Latest Event Updates

Kerékgyártó Peti – TDS

Posted on Updated on

Az úgy kezdődött, hogy….

A “hogyan kezdődött” részhez érdemes idemásolnom egy kisebb szösszenetet Carlostól

“Európa fölé magasodik a „Fehér-hegy”, mely évszázadok óta ejt bámulatba megannyi hegymászót, kirándulót és sportolót. Chamonix utcáin mindenki az ég felé szegezi a fejét és a Bossons-gleccser narancssárgára színeződő jegét, s a fölötte magasodó négyezreseket csodálja. Nagy a sürgölődés, nagy az izgalom. Csupa különös ember, kemény tekintetek, furcsa öltözetek. Százféle nyelv egyvelege tölti be a légkört. Hamarosan rajtol Európa legnehezebb terepfutóversenye, a The North Face Ultra-Trail du Mont Blanc.”


2015 pedig így nézett ki

Idén nem a TDS volt a terv. Nem az az útvonal amit annyira szerettem volna, nem a “nagy klasszikus”. Nincs mítosz, nincsenek tradíciók. Sokaknak nem, de nekem fontos a körítés.

UTMB-re nem lehet csak úgy menni, pont is kell meg nem árt “magas hegyek között hol a tenger hupikék” között is mocorogni. CCC-ben gondolkoztam.  “Kényelmes” comeback és ráadásul megnézem a pálya második felét.

Mikor láttam,hogy milyen gyorsan és milyen mértékben telnek be a helyek elkenődtem. Biztos, hogy sorsolás lesz. Ha nem vagyok szerencsés plusz egy év és még az sem biztos. És akkor még mindig a CCC-nél tartunk. Nem jó ez így, hisztis és türelmetlen vagyok. Matekolok,hogy mi legyen. A TDS-en nagyon lassan kelnek el a helyek…végül benevezek. Nincs izgulás, nincs sorsolás “csak” menni kell. Idén…

Kell egy terv. Nem szeretnék hoppon maradni, nem szeretnék felkészületlenül rajthoz állni. Nem fér bele egy baki sem mert rögtön bukta.

119km 7250 méter szintkülönbség 33 óra.

Az official oldalon ezt írják a Difficult után:

Unclearly marked paths ; very long ascents and descents ; exposed passages secured with a rope ; use of hands necessary to balance oneself ; remote itinerary ;  altitude 2700m ; few refreshment points    Elementary experience of the mountains : capable of being autonomous for 5 or 6 hours ; the knowhow for confronting difficult conditions (rain, wind, cold (< 0°C), snow) day and night

image

Első lépés szállás, utazás. Ha nem foglalsz időben marad a camping…na azt mégegyszer nem. Az “időben foglalást” a januári sorsolás utáni egy-két nap jelenti.

Szerencsére sikerül mindent időben elrendezni, Lupusékkal megyünk, hibátlan, jobb nem is lehetne.

Második lépés, felkészülés. Ha a “nem akarok semmit elszúrni” vonalat akarom követni akkor kell egy szaki aki megmondja,hogy mikor mit és hogyan csináljak. Szép dolog,hogy az ember a saját feje után szaladgál mint pók a falon, de az nem mindig hasznos. Sokat nem tipródtam a dolgon Gabinál kötöttem ki, Gizion lettem. Volt bennem egy kis félsz,hogy elvállal-e, de szerencsére túlreagáltam a dolgot. Márciusban kezdtük el az együttműködést. Eddig mindig csak akkor futottam, ha volt hozzá kedvem.Volt időszak amikor sokáig nem volt. Most kicsit felfordult a világ. Megvan a program meg kell csinálni, referálni kell. Csinálom, csinálom, hajtok a dícsérő szavakra, gyorsan repül az idő. Vannak sikerek, félsikerek de azért haladunk. Gabi nélkül nem ment volna. Pont. Gabi50+Peti50=TDS100 (szerk: hah!)

Köszönöm!!!

Chamonix a terepfutók mekkája. A verseny pedig a terepfutás “turdöfransza”.

image

Az a hely ahol a pénztáros kislány is UTMB-s pólóban feszít egész héten.A hely ahol köszönnek neked, pacsiznak veled, buzdítanak még a verseny előtt, majd gratulálnak a boltban, utcán a verseny után mikor meglátják a csuklódon a karszalagot, mellényt. Az a hely ahol verekedned kell egy-egy jobb helyért, hogy testközelből lásd elrobogni a mezőnyt. Más, de szerethető világ. 😉

A rajtszámfelvétel gördülékenyen zajlik, vannak bérsorbanállóink így a nagy részét kihagyjuk.

Felszerelés check. Öt dolgot kell bemutatnom. Túlélő fólia, telefon, lámpák tartalék elemekkel, dzseki, “adhesive elastic band enable making a bandage or a strapping (mini 100cm x 6 cm)” Ez nálam fáslit jelent, náluk nem. Hosszas magyarázkodás után végül megkapom a pipát de innen az első utam egy gyógyszertárba vezet ahol veszek UTMB logóval ellátott “fáslit”.

Szerda race day

Kettőt tizenötkor ébresztő. Kell ez nekem?

Előző este összepakoltam mindent de a para bennem van, hogy véletlenül nem maradt-e ki valami.

image

Courmayeur-ben mindenki a csarnok előteréében gubbaszt. A szerencséseknek még jutott hely a fal mellett a földön, így legalább van minek nekitámaszkodni. Még másfél óra a rajtig…sok. Kint kb 8-9 fok. Jó lenne időben beállni a rajtba, de nem akarok beöltözni, ahogy elindulunk úgyis meleg lesz. Viszont, ha nem jól helyezkedek, akkor az első és második ponton tuti beragadok. Végül bő öt perccel a rajt előtt érünk oda. Előreverekedni esélytelen, így egy- két spori rosszalló tekintetétől övezve,egy portugál kollégát követve átmászok a kordonon és rögtön a tizedik sorban találom magam. A gyerekszobám megköveteli, hogy kicsit azért lesüssem a szemem.

