maraton
Kassa Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
A verseny előtti pihenős hét nagyon jól esett, igazából a szombati 20 perces kis futás ki is maradt, ugyanis átmentünk Kassára rajtszámot átvenni, majd egy kis plázázás, kávézgatás, stb., hazaértünk (Abaújváron volt a szállás), 4 körül egy órácskára el is pilledtem, a fenének volt kedve nekiindulni 😀 Szóval kellőképp rápunnyadtam a vasárnapra. Időben keltünk, fél óra volt az út szállástól a versenyig, parkolóhelyet is gyorsan találtunk, ott volt, hogy van még kb 40-50 percem a rajtig. Szóval egy kis lézengés, és kb 15-20 perc bemelegítés, ahogy a 80k-n is volt. Aztán mivel elég hideg volt a reggel, én hosszú aláöltöző + pólóban indultam neki + rövidgatya, de láttam a többieken is, meg a napon is, hogy itt melegebb lesz, maradt csak a póló, gyorsan levettem a hosszú ujjút. Övtáskában 5 zselé, vagy 20db sótabletta, telefon, muzsika 😀
Bécs Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.
Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀
Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)
Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart.
Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀
Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi).
Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.
Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39.
Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀
Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem.
Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.
Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.
Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀
Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀
Kis-Duna Maraton – Dányi Zsuzsa, beszámoló
2,5 éve volt egy rossz emlékű maratonom, akkor eldöntöttem, hogy ha mégegyszer rászánom magam a 42 km-re, akkor annak örömfutásnak kell lennie! De annyira ismerem magam, hogy ez egyedül nem ment volna, ezért tavaly nyár végén kerestem meg Gabit, majd október végétől kezdtünk el együtt dolgozni.
Rendszert hozott az életembe a heti 4 futás, és egy erősítés. A felkészülés jól haladt, az előírtakat 99%-ban tartani tudtam, nem voltak különösebb akadályozó tényezők. Célom volt, hogy ezt a maratont 4 órán belül fussam le. Ez sokszor ott lebegett a szemem előtt 1-1 feladatos futásnál, vagy a vasárnapi hosszú futások közben. A maraton előtt 1 héttel beparáztam, hogy egyáltalán képes leszek -e úgy teljesíteni, ahogy azt én most elvárom magamtól. Nem “csak” lefutni akartam a távot, hanem az általam kitűzött célidőt is teljesíteni. Gabi megnyugtatott, hogy nincs miért aggódni.
A verseny napján 1 órával korábban érkeztünk a helyszínre, szóval még mindenre jutott idő, ami start előtt kell.
A rajt után, jó tempóban kezdtem, sőt talán kicsit túl jóban, mert félmaratonon PB-t futottam függetlenül attól, hogy a kezdeti rövid aszfaltos rész után, füves, murvás, kavicsos szakasz következett, amihez én, az aszfaltos futó nem vagyok hozzászokva.
Két srác haladt előttem, az ő tempójuk úgy gondoltam jó lesz nekem. 22-23 km-ig minden olyan szépnek tűnt, semmi gond nem volt a frissítéssel, bírtam a tempót, viszont ekkor a fordulónál olyan szembeszéllel találtuk szembe magunkat, hogy úgy éreztük, egy helyben topogunk. A futótársakkal felváltva “húztuk” egymást, biztattuk a másikat, de iszonyú sokat kivett belőlünk a brutális szél.
A frissítésem gél volt meg víz, de 30 km után már ránézni se bírtam, sós mogyoróra váltottam, azt ettem és vizet ittam. Nagyon rendesek voltak minden frissítőpontnál, le a kalappal a segítők előtt.
Folyamatosan futottam, nem álltam meg, a szél ellenére igyekeztem tartani a tempót, ami ugyan lassabb volt mint a táv elején, de tudtam, hogyha ezt sikerül tartani, akkor elérem a saját magamnak kitűzött célt. 38 km után, gondoltam már majdcsak beérünk a városba, a házak közé, ahol esetleg gyengébb a szél…. na ez nem így volt. Az utolsó 500 méteren egy balkanyar után lett “szélcsend” ekkor már láttam a célkaput, még egy kicsit fokoztam a tempót és amikor a nevemet bemondták, az órámra néztem, és nagyon-nagyon boldog voltam mert 3 óra 55 percet mutatott!
Cél teljesítve, mindezt úgy, hogy a 42 km alatt nem volt mélypont, nem volt olyan gondolatom, hogy mit keresek én itt, nem volt FAL. A magam tempójában lefutottam, és tényleg mondhatom, hogy örömfutás lett, de igazából én az elmúlt 5 hónapot, a maratonhoz vezető utat is imádtam sőőőőt…. ahogy a nagy bölcsek megmondták, “az út a fontos, nem a cél” (vagy valami ilyesmi:-)
baratrunning.com 