Day: október 19, 2021

BUFF 50 km – Földi Zsuzsi, beszámoló

Posted on

Az ötlet, hogy fussak egy rövidebb, de gyorsabb versenyt még idén ősszel, a berlini 100 mérföld után jött, edzőm, Barát Gabi javaslatára. Kéne kicsit gyorsulni, mondta. Félmaratont vagy maratont javasolt, majd az 50 km-es ötletemre rá is bólintott. Az október 23-i hétvégi Omszki tónál lévő verseny sajnos elmaradt, így eldőlt, hogy Füreden fogom futni. Mindenképp körözős versenyen szerettem volna megcsinálni, egyrészt szeretek körözni, másrészt a frissítés így a legegyszerűbb nekem, és mivel 2 éve futottam már itt egy jót 12 órán, nem volt kérdés, hogy most is itt futok ősszel.Imádtam a felkészülést, a klassz gyorsító edzéseket, amikor legálisan lehet jól szétcsapni magam egy-egy futáson. Berlin után 2-3 hétig a szuperkompenzáció még hatott, élveztem hogy a szokásosnál gyorsabban mennek a futások, aztán mikor ennek a hatása már elmúlt, jött az edzések hatására javuló tempó. Szerettem nagyon ezt a két hónapot.

A verseny október 17-én volt, már előtte két héttel azt éreztem, hogy menjünk már, fussunk már, vártam nagyon, hogy jól kifuthassam magam 😁 A verseny hétvégéje 3 napig a futásról, leginkább az ultrafutásról szólt, 48 óras, 24 óoras, 12, és 6 órás számok, 50km, maraton, félmaraton, 8 km – minden volt.

Szombaton délután mentünk le Balatonfüredre, előtte beugrottunk Csopakra Cseke Betti (szintén Gizion barátnőm) UB trail 40 km-es befutójára, de olyan gyors volt, hogy a konkrét befutót épp lekéstük, de azért jól megölelgettem 😊 Füreden rögtön a verseny helyszínére mentünk, Hanka 12 órán futott, kicsit hajráztunk neki, átvettem a rajtszámot, elmentem átmozgatót futni (nem a pályán, kérték hogy ott versenyen kívül inkább ne), aztán szállás, zuhany. Balázsékkal (szintén Gizion barát) vacsorázni mentünk, majd vissza a versenyre, Hanka befutóján mindenképp ott akartunk lenni. Nagyot futott, egyéni csúccsal női első lett, annyira jó volt kicsit részt venni az ő versenyében is, nagy motivációt adott a másnapi futásra.Az eredményhirdetést mi nem vártuk meg, másnap nagyon korán kellett kelni a 6 órás rajt miatt, és mindenképp szerettem volna rendesen kipihenni magam. Ha nem is 8 órát, de bő 6-ot sikerült aludni, viszonylag jól.

Az ébredés 4-kor minden volt, csak nem lelkes, főleg mikor rájöttem, hogy a telefonom éjjel lemerült, és a töltés se teljesen oké, de próbáltam kevéssé idegeskedni rajta (ez van, akkor zene nélkül futok). Sajnos a szokásos reggeli wc-jarat nem működött, talán korán volt még, hiába volt kávé (instant ráadásul), víz, szerintem a testem még aludni akart nagyon. Kicsit idegesített, pont ezen a futáson nem akartam felesleges állást (ülést 😃 ) emiatt, de majd lesz valahogy, most még nem probléma, később meg majd megoldom.5 után értünk ki a pályához, borzasztóan fáztam, pedig úgy be voltam öltözve, mint aki az Északi-sarkra készül. El nem tudtam képzelni, hogy bármit is levegyek magamról fél óra múlva, de végül sikerült, csak annyi csak cuccban rajtoltam, mint amiben -5 fokban szoktam futni. Egy porcikám sem vágyott a futásra, ezt meg is említettem Gábornak, de mondta, én meg helyeseltem, hogy amint elrajtolunk, megjön a kedv. A telefonba végül tudtunk annyit tölteni, hogy a zene is megvolt, bár pont nem az a lista indult el, amit terveztem, de nem foglalkoztam vele, nem kerestem a tervezettet, valami szól, ez a lényeg.

