pulzuskontroll
Generali RUN Balatonfüred – Borszukovszky Petra, beszámoló
Pici előzetes:
Petra nagyon nagy kihagyás után, nagyon az elejéről kezdte a futást, ez a 6,5 km hatalmas teljesítmény tőle. Szép futás, némi nehézséggel és rutintalansággal, ám annál nagyobb elszántsággal. Petra ezzel megindult a lejtőn, képletesen és szó szerint is:-)
#elsőverseny #kezdetek #cipőhelyzet
Éjjel alig aludtam, reggel az időm nagy részét a 2 betűsön töltöttem. Úgy izgultam, mintha lenne tétje 🙂
Korábban odamentem, hogy legyen időm mindent megtalálni és látni mi fán terem egy ilyen verseny 🙂
Amikor mentem le a partra, láttam a bójákat és igencsak elgondolkodtam, hogy azon az emelkedőn hogy is fogok felfutni, hiszen eddig csak síkon futottam.
Elrajtoltunk, a lábamat tökéletesnek éreztem. Az emelkedő az elején kemény volt, még nem futottunk 2 perce, már 175 volt a pulzusom. Ahogy kiértünk a főútra láttam, hogy ez bizony továbbra is emelkedni fog. Picit összeraktam magam fejben és nem figyeltem semmi másra, csak hogy szépen vegyem a levegőt és ne lassuljak be. A 175 nekem az a pulzushatár, ahol lihegni/kapkodni kezdem a levegőt, de számoltam lábtempóra és így szinten tudtam tartani, 3 be, 3 ki.
2,8-nál éreztem, hogy a sokszor tesztelt ragtapasz jön le a sebeimről. Az izgalomtól tiszta nyirkos volt a kezem-lábam, gondolom amiatt. Na ott volt egy kis holtpont és ijedtség, hogy ehhez még sok van hátra, de igyekeztem összeszedni magam. A fordítótól már rendesen fájt. Mantráztam, hogy ez most nem percre megy, úgyhogy minél jobban tolom, annál hamarabb ledobhatom a cipőt. Minden lépés fájt.
Az 5. km nagyon nehezen ment, megint jöttek az emelkedők, a pulzusom pedig 180 fölött. Picit lassítottam és ment a monológ, mindjárt vége, büszke leszel magadra, meg tudod csinálni, figyelj a levegőre és a mozgásra. Az utolsó kemény emelkedő a 6. km vége volt, már a befutó lejtőre gondoltam, amit elhatároztam, hogy megnyomok, ahogy csak tudok.
És beértem,aztán lerogytam és megszabadultam a cipőtől:)
Bár nem volt meghatározott időcél, azért egy titkos 40 p belüli vágyam volt. Na,ez síkra vonatkozott, úgyhogy amikor láttam, hogy 37:29 a hivatalos időm, hát tényleg büszke voltam magamra.
Muzsla Trail – Palásti Péter, beszámoló
Persze, jó dolog edzeni, de versenyezni, ott lenni a KÖZEG-ben az egészen más. És a sok alul vagy felülértékelt egójú sporttárs között eltölteni pár órát sokat ér. És persze azt is jó megtapasztalni, ahogy a versenyzés tükröt tart eléd, az ábrándot a földre rántja vagy a félelmet legyőzi. Valóságélmény ebben a látszatvilágban…Ezen kis lírai bevezető után akkor jöjjön a Muzsla.
Dacosan tekintettem erre, mert mindig kegyetlenül szembesített azzal, mennyire gyenge vagyok. Háromszor is teljesítettem eddig és minden egyes alkalommal szétszedett és úgy hagyott. Volt, hogy az időjárás és a talaj is ellenséges volt, de most minden ideálisan alakult. Az eddigi legjobb időm 3 óra 13 perc, az is vagy öt éve, közben volt tíz perccel rosszabb és egy egy másik közel a 3:13-hoz. Nem is mertem célidőt tervezni, viszont az nagyon megfogadtam, fegyelmezett leszek, frissítek, iszok és a menetközbeni állapot szerint alakítom a taktikát (ó de nagy szó ez:-)!)
Reggel 7 indulás, 9-re érkezés Szurdokpöspökibe. A rajtnál Orsi, Csabi, Csabika, Anita, Kassai Zoli, Mátyus Laci… oldott hangulat. Ez a szervezőkre is kicsit átragadt, fújtak egyet az előző napi Mátrabérc Trail után és elengedték ezt a “kistávot”, gondolom. A készülő mezőnyt látva magamban megállapítottam, hogy itten kérem már mindenki komolyan veszi a futást, öt éve még tiszacipős emberkék is futottak, most meg mindenkin a legújabb futódivat! Hihetetlen hogy lő ki ez az iparág! Mindegy, a hegy az hegy, és az dönti el ki mennyit ér (nem Lázár János 🙂 Start után a két Csabi (Antal és Csombók – szerk.) nyomában jó tempót fogok, de figyelek a pulzusra. 146 alatt maradni! János-várához szépen mászunk felfelé, a patak átkelés utáni meredek emelkedő most nem hagyom, hogy nyomot hagyjon bennem. És mégis jól haladok 
. A turistaházig mindenképpen megeszek egy gélt, hogy akkorra érjen le, amikor elkezdem a Muzsla mászást.
