terep
Bodri Trail- L táv – Ficzere Juli, beszámoló
Bodri Trail- L táv (35km)
Idénre több olyan versenyt is terveztem, ahol nem jártam korábban, ilyen volt a Bodri Trail is. Enikő
korábbi beszámolója alapján jónak tűnt a pálya és a szervezés is.
Általában kényelmes vagyok, most mégis bevállaltam, hogy fél 5-kor kelek, és autózunk 2 órát. Így
utólag nagyon is megérte.
Úgy tűnik kezd szokásommá válni, hogy egy jól sikerült versenyhez intézzek valami váratlan kezdeti
nehézséget (tavaly a Piros 85 előtt ugye nem indult az autó) Útközben jutott eszembe ugyanis,
hogy az óra otthon maradt. Gondosan feltöltve, rajta az útvonal, és a legfontosabb, a frissítés
figyelmeztetés. De legalább most volt idő újra tervezni, úton Szekszárd felé. Írtam Enikőnek (szombat
reggel 7 körül, – biztos örült (ezúton is köszönöm a gyors és megnyugtató választ)- az aggodalmamról,
vajon mennyire van jól szalagozva a pálya. Mint elmondta remekül, emiatt ne aggódjak. Ezután
elővettem a tracket és elkezdtem memorizálni a szintrajzot, legyen némi viszonyításom majd a
pályán, merre is járok. Végére maradt a számomra legfontosabb és legkritikusabb, a frissítés
figyelmeztetés hiánya.
Miután egy órával a rajt előtt leértünk kényelmesen jutott idő mindenre. A versenyközpontban
tisztán látszott, hogy a futók 80%-a túlöltözte a versenyt. 10-14 fok volt délelőtt, rövid nadrág, póló,
karszár, a fázós kezem miatt kesztyű, tökéletes választásnak bizonyult. A rajt előtt 20 perccel
elmentem bemelegíteni (3-4 futó tett hasonlóképp a 120-as L távos mezőnyből) Még a rajtcsomag
átvételkor kérdeztem, hogy a 3 frissítőpont hány kilométerenként lesz, erre nem tudtak válaszolni.
Fura mód nem kezdtem utánajárni a dolognak, végtelen nyugalommal elhatároztam, most én fogom
magam figyelmeztetni a frissítésre.
A rajtot követően nagy lendülettel indultam neki a szekszárdi domboknak, ez valahol 25 km-nél vissza
is ütött. Két lány volt előttem, akikkel tartottam a tempót, ami nekem kissé erőltetett volt, de nem
akartam leszakadni. Mint kiderült nekik is erőltetett volt, mert szinte egyidőben mind a ketten
elengedtek. Innen már csak fiúkkal futottam, akikre tapadva utazhattam, ez sokat segített. 25km
környékén ért be egy lány, akivel nem igazán tudtam tartani a tempót. Mint kiderült ő lett
korosztályomban a harmadik. Hát ezért volt rossz, hogy elfutottam az elejét.
A versenyt mobilon, Stravával rögzítettem. Egész úton egyszer néztem rá, 29km-nél. Óriási
meglepetésemre az óra 3:07-et mutatott. Itt már tudtam sokkal jobb időd fogok menni, mint amire
terveztem. Tudtam, hogy az utolsó mászás 32km-nél lesz. A vége felé elbizonytalanodtam hol
járhatunk, ezért megkérdeztem az előttem futó srácot -aki még 25km-nél hagyott el- hol tartunk.
Kedvesen közölte, hogy még 4 km van vissza, majd hozzátette „nem gondoltam volna, hogy te még
felbukkansz”. Na erre úgy felszívtam magam, hogy begyújtottam a maradék rakétákat és állva
hagytam. Ezzel a lendülettel száguldottam be a célba.
Végül a frissítés is remekül működött, bebizonyítottam magamnak, hogy óra nélkül is van élet egy
versenyen.
Különleges élmény volt, hogy Márkus Öcsi minden célba érkezővel kezet fogott és gratulált.
