Piros85 beszámoló – Zentai Andrea
16. hely – 11:56:55

A verseny előtti 5-6 hétben 3x lepett meg a rendszeres női ajándék. Egyszer pont a Spar Maratonon, amire nem voltam felkészülve így nem is tudtam végig menni, ami elég rosszul érintett. Közben még vért is adtam, mert nem gondoltam, lesznek ilyen extráim. Az alvás időm igen csak megcsappant az elmúlt időben, így a verseny hétfőjén írtam Gabinak, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet, mert kb úgy érzem magam, mint akit megcsapoltak. Gabi rábeszél az indulásra (ami bizodalommal töltött el. Korábban azon is meglepődtem, hogy nem mondta, hogy hát ezt felejtsem el ehhez én még kevés vagyok :-)) A héten végig billegtem, lemondjam inkább, mert nem akarok még egy versenyt feladni, vagy menjek és max kiállok, ha nem megy. Végül abban maradtam magammal, hogy megyek, a cél a szintidőn belüli célba érkezés. Szerdán Locusta Nagy Kriszta rám írt, hogy Gabitól tudja, hogy megyek és ha van, amit vigyen frissítőnek, akkor érjek ki hamarabb, mert neki el kell indulnia. Frissítőre nem volt szükségem, de egy két tanácsra igen, így kérdeztem, hívhatom-e. Megnyugtató volt egy ilyen nagy tapasztalatú “terepessel” beszélni.
Pénteken összetettem a cuccaimat, féltem, hogy lassan fogok tudni haladni és estére mikor lemegy a nap, elkezdek nagyon fázni, így tettem be plusz pólót, hosszú ujjút, mellényt, (a rajt előtt néztem is, hogy a legtöbbekéhez képest mennyivel nagyobb a zsákom). Reggel egyedül mentem ki, a hévről leszállva követtem a túra hátizsákosokat és reméltem, hogy oda mennek, ahova nekem kell, mert a telefonom ki volt kapcsolva, mert nem volt teljesen feltöltve. Becsekkoláskor jött az első pozitív löket Krisztitől egy Gizionos pez adagoló, ilyenből volt még pár, ami nagyon sokat jelentett, Hajrá Gizionok felirat, Nicol mosolygó szurkolása, Kriszti két frissítése 🙂 Ezer köszönet és hála érte!!!
Rajt előtt egyedül üldögéltem és próbáltam összeszedni a gondolataimat, felfedeztem, hogy félek, pedig nem szoktam, de most már nincs mit tenni, lesz ami lesz. Tudtam, hogy hosszú lesz a nap, így magamhoz képest lassabban kezdtem, néztem, hogy mit csinálnak a többiek, ha sétáltak, sétáltam én is. A lefelé menet volt mindig a neccesebb, ott sokkal gyorsabban tudtak ereszkedni, mint én, ezen még van mit gyakorolni. Vagy a technikám nem jó vagy nagyon félek az eséstől vagy a combom nem elég erős. Kb 15 után az egyik lejtő után el is kezdtem érezni, hogy fárad a combom.

Jó volt, tanulságos volt, helyre tett, újabb célt adott!
Köszönöm, Gabinak a mindent! Sanyinak és a családomnak a támogatást! Krisztának a figyelmet! Nicolnak és a többi Gizionnak a szurkolást!!!!
Köszönet és hála a szervezőknek és segítőknek mindenért!