Day: október 16, 2020

UB trió – Gizicsibék, beszámoló

Posted on Updated on

A trió tagjainak beszámolói, azaz egyet kattint hármat kap akció 🙂

Kormány Alex: A MI UB-NK

Elég nehezen ment a visszaállás a hosszabb távokra a tavaly nyári 400-as felkészülés után. Több, mint 3 hónapba telt, hogy nem haltam meg legalább 2x egy félmaratoni távú edzésen, csak 1x. Balázs irányításával próbáltuk az alapozást úgy irányítani, hogy visszajöjjön a hosszú távú állóképesség, de sokat ne veszítsek a küzdelmes úton megszerzett, már alakuló tempóból sem. Az első célverseny az áprilisi Kikelet lett volna, 10 km-en. Utána pedig ráfordulás az UB felkészülésre, mert a trió formáció azért nagy kihívást tartogatott. Aztán beütött a karantén, a versenystopp és fenekestül felfordult az életünk. Először a Kikelet ment füstbe, aztán – amikor már végre 30 km-en is átküzdöttem magam edzésen – egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az UB is felejtős. Gyors újratervezés és az ember próbálta a pozitívumot keresni: a karantént arra felhasználni, hogy fizikailag erősödjek illetve így jóval korábban megkezdhettük a 400-ra való felkészülést. Lassan teljesen átálltunk a sprintre: jöttek a meghalós pályaedzések és a „hosszú futások” is bekorlátozódtak 40-50 percre. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a járvány annyira felborítja az életünket, hogy még az augusztus végi bankos sporttalálkozót se lehessen megrendezni. Pedig pont ez történt. Verseny előtt 3 héttel nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz rendezvény, az erre fordított munka persze azért nem kuka, mert nyilván beépül, csak ez annyira speciális táv, hogy más versenyen egyáltalán nem tudom kamatoztatni.

Új stratégia: visszaküzdés magam újra a hosszabb távokra. A 10 km reálisabb célnak tűnt, arra álltunk át, hátha a Kikelet pótidőpontjára sikerül annyira összekaparni magam, hogy egy elfogadható időt fussak. Az UB-ban továbbra sem mertem hinni – hiába lebegett ott az októberi időpont – még előtte egy héttel sem tudtam bízni benne, hogy tényleg ott állhatunk majd a rajtnál. Erre Balázzsal nem is tudtunk készülni, annyira messze állt a 84 km attól, amikre az utóbbi fél évben edzettünk, hogy abban maradtunk, azt majd szívből futom. 🙂

Igazából akkor kezdtem elhinni, hogy tényleg megyünk, amikor csütörtök délután dobáltam össze a nyolc váltás futócuccomat a bőröndbe, hogy tűzhessek végre a csajokhoz Füredre. Iszonyú jó volt végre találkozni és végre nem csak messengeren tervezgetni, hogy hogyan küzdjük át magunkat ezen a 222 km-en, hanem igaziból, élőben 🙂

A versenyből igazából csak azt tudom kiemelni, hogy iszonyatosan fegyelmezett, egymást támogató, a hiszti legkisebb jelét sem mutató csapat voltunk. Mindenki tudta a dolgát, azt, hogy miért vagyunk itt és azt is, hogy együtt sikerülni fog. Figyeltünk egymásra – úgy érzem, leginkább a csajok rám, mert én életemben nem nyújtottam még ennyit és nélkülük a kajára sem figyeltem volna így oda. Gabi pedig a leggondoskodóbb kísérő volt a világon: a célban meleg takarót terített ránk, fuvarozott, szurkolt, bíztatott minket 23 órán keresztül.

Szerencsére sikerült fejben úgy eladnom magamnak ezt a távot, hogy tulajdonképpen a jól ismert, komfort zónás tizesem, csak 8x. És ezt el is hittem, úgyhogy egy percre sem merült fel bennem, hogy nem fog sikerülni. Még a 7. és 8. újraindulás sem esett olyan rosszul, mint ahogy előre fejben felkészültem rá (nem voltak elmorzsolt könnycseppek és elsziszegett káromkodások sem 🙂

Ismét egy óriási élménnyel gazdagodtam, feltöltöttem a motivációs raktárakat jó hosszú időre és mindezt olyan csapattal élhettem át, akikkel bárhol, bármit, bármikor 🙂