“Indulni kell megint…nem lóghat a láb…”

Mindenki kiabál, kezek a magasban. Én inkább csendben bambulok magam elé. Innen nincs visszaút. Megtetettem, amit tudtam (szerk: lóóóóógtál sokat!), meglátjuk,hogy mire lesz elég. Dübörög a Karib-tenger kalózai, aztán egyszer csak megindulunk. Végre! 5 éve várom! Sodor a tömeg, de igyekszem visszafogni magam. Nagyon sokan mennek el mellettem. Ez az elsõ emelkedõn vissza is üt nekik, sorra hagyom el a virgoncokat. Ettõl függetlenül még mindig sokan mennek el mellettem. Hóóó! Nem akarom, nem szabad elkapkodni.

Az első ponton Boszival akadok össze, jó ismerős arcot látni. Visz a tömeg, hamar a  Combal tó (15,2km 1329m D+)-nál vagyok. Etetés, itatás. Próbálom minimalizálni a ponton töltött időt. Nem egyszerű, mert sokan vannak, mindenki egyszerre éhes, szomjas. Vérremenő küzdelmet folytatok az almás sütiért (almás sütiért bárhol, bármikor, bármit). Ellenfelem csekély ellenállást mutatott, hamar feladta  így sütimámorban indultam neki a következő huplinak.

Kígyózott a színes embertenger fölfelé, még mindenki vidám, boldog, fényképezkednek, videóznak. Nem baj, nemsokára nem így lesz! 😉

A hegytetőről meglepően kényelmes úton és meglepően sokat gurulunk lefelé. Majd egy óra folyamatos futás után annyira beleéltem magam a leejtőzésbe,hogy személyes sértésnek vettem a következő hegymenetet. A nap egyre jobban tűz, a vizem egyre gyorsabban fogy. Nem baj, az Alpokban vagyunk, itt minden sarkon csörgedezik egy hegyi patakocska, vagy bármi. Kivéve most. Hegy van, meleg van, tehenek vannak, patak vagy bármi nincs. Ha véletlenül van, akkor tartozik hozzá egy tehén is. Ha csak inna belőle, nem zavarna. De mivel benne áll inkább passzolok. (szerk: vagy ultrás vagy, vagy finnyás.)

Nemsokára odaérek a St-Bernard hágóhoz (35,9km 2602m D+). Videóról, fényképről már ismerős a környék. Élőben azért jobb…

image

A ponton Reni és Csanya vár,jó látni őket. Meglepő módon 4. vagyok.;-)

Végre van víz! Egy bánatom van csak,hogy az itató hordót a kertibudik árnyékában helyezték el… (szerk: a tehén mennyivel jobb lett volna, ugye!)

Találkozom Balázssal, Bourg SaInt-Maurice-ig( 50,7km 2649m D+) kerülgetjük egymást, majd az aszfaltra együtt érünk le. Konstatáljuk,hogy rohadt meleg van és majdhogynem pattintunk egy kis Törleyt,hogy végre leértünk a hegyről.

Nagy etetőpont, nagy nyüzsi. Nem tetszik, hogy alig találunk helyet, nem tetszik, hogy billeg a pad, nem tetszik, hogy rossz izű az iso. Kezdődik a hiszti, ezt is megértük. (szerk.Oh, The Big Drama Queen). A pontról csak a kötelező felszerelés check után lehet kijönni. Minden rendben, csak nem esik jól, hogy a telefont kétszer szedetik velem elő. Morcos vagyok, mennék már, Csanya nyugtat,leülök a földre és belegózom a motyót a zsákba.

Nekiveselkedek “A NAGY” hegy(ek)nek. Meleg van nagyon, 11 km-en 2000m D+,majd 4km lefelé. 5óra alatt érek át. Nem szeretnék róla beszélni.

image

A túloldalon  Cormet de Roseland-nál (66,6km 4588m D+) Reni és Lupusék várnak. A lagzis sátorban hiába bizonygatom, hogy ne keressék a a rajtszámmal ellátott zacskómat amiben előre lehetett küldeni cuccot, mert nincs, nem küldtem előre semmit. Nem kell még egy indok a megállásra. Sokan piknikeznek a ponton. Nem akarom már most elengedni a nehezen összeszedett perceket. Leves, kóla, keksz és már megyek is tovább. Útközben falatozgatok, lassan megy le a nap, készülök az éjszakára. Abban bíztam,hogy a napot legközelebb már csak Chamonix-ban látom. Nem így lett. 😉

Nem akartam túlbonyolítani az éjszakát. Felvettem a hosszú felsőmet és az volt a terv, hogy ha melegem lesz feltűröm az ujját és lehúzom a zipzárt. Ha fázom lehúzom az ujját és felhúzom a zipzárt. Ha más elemet is bevonok a projectbe, összezavarodom és az most nem lenne okos dolog. A tervem működött, így nem álltam be az út szélén rendszeresen öltözők, vetkőzők népes táborába. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de azért van egy határ. Közben jó volt visszanézni a Roseland előtti hegyre… Csinos fényfüzér ereszkedett lefelé ott, ahol pár órája jártam. Az ilyeneket azért megjegyzi az ember.

Az ereszkedés a következő pontra (La Gitte 74,5km 4861m D+) , nagyon vagány volt. Éppen egyedül voltam, se előttem se mögöttem senki. Gurulok lefelé, szikla bal oldalról, hegyi mentő jobbról, szikla balról, szalag jobbról, megint egy hegyiember jobbról. El nem tudtam képzelni,hogy mire fel  ez a nagy csinnadratta. Egészen addig még nem világítottam le jobbra. Vagyis nem teljesen le, mert nem láttam az alját csak nagyon messziről hallotam a patakot “csobogni”. Félelmetesen gyönyörű volt.

