pulzuskontroll
SPAR Budapest Maraton – Huszti György, beszámoló
Röviden életem legcsodálatosabb sportélménye volt. Bővebben nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Talán ott, hogy 2019-ben életmódot váltottam, 30 kg-tól megszabadultam, elkezdtem 2020-ban futni és szép lassan felismertem, hogy bár addig a labdás csapatsportokat szerettem, a futás számomra a legszebb sport. Milyen könnyű kijelentés, nem?? De az a tény, hogy mi mindent adott nekem a futás nem lehet egyszerűen mást gondolni. Megváltoztatta az életem. Igaz, hogy sokáig egyedül éreztem magam, pedig szeretem a társaságot, majd jött, hogy a saját mixeimet hallgattam, tanulmányoztam futás közben, hogy az a vonal is egyre jobb legyen. Ez meghozta a társaságot, először virtuálisan, de hamar személyes ismeretségek is lettek. Ennek köszönhetően jutottam el hozzád is, amit a mai napig nem bánok, sőt! Nem lehetek elég hálás, hogy tavaly októberben, amikor már attól lettem depressziós, hogy állandóan futni akartam, mindig az időjárást, lehetőségeket, útvonalakat kutattam, megkerestelek és szerencsére pont volt hely nálad és a terv szerinti edzések fegyelmezettséget, rendszert hozott az futós életembe, igyekeztem fejben is rendet teremteni. Persze én ekkor abszolút nem gondolkoztam abban, hogy maratont fussak most. Lehet, hogy beszari voltam, vagy nem mertem megfogalmazni, már nem tudom. De mindenesetre nagyon hálás vagyok érte, hogy idén januárban a SPAR-ra nem a 30 km-es távban gondolkoztál 
Még akkor is, ha most maraton után picit úgy érzem keletkezett egy kis űr. De ez lehet, hogy csak az esemény feldolgozása?
A beszámolót itt félbehagytam, mert a könnyeimmel küzdöttem, jobbnak láttam elnapolni az írást. Ez a verseny sajnos lezárt egy korszakot. Vége lett az első maratoni felkészülésnek. Talán ez miatt érzem leginkább, hogy űr keletkezett, merre tovább. Márciusban van a szülinapom. 45 leszek, lesz vivicittá is, nekem tetszett az a verseny. Pánikolva keresem az új céljaim. De még annyira messze van 2023. március. Lehet most nem is ezzel kellene foglalkoznom, de valami mégis kell, mert abbahagyni nem akarom a futást. Felmerült bennem a november 19-i siófoki BSI esemény, mert jó lenne jövőre kicsit óccóbban hozzájutni a versenynevezésekhez
Siránkozás után próbálom összefoglalni a futást. Nem mondom, hogy ideális volt minden előkészületem a megelőző napokban. Kajára azért figyeltem, bár meleg volt a pite, mert szerdán valószínűleg rossz minőségű ételt szolgáltak fel, csütörtökre virradó éjszaka órákat voltam a WC-n. 3 másik kollégám is hasonló helyzetben volt, hatósági ügyet csináltunk belőle, mert ez rosszabbul is elsülhetett volna.
Sajnos péntekről szombatra sem tudtam eleget aludni. A verseny előtt meg jó, ha 3 óra alvás volt. 4-kor már ittam az első kávémat (persze tudom nem frankó a vízhajtás miatt, de a reggeli rituáléhoz elengedhetetlen) A szombati reggelit majdnem megismételtem, mert az hosszú órákon kitartott. fél 6 körül 4 szelet pirítós, kettő lekvárral, kettő jól átsütött tojással. 6-kor startoltam pestre. 7-kor érkezés versenyhelyszínre. Sajnos azért igen rendesen fáztam reggel még, ment is a variálás, hogy mielőtt talizunk Veled ruhatárazzunk, vagy utána.
A bemelegítés után nagyon felpörögtek az események, kígyózó sor a ruhatárnál, valamint a WC-nél is, már pont indult a mezőny mikor beálltunk a helyünkre. 2 kulacs izot vittem magammal, meg egy 250 ml vizet a sótabinak, ha nem pont frissítőpontre jön ki a beszedés. Talán az első kivételével az összes frissítőponton ittam legalább egy pohár vizet, folyamatosan a hátamat sapkámat is hűtöttem 10 km felett már. Kényelmes futásra álltam be, de a tartomány felső határán mentem szinte végig, majd kb a 18-tól kezdtem egy-egy értékkel feljebb menni, lehet ezért is bambultam el 21-nél mikor kiabáltatok. Az Árpád-hídra felmenni nem volt olyan jó érzés, de itt volt a 25. km itt emeltem a pulzust 144-145-re.
