Most, hogy aludtam rá egyet, azért tisztult a kép. Elbizonytalanodtam, hogy most jó volt, elég jó vagy nem elég jó. 🙂
Biztosan nem volt jó: (1) a cipőválasztás. Bár könnyű volt, de a keményre száradt lejtőkön keveset csillapított, így valószínűleg a tempóból öntudatlanul is visszavettem. A bal lábamat szorította, a bokám alatt sebesre vágta a széle. Közben is éreztem a kellemetlenséget, és ahogy korábban írtad a lépéshosszt az ilyen simán befolyásolja. (2) nem voltam teljesen pihent, mert az éjszakát nem tudtam jól végigaludni.
Maga a verseny minden várakozásomat felülmúlta, a szervezés és “versenypálya” és az időjárás is kifogástalan, nem beszélve arról, hogy mennyit jelentett a Foltán-keresztnél a biztató pacsi 🙂
A rajtból odáig a mezőny első feléhez csatlakoztam, két srác nagyon kilépett már az aszfaltos rész elején, de azt akkor nem tudtam, hogy nem a kezdők hevületével haladnak. A harmadik helyen 3-4-en futottunk, aztán ráfordulva a terepre a Fultán-keresztig azzal a sporttárssal felváltva másztunk, aki a keresztnél is üldözött. Itt nem álltam meg frissíteni, mert úgy tele volt a zsákom, mint a Télapónak mikulás délután.
A frissítőpont után ellépett mellőlem (Csankó Roland) és innentől aa következő pontig egyedül haladtam. Itt láttam a csodákat, amiket kronologikus sorrendben nem tudnék felidézni, mert elsőre láttam mindent, de szemem-szám tátva volt, annyira lenyűgözött a táj. A szenvedős emelkedőket, napsütötte gerincen végigfutható trackek követték, szinte sajnáltam, hogy a lábam alá kellett nézni és nem jobbra-balra gyönyörködve.
A második frissítőnél (13K) már fogyott a Mikulás zsák, amit addig eléggé lötyögősen vittem, zavart is tulajdonképpen, hogy miért lötyög annyira. Szóval itt tankoltam vizet, eddig fogyott két gél, két só.
A Rózsás-patak völgyét elhagyva masszív emelkedők jöttek (erre számítottam), kb. addigra ki is derült, hogy erre a terepre alkalmatlan a kis cipellőm. Hogy mire igen, máig gondolkodom, talán egy mezei versenyre max 5K-ig.
De közben ezzel nem törődtem, csak igyekeztem a nem futható részeken is bele-bele futni, mert tudtam, hogy mögöttem van egy srác (Kovács Józsi), aki már ott volt a nyakamon 20-30 méterre.
23K-ig, a következő frissítőig aztán felváltva vezettünk, a lejtőkön, technikásabb részeken sikerült elől mennem, de az emelkedőkön rendre utolért.
Itt valahol becsatlakozott a rövidebb táv mezőny is, két srácot értem utol, nagyon kedvesen félreálltak. És egyébként is jellemző volt, hogy mindenki nagyon sportszerűen tette a “dolgát”, nem hiába: a terepesek jóemberek 🙂 (meg az aszfaltosok 🙂
A meglepetés a Száraz-árok (vicces) patak átkelés után következett. A patakból kilépve a bal belső combom görcsbe rándult, de nagyon. Próbáltam vele futni, de sétálni se volt kellemes, mondtam is magamban: Peti akkor ennyi, csak még volt bő négy kili, de szar lesz bevonszolódni ezzel a görccsel meg a lógó orral… Közben persze a Kovács Józsi el is lépett mellettem, nem tudom látta-e, hogy szenvedek, de ez mindegy is. Sétálgattam egy vagy két percig, próbáltam nyújtani, sót enni vízzel, hátha. Végtelenül bosszantott, hogy itt a végén fog majd mindenki bekocogni előttem. De ekkor a Börzsöny tündére segített, és tovább engedett. Kocogni kezdtem. Nem fájt, egyre “bátorabb” 🙂 lettem és újra képes voltam futni. Még látótávolságon belül volt a Józsi, így próbáltam ezt megtartani, hátha még jobban leszek és akkor majd… a legvégén meglepem.
