Földi Zsuzsi – Sárvár 12 órás beszámoló
Sárvár 12 óra hikomat üzemmódban
(99,46 km, kategória 3. hely)
Előzmények: 5 héttel Sárvár előtt BSZM, problémás bal combbal-térddel, utána az 5 hétben az edzések elég foghíjasan jöttek össze – fáj, nem fáj, jobban, kevésbé…
(és ráadásul 1 héttel Sárvár előtt terep motoros tréning volt, ami hatalmas buli és fontos is volt, de sajnos az egyik esésnél megégettem a lábam, ez az égés 4 nappal a rajt előtt még nagyon gyulladt és ronda volt, de ezt a problémát is sikerült megoldani – viszont a kompressziós szár kilőve)
6 nappal a rajt előtt még nem volt teljesen jól a lábam, de végül sikerült annyira összerakni magam gyógytornásszal, a masszőrömmel és az erősítő edzőmmel, hogy azt mondtam a verseny hetében szerdán, hogy hadd szóljon, amíg tudok, megyek, remélhetőleg 12 órán át.
A verseny szombaton volt, mi pénteken késő délután érkeztünk meg, rajtszám átvétele, vacsora is rögtön. Jöttek Józsiék is, és evés után mi is a legjobb: átmozgatót futni 
. Futottunk három laza kört (egy kör 1031 m, végig aszfalt, semmi éles kanyar, tökéletes lesz 
) a másnapi verseny útvonalán – röhögtünk is, hogy talán menni fog ez élesben is nekem eltévedés nélkül 
(a szerdán vásárolt, és onnantól kezdve bár folyamatosan hordott, de futást még nem „látott” Hokám itt avattam fel – ebben terveztem futni a másnapi sokat . Az átmozgatón kiderült, hogy futásra is jó a cipő, ebben indulok, aztán ha gond van, cserélek)
Szombat reggel a szokásos, reggeli, kipakolás a pálya szélére, Gábornak megmutogattam hogy melyik gél, sótabi, stb hol van, miből mikor mennyit kérek. Most vittem zenét is, mp3 lejátszóra feltettem a 23 órányi zenét, amit Gábor összeszedett nekem.
10 perccel indulás előtt találtam pont az asztalunk mellett egy négylevelű lóherét Levélke nadrág zsebébe be, #gizionpower karkötő rajtam, mentális százas a fejemben, innentől már csak jó lehet 
Pontban 10-kor indul mindenki: 6 órások, 12 órás váltók, egyénik, 24 órások.
Semmi extra nem történt az első 3,5 órában (két budijáratot leszámítva), ettem-ittam amit Gábor a kezembe nyomott, tempót nem figyeltem, a pulzus volt a lényeg, hogy a kiírt 158-164 között legyen. Egészen simán ment, dél körül kicsit melegedett az idő, akkor feljebb ment 3-4 ütéssel, ekkor kértem vizes sapit, hűtöttem kicsit magam.
Aztán 33 km körül jött, amit nem akartam érezni – bal comb feszítői jelezgetnek. ’csába. Mindegy, nem vészes még, nyújtok, és szépen lazán maratonig tuti menni fog. Kértem zenét, megkapom. Füles be – valami gyerekdal szól… Na jó, a következő tuti rendes felnőtt zene lesz. Aha, Alma együttes Szulinapom-pom-pom Nem baj, röhögök közben kicsit, majd jött Miki manó… ezt gyerekként is utáltam, úgyhogy szegény Gábor kapott egy morgós „valamit csinálj ezzel, utálom mikimanót, felnőtt zenét szeretnék, különben is, nem százas a lábam, a zene legyen legalább jó” . Következő körben lett klassz zeném, nyújtás-nyújtás-nyújtás, futás megy. Maraton kicsit lassabb lett, mint terveztem (4:20-30 helyett 4:37), de nem érdekes, futás megy, pulzus jó, ez a lényeg, menni minél tovább – 50-ig mindenképp, aztán meglátjuk. Volt még egy budi – a bcaa-t akkor mostantól talán hagyjuk, beviszem más formában inkább.
