aszfalt
Pozsony Maraton – Pilli Kati, beszámoló
“Azért szeretek futni, mert nagyon szeretem azt az embert, aki futás közben vagyok: az az ember erős, megállíthatatlan, legyőzhetetlen, baromira szexi és nagyon magabiztos!”
Az idei egyik célversenyemen vagyok túl. A felkészülés nem ment teljesen zökkenő mentesen. A téli időszak bölcsis vírusai jelentősen megnehezítették a dolgom, főleg a verseny előtti 3 hétben küzdöttem én is felsőlégúti nyavalyákkal.
Már előző nap kiutazunk, próbáltuk feltérképezni az helyszínt. Éjszaka jól aludtam, reggel magamtól ébredtem az ébresztő előtt, nyilván dolgozott bennem a versenydrukk. Egy kávé és a szokásos reggeli után 8 órakor már a helyszínen voltunk. A szervezés közel sem volt tökéletes, sokadmagunkkal majdnem lemaradtunk a rajtról, mert nem találtuk a zónákat, nem volt semmi kitáblázva és mindent csak szlovákul mondtak be. A pálya számomra sokkal nehezebb volt, mint a budapesti. 2 kört kellett teljesíteni, 17 és 38 kmnél hidat kellett futni oda-vissza. ami nagyon meredek volt és ez a széllel kombinálva sokat kivett belőlem. Az útvonalon bokatörős macskakő, sunyi emelkedők és keszekuszán tekergő utcák voltak, pár 180as visszafordítóval. Az időjárás sem volt kegyes, szemerkélő esőben indultunk, majd 32 kmtől rendesen ráeredt, totál eláztam (szerencse, hogy a hatalmas zuhé előtt célba értem).
A frissítésen sok idő spóroltam egy számomra új “trükköt” bevetve. Az iso port a száraz kulacsba készítettem be és így vittem magammal. Kevesebb súlyt kellett így cipelnem és viszonylag gyorsan meg tudtam csinálni a bekeverést.
A rajt előtti káosz miatt az emberek egymást löködve próbáltak bejutni a kordonon belülre, ez okozott némi bosszúságot. A pulzusom már az elején sokkal magasabb volt, mint a kapott érték. El is futottam az elejét, nagyon vitt a tömeg. Így egyenletesen próbáltam tartani a hr-t több-kevesebb sikerrel, ennek viszont meg is lett a böjtje, mert a végére nagyon elsavasodtam.
Boldog vagyok, hisz 12 percet javítottam az őszi maratonomhoz képest, nekem ez nagy teljesítmény. De van még bennem, amit most nem tudtam kifutni. Szóval vár az új cél 🙂
Korosztályos 35. hely, női abszolút 80. lettem.
Másodszor is maratonista 🙂 nagyon köszönöm a felkészítést.
PFB OmszkiUltra – Sallai Zsuzsi Emlékverseny, 100 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez volt az a 100 km-es futás, amiért 3-4 nappal korábban egy lyukas két fillért nem adtam volna, hogy megcsinálom.
A lelki- és fizikai állapotomat a rettenetes szó tudná talán a legjobban jellemezni, egy komoly magánéleti válság kellős közepén voltam (vagyok), de szerencsére van egy csodálatos edzőm: Barát Gabriella (Gabi), aki szerdán nagyjából egyenesbe tette az agyam és lelkem, nekem csak annyi dolgom volt, hogy szót fogadjak neki: egyek (majdnem össze is jött, de a nullánál azért legalább többet sikerült), igyak, aludjak, és persze lássam el a szokásos gyerekek-munka-kutyák-háztartás négyszöget, közben meg húzzam ki magam, igazítsam be a fókuszt a következő előttem álló célra, a szombati omszki-tavi százasra.
A verseny szombaton volt az Omszki tó körül, a 100 km pont 59 kört jelentett itt (egy kör 1,7 km).
Tudtam, hogy ez most nagyon nehéz lesz, még a szokásosnál is nehezebb, de szombat reggel úgy álltam a rajthoz, hogy szépen, okosan megeszem ezt az 59 kört ami előttem áll, csak türelmesen, mindig csak az adott körrel foglalkozva, szépen egyiket a másik után. Végülis csak futni kell, jobb láb, bal láb…
Reggel 8-kor volt a rajt, fél 8 körül értem ki, megkerestem Gabit és a többi Giziont, leraktam a bekevert 6,5 liter izót (nem voltam túl optimista, a teljes 12,5 órás szintidőre bekevertem itthon a porokat) az asztalhoz.
