maraton
Szádvár Trail, Kapitány kör (39 km) – Palásti Péter, beszámoló
Ez a beszámoló nyomokban sem tartalmaz olyat, hogy mit hogyan kellett volna másképpen, jobban okosabban csinálni. És ezt nem nagyképűségből mondom, hiszen általában inkább alul, mintsem túlértékelem magam.
A jó verseny alapja a precíz ráhangolódás, valami olyasféle szertartásrend, aminek minden pontja egyaránt fontos. Nem egy esetben volt olyan, hogy ezek a kis lépések nem voltak meg, egyike-másika elmaradt, ami a verseny közbeni komfortomat befolyásolta. Most úgy készültem, mint a sebész egy operációra, már előtte este bepakoltam, kikészítettem a ruhámat, előkészítettem (na jó azt nem én) a reggelimet. Minden percre kiszámítva.
Hárman mentünk Nyíregyházáról együtt (Vincze Enikő, Újvári józsi), az autóból kicsit aggódva néztük menet közben, hogy a Bódva völgye vízben áll, a patak barna sárfolyam, a szántókon áll a víz. De bizakodtunk is, mert a nap kisütött, 13 fokos ideális futóidő volt.
A bemelegítésre elég idő maradt, a pálya befutó szakaszát mértem fel, ami aztán az égvilágon semmire se volt jó, mert épp ez az utolsó másfél kil aszfalt, de legalább azt megtudtam, milyen jó lesz itt tartani majd.
10-kor szépen elrajtoltunk, egy művház-szerű épület udvarából, Csipi volt a hangulatfelelős, és ehhez nem kell sokat hozzátenni 🙂 Mindenkit átjárt a punkrock …
A pálya eleje egy síkabb szakasz kb. hat kili, abban benne van a Bódva átkelés is, szerencsére hídon. Meglepő (nekem), hogy a mezőny legelejét (Milata testvérek, Bacsó Bence, Kovács Máté meg vagy két-három srác) szinte a Bódva átkelésig láttam magam előtt, így annak realitását kezdtem magamban pörgetni, hogy meg lehet-e a 6. hely, ami célom volt, tekintve, hogy csak abszolút értékelés volt, és az első hat a “dobogós”. Persze ekkor még ez nagyon korai agyalásnak számított, de a cél az végig cél, ugye.
A Bódva átkelés után befutottunk Dobódélre, nagyon tetszett a neve, de ezen kívül abszolút semmi emlékem róla. A falut elhagyva kezdődött a “tánc” igazán. A Szalonnai-hegység terepfutás szemponjából jóformán érintetlen, vagyis én így láttam. Az ösvények nem agyonjártak (mint pl. a Budai-hg), ahol van jelzés ott sincs letaposva az ösvény, néhol azt hiszed tájfutsz. Ezen a rendgeteg lehullott levél csak erősített. Fel-le rángattak bennünket a tracken, ami viszonylag jól kijelzett, de én amúgy is úgy figyeltem mint a vadászvizsla az UTH-s tapasztalatok után… A hegységet lényegében széltében-hosszában bejártuk, olyan gyönyörű mohás sziklák kevés helyen vannak mint itt.
A tempó itt nagyon ambiciózus volt, inkább egy erős terep félmaratoni, mintsem egy majdnem maratonra való. Mocorgott is bennem, hogy nem lesz-e ez sok, de végül hagytam a lábamat “dönteni”, úgyis sokat okoskodok feleslegesen.
Átfutottunk egy kolostor romjai között, ahol két apáca (!) várt a kapuban, én komolyan azt hittem igaziak. Olyan komolyan mondták az áldást ránk. Eközben utolértem egy srácot – mint utólag kiderült ő volt a hatodik, amit ekkor még csak sejtettem -, és innentől nem szerettem volna, ha újra elém kerül. A Szalonnai-hegység északi oldalán egy nagyon szép sziklás terület van, azt hiszem ez az Esztramos-hegy, egy valamikori kőbánya (?) maradványaival, és lenyűgöző panorámával Észak felé. De beszéljenek a képek.
Itt éppen ezeken a szikla-morzsalékokon bukdácsolok. Mindenképpen említésre méltó a frissítőpontok bőséges kínálata és a páncélos vitézek (!) véletlenszerű felbukkanása. Le a kalappal a rendezők előtt!
De vissza pályára, innen lefelé el is hagytuk a hegységet és egy viszonylag keserves szakasz következett, síkon, de sárban.
Eleinte próbáltam én okosba’ kerülgetni, szökdécselni, aztán beláttam ennek nem lesz jó vége. El is fáradok, meg előbb-utóbb hasra is esek. Így aztán hagytam a francba, egyenesen át a pocsolyákon, nem volt hideg, még fel is frissítette a víz megtekergetett bokáimat.
