Latest Event Updates

35-nél már jó lesz!

Posted on Updated on

35

Október 11. – Gizionok a pályán

Duplaélmény
Éva Kiszely
Péter Kerékgyártó
– Lupus

SPAR
Maraton – Ahogy Hanka írta: 35-nél már jó lesz:-)
Balázs Réffy
Tamás Erényi
Ákos Hegedűs
Hajnalka Evetovics-Balla
Zoltán Sáringer

30 km
Sári Nóra
Bocskorné Nagy Nicolette

Váltó
Sári Erna
Piroska Torkoly

10 km
– Tamási Krisztián

Hajrá!!!

Reklámok

Tagadom

Posted on Updated on

minions-1

Vidám csapat a miénk, a Gizionok visszavágtak!
Állítólag ezeket én írtam. Hááát, ilyeneket én soha… De tényleg!

„UB közben nyugodtan “beszélgess” velem, ismersz most már régóta, tudod, hogy ha kérdésed, vagy gondod van, mit mondanék:-) Ott leszek a fejedben:-)”

“Próbálj meg minél többet vízszintesben lenni! A futást meg se próbáld, és a gyaloglást is csökkentsd le amennyire csak lehet.”

“Úgy fogsz 28 km-t futni, hogy mindenki jól járjon:-)  Mielőtt épp készülnél szívinfarktust kapni, így kell teljesíteni…”

“Szóval nice try, but… A többi pedig buksisimi, vállveregetés:-)”

“A héten pici pihenő, kevesebb km (nem sokkal), alacsonyabb intenzitás (nem sokkal)”

“Ne rinyálj, just do it!”

“Most szólok, kutyakemény alapozás következik!”

“Na még egy pörgetős hét, előre is bocsi, kicsit fingatós lesz:-)”

“Szerencsére túlélted a szandál-incidenst, pont pihenőhétre esett, így most már semmi akadálya egy kis hörgésnek:-)”

“Háááát, jó reggelt, látom beléptél az “edzésenakarokegyénicsúcsotmenni” futók népes táborába:-)”

„Egy kicsit horrorosabb hét jön, de ez a vége! Innentől regeneráció, töltődés!”

És Áki egy szösszenete:

Dicsérési fokozatok: “Ügyi :-)”, “buksisimi”, “imádás :-)”. Mindezt fél év (kb. 26 hét) alatt, szóval nincs szórva bármikor”

Dupla élmény – szimpla bejárás

Posted on Updated on

DCIM121GOPRO
DCIM121GOPRO

Október 11-én Dupla Élmény, amin több Gizion is képviselteti magát: Sally, Peti, Lupus.
Sally és Peti bejárták hétvégén az útvonalat.

Sally összefoglalóját a bejárásról ITT lehet olvasni.

A hangulatot pedig ITT lehet átérezni:-)

Szürke hétköznapok a gizionoknál:-)

Posted on Updated on

minyon1„Planking suxx”

„Mindig kíváncsian várom a feladatos napokat, hogy hogy fog sikerülni, olyan ez, mint az adventi naptár a gyerekeknek.”

„Bírom az ilyen Gabi-féle szókapcsolatokat, mint “könnyű 22 km” vagy “gyors 100-as”  mindig jókedvre derülök tőlük”

“Ez a szadi hét remek volt, még sok ilyet kérek!”

“Megrogytam, mint a tanyatető.”

“Az 5×5 OB volt (Oda Baszott)”

„Lábanként 54 db bolgár guggolás után ki vagyok én, hogy főnökasszonnyal vitatkozzam?!  (ugyanitt: *hörg, hörg*)”

“Durvulunk. Már megint:-)” igazábol a mosolyjel a gyilkos!!!!  ‪#‎aligvárom

„Én nagyon szeretem a pihenőnapot és be is tartom, sosem futottam még pihenőnapon. Arról nem tehetek, hogy egy-két ‘must have’ versenyt pont pihenőhéten rendeznek.”