A Mátrakeresztes előtti lejtőzésben már éreztem, hogy bátrabban megyek, mintha nem lejtene annyira, mint ahogy vártam!? A frissítőponthoz Kórodi Ágnessel és Király Mártonnal egyszerre érkezem, a nevüket a hátukról olvasom 🙂 Kassai Zoli feltölti a kulacsomat, Anita biztatása mellett indul a mászás. Kórodi Ági kilő, igyekszem a nyomában maradni, de közben félszemem az órán, nem akarom “megfőzni a motort”. A 146-os pulzust nem érem el, sőt néha még forszírozom is a felfeléket, hogy azért sokkal alatta se legyen. Jófiú, szótfogad 🙂 A Muzsla-nyereg ismerős, tudom, hogy nem csak egy fel és aztán le, hanem trükkösen kanyarog, kövek, gyökerek között ameddig eléred a lefelé ereszkedést, addig is szépen szívja az erőd. Ráeszmélek a felfelé futásban, hogy a kisebb lépések és a nagyobb frekvencia mennyivel kifizetődőbb! Igyekszem úgy futni, mintha alacsony lennék, valószínűleg ez hülyén néz ki, de kit érdekel, ha működik! És feltűnik előttem Ági, de ez már közvetlenül a lefelé vezető szakasz eleje. Na hát itt biztosan nem fogom megelőzni – gondolom – kicsi, gyors, ügyes és rutinos terepfutó. Megyünk egymás mögött az egyszemélyes ösvényen, kicsit felzárkózom, de azért nem előzési távolságba, mert nem merek előzni, minek, ha úgyis visszaelőz. Aztán egyszercsak Ő áll félre, elenged, megköszönöm és odadobom: ha úgy gondolod szólj rám, mert a lejtő erősebb szakaszán biztos gyorsabb leszel! Úgyhogy innen egyedül jövök a pálya legtechnikásabb lejtőin és képzeld: JÓL! A kis lépés/magas lépésszám technika működik, és erővel is bírom, egyszerre érzek boldogságot és izgalmat! Az órára pillantva látom, hogy “időben” is jól állok, ebből lehet bőven 3 órán belüli álomidő!
A lejtőzés utolsó szakasza a patakmeder. Korábbi emlékem szerint itt már görcsölt a lábam, a mederből az útra szó szerint másztam, minden egyes fába kapaszkodva, széthajtva, kifulladva. Most megfutom (!) ezt az utolsó pici emelkedőt, és úgy fordulok az utolsó két kilire, “ahogy a csövön kifér”. 4 perc alatti tempóban jövök le a lankás dűlőúton, a békés kirándulókat szétrebbentve. A célban nincs zene, se szpíker, semmilyen cirkusz. Csak a tiszta boldogság. 2:51!!! Csabi 5. Csabika 6. én 9. helyen! Kicsit Ők is meglepődtek, hogy ilyen gyorsan beérek (magam is!). A célban a fiúkkal együtt készített képen szerintem minden rajta van, amit ekkor éreztem, de leírni nem tudom. Megvagy Muzsla!
Koszorús költőnk, Erős Gábor is aktiválta magát Péter futásától megihletve 🙂
Gizion testvérünk megjárta a Mátrát
Lefelé szaladva sem vonta meg a vállát.
Nem volt most szétesve, nem is volt befosva,
Végigment a pályán, nem menve, de futva!
Csabák nyomán menvén, bottal üté őket,
Na, csak a nyomokat, nem a szereplőket.
Hosszú lejtőn bizony lobogott a füle,
Négypercesekkel ment, vitte őt a szíve.
Füleit a hűs szél jó, hogy el nem fújta,
Addig ért a szája, még az ág sem húzta
Büszke mosolyától ragyogott az erdő,
Elégedett bizony ilyenkor az edző.