6 előtt a rajt/célkapunál kellett mindenkinek gyülekezni, egy időben indult a 6 órás, a maratoni és az 50 km-es mezőny, csak nem ugyanonnan – az 50 km a pálya kb 1700 m-es pontjáról. 6 előtt 5 perccel értem a kapuhoz, amikor is szóltak, hogy az 50-es táv már elment a rajtjához. Upsz, akkor futás. Odaértem időben, legalább a bemelegítés is megvolt 😃 Rajt után a második lépéstől tudtam, hogy ez egy nagyon klassz futás lesz, aztán amikor kb 1 km körül beállt a pulzus, és hozzá a tempó, még inkább éreztem, hogy jó lesz ez a mai nap. 153-163 közötti pulzust kért Gabi, 152-155 között kezdtem /még nagyon reggel volt. / ehhez 5:20-5:40 közötti tempó járt (4 m szint volt a 2,35 km-es pályában, 5:40 p/km volt a “szintes” km-en, 5:20 a lejtősön), vigyorogtam is magamban, hogy ez de jó lenne ha így tudna maradni végig.

A téli vékony pulcsit a második körben levettem, maradt a hosszú ujjú póló plusz a trikó, pont elég volt az 5-6 fokban. Frissítés most is az I:am fueling sportitallal ment, kivételesen nem pontosan 20 percenként, hanem 2 körönként (kb 24-26 percenként) – logisztika miatt, így nem kellett magammal vinni a frissítést, csak minden második körben a kezembe nyomta Gábor a 2,5 decis teli kulacsot, amit kb 2-300 m hosszan vittem magammal, ezalatt kiittam, és forduló után visszaadtam az üreset.Fél 7 körül Balázs is a pálya szélén volt Gábor mellett, szerintem soha ilyen korán még nem kelt fel, hol esett hogy többen is drukkolnak, hajráznak nekem Egyetlen extra esemény történt csak a futás közben: a 12. km-ben felébredt a testem, és szólt, hogy itt a reggel, ideje wc-re menni.

Feljött a nap, melegedett az idő, lekerült a hosszú ujjú felső, maradt a trikó+karszár. Pulzus oké, tempó oké, félmaraton az órám szerint 1:58 körül, jó lesz. 4 óra körüli maraton ha megvan, avval már jó ötvenes lesz.30 km 2:47, maratonnál óra szerint 3:54. Ez PB, vigyorgok. 3 kör van hátra, de ahogy számolom, nem lesz meg az óra szerint 50 km – akkor viszont még jobb a maratoni idő (3:51:xx.kb), klafa 🙂 45 km után lehet nem foglalkozni a pulzussal, én 40-42 után már engedtem kicsit 163 fölé is, de ésszel még, a végére maradjon erő hajtani. Órán 44, az akkor már kb 45 valójában, itt már pulzus nem érdekel. Két kör, fáradt vagyok, oda is szólok Gáboréknak, hogy azért ez már $@@#€%£ -re fáj, de tudtam hogy ez lesz, a vége fáj. A combom, a farizmok, a tüdőm, már minden. A fordítónal ott van Betti és a családja, jaj, nagyon jól esett hogy kijöttek ők is drukkolni.

Utolsó kör, számolok: óra szerint kb 49,2 lesz, és 4 óra 36 percen-on belül biztosan, hiszen az óra szerinti 50 lenne kb. annyi. Hát ez tök jó, nem is számolok már semmit, csak futok, nem érdekel hogy mennyire fáj már minden, és baromira élvezem, hogy nem kell pulzusra figyelni az utolsó kis 80 m hosszú emelkedőn sem – itt 19 körön keresztül mindig totyogás volt, hogy a pulzus a helyén maradjon, végre lehet tolni. Mielőtt a célkapura fordulnék, hallom, hogy mondja a nevem a speaker (honnan tudja hogy én jövök? ), a célban vár Gábor. Érmet megkapom, és 4:31:30-nal leállítom az órát. Arrébb lépni alig tudok, iszonyúan elfáradtam. Gábor átölel, gratulál, és mondja hogy ezüst. Mondom mivan? 😮😃 “Igen, második lettél a csajok között, és abszolút 4. hely”. Alig hiszem el, de nagyon örülök, eszméletlen jó érzés. Aztán egyszer csak meghallom, hogy milyen zene szól 😃 : Korda Gyuri Reptér c. száma, Balázs kérte nekem, utalva a klassz reptér körös futásokra.

