pulzuskontroll
PFB OmszkiUltra – Sallai Zsuzsi Emlékverseny, 100 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez volt az a 100 km-es futás, amiért 3-4 nappal korábban egy lyukas két fillért nem adtam volna, hogy megcsinálom.
A lelki- és fizikai állapotomat a rettenetes szó tudná talán a legjobban jellemezni, egy komoly magánéleti válság kellős közepén voltam (vagyok), de szerencsére van egy csodálatos edzőm: Barát Gabriella (Gabi), aki szerdán nagyjából egyenesbe tette az agyam és lelkem, nekem csak annyi dolgom volt, hogy szót fogadjak neki: egyek (majdnem össze is jött, de a nullánál azért legalább többet sikerült), igyak, aludjak, és persze lássam el a szokásos gyerekek-munka-kutyák-háztartás négyszöget, közben meg húzzam ki magam, igazítsam be a fókuszt a következő előttem álló célra, a szombati omszki-tavi százasra.
A verseny szombaton volt az Omszki tó körül, a 100 km pont 59 kört jelentett itt (egy kör 1,7 km).
Tudtam, hogy ez most nagyon nehéz lesz, még a szokásosnál is nehezebb, de szombat reggel úgy álltam a rajthoz, hogy szépen, okosan megeszem ezt az 59 kört ami előttem áll, csak türelmesen, mindig csak az adott körrel foglalkozva, szépen egyiket a másik után. Végülis csak futni kell, jobb láb, bal láb…
Reggel 8-kor volt a rajt, fél 8 körül értem ki, megkerestem Gabit és a többi Giziont, leraktam a bekevert 6,5 liter izót (nem voltam túl optimista, a teljes 12,5 órás szintidőre bekevertem itthon a porokat) az asztalhoz.
A frissítés a szokásos i:am Mineral and Energy drink volt, a frissítésben Gabi segített, óránként fél liter sportitalt kértem tőle, sótablettát tettem el a zsebembe is, és hagytam az asztalnál is.
Az időjárás olyan igazi tavaszi volt – a szél konstans, hol erősebben, hol kevésbé erősen fújt, a nap is kisütött, eső is esett, legalább változatos volt.
A 100 km-es távon hárman indultunk Gizionok: Halász Laci, Evetovics Milán, és én. A rajt után az első kört Milánnal futottam, neki bemelegítős tempó, nekem a pulzus nagyon hamar a helyére került, a hozzá járó tempó ugyan a megszokottnál lassabb volt, de ezen egyáltalán nem csodálkoztam, várható volt. Közben tört körnél indult az 50 km-es mezőny, itt is voltak Gizionok: Hanka, Ficzere Juli, Németh Szilvi és Szőnyi Gábor.
Az első 10-15 km még kicsit 6 percen belül volt, de folyamatosan lassultam, és 17-18 km körül jött a mumus, ami az utóbbi 2 hónapot nagyjából folyamatosan jellemezte: görcsöl a hasam, wc, hasmenés… Ezután izó helyett vizet kértem sótablettával, evvel elvoltam a következő másfél-két órában. Szépen el is múlt a hasmenés, helyette 40 km körül valami egyéb, furcsa hasfájás jött, újabb wc, pisi színét ellenőriztem – kicsit (nagyon) sötét, többet kellene inni. Így is lett, erőltettem az ivást, és elmúlt ez a nyűg is.
Közben teltek a körök szépen egymás után, folyamatosan lassultam: 6:15, 6:20, 6:30, néha kicsit untam, fáradtam, mindenféle hülye gondolat jött, hogy jaj, de sok van még, nem is futottam a Spartathlon óta 38 km-nél többet, az utóbbi időben az összes hosszún csak kínlódtam, lehet hogy már el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni… na ekkor mondtam magamnak hogy földizsuzsa, pofa be, futni jöttél, csakazértis megcsinálod. A következő körre kértem a telefonom és a fülesem, zene be, külvilág kizár, fókusz a célomon és a futáson: a következő 45 km-t robot üzemmódban szépen megcsinálom. 6 óra: 57 km, na, az a maradék 43 ha nem is 4,5 óra alatt, de 5 órán belül talán meglehet, az klassz lenne, 11 óra alatt megcsinálnám.