Andor Csilla: Gizicsibék a Balaton körül

Az Ultrabalatont 2018-ban és 2019-ben ötfős csapattal teljesítettem, mindig más felállásban. (2018:  Cseke Betti, Lámer-Sújtó Szandi, Kormány Alex, Malkus Rita, 2019: Benkő Eszti, Cserta Balu, Lung Andi, Kormány Alex)

Tehát egy fix tagja volt még rajtam kívül a két ötösnek: Alex barátnőm ❤

Az elsőt nagy kihívásnak éreztem, a második szintén szenvedős volt, soha többé nem futok, satöbbi…de persze már rögtön a verseny után azon törtük a fejünket Alexszal, hogy jövőre hogy és mint kéne körbefutni a Balcsit. A négy fős túl kis ugrás, az igazi kihívás nyilván a három fős UB, ebben meg is állapodtunk.

Aztán közeledett a nevezés időpontja, amikor is Főni kitett a facebook csoportba egy csapattag kereső felhívást. Ebben a posztban lettünk figyelmesek Németh Szilvi jelentkezésére, hogy három fős csapatba szívesen beszállna. Le is csaptunk rá, írtam Szilvinek, hogy volna-e kedve velünk futni, azonnal írt is, hogy persze, naná! 😊

Meg kell, hogy jegyezzem, hogy ilyen jó csapattal még életemben nem volt dolgom, pedig sok munkahelyet megjártam és sok csapatmunkában részt vettem már. Tényleg nincsenek szavak, egyszerűen egyetlen félreértés, egy vita, semmi nem volt. Elképesztően jól tudtunk az első pillanattól kezdve együttműködni.

Mivel eddig szinte csak állatneves csapatnévvel futottunk a Balaton körül, adta magát, hogy most is valami aranyos állatkát válasszunk, így lettünk mi a Gizicsibék ❤

A felkészülési időszak több szempontból is extrém volt. Egyrészt jött a járványhelyzet, ami mindenkit az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartott. Mi sem hittünk benne, hogy megrendezésre kerül idén a verseny, de persze azért az edzéseket csináltuk becsülettel. Illetve csináltuk volna, ha nem jönnek közbe dolgok.. Szilvinek a térdét kellett műteni, hosszú nagyon komoly rehabilitáción van túl. Nekem pedig egy porckorongsérv kezdemény szerű sérülésem van, szintén sok gyógytorna és törzsizomzat erősítés kellett ahhoz, hogy rajthoz tudjak állni.  Alex esetében örültünk, hogy idén kivételesen nem lett tenisz- vagy futósérülése közvetlenül a verseny előtt 😊 Végülis felkészültünk amennyire tudtunk, és nagy meglepetésünkre és örömünkre idén végül lett UB.

Gabit megkértük, hogy csinálja meg nekünk a szakaszbeosztást, rám 50 km kötüli táv jutott, a lányoknak pedig 80-90 km közötti távok. Kicsit szomorú voltam, hogy nem tudtuk egyenlően elosztani a távot, mint ahogy eredetileg terveztük, de sajnos ezt jobb volt nem erőltetni, bíztam Gabi megítélésében.

Last minute gyorsan csináltattunk pólót is, gyors szállásfoglalás (nagynéném drága Vilma néni barátnőjénél Füreden, ahol az ágyból fekve látjuk a Tihanyi apátságot 😉), anyuci megkérése sós süti sütésre és szurkolásra Keszthelyen, és már indulhatott is a buli 😊

Már teljesen rutinosan ment a csomagolás is, van már checklistem, mit kell az UB-ra vinni, csak májusi checklist, amin ilyenek vannak, hogy pl: naptej, szúnyogriasztó… ezek most nem kellettek 😊 Helyette kabát, pokróc.. Aztán Budapestről együtt utaztam Füredre Szilvivel és párjával Gabival, az UB kísérők gyöngyével 😊 Alex is megérkezett este, kis dumcsi, és mentünk is korán aludni.

Na de végre ejtsünk pár szót a versenyről is. Már egy oldalt írtam, és még el se startoltunk.. kicsit sok a duma 😊 de tudom ezért szerettek 😊

A versenyt idén két naposra osztották szét: a péntek az egyéniek és a két és három fős csapatok napja, a szombat pedig a 4-13 fős csapatoké volt, ezért a rajt kicsit családiasabb hangulatban telt, mint szokott. Már előbb odaérkeztünk, hogy bőven legyen idő „before” fotó készítésére. 😉

8:30-kor indult el az első futónk: Szilvi. Az első szakasz Balatonfüred-Balatonudvari volt, emelkedős, fincsi.. Az enyém volt a második szakasz: Balatonudvari – Dörgicse, szintén egy-két emelkedővel, de a frizura még tart, sima ügy volt. Aztán Alex következett a Dörgicse-Zánka közötti szakaszon, amit a szokásos Alex sebességgel teljesített.

