Latest Event Updates
Használod vagy elveszíted? – #sportkontroll
Ismert: amikor középkorúak leszünk, akkor nem csak nagyobb eséllyel hízunk meg, hanem plöttyedtebbé is válunk. A kettő egyébként szorosan összefügg.
Erre azt mondják az okosok, h „persze, mert beindul az izomvesztés”. Haha!
A valóság az, hogy 80 éves korunkra ugyan elveszítjük az izomtömeg kb. 40%-át, de ebből csak 10%-ot 50 éves korig – ha a dolgok a maguk, normál útján mennek… tehát ez normális, köszönhetően az anyagcsere-, hormonális változásoknak, de ez korántsem olyan mértékű még aktív korunkban, mint azt hisszük.
Ezzel kapcsolatban 2 hírünk van:
-brutálisabb a változás azoknál, akik fiatalon sportoltak, majd abbahagyták (és meghíztak)
-folyamatosan fenntartott mozgással ez szinte kivédhető
Mennyi ez a mozgás? Heti min. 150 perc, és ezt úgy kell beosztani, h heti 2 alkalom jusson izomfejlesztésre.
Hangsúlyozzuk: az erősítés MINDENKINEK segít, kivétel nélkül! Sokkal jobbak az eü-i kilátásai azoknak, akik nem állnak meg a kardiózgatásnál, de kezükbe veszik a súlyt v. saját testsúllyal dolgoznak. Még az is, aki nyugdíjaskorba lépett és van ezerféle baja (ők keressenek gyógytornászt!)
Gyakran hangsúlyozzuk a FUNKCIONÁLIS edzés jelentőségét: nem muszáj 1-1 izomcsoportot célzottan erősítgetni, a többség nem a strandon (színpadon) szeretne hódítani, hanem mindennapos tevékenységeket akar normálisan megcsinálni anélkül, hogy belerokkanna.
Ehhez erős törzsizomzat kell, hajlékonyság, jó egyensúly stb. – bizony kemény munka egy eltunyult, felnőtt test számára ezen képességek visszaszerzése (hogy közben fejlődnek az izmok, szükségszerű).
Nem beszélve arról, h ilyen, heti 1-2 edzéssel a fogyás könnyebbé, és más sportok űzése is sikeresebbé válik, és kevésbé is sérülsz le.
Bergmarathon – Gajdos Imi, beszámoló
Bergmarathon Hohe Winde – Egy szeles negyvenkettes
Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nem írtam még beszámolót. Kezdő amatőrfutó vagyok. Amióta Gabi osztja be a szabadidőm egy jelentős részét, azóta jó, ha háromezer km-t futottam. Másfél év alatt. Októberben futottam életem első maratonját. Akkor fejben azzal nem számoltam, hogy addig sosem tapasztalt megterhelésben lesz részem. Meg is lepődtem úgy a 35. km körül. Azért sikerült végigfutni és tartani a megbeszélt 5:15-ös tempót.
Nem sokkal ezután jött az ötlet, hogy jó lenne megpróbálni ezt a Jurában tartott terepmaratont. A felkészülés nem volt éppen optimális. November kivételével nem volt olyan hónap, amikor összejött a 200 km. És sajnos olyan hónap sem volt, amikor ne lettem volna megfázva. Szóval nem volt éppen minden ideális, de a verseny napját megelőző két-három hétben már betegség nélkül készülhettem és elkezdtem a környező 800-900 méteres dombokkal ismerkedni.
A Jura-hegység Svájcnak egy kevésbé ismert vonulata. Nem csoda, hogy az Alpok mellett mellőzött marad, hiszen alig éri el a kétezer métert a legmagasabb pontja és távolról sem olyan látványos, mint a berni vagy a Wallis-i alpok négyezresei. Nevét leginkább a róla elnevezett svájci kávéfőzőmárka teszi világszerte ismertté, amelynek központja Niederbuchsitenben, egy, a hegység mellett fekvő kis faluban található.
Természetesen nagyon szép környék ez is. Csak nem olyan sziklás és kietlen, mint 2500 méter fölött az alpok, ahol se fű, se fa sincs már, hanem ilyen:
Ne, de akkor a futás: 9-re érkeztünk, 9:55-kor volt a rajt. Egy kis süti meg kávé, aztán a kb. 150 résztvevő átvonult a starthoz. Az idő ekkorra kicsit naposabb lett a reggeli esőshöz képest, így a dzsekit inkább a futózsákba tettem, hátha majd később szükség lesz rá. A start előtt nem nagyon tülekedtem előre, ami kicsit baj volt, mert az elindulás után kellett vagy 4-5 km mire végre abban a tempóban futhattam, ami nekem passzolt. Az első 8-9 km többnyire aszfalton ment. Bemelegítésnek teljesen jó volt.