A frissítés a szokásos i:am Mineral and Energy drink volt, a frissítésben Gabi segített, óránként fél liter sportitalt kértem tőle, sótablettát tettem el a zsebembe is, és hagytam az asztalnál is.
Az időjárás olyan igazi tavaszi volt – a szél konstans, hol erősebben, hol kevésbé erősen fújt, a nap is kisütött, eső is esett, legalább változatos volt.
A 100 km-es távon hárman indultunk Gizionok: Halász Laci, Evetovics Milán, és én. A rajt után az első kört Milánnal futottam, neki bemelegítős tempó, nekem a pulzus nagyon hamar a helyére került, a hozzá járó tempó ugyan a megszokottnál lassabb volt, de ezen egyáltalán nem csodálkoztam, várható volt. Közben tört körnél indult az 50 km-es mezőny, itt is voltak Gizionok: Hanka, Ficzere Juli, Németh Szilvi és Szőnyi Gábor.
Az első 10-15 km még kicsit 6 percen belül volt, de folyamatosan lassultam, és 17-18 km körül jött a mumus, ami az utóbbi 2 hónapot nagyjából folyamatosan jellemezte: görcsöl a hasam, wc, hasmenés… Ezután izó helyett vizet kértem sótablettával, evvel elvoltam a következő másfél-két órában. Szépen el is múlt a hasmenés, helyette 40 km körül valami egyéb, furcsa hasfájás jött, újabb wc, pisi színét ellenőriztem – kicsit (nagyon) sötét, többet kellene inni. Így is lett, erőltettem az ivást, és elmúlt ez a nyűg is.
Közben teltek a körök szépen egymás után, folyamatosan lassultam: 6:15, 6:20, 6:30, néha kicsit untam, fáradtam, mindenféle hülye gondolat jött, hogy jaj, de sok van még, nem is futottam a Spartathlon óta 38 km-nél többet, az utóbbi időben az összes hosszún csak kínlódtam, lehet hogy már el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni… na ekkor mondtam magamnak hogy földizsuzsa, pofa be, futni jöttél, csakazértis megcsinálod. A következő körre kértem a telefonom és a fülesem, zene be, külvilág kizár, fókusz a célomon és a futáson: a következő 45 km-t robot üzemmódban szépen megcsinálom. 6 óra: 57 km, na, az a maradék 43 ha nem is 4,5 óra alatt, de 5 órán belül talán meglehet, az klassz lenne, 11 óra alatt megcsinálnám.
68-69 km körül Gabi mondta, hogy stabil 5. helyen futok, a negyedik helyezett lány kb fél körrel van előttem, és ha esetleg úgy érzem, megpróbálhatom megfogni, de semmi kényszert ne érezzek, rajtam áll. Akkor már 1-2 kör óta éreztem a térdem, hogy valami nem stimmel vele, pont ott és úgy fájt, ahogy az UB-n. A következő körben már csak gyaloglással kombinálva ment a futás, kértem jégspray-t, próbáltam úgy terhelni, hogy kevésbé fájjon, gyaloglás-futás, fog összeszorít, és haladjunk. Ez ment kb 80 km-ig, amikorra vagy elmúlt, vagy megszoktam, ki tudja – újra tudtam futni, a korábbi 6:40, 7:00, 8:00 perc/km-ből lettek 6:30 körüliek. Gabi délután 5-kor elment, innentől a még kinnlevő Gizionok (Laci és párja, Timi, Rebeka és párja, Attila) segítettek.
Ekkor tartottam 82-83 km-nél, még 1-2 kör eltelt a már nem térdfájós, de lassú futással, majd egyszer csak: Bumm! Fogalmam nincs, hogy honnan és hogyan, de olyan mindent elsöprő erő és kedv jött meg a futáshoz, amilyet még talán soha nem éreztem, régen élveztem annyira a futást, mint most az utolsó 1-1,5 órában.
Imádtam a bennem lévő erőt, azt, hogy úgy futok, mintha most jöttem volna ki egy szerdai 15 km-re, a rajtközpontba beérve minden kör végén-elején jól esett a sok hajrá és taps, szinte sajnáltam, hogy mindjárt vége. Az utolsó fél-egy órában Timiék folyamatosan széldzsekit ajánlgattak, de egyáltalán nem fáztam, még este 6 körül is tökéletesen elég volt a rövidnadrág a rövidujjú bringás mezzel.
