pulzuskontroll
Nicol – Budapest Maraton beszámoló
Első maratonom története, azaz futás szurkolótól szurkolóig.
A csoportban csak tréfának szántam, hogy majd szurkolótól szurkolóig futok, de végül tényleg így sikerült.
A rajt: Kitti és Tandi kísérnek oda, a megbeszéltek szerint. Kitti mondja, hogy büszke rám. Már könnyes a szemem. Tandinak lenne más dolga, de mégse, mert ott van velem.
Az izgalom a tetőfokon, a pulzusom álló helyzetben 100-as értéket mutatott.
Rajtzóna: két kollégám teljesen váratlanul megjelenése okoz örömet. Miattam jöttek, meghatódom.
A rajtkapunál Görög Gyula és felesége integettek.
És végre elindultuk. Két éve készülök arra, hogy odaállhassak a maraton rajtjába és most ott vagyok.
Büszke vagyok, hogy végigcsináltam a felkészülést, hiszem, hogy be is fogok érni. Gabira gondolok, a bizalmára, segítségére.
Nem foglakozom az iramfutókkal csak magamra és a tervezett tempóra figyelek. Egy kicsit meglepődöm és megriadok az első km után a 157-es pulzus láttán, de tekintve, hogy nem pulzuskontrollal futok, nem tudom, hogy ez vajon mit jelent. Tovább nem idegesítem magam rajta.
Kodály Körönd: Kitti és Tandi integet.
Bajcsy fordító: Bocsi vár, biciklivel kísér és a tervek szerint a rakparton 5 kilométerenként fogunk találkozni. Kérdezi, hogy minden rendben. Intek, hogy igen.
Várkert bazár. Sili barátnőm fut elém mosolyogva. A kedvemért jött fel Százhalombattáról.
Attila út: Piroska a gyerekekkel szurkol.
Nézem a tempót minden rendben 7 percen belül futok.
Batthyányi tér: Kitti és Tandi mosolyogva várnak.
Margit híd: Hanka és családjának örülök.
12 km-nél Bocsi vár és kérdezi, hogy ettem-e. Igen a válasz egy energia szelet már lecsúszott, iszok mindenhol és egy banánt is elmajszolok a frissítőpontoknál. Mondja, előremegy a fordítóig.
Oké, minden rendben, el is csodálkozom, hogy elrepült ez a 12. Hallgatom a mellettem lévők beszélgetését, de nem várják, hogy részt vegyek a beszélgetésbe és ez így jó nekem.
Mozaik utcai fordító: Bocsi tapsol.
Haladok szépen. Ránézek a karkötőre: Nem vagy egyedül. Tényleg mi lehet a többiekkel? Fruzsinak sikerül a terv? Larzennek beválik a CH feltöltés? Juditnak hogy megy? És mi van a többiekkel?
Margit híd: Milán messziről integet, Milcsi figyel, Hanka fut mellettem, kérdezi, hogy minden rendben. Mondom, hogy igen, tartom a tempót és kérdem, mi van a többiekkel? Mosolyogva mondja” most magaddal foglalkozz”. Igyekszem.
Rakpart. Pötyi kolléganőm integet 21 km-nél miattam jött. Örülök neki is.
Itt egy kicsit elgondolkodom, hogy még ugyanennyi van hátra, meg is ijedek. Bánatomba megeszem a következő energia szeletet.
Szabadság híd: Kitti és Tandi fut mellettem, mondom, hogy minden oké.
Rakpart 25 km: Bocsi a kezembe nyomja, a magnéziumoz, nem vagyok boldog, de lenyelem.
Rakpart az egyetem előtt Sili barátnőm szurkol lelkesen.
Lágymányosi híd után: Bocsi vár
A fordító előtt Suhanjosok jönnek szembe, szurkolunk egymásnak, Vincának különösen megörülök.
Budafok út fordító: kedves ismerősök várnak, integetnek.
Lágymányosi híd ismét: Bocsi szól, hogy a Bálnánál fog várni.
Műegyetem rakpart: a tempót jól tartom, de mit is keresek én itt?
Sili fut mellém és kérdezi, hogy hogy vagyok. Mondom neki, hogy most nem annyira szeretem ezt az egészet. Egyetértően bólogat és utamra küld. Elnyammogom a következő energia szeletet.
Vásárcsarnok, Kittinek és Tandinak próbálok siránkozni, nem hagyják.
A sarkon Erna vár. Meleg ölelése erőt ad.