Aztán jött az első emelkedős szakasz, aminek a végén elértük a névadó csúcsot a Hohe Winde-t 1200 méteren. (370-ről indultunk). A körülöttem futókkal teljes összhangban ezen a szakaszon ahol tudtunk ott futottunk, de sok emelkedő volt, ahol maradt a séta. Köszönhetően annak, hogy egész héten gyakran esett és még a verseny reggelén is volt eső, elsőosztályú dagonyában volt részünk. A sok erdős szakasz után a hegycsúcs elég kopár volt és teljesen rászolgált a nevére: olyan szél volt fent, hogy az úgynevezett „Gipfelfreude” teljesen kimaradt és menekültem el onnan, ahogy csak tudtam. Picit lejjebb frissítőpont: meleg húsleves. Zseniális volt! Utána egy kevés biberli (Appenzell-i sütiféle mandulatöltelékkel)
A következő szakasz lement 400 m szintet olyan 4-5 km alatt, többnyire erdőben ment az út, a napsütés abbamaradt és lassan elkezdett szállingózni a hó. Haladósabb szakasz volt, helyenként aszfalton is mentünk.
Kb. a 22. km-hez megérkezve volt egy újabb frissítőpont. Itt is volt húsleves ( ez a húsleves dolog nekem azért akadt be ennyire, mert a sok édes dolog után hihetetlen jól esett valami sós) és kellett a dzseki, mert a hó továbbra is esett és már a szél is rendesen nekikezdett. Innen már nem messze volt az újabb 1200 méteres pont, ami után már többnyire lefelé futottunk. Persze így a 23. km után már érződött a fáradtság is, meg valahogy a motiváltságom is alábbhagyott. Csak ott futottam, ahol lejtett, illetve, ahol csak nagyon picit emelkedett. Voltak még nagyon szép szakaszok, pl. pont az utolsó frissítőpont után egy patak mellett vitt az út. Dagonyában itt sem volt hiány.
Így értem be kb. 5 óra és 40 perc után életem első, de semmiképpen sem utolsó terepfutó versenyén. Sok még a tanulnivaló, sok km-t kell még lefutni, de a terepfutásban nagyon megfogott (igazából már a felkészülés alatt) a változatosság. Rendesen elfáradtam, még így harmadnaposan is gondot okoz a járás, de már most van kiszemelt következő futás…
Ha bárminek kedve lenne ezen vagy más Svájcban tartandó versenyen részt venni, akkor nálunk (Bern mellett) szinte mindig van szabad ágy. Persze ezt csak azt tudja meg, aki végigolvasta a beszámolót 😎
Bükki Kilátások Hard – Üsztöke Andi, beszámoló
2-3 hónapja gondoltam ki, hogy legyen Bükki Hard, ha már az összes terepverseny szervező megőrülni látszik idénre (legalábbis remélem jövőre visszaintelligensednek!). Nagyon szuper lett volna márciusban egy jobb 50-es VTM-et futni, mint tavaly, de Csanya átpakolta áprilisra a versenycsokrot. Így már túl közel került volna az 50-es az UTH Szentlászló trailjéhez.
A legkedvesebb versenyemről ne is beszéljünk! A Vadlán máshonnan rajtol, másik irányba, és ráadásul törölték az 50-es távot… Ezt kb katasztrófaként élem meg azóta is.
Ezek nyilván negatívan hatnak a mentális állapotomra.
Az elmúlt 1-2 hónapban 2x voltunk Bükköt kukkolni. Na most nem tudom még, hogy “Boldogok a lelki szegények…”-kel jobban jártam volna-e, ha ezt nem teszem. Ott és akkor további papírnehezékek kerültek lelkemre.
Az első bejárásnál rögtön az arcunkba kaptuk az Istállóskői mászást. Tettem ezt a fogyókúrám (értsd: karácsony utáni teljes édességmegvonás) harmadik, illetve menstruációm első napján. Hátööö…nem volt pozitív élmény! Ne fogyózzatok, úgyis lefutjátok! 😁
A második bejárásnál nagyobb kompániával felvértezve (a szopás többfelé osztódik??) vettük be az erdőt. A jeges, saras, havas erdőt. A 3,5 órásra tervezett futás 4,5 órás lett. Azóta is olvadásért imádkozom minden áldott nap!
