aszfalt
Csak egy fokozó… – Szabó László, edzésbeszámoló
Reggel eldöntöttem azt, ami már előző nap este is a fejemben motoszkált, hogy ezt az edzést most aszfalton kellene megcsinálni. Nagyon rég futottam már ott regenerálón vagy átmozgatón kívül. Jó gondolatnak tűnt egy feladatos edzést megcsinálni sík egyenletes talajon. De ahogy végeztem a reggeli rutint egyre jobban mászott a fejembe a félelem is ettől az edzéstől. Uuu ez baszott szar lesz rpe 15 meg 16+ bele fogok dögleni, fájni fog, meg égni a lábam a tüdőm, de nem úgy, ahogy az erdőben, ez más, meg egyébként is mikor futottam utoljára ilyen tempóban… Észrevettem, hogy le is lassítottam azt a reggeli rutint. Nem kerestem felesleges tennivalókat, csak ráérős voltam. Ezt felismerve összekaptam magam, az a mondat járt a fejemben amit egy könyvben olvastam még az első Ironmanemre készülve: “Ez az edzés sem fogja lefutni magát”… Lehet, hogy a könyvben éppen úszás előtt volt ez a mondat de az a része mindegy is.
Felöltöztem majd leültem a földre az előszobában. Felvettem a gyors edzésre való cipőt és megláttam az arcom a tükörben. Tényleg a félelmet volt rajta kiülve.
Kellett valami kapaszkodó, úgyhogy megfogalmaztam gyorsan két célt magamban erre az edzésre. Végig futni kell, mert ennyit folyamatosan már rég futottam (ugye terepen ilyen távban már biztos jön egy gyaloglós emelkedő), nincs pisilés, nincs haver, semmi. A második, hogy a feladatot csak eü ok miatt szakíthatom meg. Gondolok itt egy RPE 16+ ban végzett 
kergetésre. Ezektől még nem féltem kevésbé, de adott egy támaszt. Fejhallgatót felraktam, lépcsőház mellett bemelegítettem. Aztán kisétáltam a körforgalomhoz a szokásos induló pontomra. Már volt bennem egy kettősség, hogy indulnék is meg nem is. Óra készen, még elengedek a zebra előtt egy teherautó vezette autó sort….Halogatok…
Aztán megnyomom a Startot és kezdődik….
0-3km RPE 7-8
Ebben a cipőben mindig nagyon megindul a lábam. Órára pilantva vissza kell fognom a tempót mert tudom, hogy ez így sok lesz az elején. De könnyűek a lábaim. Jól érzem magam. Látom a buszmegállóban a dohányzó embereket, mellé megy az energiaital. Pár évvel ezelőtt akár én is lehettem volna az egyik. Ma már kizárt. Talán még teszek is két gyorsabb lépést, hogy el ne kapjam a füstöt. Jobb vagyok tőlük? Azt nem tudom, de az akkori önmagamnál biztosan.
Az első km után beáll szépen a légzés is és a tempó is a kívánt zónába. Bizakodni kezdek, hogy ez jobb mint vártam. Bár ez valakinek még csak regeneráló futás, de nekem talán a leggyorsabb km-em az utóbbi időben. Aztán az is eszembe jut, hogy soha nem szabad máshoz hasonlítani a teljesítményem ebben a sportban. Maximum saját magamhoz. De még az is rejteget alattomos csapdákat. Haladok tovább, minden rendben. Fejhallgatón szólnak a futó zenei listám trackjei. Ifjonc korom buli zenéi egy-egy kivétellel. Lecsippan a 2. km. Kiérek a városból a bringa útra. Újra jön a gondolat… Várom az erős részt, de tartok is tőle. Eszembe jut a könyv amit most olvasok. André Agassi önéletrajza. Sok sportoló ajánlotta már podcastekben így beszereztem én is. Egyébként is a kedvenc teniszezőm volt abban az időszakban. Óriási kettősség volt benne a tenisz iránt. Szívből gyűlölte, mégis akarta. Én nem gyűlölöm a futást. De a kettősség most bennem is itt van. Akarom azt, hogy szenvedjek ott a feladat közben, de tartok is tőle. Közeledik a 3. km a bemelegítés vége, ezen az útvonalon szinte méterre pontosan tudom, hogy hol fog csippani az óra. Pont egy jó kis track szól az eleje lassú aztán kezd felpörögni én is ezt teszem.
