beszámoló
Gánt Trail beszámolók
Dr. Földi Zsuzsi beszámolója, 25 km
Odafele úton lefejeltem a félig nyitott csomagtartót (még nem nyílt ki teljesen, én meg már hajoltam be, és bumm… iszonyatosan fájt, megszédültem, kicsit felfordult a gyomrom, és percekig annyit tudtam csak mondani, hogy aztakurvaéletbe, aztakurvaéletbe, ez nagyon fáj😂 (Időben kicsit előre: hétfő reggel sebet találtam a fejem tetején, még ma is eléggé érzékeny és fájdalmas)
Megérkezünk, minden flottul megy, rajtcsomag, pisi 2x, szerencsére elég hideg van, nem olvad, a sarat tuti megússzuk :). Fejem fáj, de hát jól beütöttem, érthető.
Végig havas volt a pálya, ahol mélyebb volt kicsit, ott totyogva is 170 fölé ugrott a pulzus, de komolyabb lihegés nélkül tudtam futni felfelé is, nagyon élveztem – éreztem hogy van erő, nagyon lazán ment ahhoz képest, hogy hóban futok. És vsz itt rontottam el – annyira élveztem h megy, és könnyebb, mint amire számítottam, hogy elfelejtettem enni… 6-7 km körülre vártam a frissítőpontot, ott akartam elővenni gélt, de 8 után volt, és akkor mar éhes voltam nagyon (igen, közben elő kellett volna venni, és enni kellett volna, ott volt basszus az övemben minden). Aztán elfelejtettem gélt enni 😮, a ponton gyors csoki-banán-viz, és mentem tovább, 11-nél eszembe jutott, hogy basszus, a gél – gyorsan ettem is egyet. Végig fájt a fejem, itt mar eléggé, szar volt. 13-nál visszaértünk a faluba, a rövid táv vége itt volt, innen egy 12 km-es kör volt meg nekünk. Frissítőpont – banán, csoki, viz, nem voltam túl jól, de futottam, kényelmes tempóban. Se izomfáradtság, se semmi konkrét gond nem volt, csak egyszerűen nem voltam jól – fájt a fejem, tompán, és nagyon zavart a hó fehérsége (az egyébként is mindig bántja a szemem), aztán amikor egy _semmiben_ megbotlottam, akkor majdnem sírva fakadtam (G szerint sírtam, szerintem csak majdnem), megálltam, elővettem egy gélt, megettem, ittam vizet, és mondtam Gábornak, hogy szarul vagyok, de összeszedem magam, menjen, egyedül akarok szenvedni. Megkérdezte hogy nem akarok-e kiszállni, de mondtam, hogy mivel nyílt törés és haláleset nincs, és van még 4,5 óra a szintidőből, ez az opció felejtős 😄
Kb 1 km múlva oké voltam teljesen (fejfájás maradt), azt hiszem agyban kellett inkább összeszedni magam, tisztáztam magammal hogy kevés volt a kaja, enni kell, akkor szépen lazán befejezem a maradék 11 km-t, ami lóf@sz, azt félhullán, sőt egészen hullán is bármikor lefutom, függőlegesen is felfele akár, úgyhogy száj befog, hiszti nincs, futás van :D. Megettem egy gyümölcsszeletet is, és futottam, kényelmesen, már amennyire a hóban lehet kényelmesen futni 🙂 Tudtam hogy 17 km-től lesz 2 km, amin 150-170 m szint van, azt vártam, hogy azon a gyalogláson legyek túl. Na, az szar volt nagyon – keskeny nyom, kb térdig erő hó, és csúszott veszettül. Felfelé gyaloglás közben is ettem, és arra gondoltam, hogy ez igazából semmi, Tomiék előző nap sokkal durvább körülmények között sokkal többet mentek,
úgyhogy tessék örülni annak, hogy nekem most ilyen könnyű :). Aztán 19-nél frissítőpont, csoki-banán, és innentől lehetett csapatni lefelé. Csak az volt innen rossz, hogy fázott a teljesen szétázott cipőben a lábam, egyébként élveztem, nem volt igazán fáradtság se, izmok működtek rendesen, nem fájt semmi (fejemet leszámítva). Elvileg a faluba befelé volt vmi emelkedő, én nem éreztem, csak hogy nagyon jeges az út, és csúszik 😄 Óram szerint 2:48:xx lett, hivatalos 2:52, nem is reméltem hogy ilyen havas körülmények között 3 órán belül beérek 🙂
A frissítéses bénázást sajnálom nagyon, de talán lassan tanulok belőle.