Frissítőpontok között izoztam, de a margitszigeti frissítőpont az előzőhöz túl messze volt, nagyon vártam már, mert itt már korgott a gyomrom, eldöntöttem, hogy banánt is eszek, itt vettem be sótabit, úgyhogy 3 pohár víz ment be itt. Amikor kijöttem a szigetről, akkor már azt gondoltam, hogy már nincs semmi akadály, megvan a maraton. Tetszettek a fordulók, hogy nem csak a hátukat láthattam itt a sok futónak. A 36. km-ig ment minden frankón, itt terveztem megint a banános frissítést. Hiába ittam sok vizet, de megijedtem mikor azt mondták, hogy ez volt az utolsó frissítés, mert csak pici izom maradt ekkorra. Ez kitartott ugyan szerencsére, és szerencsére volt még egy vizes frissítés. A Szabadság-híd közepétől kezdtem el tempózni.
Szörnyű volt látni, hogy többen készek voltak mint a mateklecke, sokak sántikáltak a görcsök miatt. Én ettől nem féltem, mert éreztem még az erőt a lábaimban, hiszen úgy érzem a lehető legjobban sikerült végig frissítenem. Azt gondolom, hogy volt értelme a fegyelmezetten, becsületesen végrehajtott edzéseknek. 30 km felett új világ tárul elénk. Elképesztően jó érzés.
Azt gondolom, hogy nem ez volt az utolsó maratonom.
Tour de Zalakaros – Cserta Balázs, beszámoló
Bár előtte végképp nem gondoltam volna, de ez a verseny megint egy pozitív élmény lett….
De megint egy kicsit messzebbről indulunk.
A Tour de Pelso után hihetetlen mennyiségű motivációm lett, amit arra használtam, hogy amíg egy hetet Balatonon voltunk és Timinek fél napokat dolgoznia kellett, én edzőtábort tartottam (minden napra kértem edzéstervet Gabitól). Bár 2 defektem is volt, de sikerült egy 435 kilis hetet összehozni. Ebben benne volt egy balatoni keleti kör (Siófok – Tihany – Szántód – Siófok) Timivel és Apuval. Erős sorunk volt: Timi kicsit sérült volt, Apunak mindkét térde protézissel van tuningolva, de mégis 38 fokban egy délután 4 sörös frissítőponttal körbetekertünk. Frissítési tervünk hibátlan és maximálisan betartott volt.
Így utólag azt gondolom, hogy a hosszú felkészülés a Pelso-ra, illetve az utána nemsokkal kért önkéntes edzőtábor valószínűleg visszaütött. Az edzőtáboros hét után alig mentem. Volt is lelkifurim, aztán valahogy erőre kaptam és rá 2 héttel a vasárnapi hosszún egész jót mentem. Aztán életemben először, legalábbis tudtommal, beütött a covid. Minimális tüneteim voltak, de elég sokára tudtam csak negatív tesztet produkálni. Szóval ezután nagyon óvatosan kezdhettem volna csak edzeni, de hihetetlenül motiválatlan lettem. Jó, ha heti 1x mentem bringázni, mindig valamire fogtam, hogy miért nem indulok el. Közben kutattam, hogy mi lehet a baj és egy mentális posztcovidot hoztam ki belőle. Na persze! Az edzés nélküli 5. hét végén elegem lett magamból és beszéltünk erről Gabival. Ő oldotta meg. Mivel a coviddal elment bő 2-3 hét, utána azért nem akaródzott edzeni, mert a fejemben lévő „A terv” Zalakarosra ezekkel a kihagyásokkal kezdett összedőlni és a csalódás elkerülése helyett a nem edzést választottam. Most már ezt is tudom. Abban maradtunk, hogy az ilyen helyzetek nem úgy oldódnak meg, hogy holnaptól elhatározom, hogy motivált leszek és ennyi, hanem napról-napra, edzésről-edzésre fogunk élni. És mint mindig, Gabinak most is igaza volt!
Elkezdtük lépésenként. Még ekkor volt bő 4 hetünk. Nem sok, cserébe kevés. Átállítottuk arra a fejemet, hogy addig mindent megteszek, előtte végigbeszéljük, de ha sikerül a tavalyi időt hozni akkor már boldogság lesz.
Végig is csináltam becsülettel a 4 hétnyi edzést és a végére egészen normális állapotban éreztem magam. Éreztem az 5 hét hiányát, de nem voltam nagyon rottyon.
A Tour de Zalakaros idén 137 km volt, benne 4 nagy emelkedővel, tavalyhoz képest belekerült a Cézár is, benne 15-18%-kal, összesen 1200 szinttel.