Arra idén kivételesen nagyon figyeltem, és a többiek is, hogy mindig együnk és igyunk rendesen a szakaszok között, mindig legyen alapos bemelegítés és hengerezés is. Issszonyú sokat számít.  A korábbi UB-imon ezekre egyáltalán nem figyeltem.. hát meg is lett az eredménye. De most okosan csináltuk, és mindig egymásra is figyeltünk: „Alex ettél?” „Alex hengereztél rendesen?” (szerintem az agyára mentem… 😊) Szilvi már rutinos, példamutató fegyelemmel és szorgalommal nyomta a hengerezést, sópótlást meg minden okosságot.

Az északi parti hullámvasutas részt sikeresen túléltük, melyet a találkozás anyukámékkal  Keszthelyen koronázott meg: begyűjtöttem a szokásos puszit és a nem tudom hány kiló fincsi kiflicskét, és feltöltődve fordultunk rá a déli partra. Ez két okból jött jól: jött az este és hűvösebb lett, és a déli szakasz sík, amit mindhárman jobban preferálunk.

A keszthelyi váltópontnál találkoztunk végre végre az egyéni futóink közül Zsotyekkel, Józsival, és Petivel.  Józsival volt szerencsém együtt futni egy kilométert a Balatonberény felé vezető szakaszon. 😊

A déli parton viszont már kezdünk álmosak lenni, de ennek ellenére nem volt nagy nyüglődés, és Gabi is kitűnően bírta a strapát: mindig készenlétben állt, mindig hozta a takarót, a pulcsit, bármit ami kellett. Nála jobb kísérő nincs.

Alexnak kellett néha elmondani csak, hogy kicsit vegyen vissza a tempóból, de nem hallgatott ránk, de hát ilyen ő, egy versenyló, nem lehet mit tenni. 😊 Szilvi is és én is a sérüléseinkre nagyon odafigyelve, okosan futottunk, hálistennek nem is lett gond, minden simán ment. A lányok a pihenők közben kaptak tőlem egy kis masszázst, ha már futni nem tudok annyit, valami hasznom is legyen, hehe 😊

Egy negatívuma a járványhelyzetben történő megrendezésnek az volt, hogy alig voltak szurkolók, sokkal kevesebb futó volt. Ez persze érhető, de a versenyélményből sokat elvesz. Voltak szakaszok, ahol kilométereken keresztül egyetlen futóval sem találkoztam és volt olyan szakaszom, ahol az egész 10-11 kilométeren kb. 3-4 futóval találkoztam összesen.. Eléggé spooky volt :S Viszont annak azért van egy varázsa, amikor reggel hatkor futsz azt se tudod pontosan hol, és előtted a csodálatos telihold gyönyörű felhőkkel, és futsz, és sehol senki, csak a bicikliút és a Balaton. Az valami csoda 😊

Szilvi az utolsó szakaszán fülig mosollyal ért a célba, aztán már csak Alex következett. Nagy izgalommal vártuk Füreden, ahol az utolsó száz méteren, az Annagora köves emelkedőjén felkapaszkodott, és hárman kéz a kézben befutottunk az „after” fotóra.

A futást sokkal jobban bírtam, mint az ötfős teljesítésekkor, jobb tempókkal tudtam menni de az ötödik szakaszon most is nagyon elfáradtam, illetve akkor már éreztem, hogy a derekammal kezd gond lenni.. Most emiatt tartok egy kis pihit, újra gyógytornász, stb. Nagyon remélem, hogy nem lesz tartós a szünet, és rövidesen újra a pályán leszek 😊

Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmunk együtt futni a lányokkal, ha nem is UB-n de valami egyéb versenyen. Óriási élmény volt, ügyesek voltunk Csibék ❤ 😊

 

Németh Szilvi: Az első Gizionos UB-m mint Gizicsibe 

 

Ez volt az 5. UB részvételem és az első, amikor teljesen Gizion vagyok 🙂 volt mindenféle felállás 11, 6, 5 és 4 fős csapatokban munkatársak, barátokkal.
Nagyon örültem, amikor Csilla írt, hogy legyek a csapattársuk és rögtön igent mondtam és ez volt életem egyik legjobb döntése.

