VTM

Elek-Belus Fruzsina – VTM beszámoló

Posted on Updated on

A Vértes Terepmaraton volt az idei első versenyem, és bár nem volt éppen célverseny, de azért elvárás volt, hogy rendesen tegyem magam oda. Kíváncsi is voltam, hogy mire vagyok képes így ennyi kihagyás után. A szülés óta eltelt 9 hónap: az első 3 hónapban még csak a fejemet kapkodtam, aztán szépen belejöttünk a kétgyerekes létbe, és a futóedzések is újra a mindennapok részévé váltak. Így jogos volt a kíváncsiságom, hogy vajon mire emlékszik még a szervezetem, mennyi terep-izmot sikerült ilyen kevés idő alatt magamra rántanom, meg úgy általában hová tartok. Egy kicsit féltem a távtól, mert kétszer futottam a szülés óta 30 km körüli távot, bár ez nem volt sokkal több, ahogy a versenykiírásban láttam egészen pontosan 39 km 1000 m szintemelkedéssel. Mivel az első féléves célverseny a Salomon Ultra Trail Hungary 55 km-es távja lesz, így úgy gondoltam ez a verseny tökéletesen illeszthető a felkészülésbe, és egy kicsit gyakorlom az erőbeosztást versenykörülmények között.

FruzsiA verseny előtt nyugodtan alhattam, mert az én drága férjem bevállalta, hogy felkel a kicsihez éjszaka, így egész jól kipihentem magam (óraállítás ide vagy oda). Reggel gyors és halk készülődés, hogy fel ne verjem a családot, majd a testvérem (aki szintén a maratoni távon indult) reggel fél nyolckor felvett és irány a Vértes, a szári sportcsarnok. Érkezés negyed kilenckor, így egy tonna időnk volt még a kilenc órás rajtig a technikai dolgokra. Fura volt megint egy ilyen terepfutó közegben létezni: őszintén szólva rozsdásnak és dagadtnak éreztem magam. 🙂

A rajnál megindult a nép, mint ahogyan az lenni szokott, én pedig szépen beálltam arra a tempóra, amit nem éreztem éppen kényelmesnek, viszont úgy gondoltam, hogy hosszú távon tartani tudom. Néha csekkoltam a pulzust, és leginkább a lábam elé néztem, hogy lehetőség szerint ne botoljak el. A Vértesből nem sokat láttam, ez van. 🙂

A verseny az elejétől a végéig valahogy összefolyt bennem, igyekeztem nagyon fókuszálni (hál’ istennek a jelzéseket nem nagyon kellett figyelni, mert mindig akadt valaki a látóhatáron), és gondolatok pedig csak úgy kavarogtak bennem. Az első 7 km-en zömmel felfelé futottunk, itt tudatosan nagyon visszafogtam magam, ahol kellett szépen tempósan gyalogoltam felfelé. A terep ezt követően pedig hullámzott egészen a 13 km-nél lévő Csákányospusztai első frissítőpontig. Itt gyorsan ettem-ittam, egy kis utántöltés, aztán már eredtem is neki ismét. Itt vettem észre előttem egy lányt, a hosszú haja csak úgy lobogott utána. Hopp egy lány, mondom magamban, ezzel felébredt egy kis versenyszellem bennem. No akkor tempózzunk és figyeljünk. Egyszer elmentem mellette, aztán gyorsan vissza is előzött. Na, nekem így is jó, messze még a vége. Ezután kilométerek teltek el azzal, hogy nyomtuk, én a nyomában, ő meg elől. Az emelkedőkön csökkent a távolság, szinte beértem, aztán a lejtőkön meg ment mint az állat, én meg csak pislogtam. Azért itt még mindig visszafogtam magam valamelyest, így azért annyira nem estem kétségbe, hanem kivártam és végül el is jött a pillanat amikor magam mögött hagytam.

 

Tovább a teljes beszámolóra

Eredménylista

Icebug Vértes Terep Maraton

Posted on Updated on

 

vtm

Holnap rajthoz álló Gizionok Száron:

Tamási Krisztián

Pálfi Lívia

Kiszely Éva

László Vali

Demeter Balázs

Elek-Belus Fruzsi

Dancs Reni


Dolgozós szekció:

Kerékgyártó Péter (fotó)

Erős Gábor

Sok sikert minden rajthoz állónak, Csanyának pedig sikeres versenyszervezést:-)

Terepnyúl, a terepmaratonista

Posted on Updated on

Használati utasítás a szűkszavú, puritán címhez: igazából úgy kell kiejteni, hogy VÉÉÉ TÉÉÉ EMMM! Csupa nagybetűvel és felkiáltójellel. És máris egész más hangulata lesz 🙂
Nem is tudom, hogyan kezdjek neki a beszámolónak. Az év nagy célversenye volt ez számomra, mióta az őszi első, városi maraton utáni szünetben megszületett a fejemben, hogy akkor legyen ez a következő nagy cél, innentől készüljünk erre. Abban a néhány hétben kerestem meg Gabit, aki azóta az edzőm, és nagyon sokban neki köszönhetem, hogy most itt tartok. Elkezdtünk együtt dolgozni, felkészülni, jött a Naszály Trail, aztán Kaposvár, meg a túrák, futások, amikről itt be is számoltam – mind az ide vezető lépcsőfokok voltak.
Az utolsó akadály, amit le kellett küzdenem, a felgyülemlett stressz és para volt. Szinte nem is vettem észre, csak utólag látom, mekkora teher gördült le rólam, mennyire rákoncentráltam és kicsit talán be is fordultam már az utolsó napokban. Nagyon sokat segített szombaton ez a fantasztikus videó, amit a barátaim raktak össze nekem:http://indavideo.hu/video/TIMI3
Lett versenykörmöm is, pink, mint a nadrágom, Run for your life! felirattal, szóval tényleg minden együtt állt egy szuper futáshoz, már csak maga a futás hiányzott. Péter és Csongor kísértek el a rajtba, a többiek még otthon aludtak. Nem volt egy teljes óránk Száron a rajt előtt, de már a sportcsarnokba belépéskor, az első ismerős megpillantásakor éreztem, hogy szakad le rólam a feszültség, hogy egyre jobban vagyok. Hanga, Gergő és a többi DK, aztán Gyöngyi, akivel most találkoztunk először személyesen, Viki férje, Balázs, Györgyi… minden ismerős arc egy legördülő kő. Drukkok, puszik, hajrázások, aztán visszaszámlálás és rajt!
Szerencsére a terep egy részét ismerem a tavalyi félmaratonról, egy másik, hosszú szakaszt pedig a kék túráról. Így tudtam, hogy az első kb. hét kilométer nagyjából folyamatosan emelkedik, erre fel voltam készülve, arra is, hogy körülbelül hol fogok először belegyalogolni. Az erőbeosztás lutri volt, abszolút nincs maratonrutinom, pláne terepen, hogy érezzem, mennyi erő van még bennem, hogyan kell tartalékolni vagy hol lehet többet kiadni, így igyekeztem az elején okosan, tartalékolva menni, illetve az ismert szakaszokon magabiztosabban mozogni.
Még az elején, sok futó együtt