Ez egy hibátlanul szervezett verseny volt, jövőre is itt helyem, de azért inkább órával 🙂
Garmin WTF Cold – Ficzere Juli, beszámoló
WTF Cold, 12 km
A novemberi Piros 85 után nagyon vágytam egy rövid, pörgős versenyre. (Ultra táv után, nyilván adódik😊. Gabi az ilyen kéréseken már meg se rezzen.) A legközelebbi szóba jöhető verseny volt a WTF Cold. A téli edzések jó része így a gyorsulásról szólt. Imádtam! Teljesen új élmény volt, hogy télen is zömében feladatos edzéstervek érkeztek hétről hétre.
Reggel a versenyközpontban már felfokozott hangulat várt, gyorsan át is vettem a rajtszámomat, ami néhány perc alatt, sorban állás nélkül lezajlott. Átöltözés, rajtszám feltűzés, kötelező felszerelés ellenőrzés, csomagleadás. A szokásos rutin után már mentünk is megnézni az aszfaltos rajtot. Közben a bemelegítés részeként gimnasztika, majd futottunk a pálya elején egy kis átmozgatót. Mire visszaértünk már sokan a rajtban álltak. Rajtzene, visszaszámlás és megindult a mezőny. Talán ez volt az első verseny, ahol Gabi nem adott meg pulzust, így az volt a terv, hogy végig maximumon fogok futni. Ez végül sikerült. Makkosmáriánál az első emelkedő előtt beértem néhány lányt, akik egyre közelebb kerültek, kettőt az első frissítőpontig meg is tudtam előzni, utána pedig még kettőt. Ez nagyon feldobott, de extra üzemanyagot is égettem vele, amit a második, egyben utolsó emelkedőn meg is éreztem. Az utolsó ötszáz méteren már nem maradt tartalék a robbantáshoz, így egy lány végül visszaelőzött.
A célba érés után kaptunk érmet, kürtös kalácsot, forró teát. Itt váltottunk néhány szót Zsófival. A versenyközpontban találkoztunk Korányi Balázzsal, akivel nagyon jót beszélgettünk. Majd eredményhirdetés és tombola. A szelvényünket az utolsó előtti pillanatban dobtuk be a zsákba, lehet, hogy emiatt hoztam el a fődíjat, egy Garmin órát. Még sosem nyertem tombolán, látszik a fotón, hogy nagy volt az öröm.
Jövőre is WTF Cold? Nem kérdés! Zsófiék versenye nagyon szerethető. A pálya végig futható, a szalagozás kifogástalan, a hangulat 5*, és a tombolán értékes ajándékokat lehet nyerni.
Extreme Tarcal-Tokaj Trail -Palásti Péter, beszámoló
Jó formában vártam erre a versenyre, magammal szemben egyetlen elvárással: javítani a januári időmön, amire jócskán volt esély az előzményeket ismerve. Mennyiségben, minőségben abszolút top évet zárok.
A versenyre Csabikával (Csombók) érkeztünk együtt, az idén talán vele futottam Tokajban a legtöbbet, úgyhogy ez így teljesen rendjén volt. Az alapos bemelegítést megcsinálva egy-két pacsira maradt azért idő.
Rajt után törekedtem az elejéhez zárkózni, mert tudtam, hogy a rettegett Horhos-mászás közben előzni nem nagyon lehet, ha valaki beragad eléd, akkor a toronyig sétálhatsz utána. Egy masszív bolyba így is sikerült becsatlakozni, de a tempó miatt nem aggódtam (márhogy kevés lesz), mert közvetlenül előtte Csipi és Antal Csabi volt, bár őket kicsit feltartotta négy másik srác, ránézésre tőlük lassabbak. Legalább nem futom el az elejét ebben a mászásban, így aztán besoroltam a vonatba. (Amit lassúnak éreztem egyébként PR mászás lett.)