És végre itt a fordító. Bocsi kérdezi a rakpartra leérve, hogy mit és mikor ettem. Közli, hogy van még 10 km-em, a munkát beletettem, ez már a fejemben dől el, hogy hogyan csinálom.
Nincs mit tenni, és tulajdonképpen egészen jól érzem magam, megyek.
A Széchényi térnél Moeskára gondolok, „ nem vagyok egyedül”. Tudom, sokan gondolnak Rám. Gizionok mit csinálnak vajon?
Meglátom a Brit nagykövetet szurkolni. Megörülök neki.
Bajcsy Zsilinszky út ismét: Bocsi szól, hogy a Nyugati téri felüljárót illene megfutnom. Ki vagyok én, hogy ellenkezzem. Megfutom.
Ott érem utol a Suhanjosokat. Vincától nagy ölelést, Gusztos Pétertől kézcsókot kapok. Egy kicsit zavarba jövök, de megyek tovább.
A híd lábánál Apukám és a kedvese várnak. Számítok rájuk, sokat jelent, hogy ott vannak.
Még mindig tartom a 7 perces tempót, eddig egyszer csúsztam ki belőle. Nekem a terv a szintidőn belüli teljesítés volt, de Gabi 3 hete azt írta, hogy 6:55-6:45 között meg tudom csinálni. Kiszámoltam, ha kerekeken 7 percben futok, akkor is 5 órán belül vagyok. Az álomidő számomra. Akkor legyen meg a 7 percen belül tempó.
A lábujjam fáj, fáradok, de különben minden oké.
Bocsi szól, hogy most már a célban vár és egyek meg kilométerenként egy szőlőcukrot.
Megteszem. Valami jó kis cucc lehet, mert jókedvem kerekedik tőle. Már csak 7 km és bent vagyok.
Vágány utca: Kati és Laci a barátaim várnak. Egy transzparenssel: Hajrá Nicol. Meghatódom, odaszaladok, megölelem őket. Tudtam, hogy jönnek, sokat jelent, hogy ott vannak. A forgalomirányító rendőr is megmosolyog minket.
Hősök terére kanyarodok: Kati ígérete szerint sáraga lufikkal a kezében lelkesen integet.
Én már csak mosolygok. Pacsi DJ Dominiknak, aki odaáll szurkolni.
20km-től szinte folyamatosan előzöm a mezőnyt, ezt folytatom most is.
Eszem a szőlőcukrot, jót tesz.
Az utolsó frissítő pont: Deákné Editke vár, hogy fusson velem egy kicsit. Meséli, hogy aggódott, hogy nem fog észrevenni. Melengeti a szívem, hogy ott van velem.
És végre ráfordulok a célegyenesre Kitti és Tandi integetnek, és Péter Attila bemondja a nevem és már benn is vagyok a célban. Az idő: 4:49:56. Messze jobb, mint amire számítottam. Örülök.
Megkapom az érmet, rám terítik a fóliát és Görög Gyula szalad oda gratulálni.
Majd kiérek és Kitti és Tandi ölelnek át. Részesei annak, hogy ott lehetek a célban. Hittek és bíztak bennem mindvégig, amikor újra és újra kezdtem a futást. (6 év maradt ki).
Kitti átkarol, mondja, hogy örül és büszke: #azénanyukamalegmenőbb kerül fel az Instagram falára. Könnyes a szemem. Boldog anyuka vagyok. Tandi pezsgőt varázsol a táskájából.
Krisz szalad oda és ölel meg és velem örül.
És megérkezik Bocsi. Az ölelésében benne van, hogy tudja milyen sokat jelent ez a teljesítés nekem.
Este még megírom a barátaimnak, hogy büszke vagyok a felkészülésemre, büszke vagyok a teljesítésre, de azt hiszem, sokkal büszkébb vagyok a családomra, a barátaimra.
Menet közben gondolkodtam, hogy vajon mi vesz rá bárkit is arra, hogy ezt a távot még egyszer lefussa? Nem tudom, de a pozitív reakciók sokasága, amit kaptam/kapok nagyon jó érzéssel tölt el.
Sokan futották velem ezt a maratont. Sokak munkája, hite, segítsége, biztatása benne van. Köszönöm nekik.