A verseny vasárnap volt, mi 3 napra mentünk így összekötve egy kis pihenéssel és wellnes-szel.
A legnagyobb problémáim a verseny reggelén kezdődtek. Mint egy Zsé kategóriás instaceleb folyamatosan az időjárást csekkoltam és különböző outfiteket pakolásztam jobbra balra a szerencsére tágas szállodai szobában. Egy idő után szerintem Timi kizárt engem az elméjéből, mert nem akart megőrülni. Végül amellett döntöttem, hogy rövid nadrág, hosszúujjú aláöltöző és egy nyári mez lesz rajtam. Tökéletes döntés volt, az előre jósolt sok eső ellenére. Ha folyamatosan ázol, akkor ha kevesebb ruha van rajtad, az legalább nem zavar annyira. Ami biztos volt, hogy mindenhová, lábfejet is vastagon, vazelinezek. Ez volt a legjobb döntés. A frissítés biztos volt: i:am, amiből 28 dl kellett. Biztonság kedvéért volt nálam 1 zselé, de megmaradt.
A rajt viszonylag későn, 10:30-kor volt. Előtte bemelegítettem mintegy 50 mp-ig, gondoltam majd a lassú rajtban ez megoldódik. Induláskor még közös képet lőttünk Lupussal és Bihari Tomival, majd szép lassan el is rajtoltunk.
Az éles rajtot egy elég combos emelkedőnél engedik el. Itt meg is ijedtem, mert a Gabival megbeszélt szentírás: 145-155 pulzus, emelkedőn max 165, ahol csipog a vészharang, mert ha 168 felé megyek akkor olyan savasodás kezdődik, hogy abban bármilyen sorozatgyilkos eltüntet nyom nélkül bárkit.
És az éles rajt után nem sokkal 172. Megijedtem és tudatosan elkezdtem visszavenni, hátha nem lesz nagy baj. Sajnos szerintem túl sokat is. Ezt még biztosan gyakorolnom kell. A 4 nagy emelkedőből 3-at megtoltam. Mármint gyalog a biciklit. Sosem felejtem el, hogy nagyon régen egy terepversenyen, mikor dicsekedtem Gabinak, hogy minden emelkedőt megfutottam, annyit mondott, hogy gyalogolni sokszor gazdaságosabb. És itt is ez történt. Végig egy jó kis grupettoval mentem. Én a nagy emelkedőkön feltoltam, amint eljött a 165-168 és kb 10-15 méterrel később értem fel, mint a többiek, de addigra lement 155-160-ra a pulzus. Ha feltekerem, akkor 175+ lett volna. És ugye épp ijedtségben voltam. 30 perc után kezdett kicsit esni, 1 óra utántól pedig végig szakadt az eső. Ha sorban mész, akkor ki kell jönni az szélárnyékból, hogy ne direktbe kapd pofádba a másik felvert vizét, viszont akkor nincs akkora árnyék. Én esőben. Aki, ha egy bárányfelhőt lát, már meggondolja, hogy elinduljon-e bringázni. Szívja is ezzel Timi eleget a vérem. Zsúrpubi vagyok, ennyi! 🙂 Viszont 30 perc után annyira vizes vagy, hogy mindegy is. De ami ismét kicsit visszavette a teljesítményemet és emiatt is maradt benne jónéhány perc, hogy az átlátszó bringás szemüveg annyira elkezdett egy idő után párásodni, hogy a kontaktlencsével amúgy sem tökéletes szememmel sokszor csak saccoltam a dolgokat. Az főleg 50-60-as tempóval lefele izgi volt, de vigyáztak rám.
80 kiliig nagyon sajnáltam magam, nem volt melegem, nem láttam, és bár a frissítés jól működött, de minden korttyal egy csomó sarat is nyeltem, szóval voltak bajok, erre még a pulzus miatti ijedtség… Egész jó tempót mentünk, bár azt sem láttam sokszor. Viszont történt egy csoda, bár addig sem szenvedtem, de nagy kedvem sem volt, 80 kilitől valahonnan plusz erő és motiváció érkezett és egész jó tempót kezdtem menni. 2 fél banán becsúszott 2 frissítőnél, de az is inkább azért, hogy levigye az agyagos sarat a számból. Ilyen a bringán készült banános shake… Jók voltak a lábaim és a kedvem is egészen megjött a versenyhez. Mondjuk épp időben, a 14 ezres nevezési díjból még vissza volt 4-5 ezer…😊 Egész sokat előztünk, bár 125 környékén a Cézár emelkedő már nem esett jól. Aztán onnan egy 10 kilis erős tempót mentem és hirtelen vége lett.