Belus Fruzsi, Palkovics Nóri, Belus Tomi (és persze még sok más futó) beszámolói nagyon sokat segítenek és sok mosolyt (fejhangon nyerítést) csalnak az arcomra. Tudom, hogy nem vagyok egyedül sem a jó, sem a rossz dolgokban. Egy ennél is nagyobb plusz, az a baráti társaság, akikkel hétről-hétre együtt futunk. Nagyon sokat ad a barátságuk!
Szóval azokban a pillanatokban, amikor elvesznék a hasztalan önsajnálatban, elég rájuk gondolnom! Várom, hogy mit ad ez a verseny. Már csak bő 2 hét.
Megadta! Ha tömören akarok fogalmazni jó volt! És kellett a pályabejárás! Így aki nem akar hosszabban olvasni, már mehet is futni!
Pénteken munka után indultunk Egerbe, Rebekáékhoz. Voltak olyan kedvesek, hogy elszállásoltak a saját otthonukban.
Este elmentünk vacsorázni, aztán elmentünk még egyszer. Csak hogy biztos jól frissítsek…ööö töltsek! 🙈
Nem aludtam túl sokat, mert kb óránként mentem pisilni, hála az este elfogyasztott 1 liter almalének…
Reggel az ébresztő előtt már fent voltam. Felpakoltunk, elindultunk…volna…a házban, a töltőn felejtettem az órám (Spoiler alert…így is lemerült 8 km-rel a cél előtt…)
Teljesen nyugodt voltam. Felkészültnek éreztem magam, még a frissítésemről is csináltattam “tetoválást” a kézfejemre, puska gyanánt (akinek nincsen esze alapon).
Tudom-tudom…percre kell írni, de addigra már nyomdában volt a tetkó, illetve a bejárás segített, hogy kilire is jó legyen. Jó volt! Ja! És most magammal is vittem a frissítésem. 😂
A rajtközpontban ment a tanakodás, hogy hosszú, rövid, hosszú vastag, vékony hosszú+rövid….váááá…rosszul döntöttem, de szerencsére mindig van a zsákomban karszár, kesztyű. Később kellettek is.
Szemerkélő esőben indultunk, ami később hol erősebbre, hol gyengébbre váltott, ami tejköddel párosult. Személy szerint imádom a ködöt, bár itt kissé ijesztő volt, amikor már az ösvényt sem láttam magam előtt.
A két kép ugyanazon az útszakaszon készült 2 hét különbséggel.
Szilvásváradra nagyon jól érkeztünk Tibivel. 20 km, 2,5 óra, 800m szint. Gabiék ezen a ponton segítettek Imarónak, illetve amikor odaértem, nekem. 🥰
A dupla zacsiba csomagolt izó kiszakadt, minden poros lett a zsákomban, amit az eső ragaccsá változtatott. Még a pólómat is deréktájon…😂
Pár apró kavicstól itt meg kellett szabadulnom, de utána már nem volt gond. Jobban mondva nem foglalkoztam a talppárnámba fúródó apró biszbaszokkal a későbbiekben.
Felvértezve indultunk tovább Istállóskő felé.
Felérve a tetejére (óbaz…sose érünk fel???), kis kanyar, és egy másik szélességi fokon találod magad. Nem szidtam én sem Petit, sem Főnit, csak saját magamat. Kellett volna a vastagabb felső, plusz még egy. Még jó, hogy mindig cipelem ha kell, ha nem a karszárat/kesztyűt!!! Még így is fáztam kicsit, de kb fél órával később újra saját szélességi fokunkon találtam magam. Mondjuk ettől még nem lett melegem.
Még Istállóskő felé mászás közepén leszakadtam egy kisebb csapatról, plusz Tibiről. Kicsit elveszve éreztem magam a ködben, de szerencsére az órám mutatta, hogy jó helyen vagyok! Ezen a ponton van egy olyan kilométer, amin már áthaladtunk egyszer, így erősen figyelned kell, hogy merre kell tovább futni. A köd és az oda-vissza szakasz a pályában kissé elbizonytalanított, de szerencsére nem csak szalagok voltak (iszonyat jól volt jelölve a pálya!!! 5 csillagos!), hanem ezen a ponton egy irányító is volt! Itt megcsíptem Tibit és egy kisebb csapatot, köztük Fekete Beatrixot és futótársát. Velük a verseny végéig kergettük egymást.
