pulzuskontroll
Vadlán Ultra Terep – Belus Fruzsi beszámoló
Egész héten érzem már, hogy fel vagyok húzva, most már igazán mennék, de még mindig várni kell. Érzelmi hullámvasúton ülök, magamba fordulok, nézem, hogy mi van ott belül, keresem a lelki kapaszkodókat, össze kell szednem a hétvégére a mentális 100 forintomat, és ha egyszer megvan, minden fillérjére vigyázni fogok szombatig, esküszöm. Az egész éves gondosan megkomponált, módszeresen végrehajtott és odafigyelt felkészülésnek meg kell lennie az eredményének. Van bennünk az a kényszer ugyanis, ha már egyszer beletettük a munkát, vért izzadtunk vele, le is szeretnénk aratni a gyümölcsét. Optimális esetben természetesen ez így van, de egy ultratávú verseny alatt bármi megtörténhet, így meglehetősen képlékeny, hogy mi sül ki belőle a végén. Az idei futóévem eddig csodálatos, élményekkel teli, eredményekben is kiegyensúlyozott, de a célversenyem előtti véghajrában valahogy elfáradtam mentálisan. A jól sikerült Suhanj!6 után 10 centivel lebegtem a föld fölött, mégis egy hónap múlva annyira megborultam, hogy egy edzés alkalmával azon tanakodtam, hogy abbahagyom az ultrafutást. Mégis mennyire öncélú már ez az egész futkosás?! Elmegyek heti négyszer 8 km-t csak a fun kedvéért, aztán ennyi. Élek, mint minden normális ember, talán megtanulok zongorázni. Persze hazaérvén, miután megosztottam aggályaimat Mirkóval azzal kapcsolatban, hogy tizeniksz év után talán mégsem való ez nekem, kiröhögött, aztán teljes határozottsággal állította, hogy a kezemben a Vadlán Ultra Terep-en frissen kiérdemelt befutósziklával mindezt máshogy gondolom majd.
Magamba nézek és végigpörgetem, mi mindent tettem idén ezért. Hányszor mentem edzeni akkor is, amikor nem volt kedvem, hányszor keltem hajnalban, hogy futócipőt húzzak, amikor a családom még aludt? Percre kiszámolt, feszes menetrend szerint élni, hogy mindez beleférjen. Egyszerűen nem lehet, hogy pont most fogyjak el fejben, pláne hogy érzem, hogy még sosem voltam ennyire jó formában, az elmém pedig épp cserbenhagyni készül. Egész héten módszeres mentális összekanalazás zajlik, kívülről mintha semmi nem történne, de az agyam folyton csak kattog, pozitív képekkel halmozom el magam.
Idén is, csak úgy, mint tavaly, a szüleim elvállalták a frissítésemet, és mivel már elég rutinosak ebben a műfajban, elegendő volt egy rövid taktikai megbeszélést tartanunk, hogy mire kell majd odafigyelniük az egyes pontokon. A frissítésem gerincét idén az izó/kóla mellett zömében a szilárdabb élelmiszer adta. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy míg egy 50 km-es versenyt simán letolok gélekkel, egy egész napos futáshoz szükségem van rendes kajára is. A Hammer Heed/kóla mellett lecsúszott egy bekevert GU por, a 108 km és 3300 m szintkülönbség legyűréséhez ettem ezen felül 5 Squeezy/Hammer gélt, 1 Squeezy szeletet, 1 banánt, 1 sornyi csokit, kevés gumicukrot, egy szelet almát, pár kanál rizst, kevés chipset és elég sok szétfőzött, megsózott Rigatoni tészát. A pontokról csak néhány gerezd citromot vettem el a verseny második felében, ekkor már szükségem volt valami savanyúra is. Egyébként annyi élelmiszer volt nálunk, hogy még öt másik ember bérfrissítését is bevállalhattuk volna, na de minden eshetőségre fel kellett készülni. Idén a szemetemet Anyuék gyűjtötték, hogy kaphassak egy viszonylag pontos képet arról, hogy mit fogyasztok egy ilyen egész napos futás alkalmával.