4.km RPE 11
Ez még nem jelent semmi nehézséget, sőt. Szeretem ezt a zónát, ezt a tempót.
Elkezdődik az Ismerős Arcok Nélküled dala. Az egyik kivétel a buli zenék között. Sajnálom, hogy a politika ezt a dalt is picit besarazta. De én másért szeretem. A fiam jut eszembe, ahogy állunk a stadionban a válogatott meccs előtt és énekeljük 65ezer emberrel együtt. Jól érzi magát. Nekem ezt jelenti. Ezért van a listában. Igyekszem jó példa lenni neki az élet különböző területein. Most is épp az vagyok. Aztán elkezdek asszociálni a dal szövegével a futáshoz és a helyszínhez való kapcsolatomhoz. Meglepően fekszenek a mondatok egy egy gondolatra.
Csippan az óra… jöhet a következő fokozat.
5.km RPE 13
Ez azért már a jónak a rosszabbik vége. Vagy talán már nem is jó…Lihegős… Egyre jobban… Figyelem a légzést a tempót. Most nem is nagyon gondolok semmire. Csak nézek a lábam elé és csinálom a dolgom. Néha felpillantok… Egyszer csak egy nyuszi ugrál át előttem az úton nem messze. Nem ijedt meg, nem is tűnik el a bozótosban. Megáll a füves részen és csak néz maga elé. Talán tudja, hogy nem kell félnie. Közeledik a csippanás. Tudom… Még rosszabb lesz…
6.km RPE 15
Na ez már tényleg szar. Nincs mit szépíteni. Szenvedek. Ettől féltem és ezt akartam. Érzem, hogy teszek azért, amit el akarok érni…de mennyire ég a tüdőm már bassza meg…de még tolni kell. Eszembe jut, hogy 500m-nél fordulni kell, hogy kijöjjön a táv amire hazaérek, figyelem az órán. Forduló, nem esik jól megtörni a lendületet majd újra gyorsítani. De legalább fogynak a méterek, de utána még rosszabb lesz, mert kell még egy gyorsabb km. Lesz még bennem annyi… Lesz, kell hogy legyen. Csak ne égne már a tüdőm….
7.km RPE 16+
Itt már minden jár a fejemben cikáznak a gondolatok miközben próbálom még jobban szedni a lábaimat.Azon a részen futok, ami valahogy az összes futásomnál a leghosszabb km-nek tűnik. Nem tudom miért, de ez kivétel nélkül így volt ezen a szakaszon. A tüdő égés mellé lassan, de biztosan társul az izmok égése is. Nehezednek a lábak ahogy egyre jobban önti el őket a tejsav. Szenvedek tőle rohadtul, de mégis milyen jó már, képes vagyok így futni. Képes vagyok elviselni. Rápillantok az órára még 700m az kurva sok ebben az állapotban… Eszembe jutnak a múlt és a jövő célkapui, aztán Péter Attila hangja ugrik be amikor először kimondta a nevemet az Ironman szó kíséretében. Megcsináltam bassza meg, akkor ezt is kibírom. A fülemen Guano Apes szól, Open your eyes a szám címe. Na az most nehezen megy, mert néha már becsukott szemmel futok annyira szenvedek. De még mindig van valamennyi erő bennem. Kitartok. Az órára pillantok még 500m… Már nem is káromkodok. Eszembe jut, hogy kellene valami kapaszkodó…kutatok az agyamban a mentális trükkök után. Mona Lisa mosoly…Na az most biztos nem fog menni. Nem látom a fejem kívülről, de tuti esélytelen… Más kell. Beugrik a sportriporter. Ez lesz az. Próbálok mondatokat formálni a fejemben, de nehezen megy egy-két mondatnál több. De fordítok rajta egyet és hallott nagy kommentátori hajrákat kezdek átformálni magamra a maradék párszáz méteremre. Ez az, ez működik ez elvisz a csippanásig. Kibírtam, megcsináltam.