Este megnézem az adatokat. Soha nem látott módon egyenletesen futottam. A pulzusom a végén és szinte végig 157, mint a rajtban. Bocsi szerint volt még bennem tartalék, lehet, de (még) egyelőre nem tervezem megmutatni. 😉
Kulcsár Judit – Budapest Maraton beszámoló
Első maratonomat 2007-ben futottam Prágában (4:27), másodikat 2008-ban Bécsben (4:32). Aztán 2009-ben megszületett a harmadik kisfiam, 2011-ben pedig a kislányom. A hosszú futások parkoló pályára kerültek, más volt a fontos a négy gyerekkel.
Tudatosság és kitartás. Ez jellemezte a felkészülésemet. Vettem egy új cipőt, egy Hokát, és utólag is mondom, hogy nagyon bevált. Eljártam masszázsra egy hónapban egyszer. Nem hanyagoltam és lógtam el a konditermi erősítő edzéseket. És legfőképpen mindent szó szerint betartottam, amit Gabi kért. Minden edzést a kért pulzussal megfutottam, csupán a vége felé volt egyetlen egy ellógott edzésem, de az is egy hétfői rövid regeneráló futás volt. Nagyon sok feladatos futásom volt, először lehetetlennek tűnő pulzusokkal, de aztán mindig kiderült, hogy meg tudom csinálni. Gyakoroltuk a kitartás, a fáradt lábbal futást. Gabitól kértem, hogy írja le, hogy melyik edzés miért történik. Látta, hogy a tudatosság nálam fontos. Így tudtam meg például, hogy a rémes fokozóknak az a lényege, hogy fáradt lábbal is tudjak futni és elő tudjam hívni a rejtett tartalékaimat, és hogy ez majd a versenyen jól jön majd. Persze megint igaza volt 🙂
A felkészülés során a körülmények is segítettek, nem voltam sérült vagy beteg és a férjem minden edzésre „elengedett”, vagyis szó nélkül vigyázott a kicsikre (azért a vasárnapi ebéd mindig az asztalon volt időben).
A fizikai felkészítés mellett kaptam lelkit is. Jártam coach-hoz és később kineziológushoz. Nem okvetlenül csak a futás miatt, de az is a helyére került.
Az étkezésemet is rendbe tettem, figyeltem a kb. 160 grammos diétára, amit Zentai Andi adott és az utolsó két hónapban használtam a My Fitness Pal applikációt is. Sikerült is még egy pár kilótól megszabadulni.
A szerencse a maraton hetében is mellém állt, mert bár a kislányom és később a kisfiam is megbetegedett, és köztünk aludtak, és sokat voltak ölben, a betegség elkerült.
A versenyre szerencsére ideális fizikai és lelki állapotban érkeztem. Tudtam, hogy mindent megtettem, hogy sikerüljön. Előző napokban Gabi megpendítette, hogy 4.30-on belül várja az eredményemet, de kérte, hogy ne menjek az iramfutókkal, mert ők pont 4.30-ra érnek be. És még azt is mondta verseny előtt, hogy szigorúan rövidben fussak, én fázós lévén eddig minden versenyemre túlöltöztem (kivéve idei Vivicitta, ahol szintén hallgattam rá). A rajtban nagyon fáztam, de aztán Gabinak persze megint igaza lett, még melegem is volt.
Ellőtték a rajtot. 5km-ig volt egy max pulzusom, amit nem volt szabad túllépni. A jeladóm az első 2 km-en megbolondult és kb. össze-vissza mutatott mindent. Ennek az elromlásnak voltak előjelei, szóval nem kaptam pánikot, figyeltem az órát és az időnként elővillanó megfelelő pulzusnál tudtam, hogy kb. jó helyen járok. Meg azért van már valamennyi rutinom, hogy az elejét nem szabad elfutni. Aztán a 3. km után az óra is rendbe jött, viszont a gyomrom elkezdett fájni. De gyorsan elhessegettem, még nem fájhat, nincs miért, és különben is rendben vagyok:-)
Az első drukkerem Hanka volt, a 10. km-nél várt. Nagyon jó volt vele talákozni!!! Aztán az első váltóponton a nagyfiam dolgozott, rákiabáltam és cserébe kaptam egy felvillanó, bíztató mosolyt (ebben a korban ez is nagy szám!). Mentem tovább és mivel az útvonal a házunktól kb. 300 méterre ment el, kijött a férjem és a két kicsi drukkolni. Annyira kedvesek és meghatóak voltak, hogy már nem is tudom, hogy jutottam fel a Szentendrei úti felüljáróra, meg sem kottyant. Szépen haladtunk tovább és a Margit hídnál még mindig ott voltak Hankáék! Ez is nagyon megható volt, hogy még egy óra múlva is ott találtam őket.