A pont utáni emelkedő tetejéről (Col est de la Gitte) a távolban feltűnt egy nagy fehér sátor és lehetett hallani,hogy valaki nagyon sok mindent kiabál, nagyon franciául. Nem tűnt elérhetetlennek egészen addig, amíg nem küldtek fel mindenkit jobbra egy “siratófalra” by Spero. A szemem előtt lebegő kép, hogy sós levesre emlékeztető löttyöt szürcsölgetek a sátor árnyékában így hamar szertefoszlott. Helyette elgázoltam egy tehenet, aki éppen az út közepén agonizált. Betétlap…

Innentől a nagyon meredek részekkel gondban vagyok. Lehet kicsit megfáztam még a hét elején, lehet az izomerő is kevés, gyakran megállok kicsit lihegni. Nem esik jól, mikor sorban mennek el mellettem, vagy mikor félre kell állni,hogy ne daráljanak be…

A Col de Joly (85,3km 5701m D+) szerencsére nem volt vendégmarasztaló hely. Sós izé, és egy szárnyaszegett “Allé Peter” kíséretében távoztam. Meg különben sem szabad álldogálni, mert egy pillanat alatt nagyon hideg tud lenni…

Le Contamines-ig (95,2km 5774m D+) morcos lettem. Nem tetszett semmi.

image

Köves volt, lapos volt, hiszti volt. Éreztem, hogy valami nem stimmel a jobb talpamon. Nem szoktam vízhólyaggal babrálni útközben. Ezt most sem tettem volna, de Reni és Csanya unszolására szakikra bíztam a dolgot. Kicsit nehéz volt elmagyarázni,hogy mit is szeretnék. Az angolt nem akarták megérteni, franciául egy szó van amit üzembiztosan tudok, ez a croissant, de ennek itt most sok hasznát nem veszem. Mutogatok a jobb lábamra, tapogatják a bokám,mondom,hogy kicsit lejjebb de sajnos kanyart nem tudok mutatni,hogy barátunk nézzen már alá is. Mérgesen és tanácstalanul annyit tudok kinyögni, hogy water bubble! Barátunk feje fölött megjelenik egy kis villanykörte majd úgy néz rám,hogy “Te hülye! Miért nem ezzel kezdted?”

Elővesz egy akkora tűt ami szerintem lovakhoz van rendszeresítve, csattan a gumikesztyű, valamit morog (utólag megfejtettem,azt mondta fájni fog) és nekiesik. A művelet végén elactivityzte, hogy csak az egyiket tudja leragasztani, mert a másik rossz helyen van, úgyhogy barátkozzak meg a gondolattal, hogy egy kicsit kellemetlen lesz. Érdekes volt egyébként az eü sátor. A tábori ágyakon nyakig betakarva feküdtek a sporik. Az ágyak végére felírták a rajtszámukat és, hogy mikor takargatták be őket…

Visszavettem a koszos zoknit, búcsút intettem újdonsült barátaimnak és megpróbáltam legalább addig nem vicsorogni, amíg látnak. Nagyon rossz volt, égett a talpam, alig bírtam ráállni. Szerencsére a befektetett energia megtérült, pár km múlva már nem is éreztem. Reni utamra enged, legközelebb a célban találkozunk.

A Le Contamines-ből kivezető út nagyon meglepett. Széles, autóval is járható, de ellenben olyan meredek… (szerk: és már tehén sem volt? Eh, semmi nem a régi:-))

Lihegek, fújtatok, mindegy, már csak a Col de Tricot (102,7km 6937m D+) van hátra. Ott álltam bambán, néztem a tetején a lámpákat…nem kellett volna. 7km-en 1200m szint nagy szívás…

Lefelé menni még jobb! Magic! Bár ugye tudjuk, hogy lefelé a sz@r is gurul.  Útközben összeszedek egy lámpát. Mindenkitől, akit mellőzök lefelé kérdezem, hogy nem hiányzik-e véletlenül valakinek. Belegondolni is rossz, hogy valaki végigszívja ezt az egészet, elhagyja a lámpáját, a végén esetleg kipakoltatják…nincs meg a kötelező cucc…ott a buszmegálló barátom lehet hazaballagni…

De meglett a gazdája, így nyugodt szívvel gurultam tovább.

Még egy kisebb felfelé, minden mindegy alapon. Bellevue (106,2km 7072m D+) aztán már tényleg lehet gurulni.

Les Houches-ban Gézáék várnak, jól esik, hogy gondoltak rám. Már csak 8km. Hullámzik folyamatosan, de azért komótosan gurulok. Chamonixba beérve, ahogy a nagy könyvben meg van írva, cikáznak a gondolataim. 2009 óta várok arra, hogy itt futhassak…emlékszem 6 évvel ezelőtt mennyire el voltam kenődve…mennyi minden történt azóta…

Megtettem mindent amit tudtam, nem így szerettem volna, de most ennyire futotta. Megnyugtat,hogy azért nem akarok a Dunának menni.

Világmegváltó gondolataimból a sok ember zökkent ki. Mindenhonnan tapsolnak, kiabálnak. Kapkodom a fejem jobbra-balra. Szerencsére hosszú az utca,a végére kezdem megszokni, hogy itt most nekem tapsolnak, kiabálnak. Az utolsó kanyarban Reni, Csanya, Lupusék, Oszi. Jó őket látni. Ahogy minden, egyszer ez is véget ér, rákanyarodok a célegyenesre, ott A kapu… #hello

image
Reklámok

Ákos – Azt hittem a bab is hús – Wizz Air Félmaraton beszámoló

Posted on Updated on

172_klasszikus_babfozelek_Ha tavasszal a Vivicittán ment az 1:29:02 már az első Gabival közös hét végén, akkor miért ne merjek 1:28-at tervezni, ugye? Minden hétvégére PéBét nekem ide!!
Meg is írtam a coach-nak, írta is vissza, hogy vasárnapi feladatként “repülés a PB-ért”, pedig ő már szerintem akkor tudta, csak nem akarta letörni a lelkesedésem.