68-69 km körül Gabi mondta, hogy stabil 5. helyen futok, a negyedik helyezett lány kb fél körrel van előttem, és ha esetleg úgy érzem, megpróbálhatom megfogni, de semmi kényszert ne érezzek, rajtam áll. Akkor már 1-2 kör óta éreztem a térdem, hogy valami nem stimmel vele, pont ott és úgy fájt, ahogy az UB-n. A következő körben már csak gyaloglással kombinálva ment a futás, kértem jégspray-t, próbáltam úgy terhelni, hogy kevésbé fájjon, gyaloglás-futás, fog összeszorít, és haladjunk. Ez ment kb 80 km-ig, amikorra vagy elmúlt, vagy megszoktam, ki tudja – újra tudtam futni, a korábbi 6:40, 7:00, 8:00 perc/km-ből lettek 6:30 körüliek. Gabi délután 5-kor elment, innentől a még kinnlevő Gizionok (Laci és párja, Timi, Rebeka és párja, Attila) segítettek.
Ekkor tartottam 82-83 km-nél, még 1-2 kör eltelt a már nem térdfájós, de lassú futással, majd egyszer csak: Bumm! Fogalmam nincs, hogy honnan és hogyan, de olyan mindent elsöprő erő és kedv jött meg a futáshoz, amilyet még talán soha nem éreztem, régen élveztem annyira a futást, mint most az utolsó 1-1,5 órában.
Imádtam a bennem lévő erőt, azt, hogy úgy futok, mintha most jöttem volna ki egy szerdai 15 km-re, a rajtközpontba beérve minden kör végén-elején jól esett a sok hajrá és taps, szinte sajnáltam, hogy mindjárt vége. Az utolsó fél-egy órában Timiék folyamatosan széldzsekit ajánlgattak, de egyáltalán nem fáztam, még este 6 körül is tökéletesen elég volt a rövidnadrág a rövidujjú bringás mezzel.
Már csak három kör, már csak kettő, és hurrá, itt az utolsó. Hallom a speakert: „és itt van Kati, indul az utolsó körére, Zsuzsi, neked is az utolsó köröd lesz!”. Hohó, tessék, mi van? Ott megy előttem a negyedik helyen lévő lány? Segítőjével kocog, hoppá, akkor márpedig én leszek a negyedik. Ha kell, a lelkem kifutom ebben az utolsó körben, de itt van előttem (szó szerint) a lehetőség, hát élek vele. Elkezdtem tempózni, közben arra gondoltam, hogy Földi, fel fogsz borulni, nem vagy normális, hogy a 98-99. km-ben 4:50-ben futsz… Igyekeztem olyan határozottan és gyorsan elfutni a lány mellett, hogy eszébe se jusson felvenni velem a tempót – párszáz méter után már biztos volt, hogy nem jön velem, lassítottam a kényelmesebben tartható 5:20 körüli tempóra, így lett egy 5:16-os km-em. Nekem.? 98-99 km futás után? Ez állati jó, hogy én ilyet tudok, wow.
Beérni az 59. kör végén nagyon-nagyon jó volt, ott vártak a Gizionok, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy basszus, 11 órán belül (10:49 lett a vége), és 4. hely, nem hiszem el 
Halász Laci hozott kólát, megkaptam az érmem, közben megtudtam, hogy ő 100km-en harmadik lett, Rebeka és Attila párosa szintén 100km-en pont mint tavaly, idén is második helyen futott be, nagyon örültem a sikerüknek!
Írtam rögtön Gabinak hogy megvan, és negyedik lettem, és hogy nagyon jó volt 🙂
Eredményhirdetés után átöltöztem száraz ruhába, ekkor már este fél8 körül volt, nagyon fáztam, nagyjából mindent magamra szedtem, amit találtam a táskában, mert kabátot persze elfelejtettem pakolni…
Laciék segítettek az autóhoz vinni a cuccokat, itt is köszi érte, este fél 9 körül már otthon voltam.
Kárfelmérés: a szokásos két köröm távozóban (minek is nőnek vissza….?), két kisebb vízhólyag, elfáradt combok. Ez így tök oké, belefér, egyedül a vízhólyagok zavarnak, tuti zokni-gond miatt lettek, de nem izgatom magam rajta nagyon, van 6 hetem az UB-ig megoldást találni erre a problémára.
Ez a százas rendbe tett sok mindent bennem, és azt hiszem, tényleg erős vagyok, nagyon erős, és ez nagyon jó érzés.
Köszönöm Gabi a felkészítést, a verseny közbeni segítséget, csoda egy nap volt ez ott a tónál. Köszi mindenkinek, aki kinn a tónál segített, akár csak egy hajrával is, nagyon sokat számított hogy ott voltatok!
