PFB OmszkiUltra – Sallai Zsuzsi Emlékverseny, 100 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Ez volt az a 100 km-es futás, amiért 3-4 nappal korábban egy lyukas két fillért nem adtam volna, hogy megcsinálom.
A lelki- és fizikai állapotomat a rettenetes szó tudná talán a legjobban jellemezni, egy komoly magánéleti válság kellős közepén voltam (vagyok), de szerencsére van egy csodálatos edzőm: Barát Gabriella (Gabi), aki szerdán nagyjából egyenesbe tette az agyam és lelkem, nekem csak annyi dolgom volt, hogy szót fogadjak neki: egyek (majdnem össze is jött, de a nullánál azért legalább többet sikerült), igyak, aludjak, és persze lássam el a szokásos gyerekek-munka-kutyák-háztartás négyszöget, közben meg húzzam ki magam, igazítsam be a fókuszt a következő előttem álló célra, a szombati omszki-tavi százasra.
A verseny szombaton volt az Omszki tó körül, a 100 km pont 59 kört jelentett itt (egy kör 1,7 km).
Tudtam, hogy ez most nagyon nehéz lesz, még a szokásosnál is nehezebb, de szombat reggel úgy álltam a rajthoz, hogy szépen, okosan megeszem ezt az 59 kört ami előttem áll, csak türelmesen, mindig csak az adott körrel foglalkozva, szépen egyiket a másik után. Végülis csak futni kell, jobb láb, bal láb…
Reggel 8-kor volt a rajt, fél 8 körül értem ki, megkerestem Gabit és a többi Giziont, leraktam a bekevert 6,5 liter izót (nem voltam túl optimista, a teljes 12,5 órás szintidőre bekevertem itthon a porokat) az asztalhoz.
A frissítés a szokásos i:am Mineral and Energy drink volt, a frissítésben Gabi segített, óránként fél liter sportitalt kértem tőle, sótablettát tettem el a zsebembe is, és hagytam az asztalnál is.
Az időjárás olyan igazi tavaszi volt – a szél konstans, hol erősebben, hol kevésbé erősen fújt, a nap is kisütött, eső is esett, legalább változatos volt.
A 100 km-es távon hárman indultunk Gizionok: Halász Laci, Evetovics Milán, és én. A rajt után az első kört Milánnal futottam, neki bemelegítős tempó, nekem a pulzus nagyon hamar a helyére került, a hozzá járó tempó ugyan a megszokottnál lassabb volt, de ezen egyáltalán nem csodálkoztam, várható volt. Közben tört körnél indult az 50 km-es mezőny, itt is voltak Gizionok: Hanka, Ficzere Juli, Németh Szilvi és Szőnyi Gábor.
Az első 10-15 km még kicsit 6 percen belül volt, de folyamatosan lassultam, és 17-18 km körül jött a mumus, ami az utóbbi 2 hónapot nagyjából folyamatosan jellemezte: görcsöl a hasam, wc, hasmenés… Ezután izó helyett vizet kértem sótablettával, evvel elvoltam a következő másfél-két órában. Szépen el is múlt a hasmenés, helyette 40 km körül valami egyéb, furcsa hasfájás jött, újabb wc, pisi színét ellenőriztem – kicsit (nagyon) sötét, többet kellene inni. Így is lett, erőltettem az ivást, és elmúlt ez a nyűg is.
Közben teltek a körök szépen egymás után, folyamatosan lassultam: 6:15, 6:20, 6:30, néha kicsit untam, fáradtam, mindenféle hülye gondolat jött, hogy jaj, de sok van még, nem is futottam a Spartathlon óta 38 km-nél többet, az utóbbi időben az összes hosszún csak kínlódtam, lehet hogy már el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni… na ekkor mondtam magamnak hogy földizsuzsa, pofa be, futni jöttél, csakazértis megcsinálod. A következő körre kértem a telefonom és a fülesem, zene be, külvilág kizár, fókusz a célomon és a futáson: a következő 45 km-t robot üzemmódban szépen megcsinálom. 6 óra: 57 km, na, az a maradék 43 ha nem is 4,5 óra alatt, de 5 órán belül talán meglehet, az klassz lenne, 11 óra alatt megcsinálnám.
