Day: október 8, 2020

UB – Földi Zsuzsa beszámoló

Posted on Updated on

Előzmények:

Az, hogy én 222 km-t fussak idén egyben, elég hirtelen ötlet volt, tavaly október óta a Berliner Mauerweglauf 100 mérföldes távjára készültem, amikor beütött a Covid: a márciusi FélBSzM még lement, aztán ugrott Sárvár, ugrott az UTH 30-as távja, és júniusban ugrott a berlini verseny is.
Amikor kiderült, hogy nincs Berlin, viszont már sok hónapnyi meló bele van téve, kis gondolkodás után rábólintottam Gabi javaslatára, hogy akkor legyen egy ideális(abb) időjárási körülmények közötti UB, 60 km-rel több, 6 héttel később, mint ha Berlinben futnék 162 km-t.
A felkészülés ment klasszul, nyáron durva melegben, délben, éjjel, mikor hogy volt időm a gyerekek és munka mellett. Edzőtábor júliusban Vászolyon volt idén, itt amikor csak volt lehetőség, az UB itteni szakaszait futottam (Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse-Akali 😉 ), a tábor végére a Vászoly előtti kaptató minden méterét ismertem, pontosan tudtam, honnan hány lépés még a vége, hogy Dörgicsén nem működik egyetlen közkút sem, viszont Pécselyen hol az első kút, ahol ha esetleg meleg lenne a verseny napján, tudok fürdeni is akár.
Július közepétől minden futásom az UB-ről szólt.  Zabszem volt a hátsómban, hiszen eddig max 12 óra és max 110 km volt, amit futottam, elláttam nagyjából 150-ig, de hogy utána mi lehet… De igyekeztem csak arra fókuszálni, hogy megcsinálom – ha 162 menne augusztusban, menni fog a 220+ is októberben. Volt pár nagyon szar edzésem, nagyon szenvedős, nagyon kínlódós, néha sírós  – szinte örültem, hogy nem jó, ebből fogom megcsinálni az UB-t, ha majd 150-nél 180-nál, 200-nál szar lesz.
Már mikor eldőlt, hogy akkor UB-t futok októberben, a kísérők is meglettek gyorsan, két sofőr (Gábor és egy barátunk, Dokibácsi), és egy bringás, Erős Gábor, aki szintén gizion.
Szeptember, gyerekeknek suli nekem újra napi 3 óra autózás, még kevesebb szabadidő, még bonyolultabb logisztika, de valahogy mindig sikerült megoldani, hogy minden beleférjen a napba.
3 héttel a verseny előtt volt kis ijedtség, farizomban fájdalom, kiderült hogy mély hátizom probléma – kicsit lazábban vettem az utóbbi fél évben a hátam erősítését, plusz újra napi sok óra ülés a kocsiban, és máris itt az eredménye… Pihenés, nyújtás, masszőr, erősítés, és szerencsére össze tudtam rakni magam teljesen jól a verseny hetére J
A rajt előtt egy bő hónappal már nagyon készültem fejben, néztem az útvonalat, térképet, elképzeltem magam az út különböző pontjain, de sokáig nem láttam magam a célban, nem láttam,  hogy a kezemben a szalag. Ez kicsit zavart, de nem hagytam, hogy feladás, vagy bármi gond képe jöjjön a fejembe, elhessegettem.  Aztán egyszer csak egy nagyon jól eső, esti futás alatt hirtelen olyan evidens lett, hogy én ezt meg fogom csinálni, és hazahozom a szalagot. Nagyon-nagyon megnyugtató volt, innentől kezdve alig vártam, hogy végre ott legyek a rajtban, és futhassak egy hosszút.
A verseny előtti 4 hét teljes diliház volt, hétvégente kutyakiállítások, utolsó hétre extra győri út még kedden. Itt is ezer köszönet Szandinak, hogy vállalta a (remélhetőleg) 2 hónap múlva anyai örömök elé néző kutyám istápolását, randira fuvarozását ❤

A verseny:

Két nappal a rajt előtt megtudtuk, hogy az útvonalat módosították, nincs PécselyVászolyDörgicse, helyette van Udvari, és Akaliból Dörgicse, majd vissza.  Annyit engedtem csak magamnak bosszankodni rajta, hogy ahh, pedig hogy begyakoroltam azt a kört, de mindegy, Akaliból úgysem mentem még visszafelé, itt a lehetőség.