“Két órával a vacsora után vagyok, a szalonna még nyomja a hasamat”

“Depó 11 perc. (sminkeltem)”

“Nem futottam pulzus nélkül”

“Nagyon jól sikerült a hét, a 4 futásból kettőt megcsináltam!”

“Elejét túl gyorsan vettem, második gyorsnál jött a hányinger, összességében jó volt, csak közben akartam meghalni.”

Kerékgyártó Peti – TDS

Posted on Updated on

Az úgy kezdődött, hogy….

A “hogyan kezdődött” részhez érdemes idemásolnom egy kisebb szösszenetet Carlostól

“Európa fölé magasodik a „Fehér-hegy”, mely évszázadok óta ejt bámulatba megannyi hegymászót, kirándulót és sportolót. Chamonix utcáin mindenki az ég felé szegezi a fejét és a Bossons-gleccser narancssárgára színeződő jegét, s a fölötte magasodó négyezreseket csodálja. Nagy a sürgölődés, nagy az izgalom. Csupa különös ember, kemény tekintetek, furcsa öltözetek. Százféle nyelv egyvelege tölti be a légkört. Hamarosan rajtol Európa legnehezebb terepfutóversenye, a The North Face Ultra-Trail du Mont Blanc.”


2015 pedig így nézett ki

Idén nem a TDS volt a terv. Nem az az útvonal amit annyira szerettem volna, nem a “nagy klasszikus”. Nincs mítosz, nincsenek tradíciók. Sokaknak nem, de nekem fontos a körítés.

UTMB-re nem lehet csak úgy menni, pont is kell meg nem árt “magas hegyek között hol a tenger hupikék” között is mocorogni. CCC-ben gondolkoztam.  “Kényelmes” comeback és ráadásul megnézem a pálya második felét.

Mikor láttam,hogy milyen gyorsan és milyen mértékben telnek be a helyek elkenődtem. Biztos, hogy sorsolás lesz. Ha nem vagyok szerencsés plusz egy év és még az sem biztos. És akkor még mindig a CCC-nél tartunk. Nem jó ez így, hisztis és türelmetlen vagyok. Matekolok,hogy mi legyen. A TDS-en nagyon lassan kelnek el a helyek…végül benevezek. Nincs izgulás, nincs sorsolás “csak” menni kell. Idén…

Kell egy terv. Nem szeretnék hoppon maradni, nem szeretnék felkészületlenül rajthoz állni. Nem fér bele egy baki sem mert rögtön bukta.

119km 7250 méter szintkülönbség 33 óra.

Az official oldalon ezt írják a Difficult után:

Unclearly marked paths ; very long ascents and descents ; exposed passages secured with a rope ; use of hands necessary to balance oneself ; remote itinerary ;  altitude 2700m ; few refreshment points    Elementary experience of the mountains : capable of being autonomous for 5 or 6 hours ; the knowhow for confronting difficult conditions (rain, wind, cold (< 0°C), snow) day and night

image

Első lépés szállás, utazás. Ha nem foglalsz időben marad a camping…na azt mégegyszer nem. Az “időben foglalást” a januári sorsolás utáni egy-két nap jelenti.

Szerencsére sikerül mindent időben elrendezni, Lupusékkal megyünk, hibátlan, jobb nem is lehetne.

Második lépés, felkészülés. Ha a “nem akarok semmit elszúrni” vonalat akarom követni akkor kell egy szaki aki megmondja,hogy mikor mit és hogyan csináljak. Szép dolog,hogy az ember a saját feje után szaladgál mint pók a falon, de az nem mindig hasznos. Sokat nem tipródtam a dolgon Gabinál kötöttem ki, Gizion lettem. Volt bennem egy kis félsz,hogy elvállal-e, de szerencsére túlreagáltam a dolgot. Márciusban kezdtük el az együttműködést. Eddig mindig csak akkor futottam, ha volt hozzá kedvem.Volt időszak amikor sokáig nem volt. Most kicsit felfordult a világ. Megvan a program meg kell csinálni, referálni kell. Csinálom, csinálom, hajtok a dícsérő szavakra, gyorsan repül az idő. Vannak sikerek, félsikerek de azért haladunk. Gabi nélkül nem ment volna. Pont. Gabi50+Peti50=TDS100 (szerk: hah!)