😀
BUFF 50 km – Földi Zsuzsi, beszámoló
Az ötlet, hogy fussak egy rövidebb, de gyorsabb versenyt még idén ősszel, a berlini 100 mérföld után jött, edzőm, Barát Gabi javaslatára. Kéne kicsit gyorsulni, mondta. Félmaratont vagy maratont javasolt, majd az 50 km-es ötletemre rá is bólintott. Az október 23-i hétvégi Omszki tónál lévő verseny sajnos elmaradt, így eldőlt, hogy Füreden fogom futni. Mindenképp körözős versenyen szerettem volna megcsinálni, egyrészt szeretek körözni, másrészt a frissítés így a legegyszerűbb nekem, és mivel 2 éve futottam már itt egy jót 12 órán, nem volt kérdés, hogy most is itt futok ősszel.Imádtam a felkészülést, a klassz gyorsító edzéseket, amikor legálisan lehet jól szétcsapni magam egy-egy futáson. Berlin után 2-3 hétig a szuperkompenzáció még hatott, élveztem hogy a szokásosnál gyorsabban mennek a futások, aztán mikor ennek a hatása már elmúlt, jött az edzések hatására javuló tempó. Szerettem nagyon ezt a két hónapot.
A verseny október 17-én volt, már előtte két héttel azt éreztem, hogy menjünk már, fussunk már, vártam nagyon, hogy jól kifuthassam magam 
A verseny hétvégéje 3 napig a futásról, leginkább az ultrafutásról szólt, 48 óras, 24 óoras, 12, és 6 órás számok, 50km, maraton, félmaraton, 8 km – minden volt.
Szombaton délután mentünk le Balatonfüredre, előtte beugrottunk Csopakra Cseke Betti (szintén Gizion barátnőm) UB trail 40 km-es befutójára, de olyan gyors volt, hogy a konkrét befutót épp lekéstük, de azért jól megölelgettem 
Füreden rögtön a verseny helyszínére mentünk, Hanka 12 órán futott, kicsit hajráztunk neki, átvettem a rajtszámot, elmentem átmozgatót futni (nem a pályán, kérték hogy ott versenyen kívül inkább ne), aztán szállás, zuhany. Balázsékkal (szintén Gizion barát) vacsorázni mentünk, majd vissza a versenyre, Hanka befutóján mindenképp ott akartunk lenni. Nagyot futott, egyéni csúccsal női első lett, annyira jó volt kicsit részt venni az ő versenyében is, nagy motivációt adott a másnapi futásra.Az eredményhirdetést mi nem vártuk meg, másnap nagyon korán kellett kelni a 6 órás rajt miatt, és mindenképp szerettem volna rendesen kipihenni magam. Ha nem is 8 órát, de bő 6-ot sikerült aludni, viszonylag jól.
Az ébredés 4-kor minden volt, csak nem lelkes, főleg mikor rájöttem, hogy a telefonom éjjel lemerült, és a töltés se teljesen oké, de próbáltam kevéssé idegeskedni rajta (ez van, akkor zene nélkül futok). Sajnos a szokásos reggeli wc-jarat nem működött, talán korán volt még, hiába volt kávé (instant ráadásul), víz, szerintem a testem még aludni akart nagyon. Kicsit idegesített, pont ezen a futáson nem akartam felesleges állást (ülést 
) emiatt, de majd lesz valahogy, most még nem probléma, később meg majd megoldom.5 után értünk ki a pályához, borzasztóan fáztam, pedig úgy be voltam öltözve, mint aki az Északi-sarkra készül. El nem tudtam képzelni, hogy bármit is levegyek magamról fél óra múlva, de végül sikerült, csak annyi csak cuccban rajtoltam, mint amiben -5 fokban szoktam futni. Egy porcikám sem vágyott a futásra, ezt meg is említettem Gábornak, de mondta, én meg helyeseltem, hogy amint elrajtolunk, megjön a kedv. A telefonba végül tudtunk annyit tölteni, hogy a zene is megvolt, bár pont nem az a lista indult el, amit terveztem, de nem foglalkoztam vele, nem kerestem a tervezettet, valami szól, ez a lényeg.
6 előtt a rajt/célkapunál kellett mindenkinek gyülekezni, egy időben indult a 6 órás, a maratoni és az 50 km-es mezőny, csak nem ugyanonnan – az 50 km a pálya kb 1700 m-es pontjáról. 6 előtt 5 perccel értem a kapuhoz, amikor is szóltak, hogy az 50-es táv már elment a rajtjához. Upsz, akkor futás. Odaértem időben, legalább a bemelegítés is megvolt Rajt után a második lépéstől tudtam, hogy ez egy nagyon klassz futás lesz, aztán amikor kb 1 km körül beállt a pulzus, és hozzá a tempó, még inkább éreztem, hogy jó lesz ez a mai nap. 153-163 közötti pulzust kért Gabi, 152-155 között kezdtem /még nagyon reggel volt. / ehhez 5:20-5:40 közötti tempó járt (4 m szint volt a 2,35 km-es pályában, 5:40 p/km volt a “szintes” km-en, 5:20 a lejtősön), vigyorogtam is magamban, hogy ez de jó lenne ha így tudna maradni végig.
