UB csapat – Kormány Alex

Posted on

Ultrabalaton 2019 – MulaTókör
Tavaly vettem részt először az UB-n és annyira tetszett, hogy úgy éreztem, ez az a verseny, amit nagyon nem szeretnék kihagyni jövőre. A Gizionokból gyorsan össze is állt idei kis csapatunk, amit az erdőbényei edzőtábor emlékére MulaTókörnek kereszteltünk (a Mulató-hegyre kapaszkodva lógott együtt a nyelvünk Csilluval és Balázzsal és itt sírtam vissza igazán a szép kis lapos Alföldet, ahol a Duna-parti sóderrakás a legnagyobb kihívás, ha szintet futna az ember :-)). Csalódás volt, amikor nevezéskor várólistára futottunk, de azért reménykedtünk, hogy hátha nem úszott még el minden… Bíztam benne, hogy a tavalyi kis csapatképünk, ami ott díszelgett a csoportos nevezési infók háttérképén, szerencsét hoz végül (a mobil verziós képet inkább ne említsük :-)).
Amikor kiderült, hogy mégis futhatunk idén, rögtön elkezdődött a lelkes tervezgetés. A tavalyi, ugyancsak öt fős csapatunkat három kocsival utaztattuk a váltópontok között, aminek megvolt az az előnye, hogy hosszabbak voltak a pihenőidők, például még egy laza strandolás is belefért az északi parton. Viszont a hátránya az volt, hogy kevés volt az olyan pillanat, amiről igazából szólt volna nekünk a verseny: hogy együtt legyen a csapat. Csilluval már akkor elhatároztuk, ha sikerül idén is beneveznünk, akkor egy busszal kellene végigcsinálni az egészet. Ezt az ötletet mindenki támogatta, úgyhogy Andi pillanatok alatt kerített egy szupermenő kisbuszt és egy mégmenőbb (és #sohailyentürelmespasitnemláttam) sofőrt, Eszti megterveztette a csapatpólót, Csillu felhajtott egy balatoni panorámás luxusszállást, Balu pedig mindent IS intézett, a kriplik számára pedig – magamat elsősorban beleértve, ugyanis a Balaton körbefutás előtt úgy látszik menetrendszerűen kijár egy influenza és egy bokaficam – távrendelést tartott és kiírta a megfelelő terápiát.
A verseny előtti napok elég zűrösen teltek, péntekre a mentális forintjaim árfolyama jelentősen zuhant, Füredre vezetve még elég borúsan láttam a hétvégét. Aztán megérkeztem a versenyközpontba és minden rossz érzésem elszállt. Összeállt a kis csapatunk, átvettük a rajtcsomagot és nemsokára nagykanállal töltöttük a szénhidrát raktárakat és -persze csak mértékkel – “oldottuk a feszültséget” 🙂
Balu rajtja után szembesültem azzal, hogy nemsokára lehetőségem lesz a Pécsely-Vászoly-Dörgicse szakaszon pótolni az életem első 35 évében kihagyott szintes futásokat – a “Ne anyázz, Te választottad ezt a szakaszt” plakát az 53. emelkedő alján mindent vitt 🙂 Itt azért lehet, hogy Gabi csuklott picit 😉
A “kívánságszakaszom” a Varga Pincészet volt, mert tavaly azt hallottam, hogy nagyon jó buli ott átfutni. Tényleg az volt – tarthatott volna kicsit tovább is, mert jó volt az a kis hűvös a déli melegben -, az ott készült fotón látható széles vigyor egyébként az egész UB idején elkísért!
Öt részletben futottam az 54 km-t és közben végig arra gondoltam, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, futhatok, része lehetek ennek a szuper csapatnak és holtpont nélkül, bulifutásként éltem meg az egészet (ehhez azért hozzátartozik, hogy a csapatunkból egyedüliként voltam olyan mákos, hogy egyáltalán nem áztam meg – pont a hajnali fél 1-től 5-ig tartó pihenőidőmben szakadt az eső, nekem csak a váltóponton való várakozáskor jutott egy kicsi belőle).
Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy még talán a futásteljesítménynél is büszkébb vagyok arra, hogy hiszti és szemkikaparás nélkül csináltuk végig a közel 24 órát. Mert valljuk be, hogy 4 nő egy buszban összezárva – az idő előrehaladásával némileg fáradva, nyűgösen – tudna olyat művelni, hogy kő kövön nem marad (és még a két végtelenül türelmes pasi sem állíthatná meg őket ebben). De még egy hangosabb szó sem volt, viszont vigyorgás, szelfizés, vigyorogva szelfizés annál több 🙂
Engem totál feltöltött ez a hétvége, tele vagyok élménnyel: a megtett km-ek okozta sikerélmény, a ritkán látott barátokkal töltött értékes percek, a gizionpower, az ismeretlenektől érkező biztatások, a hangulat, a balatoni táj…. És most is biztos vagyok benne, hogy ez az a verseny, amit semmiképpen sem szeretnék kihagyni jövőre sem! Köszönöm, Gabi, hogy felkészülten vághattam neki ennek a kalandnak és a MulaTókörnek – szenzációs sofőrünket is beleértve, aki tiszteletbeli tag lett – illetve a sok Gizion barátnak, akikkel a hosszú út alatt összefutottunk egy pacsira vagy ölelésre, hogy hazavihettem egy olyan emléket, amire mindig örömmel gondolok majd vissza!
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s