A rajtba épp csak beestünk, amit cseppet sem bántam, mivel nem igazán rajongok a célversenyek előtti téblábolásért, ilyenkor inkább csak futnék már, meglehetősen antiszoccá válok. Eszterrel és Orsival egy-egy gyors ölelés, hajrázunk egyet a tesómmal egymásnak, ő is, csak úgy, mint tavaly, a hosszú távot választotta, a rajt előtt épen olyan magába forduló, mint én. Amint elkezdek futni, egy csapásra szerte foszlik a nyomasztó érzés, örülök, hogy végre útra kelek és megilletődve várom, hogy mit tartogat számomra ez a nap. A tervem az, hogy nem megyek az előírt pulzus tartomány fölé, illetve bármit is kapok ettől a versenytől, azt hálásan és emelt fővel elfogadom, legyen az jó vagy netán rossz. Fontos, hogy mindenre kontextusba helyezve nézzünk, ahhoz hogy átéljünk egyfajta emelkedett lelkiállapotot, előtte tudni kell mélyre ásni. Alázattal telve futom az első pár kilométert, a fejlámpáink világítanak a sötétben és viszonylag hamar mellém ér Szűcs Fatima. Megörülünk egymásnak, rég találkoztunk személyesen, hasonló beállítódású terepfutók lévén, aránylag gyorsan komoly témákat kezdünk el boncolgatni, közben már pirkad az ég alja, megkapó a pillanat. És noha legalább a verseny elején nem igazán terveztem beszélgetni (ki tudja milyen indíttatásból), mégis Fati társaságában ezt nem tudom megállni, kényelmesen, de jó tempóval haladunk Rezi felé. A vár felé vezető úton aztán elengedem, ő az ötvenes távon indult, illik is és bír is jobb tempót menni, mint én, mosolyogva nézem, ahogy elhalad.
Teljes beszámoló Fru blogján >>>
Gizionok a Vadlánon – 2021
108 km
Lányok: Elek-Belus Fruzsina, 12:50:28, 2. hely
Fiúk: Belus Tamás, 10:25:05, 2. hely
50 km
Lányok: Gerlai Orsolya, 5:50:27, 6. hely
Fiúk: Palásti Péter, 5:32:36, 15. hely
Az 50 kilisek mindketten elsőbálozó ultrások voltak.
Gratulálok mindenkinek!
#gizionpower
Ultra Tisza-tó 65km – Parragh Dániel beszámoló
A félmaratontól az ultráig
16 hónapja dolgozunk együtt Gabival. Tavaly, amikor kezdtük egy tipikus félmaratonos ember voltam. Se több, se kevesebb.
Aztán Gizion lettem és jött egy vállalható Suhanj6, 1-2 maraton, majd az ötlet, hogy benevezek az UTT 65k-ra.
Gabi ennyit mondott: “a táv megvan, a tempót intézem“.
Én egyrészt szerettem volna végigfutni az egészet, másrészt 60k fölött akartam menni 6 óra alatt.
Kellemes hűvös szombat reggel volt. 6:15-kor volt a rajt, de kicsit korábban mentem, hogy tudjunk még pacsizni, fotózkodni Gáborral.
Peti kísért bicajjal. Tele van a CV-je mindenféle durva versenyekkel, ahol nálam jobb futókat frissített mindenféle eszement távokon.
Meg ismerjük is egymást már ezer éve, így biztos voltam benne, hogy itt nem lesz gond.
Az italokat lefagyasztottuk és Peti folyamatosan engedte ki őket. Végig hideget ittam úgy, hogy a frissítőasztalokra rá sem néztünk.