Száraz tényekkel:
Óra szerint: 4 óra 38 perc, tavaly 4:47
Hivatalos idő: 4 óra 41 perc, tavaly 4:54
Átlagpulzus: 146, tavaly 148
Tempó: 29,7 km/h, tavaly 28,3 km/h
Táv: 137,4 km, tavaly 135,4 km
Szóval még az 5 hétnyi covid és önhátráltatással is sikerült lényegesen jobbat menni, mint tavaly és belegondoltam, hogy ha ez nem lett volna, illetve nincs eső és a pálya zömét látom is, és szerintem indokolatlanul sokat nem veszek vissza pulzusijedtség címszóval… szóval: maradt itt még rendezni valóm jövőre!
A lényeg: boldog vagyok, jól sikerült egy kicsi talán még maradt bennem, de mindenképpen jó élmény volt a kezdeti kedvetlenség ellenére is.
#gizionpower
Segítség itt a pk! – Zsubrits Gábor
Egy szuper leírás arról, hogy hogyan ismerkedik az ember a pulzuskontrollal, milyen érzések kavarognak benne, és végül milyen jól sült el:-) és benne egy tt beszámolót is elrejtettünk.
Nagyon tetszik az új órám, de egy hajcsár. Még inni sem hagy nyugodtan, mert ahogy lejjebb megy a pulzusom pittyeg, rezeg csak már induljak tovább 🙂
Viccet félretéve, tényleg jó és ez az új módszer is eddig nagyon bejön. Én nem bánom, ha kicsit be vagyok korlátozva, sőt kifejezetten jó volt, hogy nem hagyott lazsálni, ellenben nem fogytam el a végére.
Soproni kilátások TT 20 km:
Na ezen a napon aztán sok új volt számomra, óra, pulzuspánt, tartomány, más gél, az útvonalat is részben ismertem, de talán ez volt a legjobb alkalom arra, hogy kipróbáljam mindegyiket.
Maga az útvonal nem volt annyira nehéz még nekem sem, egy komoly emelkedő volt benne, ott elkelt volna még az a 10% hiányzó tüdőkapacitás. Én a VTM félmaratoni távjánál nehezebbnek, de a Turul körnél kicsit könnyebnek éreztem.
Beállítottam a megadott tartományt a rajtnál és az elején szép lassan el is értem, nehéznek nem éreztem de gyorsnak igen, és egy darabig bennem volt, hogy hátha ez így túl erős lesz nekem végig. Ettől függetlenül hamar hozzászoktam, akármennyire is voltak még az elején fenntartásaim azzal, hogy jó lesz-e ez nekem. A nagy emelkedő után, kb. 10 kilométernél, kicsit befáradtam, akkor fordult meg egyedül a fejemben, hogy na mégiscsak sikerült elfutni az egészet és lehet séta lesz a vége, de aztán ez is hamar elmúlt, és onnan igazi örömfutás volt a második felében a célig.
A gél is valahol itt csúszott le, ami az egész nap “legbizarrabb” élménye volt 😀 Eddig mindig a folyékonyabb változatát használtam, de most gondoltam újítok és kipróbálom a kisebb kiszerelést, meg persze egy új ízt. Az íze marha finom volt nekem, de ez az állag….hát…masszív 18+-os dolgok jutottak eszembe, miközben próbáltam lenyelni XD Ezt leszámítva nem okozott semmi gondot. Az időm végül 2:24 lett, amit miután megláttak körbehordozták és kétszer is megdicsértek, viszont lehetett volna jobb is, mert a szokásosnál többször kellett megállnom, hogy merre is menjek, nem mindenhol volt egyértelműen feljelölve, itt azért sok értékes időm elment.
A tartományt érzésre egész jól tudtam tartani, főleg a sík részeken, párszor léptem túl a maxot, de akkor azonnal visszavettem, jellemzően akkor volt ez, mikor egy-egy emelkedő után korán léptem a gázra 😀 De inkább alatta voltam, a lejtőkön meg egyszerűen alig tudtam 160 fölé is tornázni, nem erőltettem ettől függetlenül. Viszont teljesen jó állapotban értem vissza a célba, ezt nem gondoltam volna az elején, talán kicsit maradt is bennem.
Összességében tetszett ez a pulzuskontrollos futás, kicsit magabiztosabb is voltam, mert az ismeretlen terep ellenére nem kellett igazán attól tartanom, hogy elfutom az elejét, csak figyelnem a tartományra és bízni abban, hogy jól lőtted be, a felmérés alapján 😀 és nem hagyott ellustulni, finoman de hajtott végig, kellett ez a váltás már nekem úgy gondolom.
baratrunning.com 