beszámoló

Tailwind Börzsöny Trail, M – Giczei Zsolt, beszámoló

Posted on

Mióta megérkezett a nyár, folyton csak aludni tudnék…a legtöbb napon már a szokásos két kávé sem elég, be kell iktatnom egy harmadik adag koffein infúziót is. Vasárnap is szívesebben aludtam volna tovább, főleg az előző napi pincefelújítás végett. Mindkét karom izomlázas volt és még a jobb térdemmel is levettem egy ajtót véletlenül. 

Az előző hét is kicsit pechesen alakult, kezdve a megelőző vasárnap estén történt attrakcióval: El akartam kapni egy dőlő borospoharat, ami sikerült is, csak hát a pohár már nem volt egy darabban, mire elkaptam, így azóta is érzéketlen a jobb hüvelykujjamat bekötve indultunk Diósjenőre.

Réka autója is váratlanul defektet kapott, s pótkerék híján csatlakozott hozzám, hogy Bánkon tudja le a bringás ráfutós edzést, amíg én a börzsönyi fák közt hűsölök. 

Ahogy megérkeztünk már ismerős arcokba botlottam: Bajusz Rosival és Pintenics Győzővel beszélgettünk a rajtszám átvételéig. Rajtuk kívül is még sokakkal sikerült váltanom jó pár szót verseny előtt s után is, pl. Üsztöke Andival még egy közös Gizion-fotó is készült, miután kölcsönzött nekem a kullancsriasztójából, de gratulálhattam Szabó Dávidnak is az S táv megnyeréséhez, vagy Orgoványi Petrának a szintén S távon elért második helyezéséhez, míg Fazekas Évivel a terepfutás szépségeiről diskuráltunk közvetlenül indulás előtt és a jelenleg talán leggyorsabb fiatallal, Juhász Patyesszel ebéd közben beszélgettünk a jelenlegi életünkről. A futás szeretete összeköt bennünket (by Zsolt Coelho). 

A bemelegítés előtt még átvettük a Tailwind-es rendelésünket és kihasználva a lehetőséget kóstolgattunk is Rékával, mert Dani és Gábor ilyen jófejek, sőt olyannyira azok, hogy a kis flaskámba kaptam is a citromosból a versenyre. Folyóügyek elintézve, bemelegítés letudva, s a rajtvonalnál szokásos középen elhelyezkedve vártam, hogy 10:30 legyen. 

Nem indultam erősen, mégis hamar felszökött a pulzus, egy kicsit a kiírt értékek fölé…emelkedőn nekem amúgyis hajlamos magas lenni, bizonyára mert gyenge vagyok mint a verébfing, -mert még csak nem is izgultam most – plusz a hőmérséklet is kezdett szépen emelkedni, így próbáltam óvatosan haladni, felfelé szépen sétálgatva, vagy lassan kocogva, beállva valaki vagy valakik mögé. A meleg miatt már az elején bevizeztem a csősálamat és ezt az összes frissítőpontnál megtettem később is. A folyadékpótlásra is ugyanígy gondosan ügyeltem: az első 10 km-ig, mindkét flaska tartalmát magamba ürítettem, összesen 7,5 decit s ugyanennyi fogyott a 18. km-ig is. 3 darab sótabletta és ugyanennyi zselé is elfogyasztásra került, ami miatt büszke is voltam magamra – ilyen akkurátusan kellett volna a Mozarton is figyelni a frissítésre…csak a pulzus nem akart beállni. Lefeléken, szépen beállt –  bár a technikás részeken nagyon óvatosan közlekedem továbbra is a térdem miatt (ami persze egyszer meg is fájdult lejtmenetben) s a f*sosságom miatt is – , felfelé, mindig a kiírt értékek felett állapodott meg, de éreztem, hogy nem lesz gond, mert nem nyomtam neki sületlenül, nem mentem bele f*szméregetésekbe sem, csupán próbáltam tartani egy könnyed tempót az utolsó checkpointig, ahonnan már végig lejtett a terep s a célig tartó utolsó km-eket közepes tempóval tartani. Szépen előzgettem így ki az embereket, még valakivel kicsit diskuráltunk is az erdő szépségéről pár percig, s emlékeim szerint csak az L távosok hagytak le a végén, bár sokáig azt hittem az egyikükre, hogy az M-en indult. Minden jól is ment, bár az utolsó kb 100 méteren, ami aszfalton vezet a célig, ismét begörcsölni kezdett mindkét vádlim. Minden évben ez történik, valószínűleg jól jött volna még egy sótabletta,  a meleg, s a gyors tempó kombinációja miatt lehetett. 