Rajt pénteken, mi csütörtökön mentünk Füredre, rögtön a rajtközpontba, ahol átvettem az igényelt jeladót (köszi Maraboo.hu a lehetőséget), addig a fiúk felrakták a bringára a kosarat és a lámpát.
Este megérkezett Erős Gábor is vonattal, a srácok pizzáztak és söröztek, én előtte megettem a rizstésztám sajttal, így csak egy sört ittam, amíg ők ettek. Verseny előtti töltés.
A szálláson gyorsan megmutogattam a frissítős és gyógyszeres dobozt, a frissítési tervet Gábor kinyomtatva hozta. Elég egyszerű volt a terv – óránként 5-6 dl folyadék, minimum 40, max 60 gramm ch, 4 óra felett 2 óránként bcaa, 4 óránként plusz egy sótabi. Csak folyékony frissítőt terveztem (az i:am italporára alapoztam mindent) használni, ez egyértelműen bevált minden hosszú edzésen, a tavalyi Füredi 12 órán is ez hozott vissza a nonstop budijáratból, jó eséllyel most is működni fog. ha nem, B-tervnek ott a banán és nutella, sótabi  – vízzel  (spoiler: nem kellett B-terv 😀 )
Egészen jó időben tudtunk ágyba kerülni, tökéletesen jól aludtam, ébresztőre keltem, tulajdonképpen teljesen kipihenten. A szálláson kaptunk 5-kor kávét, reggelit (én sajátot megint csak), 6 után kicsivel már indultunk a rajtba.
Kicsit bóklásztam, wc, első másfél órányi frissítés a bringára, pár fotó indulás előtt, és beálltam a rajtba, hátra direkt. Nem leszek gyors, pulzus elég alacsonyra van szabva, meg aztán minek rohanni, hosszú lesz ez a kör J.
7:05, a rajtközpontból kifelé bokatörő köves részen le (itt bele se gondoltam, hogy ugyanitt fogunk majd visszajönni 😀 ), aztán nem is néztem, hogy merre, beszélgettem Ferge Pistivel (ő a két zászlós srác, 6 éve 4 fós csapatban futottunk UB-t együtt), figyeltem a pulzust, és nagyon élveztem az egészet. Udvariból fel kellett menni párszáz métert a váltó-és csippantó pontig – na, itt futottam a táborban, de jó. Gyors pisi, ha már van itt wc, akkor nem bokrozok, bár bírnám még, de komfortosabb lesz.

Futottunk, haladtunk, pulzust figyeltem, 20 percenként ittam, néha beszéltünk Gáborral pár szót, semmi extra nem történt. 6 percen túli volt a tempó, de nagyon nem érdekelt, ha a pulzus jó, minden jó.
Zánka, Káli-medence ❤ , valahol itt első maraton 4:45 körül (nem túl combos, de belefér, jó lesz ez így),  Badacsönyörs Varga – itt nem mentem le a pincébe, már kinn is elég erős alkoholszag volt, nem vágytam rá. Fel a Római útra, tempós gyaloglás és futás váltakozva, ahogy a pulzus engedte.
Badacsonytördemicen a bazaltköves út, innen indultam 2014. március közepén életem elsző 30 km-ét lefutni, tökegyedül, a kocsi akkor Tetepusztánál várt, és emlékszem, zárva volt a 300 éves Vámház kocsma, pedig mennyire számítottam ott egy korsó sörre…
Aztán Szigliget, egészen felmentünk a vár aljába, és tök büszke voltam magamra, hogy felismertem ellenkező irányból is, hogy a BSZM második napja itt fejeződik be 😀

