Privát VTM+az apró – Cseke Betti beszámoló

Posted on Updated on

Idén az UTH minitávján, a Visegrád trail-en (29 km, 1200 m szinttel) indultam volna, ha nincs covid. De elmaradt, így az volt a terv, hogy majd privátban lefutom. De aztán azon kaptam magam, hogy a Vértes Terepmaratont nézegetem, ami 39 km, 1000 m szinttel.  Ugyan 10 km-rel több, mint a Visegrád trail, és még sosem futottam ennyit, de a szint nem is olyan sok. Pont nekem való.

Gabi először inkább a Visegrád trailt “erőltette”, mondván nagy ugrás lenne nekem az a +10 km, de rábeszéltem, hogy legyen a VTM, hiszen heti átlag 50 km-eket futok, jól mennek az edzések, erősnek érzem magam. Viszont nem május végén, hanem kb. egy hónappal későbbre terveztem, amikor már a gyerekeket le tudjuk adni nagyszülőknek pár napra. Gabi rábólintott. Nagyon örültem. Kb. ez idő tájt  (máricius vége-április eleje) derült ki, hogy a záróvizsgám (gyógymasszőri) időpontjai augusztus közepére esnek, tehát a tanulást és a futást jól össze kell hangolni majd. De most a fókusz a futáson lesz június 18-ig. Ez lett a céldátum, ráadásul aznap lesz a 10. házassági évfordulónk is, pénteki nap, olyankor Bazsi nem dolgozik, azt mondta, szívesen elkísér, neki ez egy jó edzés a júliusi ultrájára, mellesleg kettesben lehetünk az évfordulónkon, az erdőben, amit mindketten nagyon szeretünk. 🙂

Az edzések tényleg jól mentek, többször edzettem Anikóval terepen, egyszer felmentünk a libegő trail útvonalára, akkor 24 km-be tettem majdnem 900 m szintet, és iszonyatosan élveztem. Ekkor kezdtem azon agyalni, hogy ezt a VTM-et fel kéne kerekíteni 42,2-re, mivel még sosem futottam maratont. Gabinak még nem szóltam a tervről. 😀

Közben május végén nagyon felsűrűsödtek a programok, teendők, sok munkám is lett, mellette nyomasztott a rengeteg tanulnivaló, a gyerekek mindenféle dolgai, évvégi hajtás, programok, ide menni, oda menni, millió intéznivaló…. Közben kiderült – több hét utánajárás végén, hogy vesekövem van. Fájt az oldalam, voltak apró görcseim, és mellé félelmek. Amikor kiderült, hogy ez vesekő,  60+ km-es futóhetem volt, aminek a végére eltűnt a vesekő, szerencsére kb. észrevétlenül távozott. Ettől megkönnyebbültem nagyon. Úgy gondoltam, nincs már akadály a maraton előtt.  

Végül mégis annyira sok lett minden, hogy a maraton előtti héten a 4 edzésből csak hármat futottam le, pont a hétvégi hosszút hagytam ki. Már csak kb. 5 órákat aludtam, nem volt időm töltődni sehogy, a futást már kényszernek éreztem, és ekkor meghívtak a barátaink magukhoz egy hétvégére. Na akkor tudtam, hogy a hosszú futásnak lőttek, mert még szombat reggel sem tudom lefutni, hisz a kislányunk leendő osztályával megyünk ismerkedős kirándulásra, délelőtt, onnan egyből a barátainkhoz és ott is alszunk. Ha nagyon akartam volna belezsúfolhattam volna a péntekbe, vagy a szombat hajnalba, de már nem akartam. Úgy éreztem többet árt, mint használ, ha én most erőltetem ezt a futást. Inkább pihenek a hétvégén. 

Végül eljött a maraton hete. Arra a hétre már csak egy 9 km-es és egy átmozgató 20 perces futás volt. Kedden vége lett a sulinak, másnap reggel levittem a gyerekeket vidékre a szüleimhez, ahol 1 órát sem töltöttem és jöttem haza. Dolgoztam még kicsit, csütörtökön is, aztán délutántól már a teljes fókusz a a futáson volt. Ekkor kezdtem izgulni. Írtam is Gabinak, hogy parázom, meg a kánikula miatt is aggódtam, de mivel reggel 6-os rajtot terveztünk, reméltem, hogy 25 foknál több nem lesz az erdőben. Legalábbis a táv első felében.

4:30-kor keltünk és kb. 6-ra értünk Szárra, 6:10-kor rajtoltunk. Mivel ez nem egy verseny volt, frissítőpontok nem voltak. Megnéztük, hogy Várgesztesnél, kb 22 km-nél lesz csak kút. Illetve térkép szerint lett volna még forrás, de azokat nem találtuk, meg…. tudtuk, hogy Várgesztesig vinnünk kell annyi innivalót, hogy elég legyen. De mi a táv elejébe raktuk bele a +2-3 km-t, hogy meglegyen a maraton, így a kút 25 km-nél várt csak. Összesen 4 liter folyadékkal indultunk el ketten, amivel éppen hogy kihúztuk 25 km-ig, amit bő 3 óra alatt tettünk meg.  