Az edzői utasítás így szólt: “utazó pulzus 150-153, az utolsó 10-15 kilin lehet tolni feljebb, ha van erő”
Nagy tömegben kicsit kocogós volt az első km, de meg volt beszélve, hogy lassan kezdek. Aztán beállt egy jó kis utazó tempó, 5:40-es ezrekkel.
Petivel a frissítés kb. 30 perc után úgy működött, mintha évek óta engem frissítene heti kétszer. Flottul ment.
Negyedóránként jött a Só+víz / müzli+víz / izó / gél+víz. Jól ki lett találva, hogy mindenből csak óránként jött a következő adag, így nem untam meg semmit.A gyomrom nagyon jól működött, pedig tartottam tőle, hogy gond lesz.
Nem volt túl meleg és felhő is volt bőven. Így az első bő 25 km-t sikerült az előírt pulzus alatt futni.
Aztán hallottam, hogy az egyik sporttárs a napot emlegeti. Nem vagyok babonás, de ő tehetett róla, hogy elkezdett az idő tisztulni és melegedni.
Innentől muszáj volt hűteni, amit Peti meg is tett. Szórófejes, pumpás spricnit használtunk. Mellkas, hát, fej, karok. Kb. 20-30 percenként hűtött.
Kiskörétől már nem lehetett tartani az előírt pulzust, vissza kellett venni a tempóból.
Kértem Petit, hogy telefonon hívja fel Gabit és beszélje meg, hogy kicsit magasabb pulzuson mehessek. De kiröhögött és nem hívta fel. (és milyen jól tette:-) – Gabi)
Szépen daráltuk tovább a kilométereket. Elég hihetetlen volt, hogy minden ilyen jól működik. Pulzus nem ment el az égbe, frissítés/hűtés folyamatos, gyomor patent.
Kisköre strandnál ráköszöntem Krisztára (külső szemlélők ráordításnak mondanák), aki épp elég elfoglalt volt. Fotóra nem volt idő, nem akartam megállni.
Innentől Sarudig 6 percen kívüli ezrek jöttek. Vártam, hogy elérjük végre az 50-et, hogy egy kicsit jobban lehessen menni. Nagyon jól működtek a lábaim.
Peti kapcsolt zenét, beszélgettünk és haladtunk szépen.
A hűtést itt már jóval gyakrabban csináltuk. Ez azt hozta magával, hogy a nadrágom és alsónadrágom felszívott 1-2 liter vizet ami nem akart száradni.
Sarud és Poroszló között jött az 50k. Innentől megint 6 percen belül tudtam futni egészen a végéig. Jó érzés volt, hogy 50 után még tudok gyorsulni.
Jött Poroszló, ami mindig a legjobb frissítő pont. Király hangulat, zene meg minden…
Maradt egy laza 10-es. Közelítettük a 30 fokot, de olyan közel volt a vége, hogy már nem nagyon számított.
Simán meg is lett a 60 km 6 órán belül. Poroszló és Tiszafüred között olyan jó a bicajút, mintha nem is Magyarországon lennénk.
Szuper volt itt futni, fel a hídra, le a hídról. Előztem is párat.
800 méterrel a vége előtt jött szembe Gábor. Ordibáltam neki is egy kicsit. El nem tudom (még) képzelni, hogy milyen érzés lehet ott visszafordulni és elindulni a másik irányba.
A strand előtt a fák alatt már üvöltöttem Petinek, hogy “ezt ledaráltam, ba….”.A vége: 6:19:18
A célban pedig ott várt az egész család. Extázisban voltam, mintha én nyertem volna a versenyt 🙂
Örök hála Gabinak a felkészítésért. Tényleg intézte a tempót. És kihozta belőlem az eddigi amatőr futó pályafutásom legjobb teljesítményét.Köszönet Petinek a frissítésért. Végig nagyon profi volt amellett, hogy jól is éreztük magunkat. Nélküle ez nem sikerülhetett volna.
baratrunning.com 