terep
Black Hole Nano – Erényi Tamás, beszámoló
Kilencre hirdették az indulást, majd kilenckor eljátszották a rajtot és mindenkit felültettek 2 buszra, elkalandoztuk Tardosra és végül 11-kor rajtoltunk.
Így gyakorlatilag betetettek minket a hosszútáv pályájának a záró szakaszára. Szerintem meg akarták várni a hosszútáv élmezőnyét, kb 10 embert és utána ráereszteni a 100 futót a pályára, de ez csak privát tipp. Emiatt kissé kaotikusra sikerült az indulás, 20 percet vártunk a buszon, 20 percet a szabadban, kellemetlen szélben. A kihirdetett időponthoz igazodva 6:30-kor reggeliztem, ehhez képest a 11 órás indulás nem annyira esett jól.
Első szakasz, 15 km, idő 1:49:29 átlagtempó 07:18
Négy dl vizet kellett beosztani ismeretlen távú szakaszra az első frissítőig, dimbes-dombos, helyenként technikás szakaszon. Akkor 1:20 percre becsültem az időtartamot ez, mint utólag kiderült, majdnem 1 óra 50 perc lett. Itt azért jól jött, hogy nem volt nálam óra, belehülyültem volna, ha látom, mennyi ideje futok éhesen. Egyébként meglepően jólesett, felfelé is, és lefelé is, mindkettőből volt bőven. Sikerült egy másik futással közös útvonalat jelölni a hétvégére, de szerencsére nem volt zavaró. Mondjuk, amikor a kritikus elágazásnál, azt mondták, hogy decathlonosok lefelé, Black Hole felfelé, egy pillanatra azért irigykedtem. A felmenet kaptatós, gyaloglós volt, nagyjából futhatatlan még friss lábakkal is. Egy enyhe lejtő vitt be a várva várt pontra.
Eleinte azt terveztem, hogy a pontokon felveszek egy gélt, megtöltöm a kulacsot és nyomás tovább, na ezt nem így csináltam, ettem mindent, még kolbászt is. Széles választék volt a frissítőpontokon és a nagyon kedvesek voltak a segítők is.
Második szakasz, 22 km összidő 2:31:21 szakasz: idő 0:41:52 táv 7 km átlagtempó 05:59
Lankás emelkedők, lankás lejtők következtek, volt néhány útjelző tábla, ebből lehetett tudni, hogy Koldusszállás felé haladunk, előjöttek a Kinizsi emlékei. Meglepő módon a következő frissítő is itt volt, kicsit korán jött az előzőhöz képest. Itt elkövettem egy frissítési hibát, nem ittam eleget a ponton, csak néhány kortyot, naivan azt hittem, mostantól sűrűbben jönnek a frissítőállomások. (Nem így lett) Érzésre jól voltam, ettem, indultam.
Harmadik szakasz, 32 km összidő 3:57:19 szakasz: idő 1:25:58 táv 10 km átlagtempó 08:36
Kényelmes utak jöttek, átmentünk az M7-es alatt aztán valahol az 1-es utat is kereszteztük. Akadt egy szakasz, ahol szerintem még ösvény se volt, mi tapostuk ki. Szerencsére olyan jól volt jelölve, hogy nem aggódtam az eltévedés miatt. Fogyott az erő, akikkel eddig együtt haladtam, lassan, de biztosan távolodtak. Megettem a pontról elhozott gélt, ekkor szembesültem vele, hogy fogytán a vizem. Rutinosan azért hagytam két kortyot a kulacsban, hogy ne pánikoljak később a szomjúságtól. Nagyjából ekkor voltam 3 óránál, ezt nyilván utólag mondom, akkor fogalmam se volt róla. Innen még egy óra volt a következő pontig, akkor nem tűnt annyinak, békésen kocogva, spórolósan haladtam, találgattam merre lehetek. Az időjárás rendes volt, a hőmérséklet közel ideális, egész futás alatt 5 percig esett, szél több helyen előfordult, de kibírható mértékben.
A 3. pontot messziről észrevettem, evvel kb. egyidőben a környék is beugrott itt már jártam, ez már tuti a Vértes. Abban azért elég biztos volt mindenki, hogy Várgesztesen lesz a cél.
Negyedik szakasz, 46 km összidő 5:49:47 szakasz: idő 1:52:28 táv 14 km átlagtempó 08:02
Kényelmes kajálás, kóla, víz, feltöltődés. A Vértesben lassú hosszú emelkedők voltak, egy darabig felkocogtam rajtuk, de egy idő után éreztem, ha tovább erőltetném combgörcs jönne, így kénytelen voltam gyaloglásra váltani a felfeléken. A lejtőkön kocogtam, sík nem nagyon volt, de ott is. Amúgy futható emelkedők lettek volna, de az edzettségem a 35 feletti távokra már nem jogosított fel 🙂
A család ott várt az utolsó emelkedő tetején teljessé téve a napot 🙂
Elégedett vagyok, jól sikerült, kihoztam belőle, amit lehetett. Fejreállás nem volt, az, hogy belassultam a végére, teljesen normális.