Vártam és tudtam, hogy a 3 fős csapat nagy munka lesz, ment a felkészülés és akkor beütött a krach – nem volt annyira váratlan, mert már a maraton után is éreztem, hogy valami nem oké a térdemmel – elmentem orvoshoz, a vélemény lesújtó Baker ciszta, felszívódó keresztszalag és meniscus szakadás és január 23.-án műtét. L Gabi már novemberben elzavart Rajnai Katához a Gyógytornászdába – ezt köszönöm újra – és elkezdtünk dolgozni az izomzatomon, a tengelyemen és azon, hogy újra járni tudjak és a műtétig minimum 80%os legyenek a lábaim ez sikerült is. Mivel nagyon akartam futni, megígértem mindenkinek – Gabi, Kata, doki -, hogy mindig azt csinálom, amit mondanak, khmmm az egész felkészülésben ez volt a legnagyobb feladat. J Csináltam amit kellett, hogy újra futhassak, bármit mondtak megcsináltam, nem volt ellenkezés, kérdés csak és kizárólag fegyelmezett munka és egy nagy megkönnyebbülés, amikor az időpontot áttették októberre – ne utáljatok nagyon, nekem ez a biztos indulást garantálta – J

Volt előtte Suhanj6, okosan és Gabi felügyelettel futás-gyaloglás vegyesen, de 90%-ban futás, 40km-nél kiszálltam és boldog voltam, hogy 4 és fél óra alatt ez sikerült J, igaz itt már éreztem, hogy a bal térdem sem tökéletes…utána egy Velencei tókör ez is ment, minden gond nélkül. Aztán 3 héttel az UB előtt megkaptam az MR eredményét, szinte ugyanaz mint a másik és akkor padlót fogtam, Gabi fogta a vödröt és a felmosót összetakarított és újra épített egy beszélgetéssel, mint mindig. Sírtam egy jót, hogy már megint a küzdelmesebb út vár rám…
Na ez volt az én UB előjátékom és innen indult az okos és ésszel történő teljesítés, mindent betartva újra, ahogy azt Gabi és Kata kitalálta, hogy végig tudjak menni fájdalom és egy újabb sérülés nélkül.

Az egész csapatmunka zseniális volt, Csilla a szállást és a pólót szervezte, Alex hozta a nagy autót, én elmentem a rajtcsomagért és az én Gabim eljött kísérni bennünket, neki is ez az 5. UB mint kisérő, tudtam, hogy a legjobb kezekben leszünk és rajta nem fog múlni, hogy körbe érjünk és sikerüljön úgy, ahogy azt mi szeretnénk. 🙂

Gabi elkészítette a szakasz beosztást – na azért itt sokkot kaptam egy picit, de azt mondta sima liba lesz és mivel ezt Ő mondta, természetesen elhittem neki – Kata összetapasztotta a lábaim és akkor a zabszem is megjelent…

Csütörtök reggel még dolgoztam egy picit, elvégeztem az utolsó simításokat, összepakoltam a cuccokat, csináltam kókuszgolyót és elmentünk Csilláért, és utána irány Balatonfüred hogy kezdődjön a móka és kacagás…
Gyors könnyű vacsi Csillával és az Ő zseniális nagynénijével, egy kis körutazás Füreden majd nem sokkal később Alex is megérkezett végre együtt a csapat, egy kis dumcsi és irány az ágy.
Reggel korán kelés, reggeli, kávé, henger és bepakolás a kocsiba, elindultunk a versenyközpontba J elkészült a csapatfotó, találkoztunk Zsófival egy gyors szelfi, egy kis bemelegítés és beálltunk mind a hárman a rajtba, majd 8:30-kor kézen fogva hárman elrajtoltunk J az enyém volt az első szakasz és a nyaktörő mutatvány kijutni az Annagorából…  Udvariban Csillu váltott, minden rendben volt a terv szerint futottam.

