Muzsla Trail – Palásti Péter, beszámoló
Persze, jó dolog edzeni, de versenyezni, ott lenni a KÖZEG-ben az egészen más. És a sok alul vagy felülértékelt egójú sporttárs között eltölteni pár órát sokat ér. És persze azt is jó megtapasztalni, ahogy a versenyzés tükröt tart eléd, az ábrándot a földre rántja vagy a félelmet legyőzi. Valóságélmény ebben a látszatvilágban…Ezen kis lírai bevezető után akkor jöjjön a Muzsla.
Dacosan tekintettem erre, mert mindig kegyetlenül szembesített azzal, mennyire gyenge vagyok. Háromszor is teljesítettem eddig és minden egyes alkalommal szétszedett és úgy hagyott. Volt, hogy az időjárás és a talaj is ellenséges volt, de most minden ideálisan alakult. Az eddigi legjobb időm 3 óra 13 perc, az is vagy öt éve, közben volt tíz perccel rosszabb és egy egy másik közel a 3:13-hoz. Nem is mertem célidőt tervezni, viszont az nagyon megfogadtam, fegyelmezett leszek, frissítek, iszok és a menetközbeni állapot szerint alakítom a taktikát (ó de nagy szó ez:-)!)
Reggel 7 indulás, 9-re érkezés Szurdokpöspökibe. A rajtnál Orsi, Csabi, Csabika, Anita, Kassai Zoli, Mátyus Laci… oldott hangulat. Ez a szervezőkre is kicsit átragadt, fújtak egyet az előző napi Mátrabérc Trail után és elengedték ezt a “kistávot”, gondolom. A készülő mezőnyt látva magamban megállapítottam, hogy itten kérem már mindenki komolyan veszi a futást, öt éve még tiszacipős emberkék is futottak, most meg mindenkin a legújabb futódivat! Hihetetlen hogy lő ki ez az iparág! Mindegy, a hegy az hegy, és az dönti el ki mennyit ér (nem Lázár János 🙂 Start után a két Csabi (Antal és Csombók – szerk.) nyomában jó tempót fogok, de figyelek a pulzusra. 146 alatt maradni! János-várához szépen mászunk felfelé, a patak átkelés utáni meredek emelkedő most nem hagyom, hogy nyomot hagyjon bennem. És mégis jól haladok 
. A turistaházig mindenképpen megeszek egy gélt, hogy akkorra érjen le, amikor elkezdem a Muzsla mászást.
A Mátrakeresztes előtti lejtőzésben már éreztem, hogy bátrabban megyek, mintha nem lejtene annyira, mint ahogy vártam!? A frissítőponthoz Kórodi Ágnessel és Király Mártonnal egyszerre érkezem, a nevüket a hátukról olvasom 🙂 Kassai Zoli feltölti a kulacsomat, Anita biztatása mellett indul a mászás. Kórodi Ági kilő, igyekszem a nyomában maradni, de közben félszemem az órán, nem akarom “megfőzni a motort”. A 146-os pulzust nem érem el, sőt néha még forszírozom is a felfeléket, hogy azért sokkal alatta se legyen. Jófiú, szótfogad 🙂 A Muzsla-nyereg ismerős, tudom, hogy nem csak egy fel és aztán le, hanem trükkösen kanyarog, kövek, gyökerek között ameddig eléred a lefelé ereszkedést, addig is szépen szívja az erőd. Ráeszmélek a felfelé futásban, hogy a kisebb lépések és a nagyobb frekvencia mennyivel kifizetődőbb! Igyekszem úgy futni, mintha alacsony lennék, valószínűleg ez hülyén néz ki, de kit érdekel, ha működik! És feltűnik előttem Ági, de ez már közvetlenül a lefelé vezető szakasz eleje. Na hát itt biztosan nem fogom megelőzni – gondolom – kicsi, gyors, ügyes és rutinos terepfutó. Megyünk egymás mögött az egyszemélyes ösvényen, kicsit felzárkózom, de azért nem előzési távolságba, mert nem merek előzni, minek, ha úgyis visszaelőz. Aztán egyszercsak Ő áll félre, elenged, megköszönöm és odadobom: ha úgy gondolod szólj rám, mert a lejtő erősebb szakaszán biztos gyorsabb leszel! Úgyhogy innen egyedül jövök a pálya legtechnikásabb lejtőin és képzeld: JÓL! A kis lépés/magas lépésszám technika működik, és erővel is bírom, egyszerre érzek boldogságot és izgalmat! Az órára pillantva látom, hogy “időben” is jól állok, ebből lehet bőven 3 órán belüli álomidő!
A lejtőzés utolsó szakasza a patakmeder. Korábbi emlékem szerint itt már görcsölt a lábam, a mederből az útra szó szerint másztam, minden egyes fába kapaszkodva, széthajtva, kifulladva. Most megfutom (!) ezt az utolsó pici emelkedőt, és úgy fordulok az utolsó két kilire, “ahogy a csövön kifér”. 4 perc alatti tempóban jövök le a lankás dűlőúton, a békés kirándulókat szétrebbentve. A célban nincs zene, se szpíker, semmilyen cirkusz. Csak a tiszta boldogság. 2:51!!! Csabi 5. Csabika 6. én 9. helyen! Kicsit Ők is meglepődtek, hogy ilyen gyorsan beérek (magam is!). A célban a fiúkkal együtt készített képen szerintem minden rajta van, amit ekkor éreztem, de leírni nem tudom. Megvagy Muzsla!
Koszorús költőnk, Erős Gábor is aktiválta magát Péter futásától megihletve 🙂
Gizion testvérünk megjárta a Mátrát
Lefelé szaladva sem vonta meg a vállát.
Nem volt most szétesve, nem is volt befosva,
Végigment a pályán, nem menve, de futva!
Csabák nyomán menvén, bottal üté őket,
Na, csak a nyomokat, nem a szereplőket.
Hosszú lejtőn bizony lobogott a füle,
Négypercesekkel ment, vitte őt a szíve.
Füleit a hűs szél jó, hogy el nem fújta,
Addig ért a szája, még az ág sem húzta
Büszke mosolyától ragyogott az erdő,
Elégedett bizony ilyenkor az edző.
😀
baratrunning.com 