Extrém Burgenland beszámoló – Poór Péter

Posted on 2018.02.06. Updated on 2018.02.06.

Szerettem volna egy jó versenyt futni, mivel az elmúlt időszakban nem mindig felém hajlott a mérleg. Így volt ez a mostani verseny előtt is, elkaptam valami vírust, kételkedtem, és kérdéses volt, hogy indulni tudok-e. Na de ne szaladjunk ennyire előre….
Sok feladat volt amit meg kellett oldani. Egyrészt nem reális, hogy elinduljak a 2017 es UB-n. Ezt beláttam, és elfogadtam. Utána kárpótolásként indultam a Füredi 24 óráson, ami kudarc volt. Valami volt a testemmel, nem akart aznap futni, a gyomrom nem akart működni. Végig hánytam verseny felét, és folyamatosan jártam a WC-re. Ezt nehezebb volt megemészteni…Jöttek a szokásos kérdések, talán nem is vagyok idevaló, talán nincs „tehetségem hozzá” stb…Gabival beszéltünk többször is erről, és nagy nehezen elfogadtam, túltettem magamat rajta.
És volt még egy dolog, a frissítés. A legelején úgy nézett ki, hogy működik a maltodextrin, meg hozzá hasonló űrkaják, de minden 3-4 óra futás felett hasmenésem volt tőle. Gondoltam akkor visszatérünk a természetes anyagokhoz….

A verseny: Gabival megbeszéltük, hogy egy jó hosszú edzőversenyek fogjam fel. Semmi komoly tétje nem volt, mint végigmenni, nem vagyok csúcsformában az alapozás kellős közepén. Zsírból végig tolni De azért volt tétje, a frissítést megnézni működik-e élesben.
Eljött a nagy nap, pénteken 2 kor szólt az ébresztő, hogy ideje kikelni az ágyból…ma se lesz könnyű napunk címszóval.

3 kor indultunk Oggau településre, ahol a rajtvolt . Éppen, hogy csak odaértünk, gyorsan átvettem a nevezési csomagomat, összepakoltam a motyómat, csináltunk egy képet, és már el is sütötték a rajtpisztolyt. Sok időm nem volt átgondolni amit ilyenkor az ember átszokott, de gondoltam majd lesz időm a futás alatt. 3000 ember megindult, és én a utolsók között voltam. Nehezen tudtam haladni, 7-8 km után lehetett normálisan futni, mert addig előzgettem a túrázókat. 159 max pulzus volt engedélyezve, és arra törekedtem, hogy 150 körül mozogjon, a tempót nem is figyeltem, és nem is érdekelt.

Kísérőmmel 6-7 km-enként találkoztam (persze voltak 13 km szakaszok is) ott gyorsan odaadta a kulacsokat, és ettem 3-4 kanál krumpli püré +banán összepépesítve,+ megsózva.
Ugrok egy nagyot, mert különösebb problémám nem volt. 40. km-nél voltunk Sarrod településen, mondtam a kísérőmnek, hogy itt minden ki fog derülni, hogy milyen állapotban vagyok. Szinte nem éreztem, hogy futottam eddig. Lábaim könnyedén mentek, folyamatosan ittam, ettem, só tabit kapkodtam be, élveztem a futást, a tájat.
Viszonyításképp, voltam itt már úgy, hogy úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.
50 km után értünk át Ausztriába , gondoltam hamarosan meglesz a fele. Nem foglalkoztam semmivel, csak arra kértem a segítőmet, hogy amikor találkozunk, mindig mondja meg következő pont mikor lesz, és azt fogom várni. Itt meg kell jegyezni, nem gondoltam bele a felénél, hogy jajj még 60 km van stb…
Szépen teltek a kilométerek, semmi holtpont, energiám van, kedvem is van, még közbe vissza is kellett fognom magamat, mert gyorsítottam közben, működni látszott a frissítés is.
A Suunto-ra elfelejtettem rátölteni, és 10 óra 16 percnél 89. km-nél lemerült. Gondoltam innentől megyek érzésre, így is volt. 93. km-nél jött egy kisebb holtpont szerűség. Itt már belegyalogoltam párszor, de különösebb dolog nem történt. Ez a rész 6-7 km-ig tartott, utána ismét futottam szinte folyamatosan. Persze nem voltam gyors, de jó volt a mozgásom, nem estem szét, stabil voltam.
105 km…innen tudtam hogy még egy település van és ott van a cél. A kísérőm elém jött bringával, és mondta még mennyi van hátra. Még 3 km-2km-1km, majd jobbra fordulunk, és ott van a cél. Ott van a vége. Amiért megérte csinálni, az az utolsó 10 másodperc. Eufórikus állapot…12 óra 35 perc. 
Zárásként…Köszönöm a sok szurkolást, hogy gondoltatok rám Gizionok.  Soha ilyen könnyedén nem futottam még ultrát, főleg nem 100 km-t.