Kulcsár Judit – Budapest Maraton beszámoló

Posted on október 13, 2016

Első maratonomat 2007-ben futottam Prágában (4:27), másodikat 2008-ban Bécsben (4:32). Aztán 2009-ben megszületett a harmadik kisfiam, 2011-ben pedig a kislányom. A hosszú futások parkoló pályára kerültek, más volt a fontos a négy gyerekkel.

Tudatosság és kitartás. Ez jellemezte a felkészülésemet. Vettem egy új cipőt, egy Hokát, és utólag is mondom, hogy nagyon bevált. Eljártam masszázsra egy hónapban egyszer. Nem hanyagoltam és lógtam el a konditermi erősítő edzéseket. És legfőképpen mindent szó szerint betartottam, amit Gabi kért. Minden edzést a kért pulzussal megfutottam, csupán a vége felé volt egyetlen egy ellógott edzésem, de az is egy hétfői rövid regeneráló futás volt. Nagyon sok feladatos futásom volt, először lehetetlennek tűnő pulzusokkal, de aztán mindig kiderült, hogy meg tudom csinálni. Gyakoroltuk a kitartás, a fáradt lábbal futást. Gabitól kértem, hogy írja le, hogy melyik edzés miért történik. Látta, hogy a tudatosság nálam fontos. Így tudtam meg például, hogy a rémes fokozóknak az a lényege, hogy fáradt lábbal is tudjak futni és elő tudjam hívni a rejtett tartalékaimat, és hogy ez majd a versenyen jól jön majd. Persze megint igaza volt 🙂

A felkészülés során a körülmények is segítettek, nem voltam sérült vagy beteg és a férjem minden edzésre „elengedett”, vagyis szó nélkül vigyázott a kicsikre (azért a vasárnapi ebéd mindig az asztalon volt időben).

A fizikai felkészítés mellett kaptam lelkit is. Jártam coach-hoz és később kineziológushoz. Nem okvetlenül csak a futás miatt, de az is a helyére került.

Az étkezésemet is rendbe tettem, figyeltem a kb. 160 grammos diétára, amit Zentai Andi adott és az utolsó két hónapban használtam a My Fitness Pal applikációt is. Sikerült is még egy pár kilótól megszabadulni.

A szerencse a maraton hetében is mellém állt, mert bár a kislányom és később a kisfiam is megbetegedett, és köztünk aludtak, és sokat voltak ölben, a betegség elkerült.

A versenyre szerencsére ideális fizikai és lelki állapotban érkeztem. Tudtam, hogy mindent megtettem, hogy sikerüljön. Előző napokban Gabi megpendítette, hogy 4.30-on belül várja az eredményemet, de kérte, hogy ne menjek az iramfutókkal, mert ők pont 4.30-ra érnek be. És még azt is mondta verseny előtt, hogy szigorúan rövidben fussak, én fázós lévén eddig minden versenyemre túlöltöztem (kivéve idei Vivicitta, ahol szintén hallgattam rá). A rajtban nagyon fáztam, de aztán Gabinak persze megint igaza lett, még melegem is volt.

Ellőtték a rajtot. 5km-ig volt egy max pulzusom, amit nem volt szabad túllépni. A jeladóm az első 2 km-en megbolondult és kb. össze-vissza mutatott mindent. Ennek az elromlásnak voltak előjelei, szóval nem kaptam pánikot, figyeltem az órát és az időnként elővillanó megfelelő pulzusnál tudtam, hogy kb. jó helyen járok. Meg azért van már valamennyi rutinom, hogy az elejét nem szabad elfutni. Aztán a 3. km után az óra is rendbe jött, viszont a gyomrom elkezdett fájni. De gyorsan elhessegettem, még nem fájhat, nincs miért, és különben is rendben vagyok:-)

Az első drukkerem Hanka volt, a 10. km-nél várt. Nagyon jó volt vele talákozni!!! Aztán az első váltóponton a nagyfiam dolgozott, rákiabáltam és cserébe kaptam egy felvillanó, bíztató mosolyt (ebben a korban ez is nagy szám!). Mentem tovább és mivel az útvonal a házunktól kb. 300 méterre ment el, kijött a férjem és a két kicsi drukkolni. Annyira kedvesek és meghatóak voltak, hogy már nem is tudom, hogy jutottam fel a Szentendrei úti felüljáróra, meg sem kottyant. Szépen haladtunk tovább és a Margit hídnál még mindig ott voltak Hankáék! Ez is nagyon megható volt, hogy még egy óra múlva is ott találtam őket.

Először a 21 km-nél pillantottam az órámra. 2:08. Hm, ez jobb, mint amit a Wizzair-en futottam. Gyors számolás: kettővel megszorzom és hozzáadok 10 percet. Uh, ez tényleg 4.30-on belül lehet, a PB gondolata is itt merült fel először, de gyorsan elhessegettem, hiszem még sok volt hátra, tudjuk, a félmaraton nem a maraton fele. A Budafoki útnál volt az útvonal szinte egyetlen olyan része, ahol kevés volt a szurkoló és kicsit uncsi volt. Aztán 30 km környékén volt egy kisebb holtpont, de a rövid mantráimmal átjutottam rajtuk, a hosszú mantrám, ami csak vészhelyzetben szokott előkerülni (Az Öreg néne őzikéje vers), most eszembe sem jutott a versenyen. 32 környékén figyeltem Ernát, de elpasszoltam. Aztán 32-nél ittam kólát, egy kicsit elkezdett szúrni a hasam, de nem volt vészes. A következő kólás frissítőnél is ittam kólát, 37 körül, és na azt már nem kellett volna. A hasam iszonyatosan elkezdett szúrni, mint amikor beszorul a levegő, de tudtam, hogy ha gyaloglásra váltok sem lesz jobb, hisz nem a futás miatt szúr, úgyhogy toltam tovább.

Itt megint ránéztem az órára, és tudtam, hogy meglehet a PB, de ahhoz mennem kell. Szóval mentem. Itt már eléggé befordultam, Katit is elpasszoltam. Amikor beértünk a Ligetbe, tudtam, hogy itt még 4 km következik, készültem rá lelkileg. A 39. km-nél elkezdett irtóra görcsölni a comb izmom. Erről eddig csak olvastam, de még soha nem fordult elő velem. Ellenben tudtam, hogy már csak 3 km, a helyzet aztán egyre rosszabb lett, a 40 után már eléggé kínlódtam, de ekkor már a PB lebegett a szemem előtt. Itt már összeszorított fogakkal mentem, nem pacsiztam és nem mosolyogtam senkire, pedig nagyon kedvesek voltak a drukkerek.

Aztán beértem és nagyon jó volt. Láttam, hogy 6 percet javítottam az eddigi legjobb időmön, 4:20:50 lett. Amikor Gabi megölelgetett, mondta, hogy 4:15 a következő cél (még jó, hogy nem ultrát mondott! :-)). Köszönöm, Gabi, nélküled nem ment volna!!!

(Fotók: futanet.hu)