A TV toronytól le a piroson (talán a pálya legtöbbet járt része) óvatosnak kellett lennem, mert felázott, laza talaj várt, így messze nem a maxon tudtam ezt a részt megfutni. A pirosról jobbra leválva a folytattuk az ereszkedést, eddigre már majdnem egyedül futottam, még egy srác a Hétszőlő-birtoktól lefelé előzgetett a vízelvezető betonozás recéin, hagytam menni, tudtam mi következik lentről. No, hát igen, nagy előny, hogy majd’ minden hétvégén itt futunk, ha nem is fűszálról fűszálra, de dombról dombra ismerjük a terepet. A versenypálya 4+1 mászás (a +1 Tarcalon fel az Áldó Krisztushoz), így bőven kell a tartalék azután, hogy egyszer felértél a hegy legtetejére.
Visszatérve, a tokaji vasútállomástól (a jól ismert Szerelmi-pincesor, ahonnan általában kezdjük az edzéseket) fordul a pálya vissza a hegyre. A második mászás rövid, de annál kimerítőbb a meredeksége miatt. Itt helyenként gyors gyaloglásra váltottam, még mindig spóroltam az erővel. Apropó pulzus. Ha valamit, ezt kicsit benéztem. Ugyanis nem ellenőriztem le, hogy bekapcsolt-e a pánt, így végig csuklós pulzusméréssel mentem. (Persze minderre akkor jöttem rá, mikor verseny után levettem magamról 🙂
A mászás vége a Tehén-tánc tető, mondjuk lehet valami ebben, mert mire felérsz, nem szökellsz, mint Nurejev, inkább egy szüret utáni, két demizsonnal hazafelé billegő gazda-szerű mozgással mész. No, de a piros jelzés vége (a temetőig) egy szép technikás lefelé, amin szintén sokat járok, így ezt egy jó intenzitással tudtam megcsinálni. Lent a várost éppen csak csípi a pálya, azonnal fordulsz vissza a hegy Bodrogkeresztúr felőli oldalán. Ezt a mászást – perverz módra – szeretem. Viszonylag egyenletes, de végig futható (nekem is) és itt értük el a pálya legszebb részét, egy védett völgyet, aminek sajátos klímája mindig meglep. Most éppen kisütött a nap, pedig egész verseny alatt ködös, felhős idő volt. Ezzel meg is volt a harmadik mászás, szóval már kezdtem jobban engedni magam, ennek eredménye a Bárka-kúti mélyút szegmensben egy alltime 6. hely.
A Minaro Hotelhez kifutva elértem az aszfaltot, négy perc körüli utazósebességet csekkoltam az órán, ami összevetve az erőtartalékokkal jónak tűnt. Egyet nem értettem csak, hogy az órám szerint a tavalyi versenyidőhöz képest 4 perces hátrányban vagyok. Na ezen nem lehetett sokat agyalni, mert kezdődött az utolsó nagy mászás. Vagy 3-400 méter után újra megpillantottam Csipit és Csabit magam előtt, ami húzott felfelé, megcsillantva, hogy esetleg… Igyekeztem ebben a részben viszonylag keveset nem futni, vagyis gyalogolni, hogy a hátrányt csökkentsem. Úgy is tűnt, amíg felértünk a mászás végére, vagyis a piros négyzet turista jezéshez. Innen fordul az út, vissza Tarcalnak, csak nyomni és nyomni kell lefelé, mint a hülye. A 10 kilis mezőny vége összeért velünk, szegényekre rá is ijeszthettünk a lefelé száguldással.
Persze a két “Cs” betűs elhúzott, látótávolságon kívülre került, így megint csak magammal és a tavalyi idővel folytattam a versenyt. Az Áldó Krisztushoz felmászni az +1. A lépcsősorig bizisten futottam, ha lassan is, mert ez már az all out szakasz. Innen a sz.r is legurul a célig, azért igyekeztem ezt még maxon teljesíteni. A két “Cs” nem sokkal előttem csapott a célba, így összeölelkezve jó volt megérkezni. Tomi várt a célban, egyébként még neki jár egy spéci köszönet a reggeli szakszerű helyzetjelentésért (talaj, idő, kritikus részek)!
Ééés javítottam az időn 2:10:33, öt perccel jobb, mint januárban! Abszolút 9. korosztály 2.
baratrunning.com 