Cserepeskő és Tar-kő igen technikás szakasz. Dőlésszöge jól futhatóvá tenné, de a 25 centinként függőlegesen élére állított lapos szikláknak köszönhetően értelmezhetetlenné tette ezt a mozgásformát. Ha ezen a ponton videó készült volna rólunk, akkor azt hinné az néző, hogy itt mindenkit frissen engedtek a detoxikálóból… (Ha itt “futott” a Fun táv is, akkor értem az elnevezést! 🤣)
Végig fegyelmezetten frissítettem, de nagyon vártam már a Nagy-mezői pontot, mert ott engedélyeztem magamnak egy nagyobb habzsi-dőzsit. Jó volt valami értelmeset enni a sok zselé meg izó után!
Nagy-mező után jött egy hosszabb lejtős szakasz, aminek egy idő után úgy éreztem, hogy nem akar vége lenni. Igazából csak az utolsó mászáson szerettem volna már túlesni… Sajnos az Ódor-vári mászás elején visszaelőzött Fekete Bea. Hiába készülsz lelkileg a verseny szinttérképéből (bár nagyon sokat segít), meg pályát jársz be, ha edzések alatt “ellógod” a mászásokat. Itt már csak az akaratom vitt.
Sokan mentek ki úgy, hogy rohadtul nincs kedvetek, ez fáj, az fáj…Na! Hát ezek azok az edzések, amik az ilyen holtpontokon átsegítenek a hosszú versenyeken. Ha nem is látod ott és akkor az értelmét, hidd el, hogy azok is kellenek! Nem feltétlen az “Ez is beépül” blabla miatt. Részemről azt gondolom, hogy a testileg-lelkileg fos edzések a mentális erőnlétedet edzik ! Ott alakulnak a midikloriánok! 🥰
Szóval elhagyjuk Ódor-várat, az egyetlen helyet, ahol végre volt kilátás is, erre nem lemerül az órám?? Mondom magamban: “Marha jó lesz ez az UTH Szentlászlóján…powerbankkal kell majd futnom??” Jól felcsesztem magam, elszórtam pár fityinget a mentális százasból. Még jó, hogy ott volt Tibi! Ha futott, futottam, ha sétált, sétáltam. Lehajtott fejjel tettem az egyik lábamat a másik után. Innen már nem sok minden kötötte le a figyelmemet. Épphogy rápillantottam a Bambara hátsó (?) bejáratára. Szét volt szalagozva, hogy itt élesen kanyarodj jobbra, még az elkábult futó sem tévedt volna be a wellnesbe, olyan erőszakosan tereltek vissza a fák közé. Még egy nagyon durván fellocsolt lejtő jött, lehet egyszerűbb lett volna seggre ülve lecsúszni, de derekasan leküzdöttük magunkat két lábon. A “célban” a tiszteletkör előtt hallom Gabit, ahogy kiabál: “Told meg Andiiii!”. 🤣 Örültem, hogy végre beértem, nem volt már nafta tolni. De beértem. Mondjuk nem voltak kétségeim, de azért ennél többet szoktam mosolyogni a célban. Ha másért nem, hát azért, mert vége van! 🤭
Aki rivalgásért, meg éremnyakbaakasztásért jönne, az ne tegye! Csöndes célbaérés, csöndes nyűglődés a teremben. Megszán az egyik önkéntes, és elmegy a levesemért. Felejthetetlen segítő, felejthető leves. Míg várom, hogy hűljön (ehetetlenül forró), addig vakarom a vádlimról a sarat. Ki volt írva, hogy saras cipővel nem menj az emeletre…végig lelkifurkám van. Csak később eszmélek, hogy a földszinten vagyunk…
Nem elégedetlenkedek (persze Gabi és Peti fogadásokat kötöttek, hogy mi lesz az első ((elégedetlenkedő)) mondatom), mert sok mindenben fejlődtem (frissítés), célidő 9:30 volt, 9:39 lett… Nem vész. Van hová fejlődni! (Botozni kéne…)( Meg mászni. Sokat!) Még van bő két hónap az UTH-ig. A világot nem váltom meg ennyi idő alatt, de azért próbálkozni lehet!
Szóval a pálya jó, csodás helyeken vezet, a szervező és csapata jó fej. Ha szeretnéd magad kihívás elé állítani, akkor itt a helyed!