Pedig olyan egyszerűnek tűnt.
Beállítottam az órámon a Virtual Partnert 4:10-es ezrekre. A héten Gergő írta is nekem, hogy ő is pont ilyet akar, na tessék, már nyúl is van.
A kivitelezés is működött az elején. Beálltunk az 1:30-as iramfutók elé “2 percre”:-)
Innen azért már követtünk el hibákat. Első kili 3:58, jóvanna, nehéz belőni, sok az előzgetés, nem érezzük még. (avg 157, max 172)
A második már legalább egyenes az Andrássyn. 4:01, avg 172, max 176. Na, legalább a perc már stimmel, meg a másodperc számjegyei is, csak meg kell cserélni. Gergő itt már távolodott, de én okosan nem mentem vele, majd ő jól elfutja, hehehe. (1:24:20…)
Harmadik 4:14, avg 173, max 176, kicsit lassú, de legalább a pulzus már nem megy feljebb.
Negyedik 4:11, avg 175, max 179, nem a fenét.
Ötödik 4:16, avg 177, max 181, nabasszus, kezd visszaütni a gyors kezdés.
Hatodik 4:16, 177-181, copy-paste.
Hetedik mozgalmas. Közgáz előtt macskakő, majd a Szabadság híd emelkedője és még az 1:30-as iramfutók is beértek, totális megsemmisülés. Elsődleges terv sutba dobva, bé terv, legalább <1:30, hozzá tempó 4:24, avg 179, max 182.
Nyolcadik tempója velük 4:13, de a pulzuson is kellett csavarni hozzá, avg 181 max 185.
Kilencedik dettó.
Tizedik 4:17, max 181, max 187. Mindenáron akartam tartani a tempót az iramfutókkal, de amikor 187-es pulzus kellett ehhez és még csak 10-nél voltunk, na akkor lemondtam a B tervről is.

A második 11 km innentől ‘saját tempóban’ (az a gyaloglás lett volna). Átlagpulzus 182 körül, a max 188 illetve a célegyenesben 189. Szóval nem mondhatom, hogy nem ‘törekedtem’. A fordítóban rá is mértem az irammenőkre, 40 mp-re voltak kb 14,5 km-nél. Azt mondjuk 6 km-en behozni elég esélytelen, ha ők mennek 4:15-öt nekem meg mondjuk 4:08-at kellene, miközben 4:20 körül haladok.
Egyre inkább fogyott a kraft, gondoltam majd 19-nél nyitom a hosszú hajrát, de kb. úgy kaptam csak levegőt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Végülis a 4:19-es tempó az elég jó gyorsulás az előző 4:29-hez képest (Westend melletti kanyargás)
Aztán az utolsóba majdnem teljesen belerogytam, 4:31, a resztli 100 méter meg 4:13 (előzetesen gondoltam majd megküldöm 4-en belül), hozzá avg 186, max 189.
Célvonal, 1:31:34, Tapír meg Gabi már 4 percre várnak, a kis optimisták.Mondtam nekik, hogy bocs, elég sokat késtem:-)

Összevetve az 1:29-es Vivicittával, ahol avg 176, max 188 volt, gyakorlatilag keményebben toltam, most 179+189 volt az intenzitás.

Szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy továbbra sem gép vagyok, hanem ember, valószínűleg a múlt heti 5 órás féltáv még ott motoszkál valahol. (szerk: nem mondod!:-))

Mondjuk a taktika az nem volt túl jó, inkább az iramfutókkal kellett volna kezdeni és pár kili után gyorsítani, ha megy (valószínűleg nem ment volna).

Gabi azzal vigasztalt, hogy a maratonra pont beépül. (szerk: be fog:-)

Battery Low – Erényi Tamás Wizz Air Félmaraton beszámoló

Posted on Updated on

Battery Low – Ezt az üzenetet láttam az órámon amikor el akartam indítani a rajtnál. A pulzuskontollnak és az iramkövetésnek ezzel lőttek, érzésre kellett futni. A telefon ugyan nálam volt, Runtastic is futott rajta, de azt azért mégse fogom nézegetni:-) jó helyen van az a zsebemben. Így hát maradt a megfelelő tempójú futók követése, néha bolyvezetés. Közben pedig saccolgatni kellett, hogy az ismeretlen tempót (saccra 4:30-4:40között) vajon bírom-e majd végig. Ezen keveset agyaltam, futottam ahogy tudtam, lesz ami lesz.
Különösebb időterv nem volt, csak annyi hogy 1:40-en belül legyen. Az álomterv 1:35 de erre azért nem jogosítottak fel az edzéseredmények. Ezért hívják álomtervnek. 10-ig kifejezetten jól ment, 11-nél lemaradtam a szuper bolyomról, de hamar lett másik, 18-ig küzdeni kellett, szerintem nem is maradtam el sokkal a korábbi tempótól, az utolsó 3 km már fogcsikorgatós volt.

low-battery

A célórát messziről látva még volt esély az 1:40-en belüli időre. A célban legszívesebben lefeküdtem volna, egy szanitéc ki is szúrt, de mire odaért már újra emberi külsőt öltöttem. Kellett még tíz perc séta mire magamhoz tértem, eddigre kaptam meg a célidő sms-t is: 1:39:39 . Szuper, nagyon megdolgoztam érte.

Az előbb néztem a részidőket, ha a 10 km bruttó idő, akkor az első tízes 45:07 volt, szóval mégis megpróbáltam az 1:35-öt. Jobb hogy nem láttam a pulzust.
Hazafelé 2 megálló után le kellett szállnom a buszról, mert forgott velem a világ. Battery low.

Podersdorf féltáv-Hegedűs Ákos

Posted on Updated on

gizionokTavasszal a keszthelyi féltáv nagyon jó felmérő volt, hogy mit is kellene másképp csinálni egy 5 órán belüli időeredményhez és én rajta voltam a szeren.

Az úszást hanyagoltam, még az addigi heti egyet is. A mellúszásom kb. olyan, mint másnak a gyenge gyorsúszása, a gyorsom viszont nyeletlen fejsze, hogy abból jó gyorsúszás legyen, ahhoz sokkal több kellene.