Ebéd, eredményhirdetés, hazaút. Az autóban már tudtam, hogy a futást még másnap is érezni fogom – így is lett, az éjszaka fájós volt, ma reggelre kellemes izomláz van. Ez egy szinte tökéletes futás volt, pár apró technikai dolog legközelebb másként lesz (telefont este mindenképp töltőre teszem, meggondolom, hogy a vacsora éttermi legyen-e, viszek magammal _rendes_ kávéfőzőt és kávét reggelre), de a budijáratot leszámítva minden pont jó volt, és úgy ment, ahogy terveztük – nulla állás, nulla gyaloglás, tökéletes frissítés, pulzus végig, ahogy Gabi kérte 🙂.

Köszönöm edzőmnek, Barát Gabriellának a felkészítést, még sok ilyen versenyt szeretnék 😎♥️Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a supportot, hogy nekem tényleg csak futnom kellett, és intéztél minden mást helyettem 🤗♥️Köszi Balázs, Mariann, Betti és családja, hogy jöttetek szurkolni, nem is tudjátok, milyen sokat jelentett, nagyon motiváló volt, hogy ott vagytok velem ti is 😊Köszi Timi az erősítő edzéseket, minden perce megérte, még ha közben utáltam is kicsit néha 😃😁

BUFF 12 óra – Hanka, beszámoló

Posted on

Nem is tudom, honnan is indítsam ezt a versenybeszámolót. Ádámig és Éváig nem mennék vissza, de odáig igen egy gondolat erejéig, hogy utoljára 2015 márciusában, azaz 6 és fél éve futottam 12 órás versenyen, azóta nem indultam ebben a számban. Volt 100-as, 111 km-es UTT, hosszabb, de befejezetlen UB, a csodálatos Spartathlon, de 12 órás nem. Nem jött össze, mikor utoljára 12 órásra készültem, a felkészülés hajrájában, 2 db 100 kilométeres hét után kiderült, hogy már nem vagyok egyedül a testemben, így érthető módon nem indultam el a versenyen.

Utoljára 2019 májusában futottam „rendes” ultrát, még a terhesség előtt, az Ultra Lupa kínlódás volt idén nyáron, baba utáni visszatérő próbálkozásnak oké volt, de ultraversenynek nem igazán. Úgy éreztem, most jött el az én időm, hogy egy 12 órással belecsapjak újra a lecsóba, és visszategyem magam az ultrás térképre végre.

Gabival egyetértésben neveztem be a BUFF 12 órás számára. A Lupa utáni nyögvenyelős szenvedésből és eret vágós edzésekből szépen lassan elkezdtem jobb futásokat produkálni, megérkezett a motivációm, egyre jobban mentek a feladatos edzések is, visszajött a normál, kényelmes tempóm. Nagyon sokat tett hozzá a motivációmhoz Milán 4. UB célba érkezése, és a futóim utóbbi hetekben nyújtott teljesítményei, éreztem, hogy most kell nagyon felkötnöm a gatyámat!