 A pulzuskontrollt még minden bizonnyal gyakorolnom kell, főleg ilyen időjárási körülmények mellett, s várnom kell a térdem gyógyulására is, de összességében nagyon elégedetten fejeztem be a futást, élveztem az egészet, a Börzsönyt, az ismerős arcokat.

Fotó: Terepfutas.hu

Tailwind Börzsöny Trail, L – Üsztöke Andi, beszámoló

Posted on

Versenynevezés felkészülésre is lehetne a címe.
Avagy hogyan ronts el gyakorlatilag mindent, hogy októberre jobb legyél (i hope so…)
Vaaaagy “Útmutató kisokos kezdő terepversenyzőknek”

Biztos mindenki ismer egy-két “celeb” futót, aki a rosszul sikerült verseny után mindent is kiír Instára, hogy miért is nem sikerült jól a versenye. Na! Most ez jön, csak celebség és instaság nélkül.

Verseny előtt 2 hétig elég keveset aludtam. Anyósomat ápoltam egy hétig, utána meg betört a meleg.
Itt el is érkeztünk a második sirámhoz.
Neeeeem bííírom a meleget. 25 fok felett nekem már forróság van! (Lehet hangosan röhögni és térdet csapkodni, hogy akkor én miért is gondolkodom spanyolországi költözködésben…)
Arról nem is beszélve, hogy nyílván láttam nevezéskor, hogy nem szeptemberben, hanem július közepén kerül megrendezésre a verseny.
Mindegy, nem az eszemért szerettek!
Csapjunk még a kifogásokhoz egy kis izomletapadást a hamstringjeimen.
Talán az előzmény-kifogás ennyi.

Amit a versenyen elrontottam, azt csak azért írom le (a teljes szégyenérzettől azóta is a sarokban kuporogva…), hogy mások tanulhassanak belőle! Bár tudom, hogy ti mind okosak vagytok, és sosem követnétek el ilyen baklövéseket!

Szombaton feljöttek vidékről futós barátaim, hogy tőlünk indulhassunk vasárnap a versenyre. (Igen, Ági barátnőmet is behúztam, ne egyedül érezzem már szarul magam!!!)
Dióék is átjöttek este, hogy bandázzunk kicsit. Iszogattunk, eszegettünk, beszélgettünk. Nem gondolom, hogy arra a 2-3 italra rá lehetne fogni bármit is, de legyen! Igen! Ittam alkoholt!
Reggel útban Diósjenő felé túlzott drukk fogott el, nem is értettem miért. Tudtam, hogy nehéz lesz, durván jó versenytársakkal, nem helyezésért  dobogóért megy a küzdelem(helyezésért mindig megy, csak ki tudja, hanyadikért??). Tanulni mentem. (Van mit…)