Innen már egyénként csak ilyen dimbes-dombos a pálya, inkább lejtős, ami nekem kedvezett. Szépen rá is futottam, aztán egy lejtőn simán el tudtam menni, ő meg beletörődhetett, pedig ha tudta volna hogy mennyire szarul voltam ott a pataknál. (Ezért se érdemes a kelleténél jobban haldokolni.) Innen a célig csak lefelé meg lefelé, ha szar cipőm nem vágja véresre a bokámat, jöttem volna jobban is. De elég volt, hogy megérkezzek az 5. helyen.
Az 5:22 GAP mutatja, hogy valójában milyen volt ez. Edzésen jó, versenyen… hát nem tudom. Őszintén, jobbra gondoltam, mondjuk közel 5 percesre.
Mindezzel együtt egy percet se bánok, WTF Börzsöny jövőre is!
Az elején kicsit késve érkeztünk, így nem maradt idő a nagyon alapos bemelegítésre, csak egy gyors átmozgatásra, aztán beálltam az első-második sorba.
A rajtnál párszáz méter után a Lovas Gerivel (legjobb Bérce 5:55) kezdtünk együtt menni, akivel egyébként együtt is utaztunk előző nap. Az első 20-30 között futottunk, nekem kicsit magasabb pulzus volt, mint amit előtte gondoltam, de nem volt vészes, illetve a küszöb alatt bőven. Ezzel a tempóval kezdtük előzgetni azokat, akik a rajtnál túltolták és hamarabb kifulladtak. Az volt kicsit aggasztó, hogy Dendel Nikit utólértük és Oroszlánvár (10k) körül le is maradt, mivel két éve így futottam el a Nagy-Hársast is 🙂
A pulzus továbbra is olyan 6-7 ütéssel feljebb volt az általad kiírtnál, de nem volt semmi aggasztó jel, így értünk el Kékestetőig (19k), Geri egy sráccal olyan 200m előnnyel, de a ponton utolértem őket és rövidre véve a frissítést (egyébként a 3 ponton összesen kb. 3 percet veszítettem frissítéssel) utánuk indultam, azonban elkavartam az utat és mire észrevettem, buktam jó két percet. Emiatt a lejtőzést kelleténél jobban megtoltam, de a korábbi útitársakat már nem értem utol. Annyit elértem, hogy a pulzus belekarcolt a 170bpm-be és olyan 25 körül a vádlim csípkedéssel jelezte, hogy ez így sok lesz. A regenerációhoz kénytelen voltam olyan 155-157bpm-ig visszavenni, amit a következő 10 kilin tartottam is, ketten meg is tudtak emiatt előzni, de a rendszer legalább rendbejött.
Galyatető után aztán az egyik előzőt én értem utol – mint kiderült File Balázst – és váltogatva haladtunk olyan 100m-en belül. Ágasvári túristaház előtti mászásnál végül befogtam és váltottunk is pár szót, amiből kiderült, hogy éppen kicsit megborult, de eddigre nekem rendbejöttek a lábaim és saját tempóban elhagytam lassan őt. Valahol itt estem is egyet lejtőzés közben, de az aikidoban eltöltött húsz év hasznosnak bizonyult és egy remek ukemivel sértetlenül fogtam talajt, majd felpattanva ütemvesztés nélkül tudtam tovább futni.
Fotó: Mátrabérc Trails
Az utolsó ponton Mátrakeresztesnél nyitottam a botomat és a tavaly is bevált módon mentem fel a Muzslára, az utolsó nagy mászással. A vádlim az utolsó szintes kilinél ismét rendetlenkedni kezdett, de pár méter sétával mindig kidolgoztam a kezdődő görcsöt.