VTM Ultra – Giczei Zsolt beszámoló
Hétfő van és a kint tomboló szél még a reggeli s kora délutáni esőt szárítja fel. Egymásra nézünk a macskával és tudom, hogy mindketten ugyanarra gondolunk: Most jobb bent, mint kint. Szerencsére az időjárás március 26-án, vasárnap sokkal kegyesebb volt hozzánk, csak enyhe szembeszél, s borult ég várt minket reggel.
A rajtban még nehéz volt eldönteni, hogy mit is vegyen fel az ember, vegyesen lehetett látni hosszú s rövid öltözetű futókat, így magamat érzésre a rövidnadrág-póló kombó mellett egy vékony hosszúujjú felsővel biztosítottam be. Abban legalább biztos voltam, hogy a nemrég beszerzett, két rövidebb futással tesztelt Hoka Challenger ATR 6-osom, mely a keresztségben a Mercury nevet kapta tőlem, kényelmes lesz ehhez a távhoz és terepviszonyokhoz.
A Vértes lankás, s teljesen jól futható, s csak sár esetén lett volna indokolt valami durvább fogazatú cipő. Meg is úsztam egyetlen vízhólyaggal az 50 kilométert.
Az Ensport VTM Ultra egy mérföldkőnek számított a felkészülésemben több szempontból is; november óta dolgozom együtt Gabival, s bár volt egy rövidebb verseny (Téli Börzsöny Trail), amin már Gizionként vettem részt, de az alig 3 hónapnyi közös munka miatt a VTM volt az első igazi közös kihívás. Pulzuskontrollált ultraként is ez volt az első a sorban, eddig terepen nem, versenyeken pedig főleg nem viseltem pántot. A frissítéseimmel kisebb-nagyobb gondok mindig akadtak, így ebben is újítás következett, s Gabi tervére akartam hagyatkozni. És végezetül 50-es távot még nem futottam edzőversenyként (a tavalyi Mátrabérc s azt követő Kinizsi minden volt csak nem rendes felkészülés és célverseny, inkább egy újabb ámokfutás a részemről).
Természetesen a mentális készülődést, a tervezett pakolást, Gabival egyeztetést egy full kaotikus vasárnap reggel követte. Indulás után kb. 3 perccel megálltunk, mert biztos voltam benne, hogy a kulacsokat otthon felejtettük (nem felejtettük). A reggel fogyasztott kávé és folyamatos vízbevitel is megtette a hatását: Szár előtt már elviselhetetlenül feszített a hólyagom, s kifogtuk a létező legóvatosabb, s bizonytalannak is tűnő sofőrt (a kocsi hátulján virító futós matricából lehet magára ismer majd az illető) az utolsó 15 km-en, ahol a kanyarok s a záróvonalak akadályozták az előzést, így felfokozott idegállapotban érkeztünk meg rajt előtt 1 órával. Újabb tanulság: Inkább adok magamnak még egy fél órát, de ezúttal az óraátállítás miatt is nehezen volt kivitelezhető, hogy a kellő pihenés is beleférjen. Két pisit és egy rajtcsomag felvételt követően rám telepedett a szokásos verseny előtti izgalom, amin a régi barátokkal, ismerősökkel s persze a többi Gizionnal történő találkozás sem mulasztott el. Bedobtam egy pohár Tailwind-et (utólag is köszi Gábor s Dani!), majd követve Gabi utasítását kimentem kocogni és magamat átmozgatni, persze mindezt a start előtti utolsó 20 percben.
Búcsúcsók Rékának, majd még egy gyors üzenet szintén neki az indulás előtt – sok sikert kívánva a minimaratonra -, s valahol a tömeg közepén elhelyezkedve vártam a visszaszámolást. A táv rögtön egy kisebb, alattomosabb aszfaltos emelkedővel kezd, amit persze muszájból meg kell futni, így az elején, így hamar jelzett az órám, hogy a pulzus az előírt felett van. Próbáltam tartani a
kocogótempót, de a sokadik csipogást követően rá kellett jönnöm, hogy hiába a több évnyi versenyzés, a lámpaláz, s a kapkodás ugyanúgy felborítja a pulzusomat, szóval próbáltam magam tömegre nem figyelve, légzésre koncentrálva lenyugtatni, ami csupán annyira jött össze, hogy a tempó visszafogott, a pulzus viszonylag, de nem vészesen magas maradt.
