 5 perc alatt frissítési terv átbeszélése: fél óránként minimum 2,5 dl izó, ami most Sponser Endurance volt. Két héttel korábban a 4x50km-es edzések közül kettőn is ezt használtam, miután feledékenység miatt kifogytam a szokásos i:am-ból, és Áditól ezt kaptam – szerencsére remekül működött. Mivel tudtuk, hogy meleg lesz napközben, erre az óránkénti fél liter izóra terveztünk még óránként 1-2 i:am sótablettát, melegtől függően.
A futásra Gabitól annyi instrukciót kaptam, hogy pulzust tartsam könnyű aerob zónában, tempóval, távval nem foglalkozni, egyenletesen haladni, és beleképzelni magam egy hosszú ultra 24-36. órája közé, amikor már fáj, de még haladni, futni kell, valamint bármi megoldandó dolog van, azt maximum 1 perc állásból oldjam meg.
A futást zenével terveztem végig, és újra csak a két héttel korábbi 4x50km-es edzésekre gondolva pont úgy, mint ahogy akkor az utolsó két ötvenesen csináltam és elképesztően jól fókuszban tartott: egy adott számot végtelenítve fogok hallgatni.
Eredeti tervem az volt, hogy 3-4 óránként váltok zeneszámot, de végül csak két szám maradt versenyben, 4,5 órán át az egyik, a maradék 7,5 órában a másik ment.
A pálya útvonala csodaszép környezetben vezetett a Brunszvik kastélyparkban levő tó körül, 1360 m hosszan, aszfaltos úton, kb 6-7 m szinttel egy körben.
7-kor elrajtolt minden 12 órás futó, az OB-n összesen 15-en indultunk, 7 nő és 8 férfi. Induláskor még elég hűvös volt, fejemen csősál, rajtam a trikón egy póló is volt, plusz karszár. Kesztyű csak az első két körben hiányzott kicsit, de bírható volt nélküle még az én extra fázós kezeimnek is.
Viszonylag hamar lekerült rólam a plusz póló és a karszár, kb. 2 óra futás után cseréltem a csősálat baseball sapkára. Másfél óra körül volt egy wc járatom, itt majdnem sikerült tartani a max 1 percet 😊
Az első pár kör után a pálya karakterisztikája miatt meg sem fordult a fejemben az, hogy itt bármiféle PB, vagy azt megközelítő eredményem lesz, de nem is ezért jöttem.
2-2,5 óra után azt éreztem, hogy na, jól vagyok, ez a nap így ahogy van, eléggé rendben van, helyemen vagyok. Mindkét fülemben füles volt, szólt a vegtelenített egy szám, külső zaj nem sok jött be. 3-4 körönként nyomta a kezembe az új kulacsot Erika, meg sem kellett állnom. Minden kör végén hallottam hogy a speaker bemondja hogy ki hol áll, én tudtam hogy 7-ből 7. vagyok, de egyrészt a verseny elején voltunk, másrészt nem volt érdekes sem a helyezés, sem semmi más azon kívül, hogy a pulzus legyen jó, és fussak, kényelmesen, egyenletesen, ez meg pont így volt.
A T8 nadrágomban futottam most is, amit nagyon szeretek, mert vékony, könnyű, és pont tökéletesen tudok bele pakolni (telefon, zsepi, soft kulacs), viszont melegben a rövidsége miatt a combjaim belső felét 1-2 óránként kenni kell vazelinnel, mert rommá dörzsölődnek különben. Elég hamar kiderült, hogy futás közben nagyon bénán tudom csak kenni magam, ezért úgy döntöttem, hogy felveszek alá egy combközépig érő nadrágot, inkább legyen picit melegebb a cucc rajtam, de kiiktaok így óránként fél perc állást 😊
Na, ennek az öltözködésnek (és a „visszafele nem futunk” extrán belém rögzült dolognak) az lett a vége, hogy lett egy grátisz/bünti köröm a 4. órában: a rajtszámom, rajta a chippel az asztalon maradt. Ezt észre is vettem kb 3-400méterrel később, és ahelyett, hogy visszamentem volna érte, lefutottam a teljes kört. Tanulópénz, akarom mondani tanuló extra kör volt – chip nélkül lehet visszafelé is futni, ha úgy hamarabb lesz mért köröm 😀
4,5 óra után cseréltem fülest és zeneszámot, úgy gondoltam hogy majd valamikor a 8. óra után lesz új szám, de végül maradt ugyanaz az utolsó 7,5 órában.
5-6 óra között kicsit nehezebbnek éreztem a futást, ránéztem a tempóra, lassabb is voltam, mint előtte, pulzus is alacsonyabb lett – hát akkor ez tuti nem a meleg miatt van, egyébként is folyamatosan ment a hűtés, sapka, karszár vizezve, fáradtságtól ötvenpár km után kizártnak tartottam az alacsonyabb pulzust, ittam is eleget, így bevettem még plusz sót, abból baj nem lehet. És egyszer csak elmúlt a nehézkes futás, újra jó lett minden, lett is egy órám szerinti 58-59 km-es 6 óra, juhéjj (PB). 7 óránál gyors pisi, és nagyjából ekkor tudtam meg, hogy a 4. helyen futok. Nem mondom, hogy nem örültem, de hát még 4,5 óra hátra van, az sok idő még.
Nem sokkal később Erika szól, hogy a 3. helyen futok.