Váltás után henger-átöltözés-kaja a kocsiban-henger futás előtt – ez volt a terv amit minden futás után és előtt meg kellett csinálnom és ez így is történt mind a 23 órában J, mert stréber vagyok ugye Józsi  ♥– de ezt én élvezem.
Kővágóörs volt a következő szakaszom a Varga pincéig, tudtam mi vár rám, mert tavaly is futottam ezt a szakasz, minden emelkedőt addig futni amig megy, utána gyors gyaloglás. Már Udvariban találkoztam egy régi kolléganőmmel, aki a szakasz felénél beért és innen együtt futottunk fel a pincébe a kamionok között és a nagy cefreszagban ez annyira nem volt kellemes, de nagyon figyeltek ránk J Kaptam egy forró levest és jött a nagy négyes henger-öltözés-kaja-henger, itt kibővült egy kis krémezéssel is a móka mert tudtam, hogy miután Alex váltott utána Badacsonytördemictől újra én futok. hehehe futok, vagyis megint ment az emelkedőre gyaloglás és ahol meg tudtam futni ott futás, még mindig nem kedvelem az emelkedőket – Gabi itt jegyezném meg, hogy majd edzeni kell erre is – a tempó a tervezett még mindig, térdem rendben, gyomrom rendben, eszem rendesen, ahogy meg lett beszélve.

Itt jött egy nagyobb pihenőm ezért minden megállásnál hengerezek, sőt Csillu Keszthelyen megmasszírozta a lábaimat is – oh arany keze van J – és a fűben heverészés közben egyszer csak megjelenik Zsotyek akinek jól a nyakába ugrunk – remélem nem kaptál hülyét tőlünk – utána jön Peti is és aztán megjött Józsi, akit ugyancsak jól megölelgettünk J Szereztem neki egy forró levest és elindultam vele és közben megérkezett Csillu is, aki Alexet leváltotta és elindultak Józsival JKeszthelyen találkoztunk még Csillu anyukájával is aki ipari mennyiségű kifliket készített nekünk; ez aztán az all inclusive ellátás J Aztán gyorsan be a kocsiba és mentünk Berénybe ez lesz a legrövidebb szakaszom, de már sajnos fejlámpás, na nem baj, gyakoroltam ezt is. Jön Csillu, irány Máriafürdő és jöhet a fókusz ezerrel, mert jön a Szilvi-Alex-Szilvi-Alex futás J na és ez a szakasz kifogott rajtam, nem is a szakasszal volt ba,j a gyomrommal, nem tudtam hol fog távozni az eddigi kaja, folyamatosan émelyegtem, hányingerem volt és forgott a gyomrom, hát nem a legjobb állapotban és kedvben érkeztem meg 😦

Csillu azt találta ki, majd ő lefutja a következő szakaszt vagy elém jön a váltópontra vagy bármi csak szóljak J  mondtam neki, hogy adjanak egy kis időt összerakom magam, elmegyek a ToiToi-ba és minden rendben lesz – mindig Hanka egyik írása jut eszembe a merev lábbal ToiToi-ba menni és ezen mindig röhögök – szóval kezdtem jobban lenni és jött a leghosszabb szakaszom Fonyód – Balatonlelle kelet, az elején még ment a háború és azt néztem melyik a legalkalmasabb bokor az úton aztán ettem egy kis kenyeret és sós paradicsomot a frissítő pontnál és utána kezdett helyreállni a béke.
A váltópontnál Csillu felkiáltott, hogy Szilvi mosolyog, mosolyogva fut be 🙂

Csillu megkezelte a lábam amíg Alexet vártuk, most már minden futás után krémezés ment, a tempó is a tervezett, lassultam, de tudtam hogy ez lesz, viszont Alex még mindig olyan tempókat futott, hogy csak ámultam – még nem jöttem rá miből van összerakva

Itt megint egy kis pihenőm jött, hogy a terv szerint a Szivi-Alex-Szilvi-Alex-Szilvi sorozat jöjjön, aztán ez a terv egy picit módosult mert Csilluval elcseréltük az utolsó szakaszainkat, hogy egy picivel többet pihenhessek. Éreztem, hogy ez most nagyon kell és jó is éreztem, mert a Siófok-Sóstó – Akarattya szakaszon az emelkedők kifektettek, de szó szerint beestem a kocsiba és kértem 20 perc alvást és félájultan elaludtam. Káptalanfüreden már teljes „pompámba” vártam Csillut és mintha nem lennék már talpon 20+ órája újra rátaláltam a tempóra és örömfutással megcsináltam az utolsó szakaszom, Alex leváltott és gyorsan elindultunk az Annagórába, hogy együtt tegyük meg azt a 30 métert a célkapuig.

