Turul Trail félmaraton – Göndöcs Eszter beszámoló
Tavasszal, az egyik első nagyon meleg napon futottam le először a Turul Trailt. Nem néztem meg előtte az útvonalat, gondoltam lesz egy gyors, laza félmaratonom. Andi (Környei-Beszedics Andi, a szervező – szerk) figyelmeztetett, hogy a végén van egy izgi emelkedő, de úgy voltam vele, hogy legyűrjük, láttunk már ilyet. Hát, amire én azt hittem, hogy az izgi emelkedő, az csak a bemelegítés volt és a végén tényleg jött az arculcsapás emelkedő, ott haltam meg, álltam az emelkedő közepén és nem értettem, hogy lehet ezt a track végére betenni, én innen sehova nem bírok eljutni.
Úgy jöttem el akkor, hogy nekem ezen a trailen meg dolgom lesz, ezt a két emelkedőt sokkal jobban meg kell futni és javítani kell a terep félmaratoni időmön.
Hétfő reggelre időzítettük Gabival a visszavágót, azt szerettem volna, ha enyém a pálya, nem kell kerülgetni a turistákat, magamban futhatok a magam örömére, minden emberi interakció nélkül. Jelentem, ez tökéletesen sikerült, végig egyedül voltam, iszonyat élveztem a magányos futást. Az élményfaktort növelte, hogy vasárnap vihar volt, így sáros, nedves volt az egész pálya. Emelkedőn nagyon jól tapadt, érdekes, hogy lejtőn sokat csúszkáltam, de én imádom, amikor ilyen jellegű a kihívás.
Vizet, iso-t egész sokat vittem, kaját most úgy döntöttem, hogy előtte szendvics, kávé, péksüti. Volt nálam gél és energiaszelet, de azt szerettem volna, hogy a kiadós reggeli elég legyen és ne kelljen űrkaját ennem mellé. Végül azért a gélt közben megettem, jól esett, az energiaszelet meg már a célban volt az ajándék.
Azzal indultam neki a távnak, hogy javítani szeretnék az időmön, amit úgy tudok elérni, ha az emelkedőket több helyen futom meg, a viszonylagos síkokon meg tolom amennyire bírom. A lejtőkön egyelőre nem tudok tovább gyorsulni, a folyamatos koncentráció a kövek, gyökerek miatt fejben nagyon lefáraszt és most még a sár is rátett. Szóval egész dinamikusan haladtam 16 km-ig, minden nagyon egyben volt, élveztem, futottam. Jött az első nagyobb emelkedő és azt vettem észre, hogy ez nem is nagy, haladok rajta, élvezem, pipa, mehetünk tovább. Az ezutáni lejtőn jött a lassulás, sok benőtt bokor, ami csupa víz volt, ömlött a nyakamba a hideg víz, a talaj gyökeres, köves, hordalékos, folyamatosan kellett figyelni, hogy hova lépek. De ezt is imádtam, csak gyorsabb szerettem volna lenni, mert erőm még volt, de a technikázás és a hidegvizes bokrok lassítottak.
Aztán jött a mumus utolsó emelkedő, ami nem is volt mumus, annyit döntöttem el, hogy pillanatra sem állok meg rajta, egyszerűen csak felmászok és kész. Így is lett, hamar túlestem rajta, izomzatilag azért lefárasztott, de nagy örömet adott, hogy le lehet ezt gyűrni félelem nélkül is.
Javítottam 11 percet a tavaszihoz képest, nagyon boldog voltam.
Strava szerint 20.70 km, 2:26 óra, 601 m szint. Ennyire boldog, összeszedett, jó futásom a Csákvár Ecotrail-en volt utoljára és most ez a futás került az első helyre.
baratrunning.com 