Azt beszéltük meg a fiúkkal, hogy Györöknél feltankoljuk a bringa kosarát, és Gábor elmegy Dokival Berénybe enni anyuhoz, aztán kihozzák nekem a zeller nélküli húslevest, megeszem, közben a két Gábor cserél: Erős Gábor megy enni, TG pedig onnantól kísér bringával.
Valahol Györök környékén kapok egy tape-et a bal lapockámra, szegény TG-t megőrjítem: „szárítsd meg úgy a bőröm, hogy közben megyek, majd ha ragasztod, megállok :D. Itt is bocs, csak az edzői utasítást követtem 😉
Vonyarc – itt vasúti átjáró, piros. 3 perc bambulás, futó srácok panaszkodnak, hogy elszállt a pulzusok, szar a tempó, magas pulzus, hú de gáz ez így. Megjegyeztem, hogy én is lassú vagyok, de legalább a pulzusom és a kedvem jó 😀

Sorompó nyit, indulok, szépen óvatosan (állás közben nyújtottam is kicsit, hátha nem áll be nagyon a lábam, itt 81 km körül voltunk), de eléggé húzódott a bal lábam hajlítója a comb belsőnél. Nem baj, bemelegszik, jó lesz ez. Éreztem folyamatosan, nem fájt, csak olyan nyomás volt benne. Pár km múlva egy nagyon éles nyilallás oda, ahol eddig a tompa érzés volt, de pár lépés, elmúlt, néha beleszúrt, picit fájt, majd elmúlt, de maradt ott egy fura érzés folyamatosan, aztán ahogy nem is foglalkoztam vele, nem is éreztem.
Keszthelytől ismerős útvonal, kedvencem, innen Berény 12, közte lesz a Zala, az 6 km J. Nyáron, ha Berényben vagyok, és nincs 40 fok, erre futok mindig, most is nagyon otthon érzem magam.
Tetepusztánál (7 km innen Berény) rám köszönt egy lány, visszaköszöntem, de az arcát nem néztem, utólag kiderült, hogy Dia volt, aki szintén snacizik, és egy évvel ezelőtt az első 12 óráján 104+ km-t futott Füreden, direkt nekem köszönni és drukkolni jött ki ❤
Zala után a berényi leágazó előtt a fa fedett pados pihenő – 5 km innen Berény és a leves és Gábor, aztán a berényi út mentén az étterem, akkor már csak 3, a vízmű – kettő. Vasúti átjáró – 800 m
Berény, Tekergő   Már hallom, hogy mondja Gábor, hogy jövök J Itt van Anyu, Levi, Adri, kis unokaöcsém Barni, pacsizunk, Gábor adja a levest, én gyalogolok, kanalazom, baromi finom, csak lötyög 😀 (legközelebb kulacsból kérem 😉 ) Nézek az órára: egész jó, 100 km-es 12 óra, 20 órám van 123-ra, meglesz.
Kicsit lassan ér utol Gábor, kellett volna kérnem vizet, mindegy, már az is megvan, gyomrom örül is a hígításnak.
Elkezdenék futni – upsz, ez fáj. Na, majd bemelegszik. Hát, nem nagyon akar, de majd csak jó lesz. Gyaloglás-kocogás, ez a kínlódás megy másfél órán át, aztán már sírok. Attól, hogy fáj, hogy még csak 100 plusz pár km, hogy tehetetlennek érzem magam, miért nem melegszik be. Gábor végül felhívja Tomit (masszőr), távsegítséggel masszázs, tape, közben hívom Gabit, hogy mi a helyzet. „Tegyél meg mindent a beérkezésért.”
Siettetem a fiúkat, haladjunk már, ne álljunk, G ideges, hogy ne sürgessem 😀 Elég viccesek lehettünk kívülről nézve.