Ezután egy látszólag könnyű terep következett, végig a Bódva töltésén. Komoly lassító volt a 30 centi magas burjánzó fű, meg itt már azért éreztem, hogy majdnem 30 erős kili mögöttem van. A bódvaszilasi gyümölcsös kertek között tértünk vissza a hegyi terepre. Ekkor vettem észre az előttem lévő futót és a már említett vadászkutya ösztönével próbáltam felzárkózni csendben.
Tudtam, hogy lesz itt még egy igazi nagyszopó, a Szádvárhoz vezető 370 darab lépcső. Magamba erőltettem még egy gélt, a felfelékben már nem nagyon éreztem az erőt magamban. Így is sikerült utolérni a srácot, közvetlenül a vár lépcsők előtt úgy 300 méterrel. Szlovákiából jött, néhány szót váltottunk, megegyezve, hogy az 5-6 helyen vagyunk, ami mindkettőnknek jó és hogy a lépcső kemény menet lesz. Ő már bejárta, azt mondta. Mielőtt a lépcsőt megkezdtük én kértem a frissítőponton egy kis vizet a kulacsba, ezalatt a srác (Jan Virostko) vagy 10-15m előnyt szerzett. A lépcsősor – így 35 km után – pusztító. Aki itt futni tudott végig az nem emberi lény.
Ez, kb a harmada, ami látszik. Odafent megint kardcsörgető lovagok fogadtak, igyekeztem mosolyogni.
Közben, Jan egyszerűen eltűnt a szemem elől. Megpróbáltam én menni, ahogy még bírtam, hiszen innen szűk 3 kili a célig, de csak a faluba visszaérve tűnt fel, nem befogható távolságban. Becsületből azért még a végéig mindent kifutottam magamból, így csak 15 másodperccel maradtam le mögötte. De emiatt nem bánkódtam 4 órán belül (3:56) sikerült beérni, a következő negyedórára jött, az első Milata Patrik 3:19-cel, tőle messze voltam, de Bacsó Bencétől (4.) “csak” 15 percet kaptam.
Eredmények
Összességében egy nagyon jól szervezett, jó hangulatú verseny volt, ahova érdemes volt eljönni és jövőre visszatérni!
Fotók: Edelényi Futók Egyesülete, Palásti Péter
Kassa Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
A verseny előtti pihenős hét nagyon jól esett, igazából a szombati 20 perces kis futás ki is maradt, ugyanis átmentünk Kassára rajtszámot átvenni, majd egy kis plázázás, kávézgatás, stb., hazaértünk (Abaújváron volt a szállás), 4 körül egy órácskára el is pilledtem, a fenének volt kedve nekiindulni 😀 Szóval kellőképp rápunnyadtam a vasárnapra. Időben keltünk, fél óra volt az út szállástól a versenyig, parkolóhelyet is gyorsan találtunk, ott volt, hogy van még kb 40-50 percem a rajtig. Szóval egy kis lézengés, és kb 15-20 perc bemelegítés, ahogy a 80k-n is volt. Aztán mivel elég hideg volt a reggel, én hosszú aláöltöző + pólóban indultam neki + rövidgatya, de láttam a többieken is, meg a napon is, hogy itt melegebb lesz, maradt csak a póló, gyorsan levettem a hosszú ujjút. Övtáskában 5 zselé, vagy 20db sótabletta, telefon, muzsika 😀
Bécs Maraton – Gyurcsán Gábor, beszámoló
Na szóval előző este még egy sört sem ittam a kései ebédhez, akkor nézegettem meg, hogy milyen tempó kellene a 4 óra alatti maratonhoz. Egyszer ugye már sikerült egy 3:58:30-as egész pontosan, de ugye ez az első UTT első 42 km-e volt, tehát simán maraton még nem.
Szóval az 5:34-es átlaggal ez meglett volna. Indulás után az első 2-3km a kerülgetés, amitől “agyf@szt” kapok minden versenyen. Már a 2. kilométerben megáll sétálni, de nem húzódik jobb vagy bal szélre, hanem ahol az Isten megadta. Na mindegy, beálltam egy ilyen viszonylag könnyen tartható versenytempóra, ami 5:10-5:20 között alakult. (városnéző futás, de ezzel most annyira nem foglalkoztam, ha már idáig elkocsikáztunk, akkor legyen meg a cél, csak a futásra koncentráltam). Szóval mentem, ahogy jónak éreztem, figyelgettem az órámat is, és meglepő módon sokáig tudtam tartani ezt a tempót. 10-12-14km és a hajam még mindig tart 😀
Mivel az időjárás nem hogy kegyes volt, de hirtelen a 12 fokok után 17-18-ban start majd 20-24 fok napközben, kicsit meleg is volt, hogy finoman fogalmazzak 😀 A frissítést úgy terveztem, hogy 8km-enként zselé, köztesben meg ahol víz van, 2 sótabi. Az első, 5 km-es frissítőpontot kihagytam, amiről abban a pillanatban, amikor elhagytam, már azt gondoltam, hogy kár volt… (igen, kár volt – Gabi), de végülis annyira nem. A 18 km körüli frissítőt (hogy az most zselés vagy csak sós volt, már nem emlékszem), nagyon vártam, mert ott egy pici emelkedő volt talán, bla-bla….azt éreztem, hogy kezdek elfogyni. De végülis nem, hanem csak a frissítés kellett. FM 1:51…naonjó. Inkább az órában bíztam, mint a táblákban, mert a km tábla előtt már 5 km-től 200m-rel korábban csipogott az óra, így a vége is óra szerint 42,7km lett, szóval inkább a Garminban bíztam 😀 (mert nem az ideális íven futottatok:-) – Gabi)
Szóval FM. VÉGRE elhúznak a félmaratonisták, gyakorlatilag innen megszűnt a kerülgetés végre….és a hajam még mindig tart.