Az utolsó hat kili lejtőzés közben már csak annyi érdemleges történt, hogy Szőcs Anna, aki a Tátra Átkelésen is remekelt Pállfy Marci barátjával együtt, otthagyott egy remek futómozgással és másfél perccel előttem ért be. A vádlim már csak a vízmosásból kifelé mászva szemétkedett, aztán az utolsó 1700 métert is szépen meg tudtam futni és 23 percet javítva a tavalyi időmhöz képest, a tervezett 6:15-ön belül értem be, igaz a titkos álomidő 5:…:… elmaradt, de majd jövőre. Jól kifutottam magam és az tetszett, hogy sikerült az élen egyensúlyozva ésszel megoldani a fizikai gondokat.
Célidő 6:12:13, Abszolut 14. Férfi 11. Korcsoport 2.
Kevés versenyen tudok elindulni, de a Mátrabérc már-már kezd hagyományos versennyé válni a naptáramban, a hatodikat futottam a hétvégén.
Tavaly nyáron léptem be a Gizionok táborába és azóta Barát Gabi edzéstervei alapján futok. Tavaly és előtte évben 9 óra környékén értem célba a bércen, idén fél órát javítva, 8 óra 28 perccel sikerült megcsinálnom. Még mindig nem egy űridő tudom, de sokkal-sokkal jobb érzésekkel futottam végig, könnyű lábakkal, gyomorprobléma nélkül, fejben végig a pályán voltam, az Ágasvárról se akartam leszédülni és a Muzslán is – ha nem is könnyen-, de aggodalom nélkül átjutottam, a Diós-patakban se vertem tábort és mire kijöttem belőle még be tudtam gyújtani a vésztartalékokat és száguldani tudtam a célig.
A pulzusmérőmet béna módon itthon felejtettem. Pedig kikészítettem a többi cucc mellé, de valahogy levertem a földre az asztal alá, és úgy ahogy volt el is felejtettem felvenni. Kissé ideges lettem, amikor eszembe jutott ez a kocsiban a rajt felé robogva. De megnyugtattam magam azzal, hogy elég régóta futok, érzem már, ha túl sok. Lebeszéltem magam minden felesleges cucc bepakolásáról, nem hiányzott semmi, ami ne lett volna nálam, sőt még rövidebb futócuccban is indulhattam volna, mert meleg volt az idő. Én most először vettem elő idén a háromnegyedes futógatyát.
A rajtnál a mezőny végére álltam be, a rajt után nem sokkal fel is torlódott a mezőny pár sárfoltnál. Utána Oroszlánvárig nem győztem előzgetni az összeállt sorokat. Volt pár saras rész, nagyon nem lehetett kikerülni, gázoltunk a sárban. Kékesig könnyű lábakkal mentem, jó erőben éreztem magam. Oroszlánvár előtt közvetlenül ettem meg az első gélt, Kékes előtt a másodikat. Az első frissítőponton csak vízet adtak, az egyik 3 decis softkulcsomat kellett felölteni. GU géleket vittem én is, és a pontokon is az volt. Kékesre felfelé néha kissé megszédültem, ebből tudtam, hogy nagy a tempó. Ezért onnan többet gyalogoltam, hogy kipihenjem a mászást, mert a pontról lejtő jött, kellett az erő.
A kékesi ponton töltöttem fél liter vizet, ittam 2 deci kólát, ettem egy negyed banánt, 1 gélt zsebre raktam és mentem is tovább. Gyorsan továbbhaladtam minden frissítőponton.
Sombokor a múlt heti esőzéseknek hála nagyon jó talajjal várt minket, pont annyira volt nedves a talaj, hogy ne csússzunk a porban lefelé. Ezért szépen, jó tempóban le tudtam jönni. Csór-hegyre fel ettem még egy gélt, egy sótablettát és közben tempósan mentem felfelé, használtam a botokat. Galyatetőig is sokat emelkedik az út, ezt mindig elfelejtem. A pont előtti utolsó 3 km-ben nem sok futás volt. A pont előtt már korgott a gyomrom, de a pontig kihúztam.