68-69 km körül Gabi mondta, hogy stabil 5. helyen futok, a negyedik helyezett lány kb fél körrel van előttem, és ha esetleg úgy érzem, megpróbálhatom megfogni, de semmi kényszert ne érezzek, rajtam áll. Akkor már 1-2 kör óta éreztem a térdem, hogy valami nem stimmel vele, pont ott és úgy fájt, ahogy az UB-n. A következő körben már csak gyaloglással kombinálva ment a futás, kértem jégspray-t, próbáltam úgy terhelni, hogy kevésbé fájjon, gyaloglás-futás, fog összeszorít, és haladjunk. Ez ment kb 80 km-ig, amikorra vagy elmúlt, vagy megszoktam, ki tudja – újra tudtam futni, a korábbi 6:40, 7:00, 8:00 perc/km-ből lettek 6:30 körüliek. Gabi délután 5-kor elment, innentől a még kinnlevő Gizionok (Laci és párja, Timi, Rebeka és párja, Attila) segítettek.
Ekkor tartottam 82-83 km-nél, még 1-2 kör eltelt a már nem térdfájós, de lassú futással, majd egyszer csak: Bumm! Fogalmam nincs, hogy honnan és hogyan, de olyan mindent elsöprő erő és kedv jött meg a futáshoz, amilyet még talán soha nem éreztem, régen élveztem annyira a futást, mint most az utolsó 1-1,5 órában.
Imádtam a bennem lévő erőt, azt, hogy úgy futok, mintha most jöttem volna ki egy szerdai 15 km-re, a rajtközpontba beérve minden kör végén-elején jól esett a sok hajrá és taps, szinte sajnáltam, hogy mindjárt vége. Az utolsó fél-egy órában Timiék folyamatosan széldzsekit ajánlgattak, de egyáltalán nem fáztam, még este 6 körül is tökéletesen elég volt a rövidnadrág a rövidujjú bringás mezzel.
Már csak három kör, már csak kettő, és hurrá, itt az utolsó. Hallom a speakert: „és itt van Kati, indul az utolsó körére, Zsuzsi, neked is az utolsó köröd lesz!”. Hohó, tessék, mi van? Ott megy előttem a negyedik helyen lévő lány? Segítőjével kocog, hoppá, akkor márpedig én leszek a negyedik. Ha kell, a lelkem kifutom ebben az utolsó körben, de itt van előttem (szó szerint) a lehetőség, hát élek vele. Elkezdtem tempózni, közben arra gondoltam, hogy Földi, fel fogsz borulni, nem vagy normális, hogy a 98-99. km-ben 4:50-ben futsz… Igyekeztem olyan határozottan és gyorsan elfutni a lány mellett, hogy eszébe se jusson felvenni velem a tempót – párszáz méter után már biztos volt, hogy nem jön velem, lassítottam a kényelmesebben tartható 5:20 körüli tempóra, így lett egy 5:16-os km-em. Nekem.? 98-99 km futás után? Ez állati jó, hogy én ilyet tudok, wow.
Beérni az 59. kör végén nagyon-nagyon jó volt, ott vártak a Gizionok, én meg csak annyit tudtam mondani, hogy basszus, 11 órán belül (10:49 lett a vége), és 4. hely, nem hiszem el 
Halász Laci hozott kólát, megkaptam az érmem, közben megtudtam, hogy ő 100km-en harmadik lett, Rebeka és Attila párosa szintén 100km-en pont mint tavaly, idén is második helyen futott be, nagyon örültem a sikerüknek!
Írtam rögtön Gabinak hogy megvan, és negyedik lettem, és hogy nagyon jó volt 🙂
Eredményhirdetés után átöltöztem száraz ruhába, ekkor már este fél8 körül volt, nagyon fáztam, nagyjából mindent magamra szedtem, amit találtam a táskában, mert kabátot persze elfelejtettem pakolni…
Laciék segítettek az autóhoz vinni a cuccokat, itt is köszi érte, este fél 9 körül már otthon voltam.
Kárfelmérés: a szokásos két köröm távozóban (minek is nőnek vissza….?), két kisebb vízhólyag, elfáradt combok. Ez így tök oké, belefér, egyedül a vízhólyagok zavarnak, tuti zokni-gond miatt lettek, de nem izgatom magam rajta nagyon, van 6 hetem az UB-ig megoldást találni erre a problémára.
Ez a százas rendbe tett sok mindent bennem, és azt hiszem, tényleg erős vagyok, nagyon erős, és ez nagyon jó érzés.
Köszönöm Gabi a felkészítést, a verseny közbeni segítséget, csoda egy nap volt ez ott a tónál. Köszi mindenkinek, aki kinn a tónál segített, akár csak egy hajrával is, nagyon sokat számított hogy ott voltatok!
baratrunning.com 