Kőkapu Trail, félmaraton – Palásti Péter, beszámoló
Kicsit hazai pálya nekem a Zemplén, mint újhelyi gyereknek. Ezért is szerettem volna ezt szépen lehozni, meg az előzmények is arra mutattak, hogy jó lesz ez, ha el nem szúrom 🙂
Kicsit kényelmesen érkeztünk Paksai Ildivel és Gyurcsán Gabival és olyan messze sikerült parkolni, hogy a rajtszám átvétel egyben bemelegítés is volt.
A körülmények minden szempontból ideálisak voltak, 12 fok, viszonylag száraz dózerút, helyenként frissen esett levéllel fedve, hogy a terepfutás is valamiféle értelmet nyerjen.
Rajt után két-három szolid emelkedős kili, a mezőny itt már szétszóródott, én a közvetlen élbolyt kb. még itt láttam. Bulitka Laci nem az én kategóriám, és volt még néhány erős futó, akit innen-onnan már ismertem.
Négytől tízig azért már kicsit komolyabb emelkedők jöttek, de mind klasszul futható és erővel ezeket győztem is.
Ja, a pulzus. Azt csuklón mértem, érzésre nem volt az olyan magas, mint a számok mutatják, 170 fölé pedig kizárt, hogy ment volna. Az nálam élettel összeegyezhetetlen. Egyébként ebben a szakaszban vissza is jött 150 környékére, igyekeztem is figyelni rá, hogy lejjebb ne nagyon essen az e szakasz végén következő lejtőkön.
Időben és térben ekkor tűnt fel Kecskés Sanyi előttem olyan 70 m távolságban. Az volt a terv fejben, hogy tapadok rá, amíg csak lehet, és majd ahogy adja… vagyis el fogom kapni:-) És ennek az emelkedőn kell megtörténnie, mert ott éreztem magam legerősebbnek. Mentem, zárkóztam, csaltam a távolságot, de az egyik frissítőponton kénytelen voltam vizet kérni, így meglépett megint vagy 50 m-re. De a frissítés nem volt haszontalan, és egy kilin belül megelőztem, pont egy olyan részen, ahol nemcsak emelkedett, kanyargott is az út. Ezt igyekeztem kihasználni, ahogy anno egyszer Németh Csaba mondta, el kell tűnni a szeme elől, ami nemcsak valódi, de még nagyobb lélektani előny. Úgy örültem, mert összejött. Utólag visszanézve ez kb egy két perces fór volt, éppen elég a maradék hat-hét kilire.
Úgy 18 környékén megijedtem, mert beszúrt a jobb oldalam, de csak egy kis víz kellett és máris jobban lettem. Innen már csak be kellett gurulni a célba. Elégedettség volt bennem, mert sikerült mindent kiadni, ami bennem volt és meglett az összetett 7. hely és a szenior 1. Noha kicsit szokni kell ezt a kategóriát, hogy a francba telt el ennyi idő?!
UB Trail, 40 km – Zsubrits Gábor, beszámoló
Az előző évben a munkahelyi csapat tagjaként vettem részt a rendezvényen, és már azután elhatároztam, hogy idén egyéniben és a 40 km-es távon fogok indulni. Általában Gabival közösen megbeszéljük a jövő évi terveket és versenyeket, de most vettem a bátorságot és neveztem….majd szóltam neki, mit tettem. Így meg is lett az év második felének a nagy kihívása, de biztos voltam benne, hogy alapos felkészítést kapok majd, és ebben nem is csalódtam 😀
A versenyig túl voltam már egy számomra jól sikerült Visegrád Trail-en, egy kőszegi Írott-kő körön és kis Szénás körön is, de ilyen messzi távra még nem merészkedtem, és nem igazán tudtam 30 kilométer felett, hogyan is fogom bírni.
Ami nagy változás volt az évben, hogy egy hónappal a verseny előtt váltottunk pulzuskontrollos edzésekre. Próbáltam addig minél jobban kiismerni ezt a dolgot, és hogy minél rutinosabbnak érezzem magam benne a versenyen is. Ami hamar feltűnt, és számomra a legpozitívabb dolog benne, hogy habár korlátok közé vagyok szorítva, de pont emiatt egy nagy problémámat oldott meg. Méghozzá, hogy elfussam a versenyek első felét, amit rendszerint meg is teszek. Pont emiatt még jobban vártam a rajtot, és lássam mit tudok igazi versenykörülmények között.
Előtte héten terveim között szerepelt, hogy tisztességesen felkészülök és kialszom magam, de ezt az utóbbit egy nap sem sikerült igazán teljesíteni. A távval, emelkedőkkel és frissítőpontokkal is csak az előtte nap este tudtam barátkozni. Szerencsére egyiknek sem éreztem a hiányát a verseny alatt, illetve kaptam egy hosszú és hasznos leírást Gabitól, mire és hogyan figyeljek.