Nekem tetszett ez a szétszedett verseny, jó volt a Gizionokkal találkozni a pályán és a pálya szélén. Jó ebbe a csapatba tartozni 🙂 Köszönöm Gabi, hogy felkészítettél erre és töretlenül bízol bennem.

Ez volt életem legjobb versenye, mert egy olyan csapat tagja lehettem, akik figyeltek és támogatták egymást, ez egy csodálatos élmény volt és igen Gabi igazad van, ez kémia volt 🙂

Köszönöm Csibék, hogy ezt veletek élhettem meg, ez örök élmény marad mindig széles mosollyal az arcomon.
Veletek bárhol, bármit, bármikor ❤

 

Vadlán Ultra Terep – Antal Csaba beszámoló

Posted on Updated on

Vadlán 50k,1409m D+
4:58:22, abszolút 9. helyNagyon élveztem az egész versenyt! Előzetesen mindenképp 5 órán belüli teljesítést tűztem ki célul, ami végülis összejött. A helyezés: könnyen lehetett volna 6. hely is, kicsit több, mint egy percen belül érkeztünk négyen a célba (6.-9.), most nekem nem volt szerencsém 🙂

Hogyan is volt:

A hosszú távval egyszerre volt a rajt, mint eddig is, ami a COVID miatt újítás volt, hogy négy rajtzónát alakítottak ki, mindenki oda állt be, amit gondolt, én az elsőbe öt órán belüli tervezett befutó idővel, a második 5-6 óra, a harmadik 6-7 óra és a maradék sávok voltak még. Jó döntés volt, rajt után nem kellett átvágni sok lassúbb emberen, Marcival és Fruzsival vagy fél kilit mentünk együtt, aztán mindenki felvette a saját tempóját és elhagytam őket, hiába, fele annyim volt távban, könnyen mentem gyorsabban 🙂

Az elején nem akartam túl gyorsan menni, 160 bpm alatt tartottam a pulzust, valahol az első tíz között voltam, de nem tudtam, hogy az élbolyból hányan mentek az én távomon (utólag a csekkolások alapján minden mért ponton nyolcadikként csekkoltam). Úgy kb. a második ponton utolért Ary Bence, hozzá csapódtam, bízva benne, hogy  így nem fogom elfutni a versenyt. Féltávig haladhattunk így együtt, utolértünk egy srácot, aki az élmezőnytől szakadt le, ebből kalkuláltunk, hogy kb. öten vannak előttünk (tényleg), őket már nem láttam a célig.

Féltáv körül Bence egyszercsak lemaradt, viszont ketten utolértek, nagyjából egyszerre értünk négyen a következő frissítőpontig, itt kb. egyszerre indultunk el. A korábbi évek pályájához képest itt egy szakaszon egy kiszáradt vízmosásban kellett menni, ez volt az egész táv legtechnikásabb része, kidőlt fák, mélyebb avar, kövek, sziklák. Ez a terep nagyon bejött nekem, a négyes csoportunkból meg tudtam lépni, segített az a pár tokaji lejtőzéses edzés, jóval gyorsabban tudtam lefelé haladni, mint a többiek. Itt olyan két perc előnyt szereztem.

A gond itt kezdődött, ugyanis Büdöskút és Gyenesdiás pontok közötti kilenc kilométeren kevésnek bizonyult a vizem. Sajnos előző este észleltem, hogy a hátizsák víztartálya ki van lyukadva és arra a kb. plusz egy liter vízre nem számíthatok, de reméltem, hogy a fél liter víz-fél liter iso mennyiség a pontok között elég lesz. Így esett, hogy kb. öt kilométert víz nélkül mentem, hiába ittam az iso-t, a cukros lé a torkomban lötyögött, de nem nagyon akart felszívódni. Olyan 35 km körül kezdett (gondolom jórészt emiatt) a vádlim görcsölgetni, már alig vártam, hogy vízhez jussak. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a Vadlán liknál pályát tévesztettem és lementem egy kb. 20 m mély katlanba (jórészt seggen majd hason csúszva) és ott tanácstalanul nézegettem, majd amikor megláttam, hogy vissza kell másznom és feleslegesen jöttem le a közel függőleges ösvényen, felnézve láttam, hogy az elhagyott három versenytársam éppen elhalad a magasban 🙂 Nem volt vidám pillanat, anyázva felkaptattam és követtem őket.