Először a 21 km-nél pillantottam az órámra. 2:08. Hm, ez jobb, mint amit a Wizzair-en futottam. Gyors számolás: kettővel megszorzom és hozzáadok 10 percet. Uh, ez tényleg 4.30-on belül lehet, a PB gondolata is itt merült fel először, de gyorsan elhessegettem, hiszem még sok volt hátra, tudjuk, a félmaraton nem a maraton fele. A Budafoki útnál volt az útvonal szinte egyetlen olyan része, ahol kevés volt a szurkoló és kicsit uncsi volt. Aztán 30 km környékén volt egy kisebb holtpont, de a rövid mantráimmal átjutottam rajtuk, a hosszú mantrám, ami csak vészhelyzetben szokott előkerülni (Az Öreg néne őzikéje vers), most eszembe sem jutott a versenyen. 32 környékén figyeltem Ernát, de elpasszoltam. Aztán 32-nél ittam kólát, egy kicsit elkezdett szúrni a hasam, de nem volt vészes. A következő kólás frissítőnél is ittam kólát, 37 körül, és na azt már nem kellett volna. A hasam iszonyatosan elkezdett szúrni, mint amikor beszorul a levegő, de tudtam, hogy ha gyaloglásra váltok sem lesz jobb, hisz nem a futás miatt szúr, úgyhogy toltam tovább.
Itt megint ránéztem az órára, és tudtam, hogy meglehet a PB, de ahhoz mennem kell. Szóval mentem. Itt már eléggé befordultam, Katit is elpasszoltam. Amikor beértünk a Ligetbe, tudtam, hogy itt még 4 km következik, készültem rá lelkileg. A 39. km-nél elkezdett irtóra görcsölni a comb izmom. Erről eddig csak olvastam, de még soha nem fordult elő velem. Ellenben tudtam, hogy már csak 3 km, a helyzet aztán egyre rosszabb lett, a 40 után már eléggé kínlódtam, de ekkor már a PB lebegett a szemem előtt. Itt már összeszorított fogakkal mentem, nem pacsiztam és nem mosolyogtam senkire, pedig nagyon kedvesek voltak a drukkerek.
Aztán beértem és nagyon jó volt. Láttam, hogy 6 percet javítottam az eddigi legjobb időmön, 4:20:50 lett. Amikor Gabi megölelgetett, mondta, hogy 4:15 a következő cél (még jó, hogy nem ultrát mondott! :-)). Köszönöm, Gabi, nélküled nem ment volna!!!
(Fotók: futanet.hu)
Szilvási Niki – Dynafit Trollheimen Fjellmaraton, beszámoló
Reggel fel 6-os indulassal kezdodott a nap, így a korai ébredéshez engedtem magamnak egy bőséges reggelit (2 pirítós, banán) tekintve, hogy a verseny 9-kor indult.
Az eső nem állt el, mi meg elindultunk. Egyből megindultunk felfele egy erdős részen, jól éreztem magam, friss voltam, és arra nagyon figyeltem, hogy 172 fölé ne menjek. Csigalassúnak éreztem magam a többiek mellett, mindenki szépen leelőzött, nem zavart, éreztem magamon, hogy én ennyit bírok, nekem ennyi fér bele és különben is hol van még a vége.
Ami szintén meglepetés volt, azok a patakok. Nagy sodrású térdig érő jéghideg patakok, amelyek fölé egy kötél volt kifeszítve és ennek a segítségével sikerült átküzdeni magam a másik oldalra. Egy idő után már teljesen természetes volt, x -szer x számú patakon kellett átkelni. Eszembe jutott The Revenant Dicaprio új filmje, hasonlóan éreztem magam, mint amikor ő küzdötte végig magát a vadonban, leszámítva, hogy engem nem üldöztek indiánok:D
Amikor leértem a katlanba, egy erős sodrasú patakot láttam, aminek a partján több hófehér arcú futó téblábol és két narancssárga mellényes fickó pedig épp egy pallót próbál rögzíteni a patak fölé.
Az utolsó egy-két km-en újra kisütött a nap, gyönyörű idő lett. El sem akartam hinni, már csak azt vártam,hogy odaérjek. Az a cél persze csak nem akart eljönni, azt hittem sosem érek oda. Próbáltam magamon erőt venni, lendülettel futni a 174 plusznak azért a kozelében sem voltam. Az nem ment, kb 5 perces km-eket tudtam futni. És akkor végre beértem,6:32:19 lett az időm.
baratrunning.com 