Cserta Balázs beszámolója, 14,5 km
Közben azt éreztem, hogy nem volt jó, de így utólag jól sikerült!! Két magamnak megfogalmazott célom volt: 1:30 belüli idő és, hogy mindig futómozgásom legyen a tempó ellenére, tehát hegynek fel se sétáljak. Jelentem sikerült!!:) 1:25 valamennyi lett az időm és mindig imitáltam a futást!!
Az elején volt egy nagy emelkedő amitől a plafonra került a pulzusom, de legalább nem volt vele gond a továbbiakban, mert ott is maradt. Végig egy 5-10 cm süppedős félig taposott havat kellett túrni. Ez sokkal nagyobb energiát vett igénybe és más mozgást. Ennek később lesz jelentősége. Igazság szerint 7-8 km-ig elég szenvedősen éreztem magam, ott viszont mintha kicseréltek volna és jó tempóban előzve mentem végig. 116 fős férfi mezőnyből 37-ik lettem a nőivel együtt pedig kb 220-ból 52-ik. Ez nekem elég jó.
Szóval évindító versenynek jó volt!!
Februári kemény napok:-)
Hétvégén a Gizionoknál a lányok állták a sarat.
Petneházi Ildi Thaiföldön versenyzett a Phuket Night Run 5 kilméteres távján, ahol 33 perces eredményével a korosztályos első helyet sikerült megszereznie.
Karlovitz-Thurnherr Zsófi duplázott, szombaton délelőtt a Szerelmes Füred 7 km-en állt rajthoz, amit 34:55 alatt teljesített, majd este a Tajga Trail 17 kilométeres távját futott 2:15 alatt.
Nagy Kriszta A Tajga Trailen 1:48 alatt ért célba.
Cseke Betti a WadkanZ 19 km-es távját választotta, élete első terepversenyét teljesítve ezzel 2:35 alatt:
“- Iszonyú kemény menet volt. Vastag sár, hó és b.szott sok emelkedő. Igazi kihívás volt nekem, aki sosem futok terepen. 10-11 km után kezdtem igazán élvezni. 😀 Tuti hogy még fogok terepezni, terápiás a lelkemnek.”
Gratulálok mindenkinek!
Időközben a téli edzőtábort is megejtettük, bőszen tologattuk a határokat, így tuningolva fel az alapozást.
Néhány kép a kemény munkáról:-)
Forró csoki
Mexikói, már megint
Bázis
és hogy futós kép is legyen legalább a csapat egyik feléről:
Extrém Burgenland beszámoló – Poór Péter
Szerettem volna egy jó versenyt futni, mivel az elmúlt időszakban nem mindig felém hajlott a mérleg. Így volt ez a mostani verseny előtt is, elkaptam valami vírust, kételkedtem, és kérdéses volt, hogy indulni tudok-e. Na de ne szaladjunk ennyire előre….
Sok feladat volt amit meg kellett oldani. Egyrészt nem reális, hogy elinduljak a 2017 es UB-n. Ezt beláttam, és elfogadtam. Utána kárpótolásként indultam a Füredi 24 óráson, ami kudarc volt. Valami volt a testemmel, nem akart aznap futni, a gyomrom nem akart működni. Végig hánytam verseny felét, és folyamatosan jártam a WC-re. Ezt nehezebb volt megemészteni…Jöttek a szokásos kérdések, talán nem is vagyok idevaló, talán nincs „tehetségem hozzá” stb…Gabival beszéltünk többször is erről, és nagy nehezen elfogadtam, túltettem magamat rajta.