Ellenben a bringa. Keszthelyen a 90 km-re számított 2:40-es időtervemmel nagyon bátor voltam, 2:52 lett belőle, na ezen érdemes melózni. Össze is jött a nyári három hónapban 1730 km bringázás, ami egy komoly országútisnak semmi, magamhoz képest viszont egész sok. Balaton kör, Tour de Pelso, Genf-Nizza bringatúra, Kékes csúcstámadás, ezen felül meg heti egy feladatos bringa hét közben, hétvégente bulitekerések. A verseny előtti hétvégén sikerült egy nagyon biztató (Gabi szerint ígéretes) edzést összehozni, 64 km táv 33,5 km/h átlagtempóval, ez önbizalommal töltött el, hogy tervezhetek.

A futás az futás, mint kiinduló sportág, ezzel van a legkevesebb baj. Keszthelyen is jól ment, azóta fejlődtem is, gyorsultam is, jól mentek az edzések, csak idáig jussak el a versenyen.

A fentiek alapján egy héttel előtte papírra vetettem a tervet, összesítve 4:59, lebontva:

38 perces úszás depóval (36+2)

2:47 bringa depóval (32,7 km/h) (2:45 + 2)

1:34-es félmaraton (4:30)

Az aktuális hétre kapott edzéstervben csak ennyi szerepelt: féltáv 4:58-ra. Hiába, a szakvezetés mindig többet vár.

A verseny előtti nap akadályoktól sem mentesen és magányosan telt.

Belefutottam az M1-en a gyalog nekiinduló menekülthullámba, dugó, lezárás, lépésben autózás a vonuló tömeg mellett, egy órával értem le így később. Utána sms-ben rossz rendszámra vettem matricát, majd a határon átérve lemerült a telefonom, így fejből navigáltam, mellé is mentem kicsit. Aztán csak odaértem, végül előbb a versenyközponttal kezdtem, regisztráció, kaiserschmarrn party, technikai értekezlet. Furcsa volt, külföldi versenyen tök egyedül, kísérő és ismerős nélkül, egy-két magyar szót hallottam csak. Gondolkoztam, hogy még péntek este bedepózzam a bringám, de előzetesen arra gondoltam, hogy esni fog éjszaka (ez bejött), nincs összerakva a cuccom és takarófóliám sincs a bringára, úgyhogy maradtam az előzesen kitalált reggeli depónál.

A szállásom 15 km-re volt, technikai értekezlet után elautóztam, felcuccoltam és rakosgattam, matricáztam, szöszöltem, ez kellett az igazi ráhangolódáshoz.

áki_1

Rajt 7-kor volt, depó nyitva 5:30-6:30 között, így ébresztő 4:15, indulás 5-kor. Éjszaka nagyobb eső esett, de hajnalban már csak csöpögött. Fél6-kor depóztam, félhomályban, esőkabátban, aztán fél7-kor még egy kör a depóba, betettem a bringástáskába a kocsikulcsot, így csak az úszócuccban vártam az utolsó fél órát a rajtig.

Az eső fél7-kor még esett, de 7-re elállt és az előzetes várakozással szemben totál szélcsend volt a szélkerekek földjén.

7-kor rajt a 20,5 fokos vízben, neoprénben. A teljes táv és a féltáv egyszerre indult elég széles rajtvonalról, de persze a 700 méterre lévő bólyánál mindenki a legrövidebb íven szeretne fordulni, ezért mint egy nagy tölcsérben, folyamatosan ment a harc, egymásra úszás, egymás talpát kapirgálás. A víz szinte mindenhol mellkasig-nyakig ért, a technikai értekezleten többször elmondták, hogy tilos a gyaloglás és a delfinszerű ugrálás. A  bólya után kezdett normalizálódni a helyzet, 300 méter után újabb jobbos derékszögű kanyar és máris a parton lévő célkapu felé úsztunk, próbáltam lábvizeket találni de nem voltak jók, így inkább nyílt vízen, saját hatékony stílusomban szeltem a habokat. Érzésre olyasmi lehetett a tempó mint május végén és az óra is ezt mutatta, 37:38 lett az idő, 268. idő a 457 beérkezőből. Keszthelyen 38:44, gyakorlatilag ugyanaz.

A depóban igyekeztem összeszedetten mozogni, egy apró bizonytalankodás volt, hogy a rövidujjú bringás mezem felvegyem-e, aminek a zsebében benne volt a karmelegítőm is, de látva a többieket, hogy ujjatlanban mennek ki, én is emellett maradtam, utólag helyesen. Pár másodperc azért elment vele. Mivel azonban a depó hossza nem volt túl hosszú, ezért 2:49 után már bringára is pattanhattam. (Keszthely 3:29)

A bringa az előzetes kiírások, pályarajz, technikai értekezlet, sőt az időmérés részidejei szerint is 3 db 30km-es kör. Ehhez képest 1,5 km után betereltek egy keskenyebb mezőgazdasági útra, ahonnan jöttek szembe is, nekem vizes felnikkel, fékpofákkal kb. alig fogott a fékem, majdnem nekimentem egy szembejövőnek. Hát, furcsa kör az, amin szembe is jönnek, de hát ők tudják… Egy 6 km-es oda-vissza szakasz volt, mindjárt a bringás pálya elején, mindenki ideges, helyezkedik, megy az előzgetés, az úszáson elvesztett helyezések visszaszerzése, stb. Ehhez képest nincs felezővonal, bólya, motoros, senki, elég veszélyes volt. Aztán 6 km után végre visszatértünk a normál országútra. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, sőt örültem, amikor a második körben már nem kellett bemenni, biztos valami kompenzáció…

A bringa jól ment. Nagyon. Az elején egyből frissítettem, utána igyekeztem rendszert vinni bele, a szokásos sótabletta- l-carnitin- BCAA tabletta kombó, néha egy kis magneB6-tal megtolva, enni meg hol gél, hol csoki, minden ISO-val leküldve. Egy frissítőpont volt, ott kulacscsere + banán meg még valami felvéve és tűz. A 36-37 km/h tempónál nézegettem az órámat, ne szokta ezt még a szemem, de a 155-ös pulzust látva nyugtattam magam, hogy elbírom, baj inkább a hátammal, lábaimmal lesz és nem a keringésemmel. De megyek amíg tudok így, aztán majd lesz honnan lassulni. Aztán amikor a harmadik körben távban 70 km-nél tartottam az óra pedig 2:01-et mutatott, akkor jó közelítéssel ki tudtam számolni az addigi átlagtempót és az nagyon biztató volt. Már fogalmaztam a beszámolót, Gabival az üzenetváltást, hogy na vajon a szakvezetés mennyit várt, és majd nagy mellénnyel írom vissza neki, hogy háháhá, 4:52 lett, vagy ilyesmi. Ilyenkor persze hangosan rászóltam magamra, hogy ” Ne álmodozz, tekerj!!”

