Mátrabérc – Táborosi Anikó beszámoló

Posted on

Érdekes, hogy megint nem sok időm volt rá gondolni, hogy mit is futok én hétvégén. Ez így a jó, mert nem parázom túl. Csütörtökön itthon komótosan pakolásztam. Nem raktam be sok mindent, utálok feleslegesen cipekedni. Pénteken a munkahelyről indultam a kollégámmal, Tréfivel a szállásra. Ő hihetetlen figura, heti 8-10 km-et fut síkon, de jön a Mátrabércre:-D Már korán odaértünk a szállásra, kipakolásztam, kikészítettem másnapra a cuccokat. Elmentünk még boltba, majd már 6 óra körül mentünk a rajtszámot átvenni. Ekkor kezdtem izgalomba jönni, hogy jaj mit is fogok én holnap futni… Megvacsiztunk, és korán le is feküdtem, már 8 után nem sokkal ágyban voltam. 


Szombat reggel fél 5-kor ébresztett a telefon. Üdén ébredtem, szépen összeraktam mindent, elkészültem. Tréfivel kimentünk a kocsihoz, és elindultunk a buszhoz, ami 5:45-kor indult át a rajtba. A kocsi kijelzőjén néztem, h van 2 kemény fok… Amindenit!!! A kocsiban ücsörögtünk, fűtöttünk, amíg a busz beállt. Azzal több, mint 1 óra a rajtba átmenni, így a buszon még van idő aludni, enni, dumcsizni a többiekkel. A rajtban sem volt melegebb sokkal, de addigra már 3 fok is lett 😀 Mit ne mondjak, nem volt melegem! Ugrabugráltam, lilult a szám ezerrel- ezen jót röhögtek a többie 😀 Beszélgettem ismerősökkel, bemelegítettem. CK Petivel összefutottam, és CelebTomival is 😀


Tréfivel beálltunk valahová a sor végére. Eldörrent a rajtpuska, és nosza, induljunk neki. Én hagytam, hogy elszáguldjon a mezőny. Minek rohanni, jót fogok nevetni, amikor újra látok pár embert. Szépen mentem, haladtam. Már az elején éreztem, hogy túlöltöztem, melegem lesz. Valahogy az első 10 km nem volt annyira jó, eszembe jutott, hogy úristen, de messze van még a Muzsla. Néztem néha az órám, a tempó megvolt, pulzus is. 10 km-nél Kimmel Peti eszegette a banánt a frissítőpontnál. Nem kérdezett, szólt semmit… Mondtam neki, hogy nem messze fent van egy futó, akinek kiment a bokája, nem tud egyelőre tovább sétálni sem. Mondta, hogy tud róla. Én csak annyira álltam meg ennél a futónál, hogy megkérdezzem kell-e valami segítség, mert egy másik srác már telefonált, próbált neki segíteni.

A frissítőpont után nekiálltam vetkőzni, hosszúujjú le, bele a táskába. Indulhat a mászás. Annyira mentem, hogy nem is nézelődtem. Az útvonal jól ki volt jelölve, track sem kellett végig. Kékes felé haladva kicsit megnőtt a turisták száma, de rendesek voltak. Mindenhol félreálltak, szurkoltak, tapsoltak. Haladtam egyenletesen felfelé. És volt erőm, kedvem futni. Senki másra nem figyeltem. Egyszer csak megláttam Szabó Áront a fényképezőjével, annyira megörültem neki. Mondtam is, hogy akkora energia, hogy megláttalak, fent vagyok végre! Kértem, hogy szurkoljon, küldje az energyt. Mondta,h ne aggódjak innen már sima lesz, csak le kell gurulni a célba!:-D Jót nevettem. Ismerem nagyon régen, és neki tényleg csak egy legurulás lenne:-) (Hihetetlenül tisztelem, iszony gyors futó, számos nagy eredménnyel, és annyira szerény, hogy elképesztő.)

Kékestetőn elraktam 2 gélt, ettem 2 falat sajtot, ez jól esett. Jött egy kemény rész…Tudtam előre, hogy a kurva anyját a sárgának lefelé… Egy ismerőssel mentem lefelé… Mentem… ez túlzás. Ereszkedtem, kapaszkodtam, bukdácsoltam. Mint egy totyogó pingvin, de így is könnyedebben lejöttem, mint nyáron, amikor itt jártam. Galyatető haladva megint nem volt bajom, ezt a részt szeretem. Mindig hamar eljön Galyatető, annyira nem szívatós, és szép szakasz. Nem volt kínlódás. Megérkeztem Galyatetőre, ismerősök fogadtak a parkolóban, szurkoltak. Utána Zsófiékhoz értem a ponthoz. Kaptam vizet, és colát. Zsófitól pár biztató szót, és spuriztam tovább.