Akartam, hogy ez a verseny jól sikerüljön, de nem „túlakartam”, mert az meg már átbillentett volna a másik oldalra. Úgy akartam futni, hogy jó legyen, jól érezzem magam, arra gondoltam, hogy lesz 12 órám a hobbimra, amit nagyon szeretek, lesz 12 órám egyedül, amikor nem ugrál egyik imádott gyerekem sem a fejemen és nem hallom azt 2 percenként, hogy anya. Nem akartam mást, csak futni, és bíztam benne, hogy ebből a csak futásból majd lesz egy jó eredmény.
112 kilométer volt eddig a legtöbbem 12 órán, az volt az alap cél, hogy ez megfussam, ez már szint a Spartathlon nevezéshez (nőknek), de a fejemben megjelent a 118-as szám, hogy ezt kéne teljesíteni, és ahogy gondolkodtam rajta, teljesen reálisnak éreztem. Ehhez „csak” szépen 6 perces körüli tempóval kell futni 12 órán keresztül, és meg is van, és persze közben nem alibizni a frissítéssel, mosdózással, nem álldogálni sehol, hanem haladni. Teljesen jó célnak éreztem, és nem is nyomasztott egyáltalán. A 120 is ott volt az agyam egyik szegletében, hogy az hű de jó lenne, de nem akartam túl sokat markolni egyszerre, túl nagy nyomást helyezni magamra.

Jól jött nagyon, hogy szerdán volt a futóimmal egy kis beszélgetés a Spartathlonról (ők kérték, hogy meséljek róla), és ennek apropóján előkerestem a motivációs papírjaimat, a gondolatstopos stratégiáimat, amiket anno Paál Emőkével végigvettünk. Átolvastam őket, memorizáltam, mikor milyen stratégiát is szoktam alkalmazni, ha éppen jönne valami negatív gondolat, mit kell mondanom magamnak, mivel tudom magam előre hajtani.

Fotó: TillasPhoto

Frissíteni Milán és Miki jöttek velem, a gyerekekre pedig Anyukám vigyázott nálunk, így mindenki jó kezekben volt. Szombaton hajnalban keltünk és mentünk Balatonfüredre, hamar odaértünk. Nem mondom, hogy kipihent voltam, az igazsághoz hozzátartozik, hogy több mint másfél éve nem aludtam át egyetlen éjszakát sem, Mira még mindig ébred éjjel legalább egyszer és eszik is, és sokszor akkor sem alszom jól, amikor ő hagyna aludni. Tudtam, hogy ez a magam előtt görgetett alváshiány és az általa okozott fáradtság meg fog jelenni a versenyen, csak kérdés, hogy mikor. Készültem rá jelentős mennyiségű koffeinnel, és bíztam benne, hogy át fogom vészelni valahogy.

A frissítés nálam kardinális kérdés mindig, főleg az elrontott Ultra Lupa után volt fontos, hogy itt minden működjön, előre kigondoltam és átbeszéltük Milánnal, mit hogy szeretnék. Mivel az edzéseimen folyékony frissítéssel megyek, így ez volt az alap itt is, ameddig megy és működik, a GU Roctane itallal megyek, amit egy 1,5 decis kis gélkulacsba kértem adagolni, hogy magammal tudjam vinni a körre, és elkortyolgassam. Vittem elektrolit kapszulát 10 GU gélt is, kólás, ananászos és csokis-kókuszos ízekben, valamint kólát (cukrosat!), sós perecet, meg két kis dobozos gyümölcslét, és természetesen vizet. Nem akartam túlgondolni, ezekből akartam megoldani a futást – ha túl sok a választási lehetőség, és túl van tervezve a dolog, akkor az nálam nem működik, ezt megtanultam már.
Ugyanígy az öltözködéssel sem akartam sokat vacakolni: alulra Compressport nadrág és szár, Feetures zokni, Hoka Clifton 7, felülre rövidujjú, a reggeli hideg miatt egy vékony, de meleg futópulóver, kesztyű, a fejemre a szokásos baseball sapka, fülembe pedig a zenéim.

8-kor volt a rajt, addig a 48 órások voltak a pályán előző nap óta, velük „ismerkedtünk”, hogy kik is futnak, aztán hozzájuk csatlakoztunk be mi és a 80 kilométeresek. A rajtban Csécsei Zoli állt be mellém, régen futottunk együtt (néha hétvégi edzésen a szigeten futott velem 2-3 lassabb kört, ha összetalálkoztunk), most legalább mentünk együtt 3 métert, pedig én próbáltam tapadni, haha. Nem volt nagy mezőny, de nekem most az volt a lényeg, hogy magammal versenyezzek, magamat legyőzzem a lehető legtöbb szempontból, és este 8-kor úgy jöjjek le a pályáról, hogy mindent kihoztam magamból, amire ezen a napon képes vagyok. Hogy a mezőnyben ezzel hol vagyok, másodlagos kérdés, a teljesítményem és a kilométerszámom a lényeg, az az enyém igazán.

