KrUltra – Hankó-Szilvási Niki, beszámoló

Posted on október 25, 2021

Ha jól emlékszem épp a kondis.no oldalon kutakodtam, nézelődtem valami olyan verseny után szeptember elején, ami lehetőleg nem 500-600 km-re van tőlünk maximum 80 km/h sebességgel suhanva az “autópályán”. Na és ezen a versenyen megakadt a szemem. Talán tíz percre rá, hogy megtaláltam  küldtem Gabinak egy üzenetet egy linkkel és egy kérdőjellel és remegve vártam a választ.:) Én személy szerint 7 körre gondoltam, Gabi röviden és tömören írta, legyen 8, legyen ultra. Így már szeptember elején  elkezdhettem fejben összerakni, ízlelgetni, átgondolni az ultrát, mint új szót a futószótáramban.

Éltem azzal az óriási előnnyel, hogy a pálya szinte a szomszédban van, így felvettem a kapcsolatot a szervezővel, amiből végül is pályabejárás és jelölés is lett. A pálya tökéletes is lehetett volna. Ha a verseny előtt 3 nappal és a verseny napján is nem esett volna az eső. Hihetetlen változatos 3.3 km a pálya amiben 368 mm pozitív szintemelkedés van. Sziklás, mohás, tőzeges, gyökeres, olyannyira színes, hogy egyszerűen megunhatatlan. Utólag megszámolni sem tudnám, hogy naponta mennyiszer néztem rá az időjárás applikációmra. Örök optimista vagyok, én mindig napsütést akartam látni a screen-en, de azon folyton csak sötét felhőket és egész napos esőt mutatott. Minél közelebb értünk a dátumhoz, annál komolyabban látszott, hogy bizony itt nem lesz napsütés. Azt hiszem onnantól kezdtem elég komoly öntréningezésbe arról, hogy ez most ilyen lesz, esni fog, semmi gond, megfelelő ruha választás, plusz tartalék ruha, a tudat, hogy ez órákig is eshet, de barmikor ki is süthet a nap, hiszen az időjárás jelentés sosem pontos, mint tudjuk. Eszembe jutottak a tavaly téli edzéseim, milyen  cudar körülmények között mentek le akar jégen és esőben is egyszerre futottam, ez segített, mindenre szükségem volt, ami meggyőzhet, kételkedtem magamban, mint mindig, Gabi egy percig sem tette, mint mindig.

A verseny szombaton volt, délelőtt 10.00 órai rajttal, először úgy gondoltam, ez olyannyira késői rajt, ráérek talán még korán reggel előtte bepakolni, itt csendben megjegyzem, hogy a verseny teljesen önellátó, vizet egy kerti csapból biztosítanak és talán kávé is volt még, na. Valami oknál fogva mégis péntek este kezdtem neki a pakolásnak, nem tudom mi volt az oka, de fontos megjegyeznem, mert a frissítésemnek óriási szerepe volt ebben a fel-le játékban, és utólag nem is értem, hogy lehettem olyan amatőr, hogy ezt először szombat reggel akartam összedobni. Pénteken miután elkezdtem a pakolást, 2 doboznál maradtam, egy a ruháknak, amiben volt meg fejlámpa, bot ami csak egy szép dekordarabja volt az én kis felszerelésemnek, várat ő még magára, különben sem bánom, hogy nem ilyen sárban avattam fel. Bekerült a dobozba gyapjú tartalék zokni, plusz cipő, egy felső, tartalék kesztyű. A másik dobozom az, amit esetleg megkívánnék, jól esne, fene tudja, sose futottam még ennyit, mit-eszik-ilyenkor-az-ember-asztalkam lett. Itt volt benne sós főtt rizs, pár szem datolya, banán és cola.

Szombat reggel, mikor elindultam fújt a szél, esett az eső. Teljes tudatában annak, hogy ma ez fog rám várni, elindultam, az autóban pedig elég magas hangerőn nyilván a zenen keresztül is próbáltam magamba szívni a jó kedv, energia, motiváció minden cseppjét. Amikor már az utolsó utcába kanyarodtam, láttam futókat sétálni az úton, szerintem attól a perctől fülig ért a szám és onnantól kezdve talán a nap végéig kitartott. Megérkeztem az un. base campbe, ami igazábol nem volt más, mint a szervező háza előtti kis garázsbejáró, víz volt kerti csapból, hurrá az már nekem bőven elég. Itt végre felavathattam a nyár végén vásárolt leárazott kemping asztalunkat. Ki gondolta volna, hogy egy ultrán fogom felavatni:-) .Erre az asztalkára kikerült a keét zárható tetejű műanyag dobozom, mert abban mar előző este is biztos voltam, hogy én ebben a fel-le nyakig sár móka közben  nem fogok a betonon guggolni és táskát túrni, mennyi energiát, fókuszt visz az el. Rajtam volt a futómellényem, 1 liter folyadékkal, 40 percenként gél, óránként só, és elrejtettem magamnak mini snickerseket kellemes meglepetésként. 2 óránként terveztem belenyúlni a dobozomba, amikor is újabb 1 liter folyadékot veszek magamhoz és így tovább két óránként, ha bármi mást megkívánok, akkor csipegetek a dobozból, ez volt a terv. Mivel én 8 órás teljesítéssel számoltam, így két mellényem volt: félidőnél csere.