Az első kicsit hosszabb, sétálósabb emelkedőn megszabadultam a második réteg felső ruházattól, s amikor eltelt már 30 perc, akkor jött az újabb csapás: nem jelzett az óra, hogy frissítsek… Sebaj, tudtam, hogy egy ideig tudok még figyelni erre, s csak később fog a koncentrációm szétesni. Még mindig gyakorolnom kell a számomra legmegfelelőbb frissítést, mind a folytonosság, mind mennyiség és mind az erre való összpontosítás szempontjából. A VTM-en segítségemre voltak a sűrű frissítőpontok, minden adandó alkalommal feltöltöttem az egyik flaskát vízzel, míg a másikat isoval, zselé pedig bőven volt nálam –
(végül a tervezett 10 helyett csak 7 fogyott a lankadó figyelmem miatt).
A pulzus az első ellenőrzőpont után kezdett csak beállni, igaz, a felső értékhez közelítve.
A fejlődés egyik jelének vettem, hogy hagytam magam mellett elhaladni embereket, főleg azért is,
mert a maratoni s az ultra táv is sokáig ugyanazon az útvonalat követi. Egy rózsabokorral kerültem összetűzésbe kb a táv negyedénél, én a véremet, ő két tüskéjét adva egyeztünk ki döntetlenben, s megkönnyebbültem, hogy legalább egy újabb vizelésen is túl estem.
Sajnos az utat a viharok és a hazánkban szakadatlanul s egyre sűrűbben zajló fakitermelés által egyre többször keresztezték nagyobb ágak s kisebb-nagyobb fatörzsek is akadályozva a haladást. A pulzuspántból tovább áradt felém a biztató csend, amit egy idő után váltott a “túl alacsony pulzuson futsz te barom” idegesítő csipogás.
A táv felénél, elhagyva Várgesztest, újabb kihívást jelentett az előre jelzett napsütéses idő érkezése. Tudtuk, hogy emelkedik a hőmérséklet, mégis hirtelen csapott fejbe a meleg. Pont ekkor haladtunk fej-fej mellett Urvölgyi Balázzsal, s elegyedtünk szóba egymással, majd rövid bemutatkozást követően együtt is mentünk tovább majdnem teljesen a célig, segítve egymást. Ő engem motivált a futásra a felfeléken, én pedig őt az avarral, s akadályokkal borított kis kanyokban, s legalább a figyelmemet is elvette az óra szüntelen jelzéseitől: megmagyarázhatatlan módon, megzavarodva 80- 120 közé kezdte belőni az értékeket, néhol pedig megugrott 160-ra is a kijelzőn látható szám mindez 1-2 perc különbséggel…
A gyomrom kezdett panaszolni, 30 km felett már le kellett küzdenem a géleket, az isot még elviselte. Kapott egy pohár kólainfúziót az első adandó lehetőségnél, s pár büfögés kíséretében helyrebillenni látszott. Ami a tervet illeti, jól álltunk: erőm még mindig volt, nem fájt semmi, pedig kb 12-14 km környékén rosszul érkeztem le egy fatörzsről, amibe a bokám is belesajdult. Lassan, de biztosan, fokozatosan kezdtem növelni a tempót, s előzni az embereket. Az utolsó előtti checkpoint utáni emelkedőt is meglepő biztossággal, összeszedve sikerült abszolválni, s ezt követően kezdett rámtelepedni egy érdekes lepel. A lábaim vittek előre, köszöntem is mindenkinek, “hajrá, hajrá”, de már mintha átadtam volna másnak a kormányt, hátradőlve szemléltem az eseményeket, s arra próbáltam figyelni, hogy ellássam a sofőrt energiával. Az iso még csúszott, a víz még inkább. Az utolsó pontra már egyedül érkeztem, de Balázs szorosan mögöttem jött, így reméltem, hogy nem haragszik meg, ha haladok tovább a saját tempómban és a terv szerinti utolsó lapot is leteszem az asztalra: Egy pohár kólát követően, elegendő vízzel indítottam meg az utolsó hajrázást. A talpam kicsit sajgott, de az arcomon mosollyal, integetve Rékának vettem be az utolsó kanyart a célba.
A hivatalos eredményem: 28. Férfi, 5:24:10 idővel.
Utólag úgy vélem, hogy az utolsó kiliket enyhén dehidratált állapotban (vagy a vércukorszintem megemelkedés hirtelen leesése végett), de a határon egyensúlyozva sikerült teljesítenem, s ha egy újabb pont jött volna, akkor kis pihenéssel összekapartam volna magam még a folytatásra.
Réka is, én is a céljának megfelelően végzett, én szerettem volna 5:30 alatti idővel, büszkén, nem széthullva beérni. Ezt kipipáltam s remélem, hogy a következő nagy megmérettetésen a technika (pulzuspánt illetve óra) is teljesen mellettem állnak majd, s a frissítést is sikerült begyakorolni végre.