A táv félmaratonig kb. eseménytelenül telt, találkoztunk őzzel, nyuszikkal, Bazsi néha előrement, fotózott, bevárt engem. Beszélgettünk is, az emelkedőket az elején is inkább megmásztam mint futottam, tartalékoltam az erőmet. A félmaratoni távot 2 és fél óra alatt értük el, aminek nagyon örültem. Ideáig minden könnyen ment, két gél és kb 2 liter folyadék volt bennem . Aztán 25-ig kicsit szenvedtem, mert már nagyon vártam azt a kutat. Volt mit inni még, csak már nagyon vágytam a hűtést, és hogy hideg legyen az innivaló! Végre beértünk Várgesztesre. A kútnál elég sokat büféztünk, mosakodás, sapka  áztatás, összes kulacs megtöltése, Bazsi keverte az izókat. Egy nénike jött a kútra locsoló kannát tölteni, mondta nekünk, hogy “na ma is nagyon meleg napunk lesz!”, mondtuk, hogy már most is nagyon meleg van….ha tudta volna, hogy mi már 3 órája futunk és még legalább 2 visszavan….:)

Innentől újult erővel, felfrissülve mentünk tovább. Az erdő csodás volt, lenyűgözött, mint mindig, az emelkedőkön tudtam nézelődni, élveztem az egész futást, úgy ahogy van! 4 óra alatt meglett 31 km, aminél még sosem futottam többet, innentől már minden lépés rekord. Viszont kb. 29-30 km-nél a lefeléken elkezdett jelezgetni a bal térdem külső része. Ajajj, IT szalag lesz az, gondoltam, eddig minden 25 km feletti távnál jelzett, meg is ijedtem, hogy mi lesz így, hiszen még van vissza 10-12 km…. Aprókat lépve, óvatosan ereszkedtem lefelé, síkon és felfelé semmi gond nem volt! 35 környékén kezdtem érezni, hogy na jó, akkor most már elfáradtam, fájnak a farizmaim is, akár vége is lehetne. 😀 De még 7,2 km, ami kicsit több mint a Sasad-Gazdagréti köröm, ami 6 km. Innentől pár száz méterenként néztem az órát, és számoltam vissza, hogy mennyi van még a kis itthoni körömből. Nem igazán fogytak a méterek, pedig futottam. Az utolsó 10 km-en egyébként már napsütötte helyek futottunk, aszfaltos rész is volt már, kezdett nagyon sokat kivenni belőlem a meleg. De nem szenvedtem látványosan, csak már kezdett elegem lenni, és örültem volna, ha valaki nyakon önt egy vödör jéghideg vízzel. Ehelyett néhány csepp langyos vizet kaptam csak a kulacsokból.

Az utolsó 5 km-en a térd fájdalom teljesen megszűnt, akkor már vitt az adrenalin, és az érzés, hogy most már tuti meglesz! Bazsi kérdezte, hogy a faluban lévő kútnál megálljunk e még mosakodni (kb. 1,5 km-rel a cél előtt), mondtam, hogy egyrészt nincs az az isten, hogy én most itt már megállok, mert akkor nem biztos, hogy tovább tudok futni, másodszor ne szóljon hozzám most már! 😀 Ezen még tudtunk nevetni is, és végül lassan, de annál nagyobb büszkeséggel befordultam a “célba”, ahol az autónk állt. Megálltam, megszédültem, leállítottam az órát. 5 óra 11 perc.

Nem fogtam fel. Gyorsan átgurultunk a kocsmáig, közben elsírtam magam. Kértem egy korsó sört és egy jégkrémet, írtam Gabinak, hogy maratonista lettem, és rettentő büszke voltam. ❤

Azt hiszem, ez egy igen kerek futás volt, minden klappolt. Ma, két nappal a maraton után, semmi bajom. Izomlázam van a combokban és a hátamban, pénteken és szombaton még fájtak a térdeim, a lépcsőzés nehézkes volt, de tegnap a Gellértben úsztam egyet, és a hidegvizes dézsában áztattam a lábaimat többször hosszú percekig, este bicikliztem is (színházba mentünk <3) , így mára már ez a térdfájdalom is megszűnt, simán megy a lépcsőzés is. Köszönöm a felkészítést Gabi! Hálás vagyok, hogy végre én is maratonista lettem! ❤
Hosszú, nagyon hosszú út vezetett idáig, de megérte! Már vannak új céljaim! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s