Na de kezdjünk már végre futni, elnézést, hogy ennyit taglalom a frissítés részét, de tényleg azt érzem ugyanolyan fontos része volt ennek a versenynek, mint maga a futás. Szuper csapat jött össze, a verseny létszáma maximum 25 fő, az idén jelent meg eddig a legtöbb résztvevő összesen 22-en, többségében lányok . Yaayy..

10.00-kor startoltunk, én annyira élveztem és szívtam magamba a helyet, a hangulatot, az embereket, hogy az első három körömre nagyjából nem is emlékszem. A negyedik kör volt az, amikor már megismerkedtem a csapattal, az arcokkal, akik egy idő után mindig ugyanazon a helyen nagyjából hasonló sorrendben érkeztek. Én végig mindig mosolyogtam, egyszerűen nem lehetett mást tenni. Hiszen itt vagyunk 3 fokban szakadó esőben, fel-le megyünk egymással szemben és azt csinálhatjuk egész nap, amit szeretünk, hát mekkora móka már ez:-) Volt egyébként hó, jég, hihetetlen erős szél, pár perces napsütés, szivárvány, és esőfal a  Norvég tengeren.

Hárman mentünk elöl, én voltam a harmadik. Az első lánynak sokáig az arcát sem láttam, annyira a sapkája sildje alatt futott, szinte csak a száját láttam, de az többször is mosolygott. Az utolsó körben egyébként lekerült róla a sapka, és akkor már csacsogás is volt, most így visszagondolva lehet, későn kezdtük a beszélgetést 6. vagy a 7. környékén Csupa jó dolgot tudok írni, semmi nagy esemény, mentem előre, kilométerek számáról sokszor fogalmam sem volt, mindent körökben mértem. Minden működött úgy, ahogy az el volt tervezve. Egészen a 6. kör végéig, amikor is az IT szalagom jelzett, és a térdem elkezdett szúrni. Most már okos vagyok és tudom mi volt a probléma, ez ott akkor nem volt egészen nyilvánvaló. Annyit biztosan tudtam, hogy óvatosan kell itt lépdelni, annyira nem vészes, lefeléken fáj, felfele meg mindig öröm, különben is már csak két kör van, tudom kompenzálni, menni fog. Ami miatt jelzett a testem, az nyilvánvalóan csakis az én hibám,ezek a downhillek számomra felértek egy vidámparkkal, és csúszni lefele a tőzegen át a sáron, faágakba, bokrokba kapaszkodva csapatni ezen a lejtőn a legnagyobb szórakozás volt, és itt vétettem a hibát. Nem gondoltam bele,hogy nekem itt nyolcszor kell lejönnöm, nem féltem ettől a részétől, pedig erre gondolni kellett volna. Végül meglett a nyolc kör, az utolsó körben végre időt engedtem magamnak egy kis fotózásra is, gyönyörű kilátás tárult elénk, jobbra Trondheim a Norvég tenger partján, balra kis fenyőszigetekkel tűzdelt Selbusjøen, előttunk a Trollheimen hegység.

A tervezett idő előtt végeztem, sötétedés előtt, ami elég fontos tényező volt számomra. Végül a sapis lány kilenc kört ment, I feel you mondtam neki vissza az ő utolsó köreben, hiszen pontosan 1 körrel előbb ő ugyanezt mondta nekem.:) A körözés miatt nagyon érdekes hangulata van ennek a versenynek, kicsit megismerkedsz itt a futókkal, egyedül futsz, de valahonnan mindig azért előbukkan valaki szemben, érdekes volt látni, hogyan változtak arcok körönként. Lehetett látni mosolyt, küzdelmet, fókuszt, bizonyítást, jókedvet. A portugál srácot, amikor a hetedik körben láttam, azt hittem ő már nem jön velem újra szembe, kiderült végül, hogy 10 kört csinált és így ő lett a nyertes.

A végén rá akartak beszélni még egy körre, nem ment,meg sem próbáltam. Én fejben nyolc körre raktam magam össze, talán ha a térdem nem fájt volna, talán… Ez a talán már ott marad és jövőre  majd megfejtésre kerül, mert tapasztaltabban és okosabban a pályát ismerve, talán szárazabb körülményekben reménykedve (hahaha) 9 kört szeretnék itt futni. Én ebbe a versenybe teljesen beleestem. Aznap este, amikor lefeküdtem és épp a legkényelmesebb pozíciót próbáltam megtalálni,eszembe jutott, hogy reggel a kocsiban Michael Jackson Dont stop til you get enough számát hallgattam és vigyorogva aludtam el.

Esemény honlapja