Köszönöm!!!

Chamonix a terepfutók mekkája. A verseny pedig a terepfutás “turdöfransza”.

image

Az a hely ahol a pénztáros kislány is UTMB-s pólóban feszít egész héten.A hely ahol köszönnek neked, pacsiznak veled, buzdítanak még a verseny előtt, majd gratulálnak a boltban, utcán a verseny után mikor meglátják a csuklódon a karszalagot, mellényt. Az a hely ahol verekedned kell egy-egy jobb helyért, hogy testközelből lásd elrobogni a mezőnyt. Más, de szerethető világ. 😉

A rajtszámfelvétel gördülékenyen zajlik, vannak bérsorbanállóink így a nagy részét kihagyjuk.

Felszerelés check. Öt dolgot kell bemutatnom. Túlélő fólia, telefon, lámpák tartalék elemekkel, dzseki, “adhesive elastic band enable making a bandage or a strapping (mini 100cm x 6 cm)” Ez nálam fáslit jelent, náluk nem. Hosszas magyarázkodás után végül megkapom a pipát de innen az első utam egy gyógyszertárba vezet ahol veszek UTMB logóval ellátott “fáslit”.

Szerda race day

Kettőt tizenötkor ébresztő. Kell ez nekem?

Előző este összepakoltam mindent de a para bennem van, hogy véletlenül nem maradt-e ki valami.

image

Courmayeur-ben mindenki a csarnok előteréében gubbaszt. A szerencséseknek még jutott hely a fal mellett a földön, így legalább van minek nekitámaszkodni. Még másfél óra a rajtig…sok. Kint kb 8-9 fok. Jó lenne időben beállni a rajtba, de nem akarok beöltözni, ahogy elindulunk úgyis meleg lesz. Viszont, ha nem jól helyezkedek, akkor az első és második ponton tuti beragadok. Végül bő öt perccel a rajt előtt érünk oda. Előreverekedni esélytelen, így egy- két spori rosszalló tekintetétől övezve,egy portugál kollégát követve átmászok a kordonon és rögtön a tizedik sorban találom magam. A gyerekszobám megköveteli, hogy kicsit azért lesüssem a szemem.

“Indulni kell megint…nem lóghat a láb…”

Mindenki kiabál, kezek a magasban. Én inkább csendben bambulok magam elé. Innen nincs visszaút. Megtetettem, amit tudtam (szerk: lóóóóógtál sokat!), meglátjuk,hogy mire lesz elég. Dübörög a Karib-tenger kalózai, aztán egyszer csak megindulunk. Végre! 5 éve várom! Sodor a tömeg, de igyekszem visszafogni magam. Nagyon sokan mennek el mellettem. Ez az elsõ emelkedõn vissza is üt nekik, sorra hagyom el a virgoncokat. Ettõl függetlenül még mindig sokan mennek el mellettem. Hóóó! Nem akarom, nem szabad elkapkodni.

Az első ponton Boszival akadok össze, jó ismerős arcot látni. Visz a tömeg, hamar a  Combal tó (15,2km 1329m D+)-nál vagyok. Etetés, itatás. Próbálom minimalizálni a ponton töltött időt. Nem egyszerű, mert sokan vannak, mindenki egyszerre éhes, szomjas. Vérremenő küzdelmet folytatok az almás sütiért (almás sütiért bárhol, bármikor, bármit). Ellenfelem csekély ellenállást mutatott, hamar feladta  így sütimámorban indultam neki a következő huplinak.