Egyre több az ismerős a versenyeken, ami nagyon jó érzéssel tölt el! Találkoztam Enikővel, Zsolttal meg sok más (most még…) nemGizionossal .
Jöjjön az első 2 (3) hiba!
-nem vizeztem sapit…(pedig menő, új sapim van! 🥰)
-nem melegítettem be
– +1 hiba: nem ésszerűen pakoltam mellényt
A rajt jó hangulatban telt, előtte tudtam beszélgetni kicsit Enikővel (nagyon jó futónak tartom, és emellett mégis elképesztően visszafogott és szerény!).
Az első 11-2 km jól telt, egy érzésre középső bolyba kerültem, ami a végéig nem is változott. Ugyanazokkal az emberekkel kerülgettük egymást. Most már nagyobb az önbizalmam ezen a téren. Tudom, hogy felfelé cefet gyenge vagyok (annnnnnyira jó lenne, ha ez tudna változni!!!!!!!), viszont most már tudom, hogy lefelé elég jó! Ezt is lehet még fejleszteni, de az átlagnál bátrabb és jobb vagyok (Rebeka meg nem átlagos!).
Szóval haladgatunk felfelé (érzésre ebből állt az útvonal 80%-a), tűz le ránk a nap, gondoltam ideje lenne sótablettát bevenni. Nem akart a kezem ügyébe kerülni. Még kétszer próbáltam megtalálni egy picike zsebben, amiben a személyim, egy zselé, papírzsepi, ragtapasz MEGASÓ is volt…mindhiába. No problem, úgyis mindjárt jön az első frissítő állomás. 🤣 Még egy hiba! Készülj fel a pontok elhelyezkedéséből is! Én azt gondoltam, hogy ha 3 frissítő lesz, akkor azt biztos arányosan helyezik el. Khmm…hát nem. Meg milyen cuki már! “Azt gondoltam…” Amúgy teljesen jó helyekre rakták a pontokat, csak nem ott volt az első, ahol én számítottam volna rá.
Szóval 12 km után nem vártam tovább, megálltam kipakolni a motyót. Vicces, hogy milyen pici helyre be tud férni ennyi minden! Utána már elöl volt a sótabi. Csak későn…
A verseny nagyon szép helyen futott, bár gyönyörködni sehol nem álltam meg, de abszolút átéreztem, hogy milyen szép helyen vagyok! Egy patakon átkelve tudtam is (abból az egy börzsönyi futásból), hogy hol vagyok. Itt vezet fel a Nagy Mánára az útvonal. UTH-s Vörös-kő mászás, csak tűző napon! Érzésre jobban bírtam, mint áprilisban. A fekete leves még nem itt jött, de már alapozott…
A Nagy-Hideg hegy előtt valamivel, a verseny 2.-3. órájában történt, hogy ha ittam pár kortyot, utána hányingerem lett (és csak hogy tudjátok! fogszabival kb semmilyen futós kütyüből nem lehet értelmes mennyiséget fogyasztani!). Nagyon szomjas voltam, folyamatosan csak ittam volna, de nem akartam hányással energiát veszíteni. Így nem ittam eleget. Közben az órám is megviccelt, mert a kiírt szintemelkedést Nagy Hidegen már elértem. Gondoltam innen már csak lefelé visz utam.
Másik nagy hiba…KÉSZŰLJ FEL A PÁLYÁBÓL!!!
Még a Csóványosi pont hátra volt. Mentálisan teljesen kiborított, hogy az 1400 helyett már 1500-öt, aztán 1600-ot mutatott az óra. Csanya itt már egyáltalán nem volt fehér ember számomra. Meg se fordult a fejemben, hogy az órám is lehet szar. Teszem hozzá, soha nem fordult elő még ilyen!
Csóványos alatt 200 méterrel annyira rosszul voltam, hogy le kellett ülnöm egy fatörzsre. Itt lenyomtam egy zselét (meleg és ragadós, sok kedvem nem volt hozzá), mert azt már tapasztaltam, hogy ez csak átmeneti, túl leszek rajta, csak muszáj energiához jutnom. Elmentek mellettem páran, mindenki szeretett volna segíteni! Cukik voltak! Eltelt 5 perc és én is jobban lettem. Nem túl vicces hangulatban, de felkecmeregtem a hegyre. Itt már 1675 m szintemelkedést mutatott az órám…Innen már tényleg lejt! Végre!!
Pár pillanat múlva vissza is előztem azt a pár lányt. Mondták, hogy adjak a cuccból, amit nyomtam! Nem gondolta egyikük sem, hogy így feltámadok!
Az utolsó ponton már csak csippantani álltam meg, bár csábított, hogy itt jég is volt. Kb 2 km volt csak hátra, mikor megelőztem még két lányt a lejtőn.
Petiék hatalmas kolompolással vártak a célban, a staff pedig hideg vizes törölközővel! Mindkettő nagyon jól esett!!!
És hogy a legeslegeslegvégére is hagyjak hibát…kb 17 órakor ettem először beérkezés után. Gabitól ezúton is elnézést kérek, és szépen kérem, hogy szégyenében ne rúgjon ki a csapatból!!! Nem ő tehet róla, mindent elmondott, csak hát…Erre nincs is mentség. Talán pillanatnyi (úgy 17 órányi) elmezavarra még próbálhatnék  hivatkozni, hátha elhiszi!
A versenyből nagyon sokat tanultam, hiszem, hogy beépül! 

Bács-Kiskun Ultra, váltó – Huszti György, beszámoló

Posted on

Egy ismerősöm már hónapokkal ezelőtt megkért, hogy legyek váltóban csapattárs a BKU-n. Ekkor még úgy volt, hogy júniusban nem lesz versenyem a május végi UTH TP célverseny után, mivel amúgy is sűrűnek ígérkezett a hónap. De nem tudtam nemet mondani. Aztán az UTH terepverseny hatalmas élménye felcsigázott, hogy a júniusi WTF-en is elinduljak főleg amiatt, mert kiderült, hogy sok-sok ismerősöm ott lesz, gondoltam jó lesz bandázni. Na de ez 3 héttel az UTH után és egy héttel a BKU előtt. Nyilván tisztában voltam azzal, hogy ezt a két versenyt nem futhatom maxra, de részt venni mindenképp akartam, hiszen eddig is csodás, élményekkel, jó futásokkal teli volt az év.