Köszönöm Rékának a türelmet, Gabinak a felkészítést: Mozart Ultra, jövünk!
VTM, maratoni táv – Zsubrits Gábor, beszámoló
A VTM mindig különleges lesz a versenyek között számomra, hiszen ez volt az első igazi terepfutóverseny, amin részt vettem, és az első, amire már Gabival készültem fel. Teljesítettem már a mini és a félmaratoni távot is, így ideje volt a maratoni távon is rajthoz állni.
A téli felkészülés nem volt zökkenőmentes, de egy októberi UB Trail, 39 kilométeres távjának teljesítése után bátran neveztem erre a távra. A munka és egyre több családi elfoglaltság mellett előző nap sikerült megnézni, hogy milyen útvonalon is fogok futni, és akkor szembesültem vele, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz. Nem növelte a motivációm, hogy verseny előtti nap volt az óraátállítás, és bármennyire is igyekeztem, nem sikerült annyit aludni végül, mint terveztem, így a reggel elég nehezen indult.
A versenyre a rajt előtt 25 perccel sikerült megérkezni, és gyors öltözés, mosdólátogatás után már a rajtzónában találtam magam. Itt viszont már csak a versenyre koncentráltam, és nagyon motiváltnak éreztem magam, hogy én ezt most teljesíteni fogom. A rajt után szinte azonnal sikerült a mezőny közepén elhelyezkedni és végig itt is futottam, nagy versenyzésben most nem volt részem.
A táv elejét már az előző évekből jól ismerem, így az első nagy emelkedőre harmadik alkalommal hihetetlen gyorsan felértem, és utána az egyik előttem haladó futónak annyira jó és nekem is megfelelő tempója volt, hogy “nyúlként” használva hosszú kilométerekig futottam vele. Szeretem ezt alkalmazni a versenyen, mert se pulzusra, se útvonalra nem kell figyelnem, egyszerűen csak futok, kicsit pihentetem magam fejben is a verseny során.
Ezután jött a kedvenc szakaszom a verseny során, ami egy kis hurok volt az útvonalban de szűk, emelkedős és lejtős szakaszokkal, habár a sok kidőlt fa miatt nehéz volt egyenletesen haladni rajta. Egészen féltávig semmi gondom nem akadt, de utána elértem egy kisebb holtponthoz, ami nemcsak versenyeken, de edzések alatt is többször előjött már. A tempóm nem lassul jelentősen, de a motivációm alaposan lecsökken. Mivel már nem először fordult elő, tudtam, hogy pár kilométer és minden rendben lesz velem megint. 2-3 kilométer múlva egyre jobban éreztem magam, nemcsak fejben, hanem fizikailag sem voltak már problémáim.
Az utolsó nagy emelkedőn már éreztem az addig eltelt kilométereket, és most nem bántam, hogy kicsit feltartanak, addig is tudtam picit tartalékolni, sejtettem kelleni fog majd a végére. Azt már előző nap megjegyeztem, hogy 29 kilométer után már lejteni fog egészen a célig, hogy legyen, ami motiváljon a végén, ha nagyon magam alatt lennék. Szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe, egyedül az zavart meg, hogy bármennyire is figyeltem a frissítésre, elkezdtem éhes lenni. A frissítőpontok most nagyon jól jöttek ki, mert pont akkor értem oda, mikor tényleg szükségem volt rá, és volt a két kedvencemből is bőven, ami vagy banán vagy alma esetleg mindkettő. Itt egy pillanatra felmerült bennem, hogy lehetnek problémák a végén, de sikerült úgy látszik hamar orvosolni a bajt, mert el is múlt az éhség és a célig nem is találkoztam vele. A korábbi tapasztalatból kiindulva, arra számítottam, hogy 35 kilométer felett fog az energiám elfogyni és onnantól alaposan megszenvedek minden kilométerrel sok-sok séta mellett is, de meglepődve tapasztaltam, hogy ha lassabban is, de még mindig futva haladok.
A korábbi évekkel ellentétben most más útvonalon vezetett vissza a faluba az útvonal, de nem tudott ez sem megzavarni a végén. Nekem az egyik legnagyobb előrelépés az volt, hogy az utolsó kilométert is végig futva tudtam teljesíteni és így érkezhettem meg a célba, 4 óra 21 perces idővel, ami egy erős középmezőnyt jelentett számomra. Ezzel továbbra is nagy kedvenc a VTM verseny, nekem az időjárás is mindig kedvezett minden évben, és még most a formaidőzítés is a legjobban sikerült. Semmi hiányérzet nem maradt bennem, én amit tudtam kihoztam számomra ebből a versenyből.
baratrunning.com 