Kígyózott a színes embertenger fölfelé, még mindenki vidám, boldog, fényképezkednek, videóznak. Nem baj, nemsokára nem így lesz! 😉

A hegytetőről meglepően kényelmes úton és meglepően sokat gurulunk lefelé. Majd egy óra folyamatos futás után annyira beleéltem magam a leejtőzésbe,hogy személyes sértésnek vettem a következő hegymenetet. A nap egyre jobban tűz, a vizem egyre gyorsabban fogy. Nem baj, az Alpokban vagyunk, itt minden sarkon csörgedezik egy hegyi patakocska, vagy bármi. Kivéve most. Hegy van, meleg van, tehenek vannak, patak vagy bármi nincs. Ha véletlenül van, akkor tartozik hozzá egy tehén is. Ha csak inna belőle, nem zavarna. De mivel benne áll inkább passzolok. (szerk: vagy ultrás vagy, vagy finnyás.)

Nemsokára odaérek a St-Bernard hágóhoz (35,9km 2602m D+). Videóról, fényképről már ismerős a környék. Élőben azért jobb…

image

A ponton Reni és Csanya vár,jó látni őket. Meglepő módon 4. vagyok.;-)

Végre van víz! Egy bánatom van csak,hogy az itató hordót a kertibudik árnyékában helyezték el… (szerk: a tehén mennyivel jobb lett volna, ugye!)

Találkozom Balázssal, Bourg SaInt-Maurice-ig( 50,7km 2649m D+) kerülgetjük egymást, majd az aszfaltra együtt érünk le. Konstatáljuk,hogy rohadt meleg van és majdhogynem pattintunk egy kis Törleyt,hogy végre leértünk a hegyről.

Nagy etetőpont, nagy nyüzsi. Nem tetszik, hogy alig találunk helyet, nem tetszik, hogy billeg a pad, nem tetszik, hogy rossz izű az iso. Kezdődik a hiszti, ezt is megértük. (szerk.Oh, The Big Drama Queen). A pontról csak a kötelező felszerelés check után lehet kijönni. Minden rendben, csak nem esik jól, hogy a telefont kétszer szedetik velem elő. Morcos vagyok, mennék már, Csanya nyugtat,leülök a földre és belegózom a motyót a zsákba.

Nekiveselkedek “A NAGY” hegy(ek)nek. Meleg van nagyon, 11 km-en 2000m D+,majd 4km lefelé. 5óra alatt érek át. Nem szeretnék róla beszélni.

image

A túloldalon  Cormet de Roseland-nál (66,6km 4588m D+) Reni és Lupusék várnak. A lagzis sátorban hiába bizonygatom, hogy ne keressék a a rajtszámmal ellátott zacskómat amiben előre lehetett küldeni cuccot, mert nincs, nem küldtem előre semmit. Nem kell még egy indok a megállásra. Sokan piknikeznek a ponton. Nem akarom már most elengedni a nehezen összeszedett perceket. Leves, kóla, keksz és már megyek is tovább. Útközben falatozgatok, lassan megy le a nap, készülök az éjszakára. Abban bíztam,hogy a napot legközelebb már csak Chamonix-ban látom. Nem így lett. 😉

Nem akartam túlbonyolítani az éjszakát. Felvettem a hosszú felsőmet és az volt a terv, hogy ha melegem lesz feltűröm az ujját és lehúzom a zipzárt. Ha fázom lehúzom az ujját és felhúzom a zipzárt. Ha más elemet is bevonok a projectbe, összezavarodom és az most nem lenne okos dolog. A tervem működött, így nem álltam be az út szélén rendszeresen öltözők, vetkőzők népes táborába. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de azért van egy határ. Közben jó volt visszanézni a Roseland előtti hegyre… Csinos fényfüzér ereszkedett lefelé ott, ahol pár órája jártam. Az ilyeneket azért megjegyzi az ember.

Az ereszkedés a következő pontra (La Gitte 74,5km 4861m D+) , nagyon vagány volt. Éppen egyedül voltam, se előttem se mögöttem senki. Gurulok lefelé, szikla bal oldalról, hegyi mentő jobbról, szikla balról, szalag jobbról, megint egy hegyiember jobbról. El nem tudtam képzelni,hogy mire fel  ez a nagy csinnadratta. Egészen addig még nem világítottam le jobbra. Vagyis nem teljesen le, mert nem láttam az alját csak nagyon messziről hallotam a patakot “csobogni”. Félelmetesen gyönyörű volt.