A gondok 85-87 km körül kezdődtek. Na nem a bringázásommal, a tempó az ment, viszont a versenyközpont az még bőven nem 3-5 km-re van innen, és a plusz táv az viszi az időt eléggé. Nincs mit tenni, menni kell, hajtom ahogy lehet. A depónál végül 95 km-nél állítom le mind a bringaórát mind a GPS-t, ez bizony több, pont annyival, hogy hiába ment sokkal jobban a tempó, időben mégis rosszul állok… Bringás idő 2:45:14, átlagtempó 34,5 km/h. Átlagpulzus 155, max 170, elég egyenletesen ment. Helyezésben 199 a bringában, belül az első felén.

Az eredménylista külön vicces:

Bike30k: 1:02:19 (28,88 km/h)

Bike60k: 0:50:56 (35,34 km/h)

Bike90k: 0:51:58 (34:63 km/h).

Biztos lassan melegedtem be…

Második depó gondolkodás nélküli, csak a cipőfűzéssel tököltem kicsit. 2:02 lett, Keszthelyen ugyanez 2:27.

2:28:30-as idővel kezdtem meg a futást. 1:31:30-as félmaraton kellene az 5 órán belüli időhöz, ez fejbevág, mert ilyet nem tudok. A lábaim mennek, már csak mérgemben is, az első két kili 4:17, 4:16, na, akár még mehetne is, vicces lenne futni 1:30-at… Aztán persze wc, frissítés és beállok egy 4:30-as tempóra, az meg csak 1:35 körül lesz jó. Közben folyamatosan mérgelődök, nagyon viszi az energiát, ráadásul a km táblák is hosszabb kiliket mutatnak, mint amit az órám mér, mindenki ellenem van. Persze azért darálom a 4:30-at (az átlag 4:32 lett) mert mondogatom magamban, hogy a verseny a célvonalig tart és hiszünk a csodákban, próbálok valami pozitív kapaszkodót találni. A második körben meg is lett, mi van, ha csak 20km a futótáv? 5 km-re van táblázva, utána szinte egyből fordító, bár a depónál van valami kis kavarás, ami rátesz távot, de hátha csak 20! Na ezt fejben tök jól összeraktam, de reagálni már nem tudtam rá, inkább lassultam kicsit, amikor úgy éreztem, hogy keményen megyek, az is már csak 4:40 volt. Az utolsó frissítőpontnál rápillantottam az órámra, 4:59:40 körül volt, hát akkor ez itt ment el… Azért a pulzust még feltoltam 180-ra az utolsó 500 méterre, hogy legyen valami befutófeeling. Futás 1:33:35, átlagtempó 4:32, átlagpulzus 170, helyezésben 66, tudományosan kifejezve második decilis. 🙂

ákiA célba 5:01:18-as idővel értem be, 127. helyen.

Rettentő csalódott voltam, sírni tudtam volna, úgy éreztem, hogy ezt az 5 órán belüli időt egészen egyszerűen elvették tőlem. Minden klappolt, az időjárás, a technika, az előzetesen eltervezett tempók. A bringa utolsó 5 km-nek ideje 9 perc 15 másodperc. Nekem már a 94 km-es bringatáv is elég lett volna… Sajnos túl sok a ha, pedig egynek sem lehetne lenni. Nem szabadna kicentizni, 4:50-re kell jónak lenni és abba belefér, 10 év múlva ebből csak az látszik, hogy 5-tel kezdődik.

Hát így történt. Nagyon szép lett volna szezonzárásként, ha az év elején vágyott 5 órán belüli idő megvan. Persze a keszthelyi időhöz képest 12 perc javulás, új egyéni csúcs és ha kicsit hunyorítok, akkor azt mondom, hogy tudok 5 órán belüli féltávot, csak az érzet olyan keserédes.

Idén már nem lesz több triatlon, és jövőre sem fogok rágörcsölni egy mindenáron <5 órára. Ugyanakkor mégis a “magasabb osztályba léphet” minősítést írtam be magamnak, szóval jövőre talán egy ironman felkészülés ívébe belecsempészek egy-két féltávot, aztán hátha…

Edzői méltatás: elég egyértelmű. Javulás minden fronton, gyorsulás futásban és bringán is, állóképesség javulás, magasabb laktátküszöb. A verseny pedig egyáltalán nem ütött agyon, utána egy órával hazavezettem majd este koncerten voltam mintha mise’ történt volna, sőt a másnapi átmozgató fél órás futás is gond nélkül ment.

Jó is ez így, show must go on, egy hét múlva Wizzair félmaraton, újabb PB reményekkel.
Köszi Gabi, jók vagyunk, hajrá én. 🙂

fotók: én + https://www.facebook.com/Austria.Triathlon.Podersdorf?fref=ts

eredménylista:

http://results.pentek-timing.at/results/show_results_db.php?veranstnr=12827&racenr=2&name=&iaaf=&klasse=&von=100&pausenach=50

Iramfutó gizionok a Wizz Air-en

Posted on Updated on

Szeptember 13-án a 30. Wizz Air Budapest Félmaratonon iramfutók segítik majd a megfelelő tempó tartását, köztük két gizion is lesz: Hanka és Milán, akikkel a 2 órás időt lehet majd megcélozni.

Bővebben az esemény iramfutóiról és az általuk diktált tempóról ITT tájékozódhatsz.