A galyatetői ponton kóla+banán, a leadott depócsomagomból vettem elő ropit (az enyém biztos hogy tej/tejpor mentes) és töltöttem vizet. Rámköszönt egy régi ismerős, így jól elfelejtettem a nagy dumálásban egy gélt elrakni a pontról. A kilátóig gyalogolva megettem egy fél banánt, és gyorsan utánaszámoltam, hogy a következő pontig 13 km lesz, van még nálam 2 gél, az elég a 2 órára és a ropival megtoldom.
A Vöröskő kilátóig eszegettem a ropiból, de a fogszabályzó miatt csak lassabb tempónál tudok rágni óvatosan bármit is. Ez meg egy futható szakasz, így nem sokáig csócsáltam. Úgy időzítettem, hogy az Ágasvári emelkedőig megettem egy gél. Tavaly itt nagyon elhaltak a lábaim, most ehhez képest jól felmentem, egyenletes tempóban. A nagy lejtő itt is jobban tapadt, csúszás nélkül lehetett lefelé jönni. A turistaháznál kiürítettem a kavicsokat az egyik cipőmből. Itt a körülöttem lévő emberek úgy elmentek, hogy a frissítőpontig nem is láttam őket többet. Ez egy hosszú lejtő, fájt lejönni szokás szerint. Ettem egy gélt, pedig már közeledett a pont, de nem akartam halogatni tovább, nehogy baj legyen.
A mátrakeresztesi ponton feltankoltam kólával, vízzel, gélekkel, ment közben még egy uborkaszeletet elmajszoltam.
Sok, hosszú emelkedő van a Múzsláig. Botozva gyalogoltam, de már fájt a mozgás, fájtak a karjaim is. Jött pár síkabb, futható rész, igyekeztem futó mozgást imitálni, de éreztem hogy olyan nagy tempóm nincs már. De nem baj, ez is valami, futottam ahol lehetett, emelkedőket meggyalogoltam. A Nyikom-nyeregben bontottam egy újabb gélt.
Már fejből fújom a koncsúrokat, hány emelkedő van, így fejben nem zuhantam össze, hogy milyen sokat kell felfelé menni, aztán meg milyen sokat lefelé. A lefelé zötykölődés már fájt, a botokkal sabilizáltam magam lefelé futás közben, mert köves, megszáradt összetúrt saras volt az út. Néztem az órán hol járok kilométerben és hogy nagyon jól állok idővel. De már vártam, mikor kell a gerincről lefordulni a patak felé.
A Diós-patakból egész könnyen kit tudtam mászni és egy korty víz után begyújtottam a rakétákat, szárnyaltam a célig. Megvolt a flow, csak a bokámat éreztem, hogy a bazi nagy bokachip szétverte a csontom. Az utolsó kilométerem 5:22 perces volt. 🙂
A célbaérés hatalmas örömmámor volt. 8:28-as idővel boldog vagyok. Kiadtam magamból mindent, amit ma lehetett.
Összeségében nagyon elégedett vagyok. Keményen végig futottam, fejben ott voltam, az emelkedőket is jobban kifutottam, mint tavaly. Érzem, hogy használt az edzésterved, nagyon sokat erősödtem. Bár nagyrészt síkon tudok jó tempót menni, a lefeléken betoji vagyok, sokat fékezek, a felfeléket meg nem tudom sokáig kikocogni. De összességében sokkal jobb erőben vagyok mint tavaly ilyenkor.
Amiatt van csak rossz érzésem, hogy sok hibát elkövettem. Többet kellene versenyre mennem, mert izgultam egész héten. A pulzusmérőért nagyon kár, de igazából nem volt holtpontom, végig fejben ott voltam, jó volt a gyomrom. Múzslára menet megfogadtam, hogy elkezdek karra is edzeni. 🙂
jövőre is!
baratrunning.com 