A pont utáni emelkedő tetejéről (Col est de la Gitte) a távolban feltűnt egy nagy fehér sátor és lehetett hallani,hogy valaki nagyon sok mindent kiabál, nagyon franciául. Nem tűnt elérhetetlennek egészen addig, amíg nem küldtek fel mindenkit jobbra egy “siratófalra” by Spero. A szemem előtt lebegő kép, hogy sós levesre emlékeztető löttyöt szürcsölgetek a sátor árnyékában így hamar szertefoszlott. Helyette elgázoltam egy tehenet, aki éppen az út közepén agonizált. Betétlap…

Innentől a nagyon meredek részekkel gondban vagyok. Lehet kicsit megfáztam még a hét elején, lehet az izomerő is kevés, gyakran megállok kicsit lihegni. Nem esik jól, mikor sorban mennek el mellettem, vagy mikor félre kell állni,hogy ne daráljanak be…

A Col de Joly (85,3km 5701m D+) szerencsére nem volt vendégmarasztaló hely. Sós izé, és egy szárnyaszegett “Allé Peter” kíséretében távoztam. Meg különben sem szabad álldogálni, mert egy pillanat alatt nagyon hideg tud lenni…

Le Contamines-ig (95,2km 5774m D+) morcos lettem. Nem tetszett semmi.

image

Köves volt, lapos volt, hiszti volt. Éreztem, hogy valami nem stimmel a jobb talpamon. Nem szoktam vízhólyaggal babrálni útközben. Ezt most sem tettem volna, de Reni és Csanya unszolására szakikra bíztam a dolgot. Kicsit nehéz volt elmagyarázni,hogy mit is szeretnék. Az angolt nem akarták megérteni, franciául egy szó van amit üzembiztosan tudok, ez a croissant, de ennek itt most sok hasznát nem veszem. Mutogatok a jobb lábamra, tapogatják a bokám,mondom,hogy kicsit lejjebb de sajnos kanyart nem tudok mutatni,hogy barátunk nézzen már alá is. Mérgesen és tanácstalanul annyit tudok kinyögni, hogy water bubble! Barátunk feje fölött megjelenik egy kis villanykörte majd úgy néz rám,hogy “Te hülye! Miért nem ezzel kezdted?”

Elővesz egy akkora tűt ami szerintem lovakhoz van rendszeresítve, csattan a gumikesztyű, valamit morog (utólag megfejtettem,azt mondta fájni fog) és nekiesik. A művelet végén elactivityzte, hogy csak az egyiket tudja leragasztani, mert a másik rossz helyen van, úgyhogy barátkozzak meg a gondolattal, hogy egy kicsit kellemetlen lesz. Érdekes volt egyébként az eü sátor. A tábori ágyakon nyakig betakarva feküdtek a sporik. Az ágyak végére felírták a rajtszámukat és, hogy mikor takargatták be őket…

Visszavettem a koszos zoknit, búcsút intettem újdonsült barátaimnak és megpróbáltam legalább addig nem vicsorogni, amíg látnak. Nagyon rossz volt, égett a talpam, alig bírtam ráállni. Szerencsére a befektetett energia megtérült, pár km múlva már nem is éreztem. Reni utamra enged, legközelebb a célban találkozunk.