Hű. Na jó, fókusz csekkolva, az a helyén, a tempó kényelmes, jól vagyok, nem változott semmi, tessék szépen ugyanígy futni tovább. Klassz dolog hogy dobogós helyen futok, de nem a dobogó miatt vagyok itt. Ha így marad, akkor hurrá, de az utolsó óráig nem szaggatom meg magam helyezésért, addig szigorúan saját tempó, kiírt pulzus, ez volt az instrukció mára. Közben Ádám írt, hogy úristen, a 3. helyen futok, nézik az eredménylistát, és nagyon drukkolnak.
Nyolcvan km felett jártam, és még mindig eszemben nem volt gyalogolni, azokat a kis sunyi emelkedős részeket is megfutottam, néha 1-2 lépést gyalogoltam, amíg a sótablettát elővettem, 9-9,5 óra futás után már nem voltam annyira ügyes, hogy ne szórjam szét, ha futva szedtem volna elő. Beszéltem futás közben Ádámmal pár szót telefonon, közben a következő körben mondja nekem Erika, hogy második vagyok. A reakcióm nem túl nőies módon annyi volt, hogy b.ssza meg. Egy részem rettenetesen örült, hogy azta, és wow, a másik részem meg, hogy uhh, hát ez jó kis nyomást tett rám. Itt már tényleg nincs kifogás, alibi-gyaloglás, csak mert úgy szoktam. 90+ km, és persze fáradtak már a lábaim, de igazából sima ügy futni. Jó a pulzus (még mindig nem esett le, jé! ), tartom a 6:10-6:20 közötti nagyon kényelmes tempót. 1-2 körrel később szól Erika, hogy ne toljam nagyon, van még 2,5 óra. Hm. Hát pedig nem is tolom, tök kényelmes… Aztán megkapom Gabi üzenetét: ha meg tudom tartani a helyezést, az tök jó, de csak a saját tempómmal menjek, ne szaggassam szét magam, jövő héten edzések vannak. Cuki 😊Innentől már direkt meggyalogoltam az emelkedős szakaszokat, legyen akkor tényleg nagyon kényelmes, már-már túl laza, de azért haladós az utolsó 2 óra. A harmadik és negyedik helyezett 2-3 körrel volt mögöttem, így teljes nyugalommal és csak befelé, magamra figyelve futottam. Élveztem nagyon.
10,5 óra köröli százas, azta. Hát, ha nem szúrom el nagyon, akkor PB lesz. Az órám szerint bőven, de a hivatalos is, a nem mért kör nélkül is. És így is lett. 113,04 km lett a hivatalos eredményem, OB ezüst.
A 2019-es 110 km-es egyéni legjobbamat javítottam, a nem mért körrel együtt ez 114,4 km lenne. Az órám 116 km mért, csak érdekességképpen (ez körönként 20m különbség a hivatalos pályahosszhoz képest).
A futás óta sokat gondolkodtam, hogy mi kellett ehhez a majdnem tökéletesre sikerült futáshoz.
Kellett az, hogy nagyon jól voltam minden szempontból a verseny körüli napokban. A verseny hete, a verseny előtti este, a verseny napjának reggele, minden tökéltes volt. Nem volt idegeskedés, kapkodás, nyugodt, higgadt ébredés, magamra figyelés.
Tökéltesre sikerült a frissítés. Erika szólt, én ittam, egyszer próbáltam csak felülbírálni azt, amit mond, de utána befogtam a szám, az én dolgom a futás volt, az övé az én frissítésem intézése – ha azt mondja, hogy kevés volt az adott órában ami fogyott, akkor az úgy van. Végül a 12 óra alatt megittam 7 liter vizet, ebből 6 liter izó volt, pont ahogy terveztük.
A hűtést időben kezdtük, semmi megborulás nem volt miatta, őszintén szólva nekem nem is volt igazán melegem a futás alatt. Reggel picit fáztam, de később pont jó volt a hőmérséklet.
A fókusz, az most 12 órán át végig nagyon rendben volt.
Pár nappal ezelőttig azt gondoltam, hogy tuti a zene, ez az, halleluja, megtaláltam azt, hogy mi tud tökéltesen benne tartani ebben az extra fókuszált állapotban. Aztán rájöttem, hogy bármi lehet, amiről elhiszem, hogy na, EZ lesz AZ. Segített, az tény, de csak ettől a két végtelenítve lejátszott számtól nem fogok jobban futni. Ez bennem van. És ha most, edzőversenynek tudtam ilyet, akkor ez bennem volt már korábban is. És EZ lesz AZ, ami miatt legközelebb sem fogok gyalogolni sem 70-nél, sem 80-nál, sem 100-nál. Ha meg mégis, hát bumm, nagy ügy. De a tudat, hogy tudom, és az erő, amit ezen a futáson megtapasztaltam, az lesz az, ami ugyanilyen tűéles fókuszt tud majd adni a következő versenyeken. Legalábbis most ezt gondolom. Vagy ebben hiszek, és ez a hit legalább olyan fontos, min t a 7,5 órás végtelenített zeneszám hatásába vetett hit (ami mondjuk tény, hogy egy adhd-s agyra tényleg extra hatással tud lenni 😉 ).
Köszönöm Gabi a felkészítést, szuper futásom lett minden szempontból ❤
Köszönöm Erika a verseny közbeni segítséget, május végén folyt köv ❤
És köszönöm páromnak, Ádámnak a verseny előtti és utáni supportot, legközelebb közben is ❤
baratrunning.com 