És volt még egy dolog, a frissítés. A legelején úgy nézett ki, hogy működik a maltodextrin, meg hozzá hasonló űrkaják, de minden 3-4 óra futás felett hasmenésem volt tőle. Gondoltam akkor visszatérünk a természetes anyagokhoz….
A verseny: Gabival megbeszéltük, hogy egy jó hosszú edzőversenyek fogjam fel. Semmi komoly tétje nem volt, mint végigmenni, nem vagyok csúcsformában az alapozás kellős közepén. Zsírból végig tolni De azért volt tétje, a frissítést megnézni működik-e élesben.
Eljött a nagy nap, pénteken 2 kor szólt az ébresztő, hogy ideje kikelni az ágyból…ma se lesz könnyű napunk címszóval.
3 kor indultunk Oggau településre, ahol a rajtvolt . Éppen, hogy csak odaértünk, gyorsan átvettem a nevezési csomagomat, összepakoltam a motyómat, csináltunk egy képet, és már el is sütötték a rajtpisztolyt. Sok időm nem volt átgondolni amit ilyenkor az ember átszokott, de gondoltam majd lesz időm a futás alatt. 3000 ember megindult, és én a utolsók között voltam. Nehezen tudtam haladni, 7-8 km után lehetett normálisan futni, mert addig előzgettem a túrázókat. 159 max pulzus volt engedélyezve, és arra törekedtem, hogy 150 körül mozogjon, a tempót nem is figyeltem, és nem is érdekelt.
Kísérőmmel 6-7 km-enként találkoztam (persze voltak 13 km szakaszok is) ott gyorsan odaadta a kulacsokat, és ettem 3-4 kanál krumpli püré +banán összepépesítve,+ megsózva.
Ugrok egy nagyot, mert különösebb problémám nem volt. 40. km-nél voltunk Sarrod településen, mondtam a kísérőmnek, hogy itt minden ki fog derülni, hogy milyen állapotban vagyok. Szinte nem éreztem, hogy futottam eddig. Lábaim könnyedén mentek, folyamatosan ittam, ettem, só tabit kapkodtam be, élveztem a futást, a tájat.
Viszonyításképp, voltam itt már úgy, hogy úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.
50 km után értünk át Ausztriába , gondoltam hamarosan meglesz a fele. Nem foglalkoztam semmivel, csak arra kértem a segítőmet, hogy amikor találkozunk, mindig mondja meg következő pont mikor lesz, és azt fogom várni. Itt meg kell jegyezni, nem gondoltam bele a felénél, hogy jajj még 60 km van stb…
Szépen teltek a kilométerek, semmi holtpont, energiám van, kedvem is van, még közbe vissza is kellett fognom magamat, mert gyorsítottam közben, működni látszott a frissítés is.
A Suunto-ra elfelejtettem rátölteni, és 10 óra 16 percnél 89. km-nél lemerült. Gondoltam innentől megyek érzésre, így is volt. 93. km-nél jött egy kisebb holtpont szerűség. Itt már belegyalogoltam párszor, de különösebb dolog nem történt. Ez a rész 6-7 km-ig tartott, utána ismét futottam szinte folyamatosan. Persze nem voltam gyors, de jó volt a mozgásom, nem estem szét, stabil voltam.
105 km…innen tudtam hogy még egy település van és ott van a cél. A kísérőm elém jött bringával, és mondta még mennyi van hátra. Még 3 km-2km-1km, majd jobbra fordulunk, és ott van a cél. Ott van a vége. Amiért megérte csinálni, az az utolsó 10 másodperc. Eufórikus állapot…12 óra 35 perc. 
Zárásként…Köszönöm a sok szurkolást, hogy gondoltatok rám Gizionok. Soha ilyen könnyedén nem futottam még ultrát, főleg nem 100 km-t.
baratrunning.com 