8-11km RPE 7-8
Az első pár pillanat a megmenekültem érzés. Lassan csillapodik a légzés, múlik az égő érzés. Kocogok… Néha de utálom ezt. Ha csak ezt kell csinálni. Kocogni. Most meg hogy tudok örülni neki, hogy már ezt csinálhatom. Ilyenkor már lelassul a lábam mellett a fejem is. Próbálom összegezni az edzést fejben. Kemény volt. Most nem maradt bennem több ez biztos. Nem ment volna gyorsabban, jobban. Megtettem, amit tudtam. Elégedett lehetek. Lassan érek el hazáig. Megvan a 11km. Vége van. Kicsit sétálok, érzem ahogy lassan kienged a combfeszítőm, a vádlim. Jó érzés. A jóleső fáradtság érzése… A házban a lépcsőn nyújtás közben eszembe jut, hogy csinálok egy fotót, mert most már biztos nem a félelem van az arcomon.
És tényleg nem az volt. 
Az volt rajta, hogy legyőztem azt a félelmet.
Ultrabalaton, páros teljesítés – Orbán András, beszámoló
Nem tartom magam ultrafutónak. Alapvetően maraton futó vagyok. 2018 végén kezdtem a futást, azóta 10 maraton van mögöttem, 2021 óta 3 órán belül szoktam őket futni. Kétszer kikacsintottam hosszabb távra is és futottam (saját szervezésű) 100km-t. 2021-ben futottam UB-t tízfős csapatban, és megérintett a verseny hangulata, és már akkor eldöntöttem, hogy egyszer ide még visszajövök párosban.
Ez a terv aztán sokáig húzódott, míg tavaly szeptemberben aztán egy hirtelen elhatározásból megkérdeztem egy Google-ös kollégát, Nicolò-t, hogy nem futná-e le velem ezt párosban. Nicolò (aki 20 évvel fiatalabb nálam) kb hasonló tempójú futó, félmaraton, illetve rövidebb távon gyorsabb nálam, maratonon kb egyenlő, de hosszabb távú tapasztalata nincs. Rögtön igen-t mondott, és beneveztünk. Nekem nagyon vonzó volt az egész “csapat” koncepció, hogy van még egy ember, akivel együtt lehet tervezgetni, álmodozni, akár együtt lehet egy kicsit edzeni is.
Mivel 100km-t futottam már egyben is, ezért eléggé biztos voltam, hogy darabokban is menni fog. Nicolò pedig elképesztően jó állóképességű, Ironmanje is van, (nekem is egyébként 🙂), úgyhogy benne is elég biztos voltam. Ezért mi egyértelműen az időre mentünk, nem csak a teljesítésre. Megnéztük az előző évek eredményeit, és láttuk, hogy 16:xx-szel lehet nyerni, és sokszor 18 óra körüli idő is elég még a dobogóhoz. Szóval a kimondott cél a dobogó volt… Én még sohasem álltam semmilyen verseny dobogóján, ezt szerettem volna behúzni.
A felkészülés nem indult jól, december-január környékén elég sokáig beteg voltam, de február közepétől a versenyig egy problémamentes 10 hetes felkészülést sikerült megvalósítani (kb 90km körüli hetek, 6 futás, ebből 2 strukturált edzés, egy hosszú). Még egyszer köszönet edzőmnek, Korányi Balázsnak a felkészítésért. Futottam 2x éjszaka is és 2x szimuláltam a versenykörülményeket (3x10km, közte 45p szünet), ahol a frissítést is gyakoroltam.
A terv az volt, hogy minden szakaszban cserélünk, tehát kb 10×10 km-t kellett futni. 4:45-ös átlagtempó volt a cél. Nicolò-nak hasonló, ami kb 16 óra 30-ra hoz be minket. Ezt a tempót 135 körüli pulzussal tudom frissen, de senki nem tudta mi lesz a verseny második felében, mi lesz éjszaka, mi lesz a frissítéssel. Lássuk be, ez volt életem első hivatalos ultra versenye.
Igyekeztünk profin készülni arra, amire lehetett. Volt biciklis kísérőnk is, Marzia, és 2 autós kísérő, Balázs és Kurucz András. Ezúton is köszönöm nekik a sok segítséget, nélkülük nem ment volna!
18 órás köridőt adtunk meg, ezért csak pénteken 11:35kor indultunk. Még sosem volt ilyen kényelmes versenyrajtom, rendes alvás, reggeli, tollászkodás, mind belefért. Az időjárás tökéletes volt az erős szelet leszámítva, ami valamiért az egész Balatonkör alatt szembe fújt. De tényleg, hátszelet egyedül Keszthely környékén egy rövid ideig érzékeltem.
