VTM, maratoni táv – Zsubrits Gábor, beszámoló
A VTM mindig különleges lesz a versenyek között számomra, hiszen ez volt az első igazi terepfutóverseny, amin részt vettem, és az első, amire már Gabival készültem fel. Teljesítettem már a mini és a félmaratoni távot is, így ideje volt a maratoni távon is rajthoz állni.
A téli felkészülés nem volt zökkenőmentes, de egy októberi UB Trail, 39 kilométeres távjának teljesítése után bátran neveztem erre a távra. A munka és egyre több családi elfoglaltság mellett előző nap sikerült megnézni, hogy milyen útvonalon is fogok futni, és akkor szembesültem vele, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz. Nem növelte a motivációm, hogy verseny előtti nap volt az óraátállítás, és bármennyire is igyekeztem, nem sikerült annyit aludni végül, mint terveztem, így a reggel elég nehezen indult.
A versenyre a rajt előtt 25 perccel sikerült megérkezni, és gyors öltözés, mosdólátogatás után már a rajtzónában találtam magam. Itt viszont már csak a versenyre koncentráltam, és nagyon motiváltnak éreztem magam, hogy én ezt most teljesíteni fogom. A rajt után szinte azonnal sikerült a mezőny közepén elhelyezkedni és végig itt is futottam, nagy versenyzésben most nem volt részem.
A táv elejét már az előző évekből jól ismerem, így az első nagy emelkedőre harmadik alkalommal hihetetlen gyorsan felértem, és utána az egyik előttem haladó futónak annyira jó és nekem is megfelelő tempója volt, hogy “nyúlként” használva hosszú kilométerekig futottam vele. Szeretem ezt alkalmazni a versenyen, mert se pulzusra, se útvonalra nem kell figyelnem, egyszerűen csak futok, kicsit pihentetem magam fejben is a verseny során.
Ezután jött a kedvenc szakaszom a verseny során, ami egy kis hurok volt az útvonalban de szűk, emelkedős és lejtős szakaszokkal, habár a sok kidőlt fa miatt nehéz volt egyenletesen haladni rajta. Egészen féltávig semmi gondom nem akadt, de utána elértem egy kisebb holtponthoz, ami nemcsak versenyeken, de edzések alatt is többször előjött már. A tempóm nem lassul jelentősen, de a motivációm alaposan lecsökken. Mivel már nem először fordult elő, tudtam, hogy pár kilométer és minden rendben lesz velem megint. 2-3 kilométer múlva egyre jobban éreztem magam, nemcsak fejben, hanem fizikailag sem voltak már problémáim.
Az utolsó nagy emelkedőn már éreztem az addig eltelt kilométereket, és most nem bántam, hogy kicsit feltartanak, addig is tudtam picit tartalékolni, sejtettem kelleni fog majd a végére. Azt már előző nap megjegyeztem, hogy 29 kilométer után már lejteni fog egészen a célig, hogy legyen, ami motiváljon a végén, ha nagyon magam alatt lennék. Szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe, egyedül az zavart meg, hogy bármennyire is figyeltem a frissítésre, elkezdtem éhes lenni. A frissítőpontok most nagyon jól jöttek ki, mert pont akkor értem oda, mikor tényleg szükségem volt rá, és volt a két kedvencemből is bőven, ami vagy banán vagy alma esetleg mindkettő. Itt egy pillanatra felmerült bennem, hogy lehetnek problémák a végén, de sikerült úgy látszik hamar orvosolni a bajt, mert el is múlt az éhség és a célig nem is találkoztam vele. A korábbi tapasztalatból kiindulva, arra számítottam, hogy 35 kilométer felett fog az energiám elfogyni és onnantól alaposan megszenvedek minden kilométerrel sok-sok séta mellett is, de meglepődve tapasztaltam, hogy ha lassabban is, de még mindig futva haladok.
A korábbi évekkel ellentétben most más útvonalon vezetett vissza a faluba az útvonal, de nem tudott ez sem megzavarni a végén. Nekem az egyik legnagyobb előrelépés az volt, hogy az utolsó kilométert is végig futva tudtam teljesíteni és így érkezhettem meg a célba, 4 óra 21 perces idővel, ami egy erős középmezőnyt jelentett számomra. Ezzel továbbra is nagy kedvenc a VTM verseny, nekem az időjárás is mindig kedvezett minden évben, és még most a formaidőzítés is a legjobban sikerült. Semmi hiányérzet nem maradt bennem, én amit tudtam kihoztam számomra ebből a versenyből.
baratrunning.com 