Már csak három kör, már csak kettő, és hurrá, itt az utolsó. Hallom a speakert: „és itt van Kati, indul az utolsó körére, Zsuzsi, neked is az utolsó köröd lesz!”. Hohó, tessék, mi van? Ott megy előttem a negyedik helyen lévő lány? Segítőjével kocog, hoppá, akkor márpedig én leszek a negyedik. Ha kell, a lelkem kifutom ebben az utolsó körben, de itt van előttem (szó szerint) a lehetőség, hát élek vele. Elkezdtem tempózni, közben arra gondoltam, hogy Földi, fel fogsz borulni, nem vagy normális, hogy a 98-99. km-ben 4:50-ben futsz… Igyekeztem olyan határozottan és gyorsan elfutni a lány mellett, hogy eszébe se jusson felvenni velem a tempót – párszáz méter után már biztos volt, hogy nem jön velem, lassítottam a kényelmesebben tartható 5:20 körüli tempóra, így lett egy 5:16-os km-em. Nekem.? 98-99 km futás után? Ez állati jó, hogy én ilyet tudok, wow.
Beérni az 59. kör végén nagyon-nagyon jó volt, ott vártak a Gizionok, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy basszus, 11 órán belül (10:49 lett a vége), és 4. hely, nem hiszem el 
Halász Laci hozott kólát, megkaptam az érmem, közben megtudtam, hogy ő 100km-en harmadik lett, Rebeka és Attila párosa szintén 100km-en pont mint tavaly, idén is második helyen futott be, nagyon örültem a sikerüknek!
Írtam rögtön Gabinak hogy megvan, és negyedik lettem, és hogy nagyon jó volt 🙂
Eredményhirdetés után átöltöztem száraz ruhába, ekkor már este fél8 körül volt, nagyon fáztam, nagyjából mindent magamra szedtem, amit találtam a táskában, mert kabátot persze elfelejtettem pakolni…
Laciék segítettek az autóhoz vinni a cuccokat, itt is köszi érte, este fél 9 körül már otthon voltam.
Kárfelmérés: a szokásos két köröm távozóban (minek is nőnek vissza….?), két kisebb vízhólyag, elfáradt combok. Ez így tök oké, belefér, egyedül a vízhólyagok zavarnak, tuti zokni-gond miatt lettek, de nem izgatom magam rajta nagyon, van 6 hetem az UB-ig megoldást találni erre a problémára.
Ez a százas rendbe tett sok mindent bennem, és azt hiszem, tényleg erős vagyok, nagyon erős, és ez nagyon jó érzés.
Köszönöm Gabi a felkészítést, a verseny közbeni segítséget, csoda egy nap volt ez ott a tónál. Köszi mindenkinek, aki kinn a tónál segített, akár csak egy hajrával is, nagyon sokat számított hogy ott voltatok!
Pécs-Harkány – Ablonczy Eta, beszámoló
Beszámolót? ÉN? Pécs-Harkányról?
Ahhoz, hogy ennek valami értelme, értéke legyen nagyon vissza kell mennem az időben. Egészen a kezdetekig, amikoris nagy lendületben lévén először beszéltem Gabival az Ironman-terveimről. Azóta is az a terv. Csakhogy a felkészülés csak akkor működik, ha rendszeresség van, ha nincs fájdalom, nincs betegség, nincs sérülés. Nekem ez a futás dolog egy óriási hullámvasút…van, amikor iszonyatosan lendületben vagyok, száguldok mint a vasúti kocsi lejtőn lefelé… Aztán történik valami, és vánszorgós-, nyögvenyelős felkapaszkodás következik. Nem tudom Főni számolja-e hányszor kezdtük újra kb 5 km-től építeni a félmaratont… a tempót, a mindent.
Most újra ott vagyunk, (mert nem vagyok benne soha egyedül) hogy a félmaratont lefutom. Hol így hol úgy, de tudom, hogy bírom. Igazából is most Pécs-Harkány nem egy célverseny volt, csak egy hosszú edzés…. NEM RÖHÖG! NEKEM HOSSZÚ! MÉG!
Pécs- Harkány
Az én kis edzőfutásom. Pécsre jártam egyetemre, imádom város! Harkány amilyen pici olyan kis kedves, nyüzsgő település! Ami meg közte van…. Azt most ismertem meg: )
Némi előzmény: Tavaly szeptemberben, immár sokadjára kezdtem szinte megint 0-ról a futást. 7 km-t is nyögve-nyelősen tudtam csak lekocogni (pedig előtte volt már 2 órán belüli fm-om), és én újra le akartam futni azt a 21-t! novemberben Siófokon sikerült is, egy elfogadható jó tempót mennem, 2.04 lett) : ) De miért ne lehetne az a 2.04 inkább kevesebb mint 2.00? Szóval elhatároztuk, hogy ez a terv Vivicittára. Ez a Pécs-Harkány pedig adta magát egy jó kis élménynek, edzésnek, nosztalgiának, romantikus hétvégének, bulinak.