A téli vékony pulcsit a második körben levettem, maradt a hosszú ujjú póló plusz a trikó, pont elég volt az 5-6 fokban. Frissítés most is az I:am fueling sportitallal ment, kivételesen nem pontosan 20 percenként, hanem 2 körönként (kb 24-26 percenként) – logisztika miatt, így nem kellett magammal vinni a frissítést, csak minden második körben a kezembe nyomta Gábor a 2,5 decis teli kulacsot, amit kb 2-300 m hosszan vittem magammal, ezalatt kiittam, és forduló után visszaadtam az üreset.Fél 7 körül Balázs is a pálya szélén volt Gábor mellett, szerintem soha ilyen korán még nem kelt fel, hol esett hogy többen is drukkolnak, hajráznak nekem Egyetlen extra esemény történt csak a futás közben: a 12. km-ben felébredt a testem, és szólt, hogy itt a reggel, ideje wc-re menni.
Feljött a nap, melegedett az idő, lekerült a hosszú ujjú felső, maradt a trikó+karszár. Pulzus oké, tempó oké, félmaraton az órám szerint 1:58 körül, jó lesz. 4 óra körüli maraton ha megvan, avval már jó ötvenes lesz.30 km 2:47, maratonnál óra szerint 3:54. Ez PB, vigyorgok. 3 kör van hátra, de ahogy számolom, nem lesz meg az óra szerint 50 km – akkor viszont még jobb a maratoni idő (3:51:xx.kb), klafa 
45 km után lehet nem foglalkozni a pulzussal, én 40-42 után már engedtem kicsit 163 fölé is, de ésszel még, a végére maradjon erő hajtani. Órán 44, az akkor már kb 45 valójában, itt már pulzus nem érdekel. Két kör, fáradt vagyok, oda is szólok Gáboréknak, hogy azért ez már $@@#€%£ -re fáj, de tudtam hogy ez lesz, a vége fáj. A combom, a farizmok, a tüdőm, már minden. A fordítónal ott van Betti és a családja, jaj, nagyon jól esett hogy kijöttek ők is drukkolni.
Utolsó kör, számolok: óra szerint kb 49,2 lesz, és 4 óra 36 percen-on belül biztosan, hiszen az óra szerinti 50 lenne kb. annyi. Hát ez tök jó, nem is számolok már semmit, csak futok, nem érdekel hogy mennyire fáj már minden, és baromira élvezem, hogy nem kell pulzusra figyelni az utolsó kis 80 m hosszú emelkedőn sem – itt 19 körön keresztül mindig totyogás volt, hogy a pulzus a helyén maradjon, végre lehet tolni. Mielőtt a célkapura fordulnék, hallom, hogy mondja a nevem a speaker (honnan tudja hogy én jövök? ), a célban vár Gábor. Érmet megkapom, és 4:31:30-nal leállítom az órát. Arrébb lépni alig tudok, iszonyúan elfáradtam. Gábor átölel, gratulál, és mondja hogy ezüst. Mondom mivan? 
“Igen, második lettél a csajok között, és abszolút 4. hely”. Alig hiszem el, de nagyon örülök, eszméletlen jó érzés. Aztán egyszer csak meghallom, hogy milyen zene szól : Korda Gyuri Reptér c. száma, Balázs kérte nekem, utalva a klassz reptér körös futásokra.
Ebéd, eredményhirdetés, hazaút. Az autóban már tudtam, hogy a futást még másnap is érezni fogom – így is lett, az éjszaka fájós volt, ma reggelre kellemes izomláz van. Ez egy szinte tökéletes futás volt, pár apró technikai dolog legközelebb másként lesz (telefont este mindenképp töltőre teszem, meggondolom, hogy a vacsora éttermi legyen-e, viszek magammal _rendes_ kávéfőzőt és kávét reggelre), de a budijáratot leszámítva minden pont jó volt, és úgy ment, ahogy terveztük – nulla állás, nulla gyaloglás, tökéletes frissítés, pulzus végig, ahogy Gabi kérte .
Köszönöm edzőmnek, Barát Gabriellának a felkészítést, még sok ilyen versenyt szeretnék 
Köszönöm páromnak, Gábornak a támogatást, a supportot, hogy nekem tényleg csak futnom kellett, és intéztél minden mást helyettem 
Köszi Balázs, Mariann, Betti és családja, hogy jöttetek szurkolni, nem is tudjátok, milyen sokat jelentett, nagyon motiváló volt, hogy ott vagytok velem ti is Köszi Timi az erősítő edzéseket, minden perce megérte, még ha közben utáltam is kicsit néha
baratrunning.com 