Az első 3 szakasz problémamentes volt, valamivel 4:40 alatt mentem. (Nicolò is). A 6. helyen voltunk (51 kétfős férfi csapat volt), viszonylag stabilan. Viszont a harmadik pihenőben már nem esett jól az eltervezett frissítés: szünetben Cliff bar, futás előtt gél, futás közben i-am ital.
A 4. szakaszban hányingerem és hasmenés érzetem is volt. Készültem erre, volt nálam immodium, ettől valamivel jobb lett. De belegondolni sem mertem, hogy mennyire az elején vagyunk. Ez ráadásul egy hosszabb szakasz, 13.6km volt. A tervezett tempót (4:45) tudtam azért tartani, de nem könnyedén. A szünetben nem igazán sikerült a megkönnyebbülés, de elkezdtem mást enni, sósat (ropi), levest. És kevesebbet.
Az 5. szakasz rövidebb volt és oké volt, jól indult és csak az utolsó 2-3km-en volt megint hányingerem. Ittam az izo-t, féltávnál, de nem esett jól, sőt, akkor lett rosszabb. A 6. szakaszban (kb 50-60km) egyre jobban fájt a hasam és lassultam is hangyányit, míg végül 2km-rel a vége felé kértem egy “emergency váltást”. Nem tudom hogyan, de Nicolò és az autó 2 perc múlva ott termett és cseréltünk ponton kívül. (tudtam hogy erre van lehetőség, ha indokolt). Utána sikerült megkönnyebbülnöm (egy bokorban) és a szünetben alig ettem, főleg sósat. Volt nálunk sós sajtos kifli, az esett jól. Profi táplálék 🙂 Közben ugye muszáj volt autózni, a kanyargás, zötyögés is zavart. Viszont úgy éreztem, hogy izomzatilag teljesen jól vagyok, “csak” a gyomromat kell helyretenni, és utána akár minden jó is lehet.
A 7. szakasz volt a mélypont (~60-70km), a hasam továbbra is fájt, és éreztem, hogy nincs erőm. Hiába próbáltam, már lassultam, közel 5 perces kilométereket futottam (sőt egy még azon kívül is volt).
Muszáj volt megállni és még egy bokros kört tenni, ez most már versenyidő alatt történt (kb 2 perc). Viszont ezután csoda történt…. A következő kilométerek olyanok voltak, mintha kicseréltek volna. Elmúlt a hasfájás, elmúlt az émelygés, és hirtelen 4:40-4:45 között futottam fele annyi erőlködéssel, mint percekkel korábban. Óriási tanulság és nem akartam elhinni.
A 8. szakaszban teljesen jól voltam. Sokkal kevesebbet ettem, futás előtt közvetlenül már nem, futás közben nagyon óvatosan. Kb 145km-nél(?) utolértem Hankát, tudtam már Balázstól, hogy közel van, nagyon szerettem volna találkozni vele, de nem voltam benne biztos, hogy a sötétben megismerem. De amint megláttam, tök egyértelmű volt, pedig nem is tudtam, hogy milyen szerkóban volt, de a Straváról ismertem a lila kompressziós zokniját 🙂… Meg igazából rögtön láttam, hogy ő az. Csak egy pár másodpercre mellé szegődtem, nagyon biztatott, ami tök jól esett, mondta, hogy csak mi nem fogunk elfáradni az éjszaka, mindenki más igen. Ekkor egyébként még mindig 5-6. hely körül billegtünk. Hihetetlen volt, de én úgy mentem mint az első pár szakaszban, alig hittem a szememnek és az órámnak, 4:40 közeli tempóban.
Minden szünetben Nicolò volt az első kérdésem. Ő 60-ig baromi jól ment, 4:40 körül, de utána lassulni kezdett és érezhetően fáradt. A 7-9. szakaszokban 5 percen kívüli tempót ment, de még így is a mi csapatunk alig lassult és szépen jöttünk fel, most már stabilan a harmadik helyen voltunk, a második csapat és a negyedik is kb 15 percre volt tőlünk. Mivel nem egyszerre rajtoltunk, ezért igazából nem pontosan tudtuk a helyezésünket. A második helyen álló csapat egy órával utánunk indult, és ezért róluk mindig csak utólag derült ki, hogy előttünk vannak.