Lendületben voltam. Innentől kb. ugyanazokkal a srácokkal mentem végig, 4-5 emberrel egymást kerülgettük. Ez jó volt, mert sosem voltam egyedül. Innen jött neheze. Vicces volt, mert utolértem a kollégám is… Tréfi jó futó ám, UTH-t is futott már, csak idén nem nagyon edzett. Kb. 6 éve ismerem, sosem előztem meg egy versenyen sem… Csodálkozott is, hogy mit keresek én ott. Mentünk együtt Ágasvárra. Felfelé könnyedén meglett. Lefelé a sírás kerülgetett. Nem bírtam szinte lemászni sem. Kövek mindenhol, és az avar, ami csúszik, és alatta is kövek. Bárhová léptem ment ki a talaj a lábam alól. Sok ilyen rész volt végig a versenyen. Ezeken a meredek lefeléken mindig béna vagyok. Fejlődtem, nem mondom, hogy nem, de egyszerűen félek. Néha leguggolva, fákba kapaszkodva totyogtam le. Minden fiú megelőzött, azok le mernek ugrálni valahogy. Mondta Tréfi később, h ő ugyanúgy fél, de leszarja vagy elesik vagy nem:-D Levergődtem, de utáltam. Minden energiám odalett, és otthagyott mindenki.

Mátrakeresztes felé haladva kezdtem észhez térni. Ott futottam megint, egyszercsak elértem a frissítőpontot, és még 4 srác ott volt. Beértem őket. Gyorsan továbbmentem, jöjjön a Muzsla, az már csak egy púp, meglesz. Mentem fel lendületesen, néha még futni is sikerült. Ennyi km és szint után ez itt nagy szó, tavaly kínlódva másztam fel. Most nem! És megint utólértem Tréfit is, ismét nézett egyet, hogy honnan kerültem elő. Fent voltunk a Muzslán, lehagytam, és elindultam le. A jobb combom erőteljesen szar volt, valahogy kb. 2 km-en keresztül minden lépésnél fájt, de csak lefelé. A sok lejtőzés betett neki, már Ágasvárnál is éreztem kicsit. A Muzsla lefelé sem könnyű. Ott ketten egyszercsak elrohantak mellettem, de jó, valaki erőteljes maradt a végére. Nekem kb. 7-8 km volt még hátra.

A combfájdalom elmúlt, éreztem, hogy fogy a táv. Megint feltámadtam, menni kell. Futottam, gyors séta-futi-gyors séta. Sajnos, a pulzus itt nagyon nem sikerült már fent tartani. A lejtőn egyébként is alacsony nagyon. Ereszkedtem, küzdöttem. Kb. 2 km-rel a vége előtt megjelent Tréfi mögöttem, hogy sietni kell, mert lejár a szintidő, haladjak. Fogtam magam, hogy akkor futás. És nem hiszed el, az utolsó 2 km-en végig futottam, de mint a nyúl! Sprintben, az általad írt pulzuson!!! És így értem be 9:37 alatt. 


Amit összességében el tudok mondani, hogy óriási köszönet a felkészítésért! Ez az első olyan versenyem, amikor azt éreztem, hogy amit előírtál, leírtál, azt kb. 95 %-ban sikerült megfutni. Az átlag pulzusom 150 lett a versenyen. 152-160-at írtál, és csak azért lett alacsony, mert a lejtőn szarakodás levitte. De még így is azt érzem, hogy ennél is többre vagyok képes. Fejlődök én magamhoz képest, de a saját ütememben. És ezen a versenyen minden jól jött ki. Nem volt meleg, nem volt gyomorbaj, egyszer sem kellett megállni pisilni sem. Szinte nulla állásidő. Amit intézni kellett- vetkőzés, gélek evése, ivás- azokat útközben csináltam, hogy haladjak közben is. Beérni iszony jó volt! Tréfit megelőztem, illetve minden srácot, akikkel együtt jöttem Galyától. Gyönyörű érmet kaptunk:) Leültem, és….utána nehéz volt bármit is csinálni:-D 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s