Végre elérve a Gyenesdiás frissítőpontot, a srácok akkor indultak tovább, de nekem tankolnom kellett, ami érzésre rohadt lassan történt, kb. egy perc hátránnyal indultam utánuk. Innen a víz valamit segített, erőre kaptam, de a vádlim egyre sűrűbben jelezgetett, be-behúzta a görcs a lábam, viszont itt az aszfaltos sík részen 4:50-4:45-ös tempót tudtam menni és utolértem, majd lehagytam az egyikőjüket a három közvetlen versenytársból. Próbáltam motiválni, hogy érjük utol a másik kettejüket. akik kb. 100-150 m-rel voltak előttünk látótávolságban, de a srác nem tudott gyorsítani, így egyedül eredtem utánuk, sőt a Mobilgáz-állomásnál utol is értem őket, már csak 5 kili volt hátra.

Innentől hullámos aszfaltos, murvás rész következett még két vagy három nagyobb emelkedővel, ahol mindig csökkent a távolság köztünk, de a lejtőkön nem tudtam sietni, mert a görcsölés addigra óvatos haladásra késztetett. Sajnos a nem sokkal korábban elhagyott futótárs összekapta magát és visszavette a nyolcadik helyet, így értünk be négyen 1 perc 16 másodpercen belül, én is a tervezett öt órán belül maradva 4:58:22-vel a kilencedik helyen.

A tisztesség kedvéért a három kolléga, akikkel meccseltünk: Mészáros László, Dávid Richárd (mindketten Jakus Team) és Sárosi Kristóf (őt nem tudom, milyen Team).

A távot idén is Allaga Tamás nyerte közel egy perccel jobb kilométer átlagot hozva 4:09:37-tel.

Legközelebb igyekszem minél több ilyen hátráltató malőrt kizárni, ilyeneken múlik a még jobb eredmény, de amúgy sem vagyok elégedetlen, csak közben jön meg az étvágy 🙂