Sok sikert a hétvégére!
hanka iramfut

City to Surf, 12 km, Perth – Majoros Misi beszámolója

Posted on Updated on

Huh. Kemény volt. Rendesen volt benne hupli. Azt tudtam, hogy az első háromban lesz emelkedő, de az azért durci volt, hogy 9-11-ig viszont szinte csak emelkedő volt.
Kérdeztem, hogy szerinted milyen idő jöhet össze, akkor Te a sub 62 percet írtad. Nekem a nagy terv az órán belüli teljesítés volt. Úgy éreztem, hogy az 5 perces ezrek stabilan megvannak ahhoz még szerzek némi előnyt a lejtőkön és akkor jó lesz. Tudod odamegyek és lefutom! smile emoticon Ennél mondjuk nehezebb volt, a vége rendesen megdolgoztatott, nagyon kapkodni kellett a lábaimat, hogy még becsússzak. wink emoticon
Az idővel szerencsénk volt, egész tegnap este szakadt az eső, de reggel már tiszta volt az ég és 15-17 fok volt némi széllel. 9:05kor volt a rajt és 8:30tól lehetett beállni, de mivel nem szeretek későn érni, „Barkaszból indulni” ahogy egyik kerós haverom mondja időben kimentem az állomásra és már 8 előtt nem sokkal ott voltam. Kicsit tébláboltam meg megnéztem a Félmarathon rajtot. Bent a belvárosban egészen metsző szél volt. Kicsit olyan volt, mint a Váci utca, a Duna miatt mindig szél van, na itt sincs ez másképpen a Swan miatt. Még jó, hogy magamra vettem egy kukászsákot, így nem fáztam. 41. rendezés volt, de az egy nagy mínusz, hogy nincs a rajtban ruhatár, nem tudod előre küldeni azt a cuccot amiben mész, ott kell hagyni. Vagy eldobod, vagy viszed magaddal, kicsit NYCM. Na mindegy, megoldottam a dolgot és szerencsére nem is én voltam az egyetlen aki kukászsákban flangált a városban. smile emoticon
8:50kor álltam be a zónába, az első hullámmal mentem és ott is viszonylag előre álltam, de ez ugyan úgy itt sem jelent semmit, mint máshol. Volt ott boldog boldogtalan, még olyan is aki a 12 kilis sétára ment, de beállt közénk. Pár perc késéssel indultunk is, egészen jól megúsztam az első pár száz métert, volt hely, csökkent a tömeg és már indultunk is fel az első emelkedőn a Kings Park bejáratához. Mondjuk ez nem lepett meg, erről tudtam. Innen jött egy kis hullámvasút, szépen lehetett haladni, közben 3 kilinél becsatlakoztak a Marathonosok, de csak úgy, hogy kordon volt közöttünk, két sávban ők mentek, két sávban pedig mi. A tervnek megfelelően 4 kilinél kicsit emeltem a tempón, de még gondosan figyeltem a pulzusra. A számok azt mutatták, hogy hozható a titkos, 1 órán belüli terv. Sőt, még beesett egy 3:42es ezer is, HAHAHA, na persze, ahogy azt elképzeltem, igazából 4:41 volt, ami szintén nem olyan rossz, de arra jó volt, hogy kicsit megzavarjon. Második mínusz a rendezőknek, össze-vissza voltak a km-ek kitéve, nem is kellett volna figyelni, elég lett volna az óra. Mindegy, nem dőltem be a trükknek, tudtam, hogy az edzés sokat segít, de azért ez a tempó még odébb van. smile emoticon Innen jött egy viszonylag jól futható rész, volt egy-egy rövidebb emelkedő, de mindig jött egy jól futható lejtő is. Aztán 8 kilinél egy kis cross country, átvitték a mezőnyt egy parkon, nem volt rossz, kicsit legalább feldobta az egyhangú aszfaltot. Viszont ami innen jött az kimondottan gonosz volt és akkor még szépen fogalmaztam.
9nél kaptunk egy olyan emelkedőt mint a Normafán a Libegőtől a Kilátóig, amivel magában nem is lett volna baj, csak ezt nem annyira reklámozták. Cserében volt vagy egy kili és így rögtön jött is egy 5:38as ezer. Hoppá! Ennek már fele sem tréfa, rendesen megcsappant az a kis előnyöm amit eddig faragtam az egy órához. Nem voltam happy, már csak azért sem, mert még majdnem 1 km emelkedő következett és egy 5:28as ezer. Itt már volt minden, magas pulzus, laktát, oxygén hiány és nem kevés aggodalom. 11nél 54:48 és még nem vagyunk a hupli tetején. Ajaj, ez így már csücskös lesz. Szerencsére innen már csak egy lejtő és némi sík volt, így amennyire lehetett kiléptem, az órát már régen nem néztem, sem az idővel, sem a pulzussal nem akartam idegesíteni magamat. A célegyenesben próbáltam még valami utolsó feltámadást előadni ami biztos nem volt szép, de legalább hasznos volt (csak értek valamit a 8×3, 6×4 meg 5×5 percek) mert éppen becsúsztam egy óra alá. 59:58. :)) Melós volt, rendesen meg kellett érte dolgozni. smile emoticon Az utolsó harmadban már nem is mertem gondolni, hogy összejöhet, meg mondjuk ott nem is a matekkal voltam elfoglalva. smile emoticon Hiába, a rutin meg az évek. wink emoticon
A versenytől kicsit elvonatkoztatva ezt most egy kisebbfajta mérföldkőnek tekintem. Májusban kezdtük az edzést, lement durván 4 hónap, ami annyira nem is sok, meg durván 4 kiló ami szintén nem olyan sok, de összejött egy egészen jó forma. Persze messze van ez még a pár évvel ezelőttitől, de tízen pár kili megy tempósan, be-beesik pár 5 perc alatti km, azt kell mondjam alakul a dolog. Én nagyon elégedett vagyok a fejlődéssel és a mai versennyel is.