Én a 9. szakaszban is nagyon jót mentem, hirtelen minden működött, 4:45-ön belül voltam végig. Az, hogy pontosan hol vagyunk összefolyt, a tök sötétben időnként azt sem tudtam az egyes pontokon, hogy merre van a Balaton. Akarattyán éjjel 1 óra körül megjelent Blanka, András felesége, kijött nekünk szurkolni, az nagyon jó érzés volt.
Az utolsó szakasz örömfutás volt, biztosnak tűnt a harmadik hely és a dobogó, én még egy kicsit rátenni is tudtam, 4:40-en belüli km-ek is voltak. Ekkor már teljesen a zenémben voltam elmerülve, nem nagyon figyeltem semmire. Egyszercsak Marzia, a bicikliről mondta, hogy ha megnyomjuk, még másodikok is lehetünk. Ezt én nem hittem el, mert az előbb még 15 perc volt a különbség, utólag elég érthetetlen, hogy ezt nem “tisztáztuk”, de én amúgy is mentem, amennyire tudtam.
Viszont Csopakon, amikor én végeztem, tényleg ért a hír az autóban, hogy az előző ponton már mi voltunk a második helyen 80 másodperccel(!). Nem tudtuk, hogy az én utolsó szakaszomon hogy változott ez az időeltolódás miatt, de gondoltam, hogy valószínűleg még nőtt az előnyünk. Ennek ellenére Nicolò-t úgy indítottuk el a Csopak-Füred utolsó szakaszra, hogy 80mp különbség van, úgyhogy adjon bele mindent. Bekapott egy narancsos gélt, és 4:25-tel lenyomta azt a 8km-t 🙂. Ezen az abran latszik, hogy hogyan alakult a helyezesunk a verseny folyaman. Mivel mi viszonylag keveset lassultunk, ezért a 8. helyről folyamatosan jöttünk felfelé a másodikra.
A célba érkezés fantasztikus élmény volt, végre mind az öten együtt voltunk, megcsináltuk, amiért jöttünk, nagyon büszke voltam magunkra és hálás az egész csapatnak. Ez mégiscsak eredetileg az én álmom volt… Egy órával később hivatalosan is megtudtuk, hogy másodikak lettünk, 7 perccel végül. A gyomorproblémákkal és egy 2 perces vasúttal együtt 16:23-at futottunk, pár perccel még a tervnél is jobbat!
Ami hihetetlen volt még, hogy a következő napokban mennyire jól voltunk, vasárnap már lépcsőzni is tudtam, szinte semmim nem fájt. Az eredményhirdetést megvártuk, óriási élmény volt és nagyon jól esett, ahogy más (ismeretlen) csapatok is gratuláltak nekünk. Összességében hibátlan volt, szinte örülök, hogy volt nehézségem, mert így be tudtam bizonyítani, hogy ki lehet belőle jönni.
Folytatást még meglátjuk….
Fotók: NNUltrabalaton, saját
Ultrabalaton 2025 – összefoglaló
Miután az egyéni futók beszámolói mind kikerültek, egy gyors összegzés.
8 egyéni indulóból öten teljesítették szintidőn belül a kört, egy Gizion pedig időn túl ért célba.
Az egyéni eredmények:
Halász László, 6. hely 19:59:59, beszámoló, befutó
Paulovics Rebeka, 3. hely 22.01:55, beszámoló, befutó
Földes Csaba, 25. hely 22:59:30, beszámoló, befutó
Parragh Dániel, 70. hely 27:08, beszámoló, khm, befutó helyett, bocsiii
Hegedűs Ákos, 94. hely 28:30:14, beszámoló, befutó
Szintidőn kívül: Baráth- Móder Ignác, 33:13, beszámoló, befutó
DNF:
Evetovics-Balla Hajnalka, beszámoló
Evetovics Milán
Köszönjük a segítők munkáját!
Dodek Ági beszámolója
Huszti Gyuri beszámolója
Laci frissítését itt örökítettük meg:
Balatongyörök
Balatonberény
Balatonszárszó
Balatonfűzfő
Sikerült egy második helyet elhoznunk a férfi párosok versenyében:
Google Switzerland- Orbán András és Nicolo Mazzucato , 16:23:15
András beszámolója
Minden Gizionnak gratulálunk aki részt vett az eseményen, igazán jó mulatság volt! ;-P
#gizionpower
baratrunning.com 