A Le Contamines-ből kivezető út nagyon meglepett. Széles, autóval is járható, de ellenben olyan meredek… (szerk: és már tehén sem volt? Eh, semmi nem a régi:-))

Lihegek, fújtatok, mindegy, már csak a Col de Tricot (102,7km 6937m D+) van hátra. Ott álltam bambán, néztem a tetején a lámpákat…nem kellett volna. 7km-en 1200m szint nagy szívás…

Lefelé menni még jobb! Magic! Bár ugye tudjuk, hogy lefelé a sz@r is gurul.  Útközben összeszedek egy lámpát. Mindenkitől, akit mellőzök lefelé kérdezem, hogy nem hiányzik-e véletlenül valakinek. Belegondolni is rossz, hogy valaki végigszívja ezt az egészet, elhagyja a lámpáját, a végén esetleg kipakoltatják…nincs meg a kötelező cucc…ott a buszmegálló barátom lehet hazaballagni…

De meglett a gazdája, így nyugodt szívvel gurultam tovább.

Még egy kisebb felfelé, minden mindegy alapon. Bellevue (106,2km 7072m D+) aztán már tényleg lehet gurulni.

Les Houches-ban Gézáék várnak, jól esik, hogy gondoltak rám. Már csak 8km. Hullámzik folyamatosan, de azért komótosan gurulok. Chamonixba beérve, ahogy a nagy könyvben meg van írva, cikáznak a gondolataim. 2009 óta várok arra, hogy itt futhassak…emlékszem 6 évvel ezelőtt mennyire el voltam kenődve…mennyi minden történt azóta…

Megtettem mindent amit tudtam, nem így szerettem volna, de most ennyire futotta. Megnyugtat,hogy azért nem akarok a Dunának menni.

Világmegváltó gondolataimból a sok ember zökkent ki. Mindenhonnan tapsolnak, kiabálnak. Kapkodom a fejem jobbra-balra. Szerencsére hosszú az utca,a végére kezdem megszokni, hogy itt most nekem tapsolnak, kiabálnak. Az utolsó kanyarban Reni, Csanya, Lupusék, Oszi. Jó őket látni. Ahogy minden, egyszer ez is véget ér, rákanyarodok a célegyenesre, ott A kapu… #hello

image

Ákos – Azt hittem a bab is hús – Wizz Air Félmaraton beszámoló

Posted on Updated on

172_klasszikus_babfozelek_Ha tavasszal a Vivicittán ment az 1:29:02 már az első Gabival közös hét végén, akkor miért ne merjek 1:28-at tervezni, ugye? Minden hétvégére PéBét nekem ide!!
Meg is írtam a coach-nak, írta is vissza, hogy vasárnapi feladatként “repülés a PB-ért”, pedig ő már szerintem akkor tudta, csak nem akarta letörni a lelkesedésem.

Pedig olyan egyszerűnek tűnt.
Beállítottam az órámon a Virtual Partnert 4:10-es ezrekre. A héten Gergő írta is nekem, hogy ő is pont ilyet akar, na tessék, már nyúl is van.
A kivitelezés is működött az elején. Beálltunk az 1:30-as iramfutók elé “2 percre”:-)
Innen azért már követtünk el hibákat. Első kili 3:58, jóvanna, nehéz belőni, sok az előzgetés, nem érezzük még. (avg 157, max 172)
A második már legalább egyenes az Andrássyn. 4:01, avg 172, max 176. Na, legalább a perc már stimmel, meg a másodperc számjegyei is, csak meg kell cserélni. Gergő itt már távolodott, de én okosan nem mentem vele, majd ő jól elfutja, hehehe. (1:24:20…)
Harmadik 4:14, avg 173, max 176, kicsit lassú, de legalább a pulzus már nem megy feljebb.
Negyedik 4:11, avg 175, max 179, nem a fenét.
Ötödik 4:16, avg 177, max 181, nabasszus, kezd visszaütni a gyors kezdés.
Hatodik 4:16, 177-181, copy-paste.
Hetedik mozgalmas. Közgáz előtt macskakő, majd a Szabadság híd emelkedője és még az 1:30-as iramfutók is beértek, totális megsemmisülés. Elsődleges terv sutba dobva, bé terv, legalább <1:30, hozzá tempó 4:24, avg 179, max 182.
Nyolcadik tempója velük 4:13, de a pulzuson is kellett csavarni hozzá, avg 181 max 185.
Kilencedik dettó.
Tizedik 4:17, max 181, max 187. Mindenáron akartam tartani a tempót az iramfutókkal, de amikor 187-es pulzus kellett ehhez és még csak 10-nél voltunk, na akkor lemondtam a B tervről is.