Kb. 10 perc ment el evvel az akcióval, lépek: hohó, nem fáj, ez rohadt jó, hajrá, futás, juhéjj. Vigyorgok, futok, minden szuper J Este 9 körül kaptam a tape-et, nagyjából másfél óra futás, és fejbe vág az álmosság. Nekem ugye eddig a legtöbb 12 óra és 110 km volt, nem tudtam, milyen egész nap futás után sötétben is futni – hát most megkaptam 😀 Hatalmas kalapács, futás közben elalszom, és jön a kegyetlen fájdalom. A hajlító, ami szar volt, most megint fáj, és fáj mindenem, a fejem csúcsától a talpamig. Őrület. Egy óra szenvedés, sírás, zokogva gyaloglás, néha belekocogás, mire eszembe jut – koffein, hát az erre való 😀 Hozzanak Dokiék kávét, de gyorsan-gyorsan, addig is Pocket coffee csoki, 3 db, rá 4-5 dl víz, és hopp, már oké is minden, lábak szaladnak, fájás nincs, kedvem szuper, imádok futni.
És aztán megint bumm: egyik lépés még teljes eufória, a következőben elalszom, és megint minden nagyon fáj. Sírva gyaloglás, nyüszítek, de akkor is elhozom azt a szalagot, ha kell, bőgve megyek érte Füredig. Pocket coffee, víz, feltámadás.
És innentől erről szólt a déli part. Sose tudtam, hogy hol vagyok, csak úgy nagyjából – Fenyves tábla, Alsóbélatelep, Boglári színváltós gömb (az nagyon tetszett) – hű, emlékszem, amikor a túloldalról felsejlett, és ’már’ itt vagyunk, de jó!
Hogy pontosan hol ittam a kávékat, gőzöm nincs, de tudom, hogy kivételesen cukorral kértem, és  figyeltem, hogy víz is menjen rá – bejött, semmi has-baj nem is lett.
Az éjszaka nagyjából erről szólt: maradjak ébren, haladjak, örüljek, ha épp tudok futni, mert nem fáj veszettül, ha meg épp nagyon fáj, akkor fog összeszorít, és bárhogyan is, de haladni előre.
Jött Eta és Ági, jaj, nagyon jól esett, hogy ott vannak, eljöttek éjfélkor Tatabányáról szurkolni, hajrázni, beszéltünk pár szót menet közben, nagyon feltöltött.
A déli part egy egybefüggő hosszú falu volt nekem, és bár tudom, hogy nem volt mindenhol pont ugyanolyan, de mégis az maradt meg bennem, hogy 1. jobbról fák/vasút, 2. balról strand/nyaraló/kemping/tábor, és a fejlámpám fénye.
Ami még megmaradt az éjszakából:
-„futok, tudok futni, 7 perces, azta, 7 percesben futok 130 km-nél, hát ez nagyon jó! Úristen, mennyire szeretek futni”
– „soha többet ultra, ha én még egyszer ultrára akarok menni, lőjetek le!”
– „haza akarok menni, de előbb el kell menni a szalagért Füredre, de aztán kurva gyorsan húzzunk haza aludni”
-”Ez mekkora már, egyik percben bőgök, mint egy óvodás, két perc múlva futok,és semmi bajom. Ez nagyon vicces”
-”legszívesebben elfeküdnék itt az árokparton aludni egyet, de most Füredre megyünk, úgyhogy valahogy ébredjek fel. Kávét akarok!”
– „Tudtam hogy fájni fog, de ez embertelen, basszus, így még életemben nem fájt semmi”
– „Ha meglesz az a kurva szalag, magamra varratom a Balcsit, basszus” (spoiler: holnap hívom a tetoválót időpontért)
-„én még életemben nem akartam annyira semmit, mint elhozni azt a szalagot Füredről”