NNA. tehát Pécs: szombaton leérkeztünk Zolimmal kis egyetemvárosunkba, ahol nem sok minden változott azon kívül, hogy szinte egy kocsma sincs már meg a régi „törzshelyeinkből”. Nade mindegyis, mert haverok azért vannak, szállás, vendéglátás 5 csillagos.
Vasárnap reggel (9 : ) ) készülődöm már, reggeli pocakban, fuvar is akadt a csarnokig ahol a rajtközpont volt. Itt találkozom a budaörsi Török Benjamin Foresttel, a Prisznyák Gabival, a pécsi decásokkal, a veszprémi decásokkal, szóval beszélgetés, ez-az , aztán elválunk. Nyilván ők más tempót mennek. Ők tempót mennek, én csak távot szeretnék. Megállás nélkül. Séta nélkül. Arról csak a helyszínen kaptam belsős infót, hogy a frissítés kevés lesz valószínű. //némi szerencse folytán volt nálam plusz víz… (az utolsó pillanatban lemerült a hallókészülék-elemem, így a vonatlekésést kockáztatva hazarohantunk még utolsó pillanatban elemért , és azzal a lendülettel kaptam fel a futósmellényemet is). // szóval nem gondoltam, készültem túl a dolgot, de ott voltam.
Beálltam leghátra. Talán utolsóként hagytam el a rajtvonalat. Így nem lassítok senkit, így van kit utolérni. Az első 5 km szépen alattomosan emelkedik, de lehet haladni. A városban szurkolnak az emberek, itt még integetés, mosolygás van… aztán jön egy pici lejtő, majd 8-nál újra jön 700 m erős felfelé, és hopp ott egy váltópont! (tea volt a frissítés) Ha ez megvan akkor kb. 19, 5 km-ig szintben marad a táj.
A 14. km-nél rá is untam arra hogy csak a saját hülye gondolataimat hallgatom, és sétálás közben megkerestem a zene-fülesemet. Nektek ez egyszerű, mert csak beteszed a pici bigyót aztán hadd szóljon, nekem viszont először ki kell vennem a nagy bumszli készüléket a fülemből, el kell tenni rendesen, hogy ne sérüljön meg, majd jöhet a kis zenefüles, meg a spotify : ) Ezzel elvoltam egy 500 méteren keresztül, kikerestem a Gabi-Mixet és ez át is lendített a holtpontomon… Lényegében eseménytelen lenne maga a verseny, ha nem csak a fél sáv lenne lezárva. Így egy kicsit UB-s hangulata lesz a dolognak. Ahol váltópont van, ott besűrűsödnek az autók és a futók, aztán újra hígul, és újra tömörödik. Ez 3x ismétlődik. 3x lehet egyénileg kiszállni kényelmesen, mert onnan a buszok bevisznek a célba. (rajtszám =ingyenes harkányi fürdőbelépő) De aki nem adja fel 19,5 előtt, az meg kösse fel a gatyát, mert ott jön egy 1 km -es szakasz dombra fel.
NA itt kell a gatya! én felnéztem, és úgy döntöttem, hogy én lány vagyok szoknyával, úgyhogy lehet gyalogolni az elején… aztán mikor az a maradék emberke, akiket még Pécsen előzgettem vala volt, elkezdtek mind mind elémkerülni, akkor azért előjött valami abból, hogy nem szeretnék én lenni az utolsó. Aztán valahol 21 kilinél járva előkerült egy csajszi, aki váltóbottal futott, friss volt a mozgása, és pont jól jött ki ritmusra a lépése… elkezdtem felvenni a ritmusát… aztán persze el is tűnt, (mert hiába a lépésritmus egyforma, ha lépéshosszom fele akkora : ))
De ez a lendület már bevitt engem is. Még előztem párat. Jött nyilván szemben olyan is aki már a fürdőt is megunta és ment haza, de abban a pillanatban a ”hajrá”-ra csak egy mosollyal feleltem, aztán ott is volt a célkapu. Hosszúnak tűnt közben, pedig nem az. Nem voltam, nem vagyok elégedett mert volt séta, volt holtpont, és simán végig lehetett volna ezt tolni gyorsabban egyenletesebben is. De akkor, és ott ez ilyen lett. A célfotó pont olyan lett, mint maga a futás. Elfogadható… Most már tudom, hogy készüljek rá. Pécset szeretem, Harkány szép. a célfotó béna, tehát mindenképp vissza kell még mennem.
Remélem nem egyedül, hanem csoportképre megyünk : )
baratrunning.com 