Vadlán Ultra Terep – Belus Tamás beszámoló

Posted on Updated on

Vadlán Ultra Terep 2020. október 5. 108 km, +3000 m szint. 11óra 25 perc.
Mondatok az öt fős élbolyból:
– Tomi nem lesz erős ez a tempó? „Bacsó Bence”
– Gyerekek. Erős lesz ez a tempó… „Halama Levi”
– Nyugi srácok, tök jó ez a tempó „Én”
– Ha 35-ig bírom veletek, akkor már be is tudok gyalogolni szintidőn belül „Madas Bálint”
– ………. „Dittrich Andris”
Már akkor gyanút kellett volna fognom, hogy Andris nem szállt fel a nem megyünk-e túl gyorsan vonatra. Na de ne szaladjunk ennyire előre, menjünk vissza szépen a reggel hat órai rajtba Cserszegtomajba, innen indul a Vadlán Ultra Terep. A verseny 4 év alatt úgy nőtte ki magát az egyik legjobb hírű terepultrává, hogy közben mindent megtartott, ami miatt ilyen sokan megszerettük a Keszthelyi-hegységet, Petit, Zalánt, és az egész Vadlános csapatot, a várakat, a Bazaltutca köveit, még a hét kiba&zott kilátót is – ezt a kicsi, mégis óriási versenyt, ami szerintem balatonibb még az UB-nél is. Szóval reggel 6, rajt, a zónában pedig az előző évinél sokkal erősebb mezőny sorakozott. A tavalyi második Dittrich Andráson kívül ott állt a vb ezüstérmes ultrafutó klasszis Halama Levi, az új generációból Bacsó Bence és Madas Bálint, néhány Spartathlon teljesítő, (Rácz Robi, Blaskó Misi) és olyan klassz futópajtások mint Székely Peti, Kováts Misi, Baranyai Balu, Sárdi Tomi, Kele Atti és még sorolhatnám. De ami még ennél is fontosabb nekem, hogy szintén a leghosszabb távon indult a testvérem, Elek-Belus Fruzsina is, akitől az elmúlt hónapok biztató edzéseredményei után szintén jó eredményt vártunk.
A rajt után rögtön kilőtt az Allaga Tomi vezette ötvenes élmezőny, a lámpáik fényét pár perc alatt el is nyelte a hajnali sötétség. A lassabban kezdő „százasok” közül azonnal meg is találtuk egymást Bencével, Levivel és Andrissal. Bence lámpája nem működött, még a rajt előtti másodpercekben is próbáltuk átkapcsolni normál módra a vörös jelzőfényről, de nem sikerült. Levit meg Bence beszélte le arról, hogy hozzon lámpát, „ő majd úgyis hoz”. András lámpáját meg inkább ne nevezzük lámpának, mert attól egy felajzott szentjánosbogár nagyobb fényt ad. Szóval egyedül nekem volt rendes lámpám, meg is nyugtattam a társaságot, hogy majd én világítok, ne aggódjanak, fel is tettem a Petzl Swiftet a legnagyobb fokozatra. Nem könnyű négy embernek egy lámpával futni, előbb én mentem elöl (akkor nem láttak rendesen), aztán a srácokat küldtem előre (akkor meg az árnyékuk zavarta őket). Szerencsére fél óra alatt átértünk Rezire (7 km), onnan pedig már nem kellett a lámpa. Levi zoknija borzolta még a kedélyeket a pont előtt, a túl rövid zokni miatt dörzsölte a cipő az achillesét. Persze a frissen alakult élboly-szakszervezet azonnal működésbe lépett. Bence a szüleit hívta, hogy hozzanak ki a pontra krémet Levinek, én a tartalék zoknimat készíttettem ki neki.
A villámgyors frissítés után jó tempóban kezdtük meg a Rezi vár felé vezető emelkedőt. Klassz kis csapat gyűlt össze, kedélyes beszélgetéssel ütöttük el az időt, például Muhari Gabi 18-as pályacsúcsáról, és az előttünk álló kilométerekről, nehézségekről. Allaga Tomit már a várba felvezető rövid oda-vissza szakaszon sem láttuk, pár üldözőjének tudtunk csak néhány biztató szót szólni. A kilátást idén sem csodáltam meg (pedig biztosan szép), helyette megkezdtük a rövid, de tartalmas lejtőt Zalaszántó felé. A lejtmenetben én keveredtem előre, mondtam is Bencének, hogy nem biztos, hogy jó, ha én megyek elöl, nem az erősségem az ilyesmi, na. Szavaim nem hatották meg őket, úgyhogy a műútig én vezettem a bolyt. Egy váltós lányt láttunk meg magunk előtt, hitetlenkedve néztük, hogy alig közeledünk felé, nagyon szép tempót ment. A mező előtti patakátkelésnél sikerült mindkét cipőmmel megmerülni a patakban, de annyi baj legyen. Amilyen meleg volt már akkor is, nem kellett attól tartani, hogy nem szárad meg majd a cipő vagy a zokni. A mezőre kiérve mutattam a távolban a hegytetőn fehérlő Buddhista Sztúpa fehérlő kupoláját. Itt már Bence vitte a tempót, gondolhatjátok, hogy milyet…egy éles balost el is néztek a fiúk, illetve elnéztek volna, ha nem rezeg az órám, hogy itt bizony éles forduló jön majd. Meg is beszéltük, hogy milyen fasza így együtt menni.
A szántói pontra érve (18 km) szépen elfogyott a narancsos  a kulacsból, víz sem sok maradt, és a szakaszra bekészített sós-karamellás meg paradicsomos zselét is benyomtam. Ez a fegyelmezettség az evésben-ivásban az egész versenyen megmaradt, egy hibát vétettem csak, de az majdnem végzetesnek bizonyult. Soha nem iszom kólát, de versenyen nagyon jól szokott esni, főleg amikor már a végemet járom. Most viszont gyakorlatilag minden ponton ittam kólát, nem is keveset, a sótablettákat is azzal vettem be. Nem kellett volna. Az még hagyján, hogy az egyszerű cukrokat csak vészhelyzetben illik bevetni futás közben (vagy akkor sem) de a sok meleg szénsavas szar 6-8 óra alatt teljesen szétverte a gyomromat. De erről majd később. A Sztúpához felvezető rövid és meredek kaptatót nagyon szépen megfutottuk, megcsodáltuk az épületet, körbe is futottuk szépen, ahogy illik, és még a földön fekve fotózó  is sikerült nem rálépnünk.
Tovább a teljes beszámolóhoz Tomi facebookos sportolói oldalára. >>>

A Sztúpánál. Pölz Anita fotója.