A versenyre fél órával rajt előtt sikerült odaérni, gyors öltözés, futótáska pakolás, sor kivárása a mosdó előtt, és már álltam is be a rajtzónába a felszerelés ellenőrzés után, ahol én voltam az egyedüli, aki percekkel rajt előtt még a telefonjáról töltötte át az órájára az adatokat 😀 A rajt utáni 5-6 kilométert még bemelegítésnek éreztem, próbáltam megtalálni a megfelelő tempót a pulzusszámhoz, és ebben segített hogy az előttem futók is hasonló tempót mentek, mint nekem kellett így csak egyszerűen követtem őket. Közben a megbeszéltek szerint 30-40 percenként frissítettem, és a frissítőpontokon is igyekeztem mindig valamit magamhoz venni. A második ilyen pont után értem be a számomra legélvezetesebb részére a távnak, és itt érzésre is nagyon jól ment nagyon elkaptam ritmust, továbbra is belátható távolságban voltak a többiek, akik húztak magukkal egészen a féltávnál lévő pontig. Bármennyire is próbáltam figyelni a megfelelő frissítésre 15 kilométer környékén hirtelen megéheztem és még a gyomrom is korgott. Kénytelen voltam sétára fogni, kicsit többet enni és közben reménykedtem, hogy nem fog romlani a helyzet. Féltávhoz 2 órán belül érkeztem, itt gyorsan utántöltöttem a kulacsom és fordultam is vissza, hogy ugyanazon az útvonalon visszamenjek a célig. Mivel hamar, már az elején, szétszóródott a mezőny, és közben hol utolértek, hol én értem be a különböző csapatok versenyzőit, fogalmam sem volt hányadik lehetek, így örömmel láttam, hogy még elég sok Gella Trail-es futó jön szembe.
A fordulás után ért a versenyen az egyetlen kisebb holtpont, amit nem is értettem, mert addig igazi örömfutásnak éltem meg a távot. Tudtam, hogy 1-2 kilométer és túl leszek rajta, de legszívesebben sétáltam volna a célig. Sikerült erőt venni magamon és ha lassabban is, de futva haladtam. Emiatt viszont leszakadtam az addig követett 2 versenyzőtől, és így volt egy hosszabb 7-8 kilométeres futásom teljesen egyedül. Habár tudtam, hogy ugyanazon az útvonalon kell visszamenni, de folyamatosan bennem volt, hogy mi van ha mégsem. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor láttam a következő frissítőpontnál az addigi futótársakat, akikkel ezután már szinte a célig hajtottuk egymást. Az utolsó 8 kilométeren éreztem, hogy szép lassan fogy az addigi lendület, és fáradnak a lábaim, így a tempóm is egyre lassul, de próbáltam tartani magam, amennyire a pulzustartomány is engedte.
A cél előtti frissítőpontról már nagyon nehezen sikerült tovább indulni, de ahogy elnéztem a többieket nemcsak nekem, voltak már problémáim. Itt már egyre többször sétáltam bele, nehéz volt motiváltnak is maradni, szívesen engedtem volna el az egészet és sétáltam volna be a célig. Annak ellenére, hogy azt a tanácsot kaptam ne foglalkozzak az idővel, itt megnéztem mégis hogyan állok, láttam, hogy 3 kilométerre van kb. 20 percem, és akkor meglehet a 4 órán belüli teljesítés. Ez adott egy kis löketet, de sajnos már nem tartott ki a célig, pedig a rendezvény bemondóját is egyre hangosabban halottam, tudtam közeledek már. A célba ettől függetlenül futva érkeztem vissza 4:02:53-as idővel, ami abszolút 15.helyet ért a 41-ből.
Összességben nagyon jó versenyt futottam, az a pár apró kellemetlenség sem viselt meg annyira, a pulzuskontroll megint jól működött, enélkül biztos elfutottam volna az elejét, és már sokkal előbb elfogyott volna minden erőm. A pálya nagyon jól futható volt, alapvetően azért is ezt a versenyt választottam, mert a távban számomra volt kihívás, viszont terep ellenére nem voltak leküzdhetetlen emelkedők benne. A mezőnyben én hátrébb vártam magamat, de annak ellenére, hogy hamar szétszakadtunk hárman szinte egész úton kerülgettük egymást, hol én voltam elől, hol csak a sor végén, végig élveztem ezt a részét is.
Hogy mennyire is tetszett? Most is az elsők között neveztem a jövő évi versenyre….és erről most Gabi is tudott XD
baratrunning.com 