Néha szinte megsajnáltam Gábort, hogy ezt a kínlódást végig kell néznie, de aztán inkább mégsem, ő vállalta, én mondtam hogy bunkó paraszt leszek, és valószínűleg  szenvedni is fogok, úgyhogy akkor ennyi, nézze, hallgassa. Csak hagyja, hadd csináljam a dolgom.
Aztán valahogy hajnalodott, és reggel lett, és meglepődtem, hogy a 24 órás távom majdnem 180 km: 178,5.

180 km, még egy bő maraton. Gyalogolva, mert a futás már nagyjából felejtős. Most annyi csak a változatosság, hogy sírok-e, vagy sem. Ez a sírás dolog furcsa volt. Komolyan jól esett sírni, belőlem így jött ki a fáradtság, a fájdalom, így elviseltem. És közben gyalogoltam, ment a matek a fejemben, hogy milyen tempót tartsak, hogy a.) legalább 1 órával a szintidőn belül beérjek, ill b.) szintidőn belül beérjek. A 30 órát már elengedtem, arra akkor lett volna esélyem, ha átlag 8 perces ezrek megvannak. Kettő talán sikerült majdnem a 43-ból.
Az nagyon megnyugtató volt, hogy bár nagyon fájt, de tudtam 9-10 percen belüli tempót tartani, és többször is mondtam, hogy mennyire jó, hogy gyorsan tudok gyalogolni (amikor nem fájt, napközben a tempós gyaloglásom emelkedőkön  8-8:30 p/km volt, ez most már nem ment), ez be fog vinni biztosan Füredre.
Rengetegszer eszembe jutott, amit egyszer Gabi írt/mondott nekem: nekem ami távot mondanak, azt lefutom, mindegy mekkora. Hatalmas motiváció volt, és tudtam, hogy így van. A 7,5 év alatt szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nem fejeztem be edzést, és ha volt is ilyen, akkor az sérülés(veszély) miatt volt csak. Fáradtság, meleg, szar pulzus, stb miatt soha. Úgyhogy most sincs B terv, csak az eredeti A : körbemenni, szintidőn belül beérni, és hazahozni a szalagot.
Az utolsó maraton nagyon nehéz volt. 43 km, volt rá több mint 8 órám, tudtam, hogy tuti meglesz, csak a tudat, hogy mivel a futás már nagyon nem akar menni, legfeljebb párszáz méterek egyben , ez  azért nagyon hosszú idő lesz még…

200 körül megjelent Szandi a pálya szélén, nagyon megörültem neki. Ők csapatban futnak, délután lesz a rajtjuk. Jött velem kb 1 km-t, farmerban kocogott is mellettem, cuki volt, mondta hogy végre jó tempót futok, így tudunk legalább együtt futni ❤ . Elment lerakni a szállásra a csapatot, és mondta, hogy jön vissza, vagy a pályán, vagy a célban találkozunk.
Aligán, vagy valahol egy vasúti átjáróban sikerült esnem egyet, így ezt a versenyt sem úsztam meg vérző térd nélkül :D, azért akkor elsziszegtem (khm, na nem volt halk azért) egy csúnyát a fogaim között.
Siófok után nem estek igazán jól a lábaimnak az emelkedők, a le a partra, fel a 71-es mellé, megint le, megint fel… Tudtam, hogy ez lesz, de akkor is, nem szerettem. Csak néha említettem meg, hogy hát na, azért mennyire jó lett volna Aligán befejezni ezt.
Szandi a vége előtt kb 10 km-re ért vissza, onnantól jött velem. Futni próbáltam, de nem jött össze, a gyaloglás tempóját próbáltam minél gyorsabbra venni.

Füredre jó volt végre beérni, és egyszer csak hopp, a tavaly októberi 12 óra pályáján voltam, jó volt emlékezni rá, az egy klassz verseny volt, így a maradék háromból egy szinte észrevétlenül el is ment, a következő 1 km a sétány- na, ez nagyon szürreális volt. Gyalogolok izzadtan, másfél napja ébren, égnek a talpaim, közben meg körülöttem teljesen kulturáltan kinéző és viselkedő emberek sétálnak, tök úgy éreztem magam, mint egy kivert kutya közöttük. Jó volt innen kiérni, közben mondta Szandi és Gábor, hogy már max 1-1,5 km, és vége. A legvége, az az emelkedő, hát, próbáltam futómozgást imitálni, nem jött össze, pedig nagyon úgy terveztem, hogy legalább a végére valahogy összekaparom magam.

És végre, Annagora, bejárat, hát a kva életbe, akkor is futok. Jah, hát közben el is felejtettem, hogy volt a rajtban az a bokatörő köves lejtős rész – na az most is itt van, csak felfelé kell futni rajta… Akkor is, a végét futom, ha már 40 km-t gyalogoltam, mennie kell. Ment is, jó szar volt 😀
Csippantás, szusszannék, de szól Gábor és Szandi, hogy tán a szalagért azért csak el kéne még kocogni :D, úgyhogy újabb 30 méter futás, és vége.
31 óra 14 perc, benn vagyok. Tudtam, hogy meglesz. Szalag, fotó, megölelem Gábort, és sírok, basszus, csak megcsináltam.
Megérkezik Dokibácsi és Erős Gábor, közös fotó velük is.