49-50 körül csináltam egy nagyobb szervizt a combomnak, húzta a térdem már nagyon, masszíroztuk, kentük, spray-ztük, nyújtottam, henger, bevetettünk mindent, hogy enyhüljön a feszülés. Ekkor úgy voltam, hogy 54-55-ig (6 óra) mindenképp elmegyek, aztán kiderül, hogyan tovább. Jött sajnos a már megszokott bal lapocka környéki görcs is, az is kapott masszázst, spray-t, viseltem a fájást. Gábor mutatta többször is az üzeneteket, amiket Zsófiéktól kaptam, annyira jól esett, hogy kapom tőlük is a drukkokat 
Nagyjából ilyenkor volt az, hogy a 4. helyről feljöttem 3. helyre (kategória), 1,5-2 kör előnyöm lehetett a 4. helyen álló Eszti előtt, aki végül kiszállt, 60 km-nél úgy láttam, már nem fut tovább. Akár be is fejezhettem volna, 3. hely megvan, hosszú edzés megvan, de hát a lábam így a sok nyújtás-henger-kence-ráolvasás, stb segítségével egész jó, ha az ici-pici emelkedő(ke)t, ami van a pályán megsétálom (azonnal húzta a térdem a combom, ha picit is emelkedett, gyalogolva és síkon meg semmi baja nem volt), még így is futásnak nevezhető átlagtempójú köröket hozok, igazán fáradt se vagyok, kedvem is van futni, jól is esik – miért is álljak ki? Elmegyek 70-ig, aztán majd ott tovább gondolkodom a dolgot. 70 után (8 óránál jártunk) egyre több gyaloglás volt, aztán már csak gyaloglás, 77-83 között 9-11 perces körök lettek. 80-nál mondtam, hogy én leállítom az órát, ez már nem futás, indítok új tevékenységet gyaloglásként, de ki nem állok, 90-ig elmegyek mindenképp. G lebeszélt róla, és igaza volt, legyen meg egyben minden. 81-83 körül újabb extra nagy szerviz a lábamnak: masszír, henger, nyújtás, kence, spray, mindent bevetettünk, hátha tud lazulni, és megy a futás, legalább 8 perc körüli köröket ha tudnék futni, az király lenne. Már csak azért is, mert gyalogolni uncsi volt (megkértem Gábort, hogy jöjjön már velem egy kört, beszélgetünk, meg sörözünk közben (radler ), teljes buli hangulat legyen legalább ).
A nagyszervíz után 2 körrel már tudtam futni, sőőőőt: az 1031 méterből kb 900-at futottam, minimális gyaloglás volt csak, és aminek extrán örültem: pulzus is fenn szépen 160 körül, ááá, ez Velencén nem ment már így 10 óra után, mennyire jó ez most!
90 km 11 óra körül lett meg, boldog voltam, tudtam hogy 95, vagy afölé is megyek . Futottam, teljes flow, kis emelkedő gyalogolva, két körönként nyújtás-henger – és így is több, mint 9 km-t mentem az utolsó órában, végig tökéletes pulzussal. 96. km – nem hiszem el, basszus, még mindig élvezem a futást, ááá, de kár hogy mindjárt vége…
97 körül comb kezd beállni, de nem érdekel, úgyse mehetek tovább, még 17 perc van hátra – a 100 nem lesz meg, de kit érdekel? Az utolsó egész köröm után jön velem Gábor, hozza a sörömet, plédet .
99 km-nél voltam, amikor még szűk 3 perc volt hátra, így extrán nem küzdöttem, futottam a kényelmes tempót. Aztán szóltak a dudák, hát vége, ennyi volt mára nekünk… Gábortól kapom a hatalmas ölelést, puszit, pulcsit és takarót, na meg a sörömet . Jaj, ez mennyire jó volt, hihetetlen, hogy lehet 12 óra után is élvezni a futást, legközelebb mindenféle comb és térd probléma nélkül akarom ezt az érzést VÉGIG! .
Megkeressük Józsit, ő 95 körül ment, szépet futott nagyon . Kapok tőlük kaját, és megyünk is a szállásra, éhes vagyok, jó lenne nyújtani, zuhanyozni… A szállodában legyintek a liftre, jó lesz nekem a lépcső is (és tényleg). Éjjel azért jönnek a fájások, hajnalban kell a fájdalomcsillapító, így tudok aludni egyben 2 órát.
Másnap megnéztük a 24 órások utolsó fél óráját is, utána séta a várban, múzeum, kis lépcsőzés a vártoronyba – na ez lefele rosszabb volt
Eredményhirdetés délben, klassz volt a dobogón állni
Nem lett PB, nem lett meg az eredetileg tervezett táv, de még így is annyira jól sikerült ez a 12 óra, hogy ennek a 99,46 km-nek jobban tudok most örülni, mint az őszi 102,3-nak. Erősödtem azóta sokat minden téren, tavaly 60 felett szenvedés volt, most örömfutás, még a vége is. A lábam összerakjuk, a hátam is rendbe hozzuk, és legközelebb lesz egy nem hikomat 12 órás örömfutásom .
Nem tudom elégszer és eléggé megköszönni Gabinak a felkészítést, őszintén szólva, nehezen hittem, hogy a BSZM utáni kínlódásból ezt ki lehet hozni – de már megint igaza volt, az a sok meló, amit korábban belepakoltunk, az meghozta most (is) az eredményt .
Köszönöm páromnak, Gábornak a fullos frissítést, a türelmet, azt a 12 órán át rám figyelést, amit kaptam tőle – nélküle ez a 12 óra nem sikerült volna így .
baratrunning.com 