Előzetesen úgy beszéltük meg a srácokkal, hogy kb. 20,5 km-t futok az elején. A csapat összetételét tekintve egy jó bulis futást terveztünk nem sok komolysággal, én meg gondoltam jó lesz a hétvégi hosszúnak. Ahogy egyre közelebb kerültünk a verseny napjához, láttam, hogy a csapat tagjai lelkesen készülnek futásaikkal a versenyre. Rég nem futottam hosszabbat aszfalton, ezért már valahol kívánta a szervezetem, egyre jobban vártam a versenyt én is. Noha sajnos keresztedzésekre nem jutott mindig időm, mégis nagyon jó állapotban éreztem magam, minden futó edzés nagyon feltöltött.

Amikor megkaptam a pulzus tartományt a szokásos matek következett, persze számolni kellett a meleggel most. Nem volt kellemes fél 4-kor kelni és kocsiba ülni, két órát utazni. Igen korán a helyszínen voltunk. Amíg vártuk a többieket, kipróbálhattam egy futócipőt, ezzel a bemelegítés java meg is történt. A rajt 8-kor volt. Mivel nem volt hideg, sőt eléggé meleg volt, a mezemet most is csap alá tettem és úgy vettem fel, ami nagyon jó ötlet volt, mert tűzött a nap a kerékpárúton. A rajt előtt egy mineral tabit bevettem, majd mindhárom (5-11-16 km) frissítőponton megálltam, mert a kulacsból locsolnom is kellett magamat, a vizet újra kellett töltenem. Só viszont csak konyhasó formájában volt ezeken a pontokon, úgyhogy most nyaltam sót. A futás végig nagyon jól ment, legalábbis úgy éreztem. Szokásosan felosztottam a távot és szakaszosan növeltem a pulzust. Nem terveztem, nem számítottam rá, de úgy voltam vele, hogy ha jó időt futok, félmaratonig kiegészítem a távomat. Végül így is lett. Az utolsó néhány kilin sikerült versenyeznem is kicsit, úgy éreztem, hogy ki kell adom azt, ami bennem maradt a múlt heti WTF-en. Végül majdnem megdöntöttem a siófoki félmaraton időmet jóval alacsonyabb pulzussal. A futásom végén kicsit megpihentem és felettem a frissítőpont kínálatát. Az utóbbi időben észrevettem, hogy erősebb futások után jön egy kis hastáji görcs, ahogy áll vissza a rendszer. Hideg kóla viszont egész jó ötlet volt erre a panaszra, meg egy kis türelem a többiektől, így elkerültük, hogy a szervezetem fáradt levegő kieresztését a kocsiban tegyem meg. Ezt követően szinte minden frissítőponton megálltunk, bandáztunk, szurkoltunk, na meg a túró rudi és a dinnye készletre is rámentem.  

A srácok menet közben megkértek, hogy az utolsó ötöst is fussam le, mert eléggé kifutották magukat. Nem terveztük, de végül bevállaltam. Egész jól kajáltam napközben, úgyhogy nem volt bennem félsz, hogy nem marad erőm, persze a dinnyét a boldog „igen” kimondása után hanyagoltam és vajas kenyérre álltam át. A befutó 5 km előtt jeges vízbe áztattam a pólóm, igyekeztem rendesen átmozgatni a hab testemet. Eleinte úgy gondoltam, hogy alapjáraton kocogom le ez a picit, de már azzal a pulzussal is meglepően jól ment a futás, utána meg elkezdett hajtani a versenyszellem is. Az élénk szembeszélben végül fokozatosan húztam fel a pulzust es egész jól jött a tempó is, úgyhogy ebből az ötösből egy fokozó lett, az előző nap úgyis gyakoroltam. A befutó meg egészen különleges volt. Már az utcában szurkoltak a lakók, aztán a szpíker már száz méterekre előre bemondta az érkezésem, láttam a csapatom tapsolását, még tettem egy lapáttal a végére és feltett kezekkel, fülig érő szájjal futottam a célba.

Úgy érzem, hogy nagyon kellett ez a szombat, szuper élményben volt részem.

Örülök, hogy elfogadtam a meghívást, jól esett a szurkolás, az ölelések, a pacsik. Jók voltak a fotósok, szervezésre se lehetett panasz. Ez mellett fél szemmel azért lestem az 50 km-es és a 80 km-es távon indulókat is, hogy vajon nekem hozhat-e ilyet a jövő, de jelenleg az elmúlt félév történéseit, jó élményeit emésztem, idézem fel újra és újra.