Kis közbevetés. Hárman futottunk fiúk a bandából, a feleségek meg az egyik srác szülei kísértek. Azt beszéltük meg velük, hogy 10 km-enként a frissítőpontokra odajönnek szurkolni, így is volt, minden megbeszélt helyen ordítottak. Szóval a FM-t elhagytam, és ugye azt Te is szoktad látni, hogy nekem olyan 25-28 között néha szokott lenni egy kis megingás. Hát itt ennek nyoma sem volt. Mentem, jól éreztem magam, tempó 5:15-5:25 között. Itt már kicsit kezdtem parázni, hogy 28 km, végig 5:20 körüli tempó, mikor pukkanok el. Mindegy, nyomom így tovább. 30 km-nél a cheerleader lányok a helyükön 😀 Itt álltam meg teljesen állóra egy szelfire a feleségemmel, amire iszonyat büszke vagyok, hogy gyakorlatilag a teljes verseny alatt 2 olyan frissítőpont volt, ahol pár pillanatra állóra megálltam inni, a többi helyen futás közben ittam, plusz SEHOL, de SEHOL nem sétáltam bele a versenybe 1 métert sem. Ilyenben eddig nem volt még részem 😀
Na de vissza a pályára. 32 km, a hajam még mindig tart. Ez az a rész, ahol Kipchoghe a 2 alatti maratont futotta, és itt a gyorsak már szembe jönnek és láttam a 35 km-es táblát. Na mondom ilyen nincs, eddig semmi gikszer, semmi görcs, semmi térdfájás (pedig attól nagyon paráztam, hogy ilyen tempónál 25 km után “bekeményedik”, vagy elkezd szúrni a térdem, de itt a verseny végénél konstatáltam, hogy ezzel egész idő alatt foglalkoznom sem kellett). 33 körül egy kis körforgalomban visszafordító, majd a 35 km. Na itt jön lassan, amit írtál, hogy a végén mint a rakéta. Hát a rakéta – és az első 36-37km-es tempó és feeling 38 km-ig tartott, onnantól tényleg mint a rakéta, de már csak 5:40-5:50 közötti tempóra volt elég. Gyütt a nagyon meleg, jöttek a küzdős arcok mellettem, stb-stb. DE. itt sem álltam meg! (újabb közbeszúrás… még pisilni sem egész verseny alatt, pedig nálam 10 km sem telhet el anélkül, most meg semmi).
Szóval nagyon arra koncentráltam végig, hogy 3:…… idő legyen. Amikor 35 km-re azt írta az óra, hogy 3:11….akkor már keztem hinni, de az még 7 km. 40-nél 3:40…2 km csak meglesz 20 perc alatt.
Na, a végére még két kisebb finom, de mégis emelkedő…nem hiányzott. Itt már nagyon fáradt voltam, de muszáj volt tolni, itt már nincs frissítés, semmi. Az órám szerint már megvolt a maraton, amikor a távolban megláttam az 500m-es táblát. Na hogy rohadj meg. Ezt már fél lábbal is, kicsit sikerült is gyorsítani, de nincs jelentősége, hiszen a 42,7 km végül 3:53 lett, az órám szerint a maraton pedig 3:50:39.
Nem kis javítás 😀 És nem volt messze a 3:4X…De nem ez volt a cél, szóval very happy 😀
Ami számomra kicsit meglepő, az az, hogy a célzónában leültem 2-3 percre, fújtam egyet, majd talpra. Metró, kocsihoz vissza, hazavezettem.
Egy kisebb vízhólyagon kívül semmi. Izomláz nincs, hanem inkább csak elfáradtak, nehezek a lábaim, főleg a combjaim. De pl. a 2 héttel ezelőtti 33 km-es vasárnap után a hétfő ettől rosszabb volt.
Szóval ezen most teljesen meg vagyok lepődve, hogy nem úgy kóválygok, mint egy hadirokkant.
Úgyhogy köszi Neked, hogy idáig eljuthattam 😀
Aztán folyt köv, mert 40-nél azért eszembe jutott, hogy ez csak egy edzőverseny volt, és 2 hónap múlva még egyszer ennyi 😀
baratrunning.com 