Zsotyek és Józsi már fél-egy órája végeztek, hát ők se néznek ki jobban mint én, hurrá J Gratulálunk egymásnak, készül a három teljesítő Gizionról közös fotó (elég vicces, de az egyik kedvenc képem).
Könyörgöm egy sörért, egy rendes sörért, kerítenek egyet. Autónál van, leülök a küszöbre, egy korty sör – húha, szar a gyomrom, szédülök, szólok is TG-nek, hogy figyu, fogj meg, elájulok. Úgy is lett.
Vércukor, vérnyomás, maradjak fekve, folyadék, pihenés. Kunyizok egy tűt a dokitól  (otthon felejtettem), hogy lekezeljem a vízhólyagjaimat, láthatóan megörül, hogy nem neki kell kiszúrni a lufikat :D.
Hazafelé fekve a kocsiban, egy kávé után magamhoz tértem, hát azért rohadt jó érzés, hogy megcsináltam.
Gabival beszélek telefonon este, megtudom, hogy az indulók 50%-a ért csak be – wtf. Pedig se eső, se meleg, se vihar, mi volt itt?
Bal térd durván duzzadt, jobb lábfej nem mozog, és túlságosan jól sem néz ki. Nem idegeskedek rajta, jó lesz ez hamarosan tuti. Majd másnap lesz masszőr, rendbe leszek téve gyorsan.

Prológus:

Aminek nagyon örülök, és úgy lett, ahogy terveztem: egyetlen egyszer, egy fél pillanatra nem jutott eszembe, és nem merült fel bennem annak a gondolata, hogy kiszálljak, hogy feladjam.  Csak az volt előttem végig, hogy ha megyek, haladok, akkor beérek időben. És tudtam végig, hogy be fogok érni. El sem tudtam képzelni más forgatókönyvet J

A frissítéssel kapcsolatban: csak folyadék, i:am energy and mineral drink italpor és GU roctane drink, 4 óra felett óránként váltogatva a kettőt (óránként minimum 40, de inkább 60 gr ch – 500-700 ml ), három kávé, két redbull, kétszer fél doboz mentes gyümis sör, 8 db pocket coffee, 2 dl húsleves, plusz víz a nem izó dolgokra, 4 óra felett 2 óránként egy sótabi. Az izók a 31-32. órában is gond nélkül csúsztak, finomak voltak, jól esett mindkettő.
Az eddig legjobban sikerült frissítés, minden pöpec volt.

Most kedd van, és tök jól vagyok. a A bal hajlítóm tompán érzem, komoly fájdalom nincs. A jobb bokafeszítő egész okés, hamarosan jól lesz. Izomzatban nincs fájás, legszívesebben mennék már futni.

Gabi, köszönöm a felkészítést, és hogy felmerült benned ötlet, hatalmas kaland és utazás volt ez a 31 óra ❤
Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a frissítést, hogy hagyta, hogy úgy jöjjön ki belőlem a fájdalom, a fáradtság, a minden, ahogy nekem jó, köszönöm, hogy nem vigasztaltál és nem sajnáltál látványosan <3.
Dokibácsi szakmai (sofőr 😉 ) profizmusa és Erős Gábor napközbeni kísérése nagyon jó volt, pedig én nem is akartam folyamatos bringás supportot – igazatok volt, így volt tökéletes.
Tominak örök hála, és nagyon köszönöm, hogy folyamatosan tartottátok Gáborral a kapcsolatot, folyamatosan kapta a segítséget a masszírral, tape-pel kapcsolatban.
Szandi ❤ az utolsó két órában nem is tudod, mekkora segítség voltál, köszönöm!

És bár azt mondtam péntek éjjel, hogy soha többé ultra, de 2022-ben futok egy olyan UB-t, aminek az utolsó maratonját is futom, nem gyaloglom!