Kényelmes tempóban kezdtem, csak magamra figyelve, az volt az alkum magammal, hogy bármennyire is pörögnék, 5:40-nél nem mehetek gyorsabban, mert ha elfutom az elejét, akkor a végén lesz szar, hogy már nem tudok menni. A „szeretek futni” érzést akartam a lehető legtovább érezni, és ehhez az is kell, hogy ne hajtsam szét magam már az elején. Az első kör eseménytelenül telt, bemelegítésnek jó volt, közben Milán és Miki elmentek reggelizni egy jó kis kávézóba, irigyeltem tőlük a lazacos szendvics-kávé-süti kombót, de én a napot a GU cuccokkal kalibráltam, nekik meg kellett a gourmet élmény ahhoz, hogy jól tudják nekem adagolni a tápot.

A második körben felvettem a kis kulacsot az asztalról, és megkezdtem a frissítést, szépen kortyonként, nekem ez így megy jól, így szívódik fel a cucc, szerencsére a szénhidrát-koncentráció pont megfelelő volt, jól számoltam ki. Közben ledobtam a kesztyűt, az már nem kellett, a fiúk visszaértek a reggelizésből, én gyűjtögettem a köröket, ismerkedtem a pályán lévő futókkal. Szerencsére sok régi arc volt, akikkel ismerjük egymást, volt kikkel összemosolyogni, hajrázni, inteni, közben pedig élmény volt figyelni, ahogy az élen a fiúk, Csécsei Zoli és Erős Tibor húzzák egymást. Jó volt a pályán lenni, újra ebben közegben lenni, futni, és közben figyelni a többi futót. Figyeltem kifelé, de még többet figyeltem befelé, hogy vagyok, hogy vannak a lábaim, hogy van a gyomrom, mit érzek, megvan-e a „szeretekfutni” – szerencsére jellemzően minden oké volt, érzésre is, és az adatok szerint is, amiket az órámon láttam. A fiúk adagolták az italkámat, iszogattam, vizet is, a testem szépen vitt előre.

Az első 2-2,5 óra eseménytelenül telt, egyszer csak megvolt a félmaraton, aztán közeledett a 30 km, viszont ezzel együtt kezdtem érezni, hogy a fáradtság egyre inkább eluralkodik rajtam, húz a fejem, rajtam van egy kis szédelgés is. Tudtam, hogy jönni fog, de reméltem, hogy nem ennyire korán. Az ultrafutás egyben problémamegoldás is, úgyhogy gyorsan szóltam Milánnak, hogy koffein kell most, kérek kólát, majd egy kólás gélt is, meg vizet, mert húz a fejem. Elkezdtem magamba körönként lapátolni a cuccokat, és reméltem, hogy mielőbb hatnak, közben tartottam egy gyors pisiszünetet is, és hideg vízzel alaposan megmosakodtam, szintén a feléledés érdekében. Izomzatilag semmi gondom nem volt, a lábaim vittek, nem gyalogoltam, csak a frissítésnél, akkor is igyekeztem rövidre fogni, 100-200 métereket maximum. A tempóm bőven a 6 perces átlagon belül volt, úgyhogy nem aggódtam nagyon, tudtam, hogy át kell lendülnöm, ebben Milán is igyekezett segíteni, mondta, hogy igen, tudja ez milyen, neki is ez volt az UB-n, el fog múlni, ne hagyjam magam és menjek. Mentem, volt pár lassabb kilométer, de a maratont is 6 percen belüli átlaggal értem el, és nem volt gond azzal, hogy a magammal megbeszélt kényelmes tempót tartsam.

Fotó: TillasPhoto

Tovább a teljes beszámolóhoz Hanka oldalára >>>