Hanka beszámolója a Suhanj! 6-ról

Posted on Updated on

Idén egyáltalán nem terveztem a Suhanj6!-ot, már a tavalyi feladás után eldöntöttem, hogy ebben az évben nem indulok rajta, mert sem 2013-ban, sem 2014-ben nem ment jól ez a futás, mindig gondok voltak a hasammal, teljesen felborítja a szervezetemet az, ha éjjel futok. (Csak akkor megy normálisan az éjszakai futás, ha még nappal elkezdem, bár ott a fokozódó fáradtság jelent problémát.) Nem is nagyon tudtam, mikor van a verseny, bár Kladnoban Zoli emlegette, hogy egy hét múlva lesz, de nem foglalkoztam vele, nem érintett.

A verseny hetében szerdán megkaptam a következő adag edzésem, benne egy vasárnapi 50 kilométerrel, majd a Facebookon láttam a versenyinfókat, és megfordult a fejemben, hogy mégis el kellene menni és ott lefutni az edzést. Az ötletet akkor elvetettem, és egészen a péntek délelőtti edzésig nem is jött elő újra: ám akkor az a tizenpár kilométer is olyan nyögvenyelős volt a hőségben, hogy hazaérve közöltem Milánnal, hogy a hosszúmat szombat éjjel fogom lefutni a Suhanjon, nem vagyok hajlandó egyedül futni a 35 fokban nappal. Különben is szükségem van arra, hogy visszanyerjem a motivációmat, és ismét visszataláljak arra az útra, amin eddig haladtam. Futok természetesen, szeretem is, de mégsem vagyok feltétlenül motivált a jövőt illetően. Hátha egy jó hangulatú verseny segít ebben. Mostanában 20 kilométer felett egyáltalán nincs hangulatom a futáshoz, és ebben a melegben különösen nehéz megemészteni egy 50-es gondolatát. Úgyhogy hirtelen felindulásból gyorsan be is neveztem – megkaptam a szuper 77-es rajtszámot – , majd leszerveztem az utazásomat is: Zolihoz kéreckedtem be, úgyhogy kb. háztól házig volt fuvarom.

suhanj1.jpg

Szombat délután összekészítettem a kis motyómat, amikre egy hosszú edzésen szükségem lehet, mondjuk ennyi mindent nem vittem volna magammal, ha tényleg edzésre megyek, de próbáltam rendesen felkészülni. 9-kor átslattyogtam Zoliék lépcsőháza elé, jött Joci is, útközben felvettünk még egy futót, Emesét, aztán Szigetmonostoron egy kis kavarás után meg is érkeztünk a helyszínre. Csomó ismerős volt, jó volt a hangulat, és kedvem volt a futáshoz is – biztosan azért, mert nem volt dög meleg, és volt társaság is. Lecuccoltunk (közel volt a WC is), átöltöztünk – eközben az asztalunkról valaki ellopta a jéghidegre behűtött kólámat, remélem, jólesett az illetőnek.

Gyorsan eljött az éjfél, a rajt előtt néma csenddel tisztelegtünk SC Béla előtt, aztán nekilódult a tömeg. Az elején lassan haladtam, aztán ahogy eloszlottak a futók, könnyebben tudtam a saját tempómban haladni. Az edzésemben volt 15 km lendületes, ezt az elején szerettem volna lezavarni. Persze az éjszakai futás mindig csalóka, azt hiszi az ember, hogy marha jól halad, közben lassabb – de azért a futásomat sikerült lendületesre venni. 1 óra környékén kezdett el morajlani a hasam, de nem zavart, hiszen edzeni mentem, az 50 km bőven bele fog férni a 6 órás időtartamba, még ha közben kényszerpihenőket is kell tennem. Meglátogattam a toalettet, majd mentem tovább. Figyeltem a frissítésre, ittam, eszegettem, egészen jól ment a futás is, a kedvem is jó volt. Sokszor futottam légüres térben, pedig jó lett volna összeállni valakivel és együtt futni, de ez nem igazán jött össze, max. tíz-húsz méterekre. 2 óránál megint tartottam egy megállást, ez az elsőnél hosszabbra sikeredett, viszont éreztem, hogy végre mindentől megszabadultam, amitől meg akartam. Innentől szinte eseménytelenül telt a futás, Zoli kiállt, Jocival jó hangulatban biztattak, én is hajráztam az ismerősöknek, Maráz Zsuzsival, Tibikével (ők lettek a győztesek a végén) Bozóttal, Andival, Vikivel, Johnnyval sokszor integettünk, a Bori-Krisz-CséTomi csapat tagjai is minden alkalommal biztattak, a Nike busztól Ákos és Sanyosz kiabált többször – szóval a hangulat jó volt, a kilométereim is gyűltek, ha nem is fénysebességgel.

De a lényeg, hogy az 50 kilométeres edzést teljesítsem, megvolt, és még rá is tudtam húzni 4,3 kilométert a 6 óra lefújásáig. Ezzel összejött egy 100 kilométeres hét, amilyenem már jó régen volt, kellemesen, de nem durván elfáradtam, a lábaim jól voltak, picit a csípőmet éreztem az aszfalt egyenetlensége és a sok egyirányú fordító miatt (persze arra fordultunk, amelyik oldalam fájni szokott), de ez sem volt vészes. A lefújás után megmosakodtam, átöltöztem, összepakoltunk, és el is indultunk haza, 8 órakor, mire itthon a fiúk felébredtek, már itthon is voltam.

suhanj2.jpg

Ez volt az első olyan versenyem, ahová úgy mentem, hogy nem veszem komolyan, csak edzem egyet, tényleg!, és úgy gondolom, jól sikerült. Kell ilyen is, amikor nem nyomasztom magam a teljesítéssel, az elérendő számokkal, a nagy célokkal, nem cipelek lelki terheket. Az egy héttel korábban, a kladnoi 24/48 óráson összefutkosott 40 kilométer és ez a futás is jót tett, javított a kedvemen és a hozzáállásomon is, és remélhetőleg, ha ez a brutál meleg végre befejeződik, hamarosan minden olyan lesz, mint tavasszal, a nagy versenyek előtt, és az őszi szezonra nem csak felkészült, de kellően motivált is leszek.