A második 11 km innentől ‘saját tempóban’ (az a gyaloglás lett volna). Átlagpulzus 182 körül, a max 188 illetve a célegyenesben 189. Szóval nem mondhatom, hogy nem ‘törekedtem’. A fordítóban rá is mértem az irammenőkre, 40 mp-re voltak kb 14,5 km-nél. Azt mondjuk 6 km-en behozni elég esélytelen, ha ők mennek 4:15-öt nekem meg mondjuk 4:08-at kellene, miközben 4:20 körül haladok.
Egyre inkább fogyott a kraft, gondoltam majd 19-nél nyitom a hosszú hajrát, de kb. úgy kaptam csak levegőt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Végülis a 4:19-es tempó az elég jó gyorsulás az előző 4:29-hez képest (Westend melletti kanyargás)
Aztán az utolsóba majdnem teljesen belerogytam, 4:31, a resztli 100 méter meg 4:13 (előzetesen gondoltam majd megküldöm 4-en belül), hozzá avg 186, max 189.
Célvonal, 1:31:34, Tapír meg Gabi már 4 percre várnak, a kis optimisták.Mondtam nekik, hogy bocs, elég sokat késtem:-)

Összevetve az 1:29-es Vivicittával, ahol avg 176, max 188 volt, gyakorlatilag keményebben toltam, most 179+189 volt az intenzitás.

Szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy továbbra sem gép vagyok, hanem ember, valószínűleg a múlt heti 5 órás féltáv még ott motoszkál valahol. (szerk: nem mondod!:-))

Mondjuk a taktika az nem volt túl jó, inkább az iramfutókkal kellett volna kezdeni és pár kili után gyorsítani, ha megy (valószínűleg nem ment volna).

Gabi azzal vigasztalt, hogy a maratonra pont beépül. (szerk: be fog:-)

Battery Low – Erényi Tamás Wizz Air Félmaraton beszámoló

Posted on Updated on

Battery Low – Ezt az üzenetet láttam az órámon amikor el akartam indítani a rajtnál. A pulzuskontollnak és az iramkövetésnek ezzel lőttek, érzésre kellett futni. A telefon ugyan nálam volt, Runtastic is futott rajta, de azt azért mégse fogom nézegetni:-) jó helyen van az a zsebemben. Így hát maradt a megfelelő tempójú futók követése, néha bolyvezetés. Közben pedig saccolgatni kellett, hogy az ismeretlen tempót (saccra 4:30-4:40között) vajon bírom-e majd végig. Ezen keveset agyaltam, futottam ahogy tudtam, lesz ami lesz.
Különösebb időterv nem volt, csak annyi hogy 1:40-en belül legyen. Az álomterv 1:35 de erre azért nem jogosítottak fel az edzéseredmények. Ezért hívják álomtervnek. 10-ig kifejezetten jól ment, 11-nél lemaradtam a szuper bolyomról, de hamar lett másik, 18-ig küzdeni kellett, szerintem nem is maradtam el sokkal a korábbi tempótól, az utolsó 3 km már fogcsikorgatós volt.

low-battery

A célórát messziről látva még volt esély az 1:40-en belüli időre. A célban legszívesebben lefeküdtem volna, egy szanitéc ki is szúrt, de mire odaért már újra emberi külsőt öltöttem. Kellett még tíz perc séta mire magamhoz tértem, eddigre kaptam meg a célidő sms-t is: 1:39:39 . Szuper, nagyon megdolgoztam érte.

Az előbb néztem a részidőket, ha a 10 km bruttó idő, akkor az első tízes 45:07 volt, szóval mégis megpróbáltam az 1:35-öt. Jobb hogy nem láttam a pulzust.
Hazafelé 2 megálló után le kellett szállnom a buszról, mert forgott velem a világ. Battery low.